Társalkodó, 1837. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1837-01-28 / 8. szám
TÁRSALKODÓ. Fest. Januar’ 89. 1989. TÖREDÉK-MUTATVÁNYOK Pécneki József „Hazai magyar Históriájáéból MAGYAROK’ ELSŐ KIRÁLYA, SZ. ISTVÁN. István, midőn a’ fejdelemségben atyját követte, még igen ifjú, alig 18 esztendős, de bátorságát, elhatározottságát, okosságát tekintve, már férfi volt. Uralkodása elején mindjárt kitört a’ régen lappangó békétlenség, melly részint a külföldiek’ nagy megkülönböztetéséből, részint a’ keresztyén vallás’ buzgó terjesztéséből meg atyja alatt eredett. Az elegületlenek’ titkos izgatója, majd nyilván vezére, Somogy’ hatalmas ura, az Árpád’ véréből származott Kupa volt, ki egyenlő hévvel vágyott a’ fejdelemségre ’s az özvegy királyné’, a’ szép lengyel Adelheid’ kezére, kivel Gejza, első nejének Saroltának 884 ben történt halála után második házasságra lépett volt. ’S bár czélzatinak egyike a’nemes gondolkozású asszony’ állhatatosságánál hajótörést szenvedett, azért a’ másikkal föl nem hagyva, számtalan sokaságot lázitott fel, és gyűjtött csakhamar zászlói alá, az ősi vallás és szabadság’ védelmének színe alatt. Azonban így is az igaz ügy, bár kisebb erővel, győzött a’ sokkal számosabbon, ’s hatalmasbnak látszotton. — Egyetlen egy ütközet Veszprém vármegyében, Palotához közel, 998 ban Kupa* határtalan merészletinek határt, életének véget vetett, seregei nagy vérontás után teljesen megveretvén, maga a’ vezér vezérrel, az István’ hadait vezette vitéz bajor Venczelinnel, harczolva elesett. Kinek azután elmetszett feje karóba hozatott; teste négy részre vágatott, ’s darabjai a’ két haza’ négy nagyobb városában kapukra szegeztetének ki, hogy mindenkit e’látvány hasonló merészlettől elrettentsen. Melly emberiséget borzasztó kegyetlen, nem keresztyén tettét a’ különben kegyes királynak csak az akkori idők’még igen durva szellemével, ’s talán azzal menthetni, hogy ezen egy példás büntetés, ki tudja mennyi gyászos hazafi háborúnak, ’s hány ezerek’ vére’ kiontásának, vette jövendőre elejét. Nem is olvassuk, hogy ezen egyen kívül a’ többivel hasonló boszszuálló indulatot éreztetett volna a’ győző; sőt a’ harcz kímélte futókat, hogy több hazafi vér, mint mennyinek elkerülhetlenül kelle, ne ontassék, fizni, vágni megtiltotta,’s azt. — Istvánnak, midőn beteg ágyában a’borzasztó hirt vette , már csak könnyei voltak az irtózatos esetet megsiratni, de nem ereje többé azt megbüntetni; ’s miután a’ történteket meg nem történtekké úgy sem lehete tenni — talán akaratra sem. — Hihetőleg ezen történet is siettető végét; mert nem sokkal utána—ágya körül összesereglett nagyainak utolsó szavaiban is Pétert, ’s az egyetértést ’s hitben állhatatosságot ajánlva — kimúlt, miután szinte fél századig népének atyja ’s nevelője, ’s századának disze volt, 1038ban auguszt’sökén. Századok keltek ’s multak el azóta sirja fölött; sokat változtak az alatt ’s változtattak az idők; mindent dúló viharjaik István’ munkáját sem kimélék, gyakran megrázkódtatott ’s megrongáltatott általuk, de alapja most is — annyi más felforgatott országok ’s országos intézvények’ romjai közt — rendületlen áll; csak javító ’s igazgató kezeket kíván. Tisztelet hát *s hála a* ritka férfi’ emlékének, ha több mint 800 éves műve, az annyi század’ folytában előbbre haladt, műveltebb kor’ jelen szükséginek, magasb kivánatinak mindenben eleget ivem teszen is — ANDRÁS NÁPOLYI KIRÁLY’ HALÁLA. Sept. 18kára vadászatot rendelt a’ királyné Nápolyhoz közel Aversa városában, itt szándékozván, mit a’ fővárosban, a’ népnek Andráshoz ragaszkodása miatt nem merészelt, elkövetni. A’mulatságra meghivatik András is. Az egész nap vigan múlt el. Estve egy, a’ városhoz közel fekvő klastromban, miután jó kedvvel vacsoráltak, szokás szerint jókat kívánván egymásnak, fekülni mentek , András Johannával egy szobában, külön de tőlök nem messze a’ többi, mind, vagy bérbe fogadott gyilkosak, vagy szenvedélyes imádók, kik a’ szép asszonyt megunt férjétől megszabadítni , ’s érette mindent merni elszántak valának. — Éjfél után nem sokára az ajtón kopogtatnak ’s egy ismeretes hang által felkeltetvén álmából András, azon szín alatt, hogy a’ fővárosból sürgetés tudósítások érkeztek, kihivatik. Ez semmi rosszat nem gyanítva, úgy a’ mint vala, háló köntösében, fegyvertelenül, minden késedelem ’s tartózkodás nélkül enged a’ hívásnak. A’ mint a’ mellék terembe lép, azonnal rá rohannak a’ gyilkosok ’s kezdik fojtogatni. De a’ testi gyönyörök által még meg nem erőtlenült ép ifjú csakhamar kiküzdi magát a’ hitvány gyilkosok’ kezei közül, és szabadulást keresvén, próbálja hálóterme’ ajtaját, hogy fegyvert ragadjon, próbálja a’ kifelé szolgálót, hogy futással menekedjék, felnyitni; de mind mind zárva találja. Fut az ablakhoz is, segélyért kiáltoz; szavát megismeri a’ zajra felriadt öreg Ysolda, egykori hű magyar dajkája. Ez egyéb segélyt nem nyújthatván, sikoltásival igyekszik imádott urának ’s növendékének utalmat vagy szánakozást szerezni. Sikoltásai megdöbbentik, visszatartóztatják néhány pillanatig a’ gyáva gyilkosakat, csak Johanna nem indul meg, szobájába zárkózva, ’s szorongattatva keblében, mi történendik vele, ha a’ merény nem sikerül ’s a’ szándék elárulva lesz. Végre, midőn Andrásnak senki sem érkezik segélyül, újabb bátorságot vesznek a’ gyilkosak, még egyszer megragadják, ’s hosszú küzdés után rajta annyira erőt vesznek, hogy egy, aranynyal sodrott selyem-zsinórt, mellyet közhiedelem szerint Johanna saját kezeivel e’ végre készített, nyakába vetnek, annak segélyével egy a’ kertre nyíló ablakhoz hurczolják, ott az idegen Petrarca’ ítélete szerint ,,a’ legszelídebb ’s legártatlanabb embert, a ritka tehetségifjji ifjút, nagyreményű királyt, irgalom nélkül megfojtván, holt testét a’ kertbe vetik. — ’s a’ t. HUNYADI JÁNOS ÉLETÉBŐL. Egy férjfiu, ki nagy születés, vagyon, pártfogás nélkül, oly országban, hol ezek leghatalmasb emei