Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1838-03-24 / 24. szám

24. szám. Pest, martzius’ 24. 1838 A’ NEMZETISÉGRŐL. Le people ne'n jouíra jamais lien , tant que le goi, nur lequcl'on veut 1’implanter, n’est pas prepare. Ki nem tudja, hogy Sz.........., milly sokat ’s milly nagy h­asznúakat közlött munkáiban ? A’ magyar Haza mindezekért neki örök hálával tartozik . Azonban a’ nagy férfi a’ javításnak egyik ’s talán főágát, a' nemzet’ lelki műveltségét, igen gyengén látszatik érinteni, — holott egyedül csak ez derítheti tökéletes fényre nemze­tiségünket ; ennek hiányában pedig hol vegyünk olly erős ’a hol keressünk olly szilárd alapot, mellybül javított alkotmányunk’ boldogabb elveit fejtegessük ?—Itt gyö­kereznek azon szemrehányások , mellyekkel sok hazafi ha­zánk’ valódi jóakaróját illette ; mert nem levéti parlagon hagyott lelke eléggé kiművelve, képtelen volt ilunnia’jö­­vendő virágzásának nemesi magvát felfogni; itt gyökerezik azon ellenszegülés, melly küzd minden jótékony javítással; ’s valóban ha hazánk’lelki műveltségét,’s általa nemzeti­ségünk’ bélyegét, nem törekszünk jobban kifejteni, a’ nagy Hazafi’ szép épülete, ha létesülést érne is, ezen szilárd alap nélkül, nem sokára ismét össze fogna rockadni! Nem akarom én itt mondani, hogy a' Sz....... által javasolt pályától elálljunk, mert csakugyan igaz marad örökké azon mondása: „h­ogy az előrehaladás, ’s hely­be­n maradás között forog nemzeti életünk, 's halál­un­k;“ és ha javításiakkal, mint ő mondja, előre haladni nem sietünk, könnyen megtör­ténhetik az, hogy ,,a’ mi ma köszönettel fogad­tatnék 's csudákat művelne, az holnap semmibe vétetni ’s tán csak boszontani fog.“ D­e annyit még is szabad legyen említenem, hogy egyiket eszközölvén, a’másikat, melly amannak alapúl szolgál, ne felejtsük; azaz: ne felejtsük lelki művelődé­sink által , nemzeti charakterünket, — mellynek vál­toznia sohasem szabad, ha akarjuk, hogy nemzetünk valódilag éljen, — mennél inkább kifejteni. Száz oldalról látom felém lövelni a’ gúnynyilakat, a’ feljebbm­ondottak’ szent igazsága miatt, — ’s hallom hangosan mondatni, hogy szép hazánk csak néhány év alatt is mennyire haladott a’ műveltségben ; a’ mi még hátravan, az szintúgy magától születhetik ezentúl. Adja Isten! lelkem ’s szivem kívánja, hogy szép reményeink csakugyan valósuljanak; de egészen vak esetre bizni sorsunkat, átkos gondolat volna. — Kövessük inkább azon bölcs hajós’ példáját, ki a’habtárlatok által felhá­borított tenger’ veszélyei közt térdére hullván igy kö­­nyörgött a’vizek’ Istenének: „hatalmas Istenség! szent tetszésedre bízom veszélyteljes sorsomat, ha neked tet­szik, megszabadíthatsz; vagy ha máskép, a’ csapkodó tenger’ hullámai közé temethetsz; de én azért még is erősen tartom a­ kormányt.“ — Haladunk — hála a’ legfőbb Jónak! — miveltségünkben,vagy talán inkább álmivelt­­ségünkben, ’s hogy ez nemzeti charakterűnk­ bélyegzé­sére csekély vonal, már csak azon kérdés is bizonyítja: hányan tudják k­iserdült, ’s academiákat végzett leg­szebb reményű nevendékink közül, — sőt talán bátran kimondhatom, nemeseink egyik nem csekély része is, — a’ valódi magyar’ nemesi characterét, melly­et minden nemzetek közűl komoly méltósággal kijelöli , a' féktelen betyárkodástól igazán megkülönböztetni? Pedig e’ szerencsétlen tévedés’ maszlaga olly hatalmas része­gítő erővel bir, melly elég nemcsak hazánk’ egyes leg­nagyobb reményű fiait, —hanem egész vidékeket is__ elkábitani!­­S a’ kiknek szerencsétlen szivükben egyszer gyökeret vert, irthatlan lesz, ’s velök pajkos kicsapon­gásaik közt elfelejtetvén díszes hivatásukat, őket rakon­­czátlan engedetlenségre minden ellen, mi törvényes és szent, s lomha Iicus elesi­t szoktatja el annyira, hogy végre minden finomabb ízlést lehelő foglalatosságtól, mint kül­földi bűztől irtózván, a’ férfi-korba lépnek, ’s magokat a’ szegény haza’ zsírján, a’nélkül, hogy tápláló kegyét csak legparányibb jóval is meghálálták volna, agyon hizlalják, ’s emlékezetjük a’kint enyészik­ el a’ földiül, mint habpipájok’ bodor füstje. Ezek’ ellentársai azon álfényű sybariták, kik meg­vetvén a’ komoly méltóságú magyar charaktert mint durvát, ’s a’ külföldit őrültségig majmolni akarván, ne­vetséges légszekenczekké , emberi méltóságot felejtő porbancsuszókká, ’s ravasz hízelgőkké művelik alacsony lelkűket; kiknek rövidlátásuk felfogni nem tudván a’ külföldiek’ koránsein megvetendő charakterbélyegét, az idomtalan m­ajm­olásban csak tulságokra vetemülnek, ’s őrjöngős szeleskedésikkel, ’s béketürést zsibbasztó hiú udvariságikkal szerény nemzetünk’ gyalázatjára vannak. Sokan pedig, kiket a’ vakeset kedvezőbb sorsban engede születni, lerázván a’ kellemes gyermekkort, há­látlan kakukkint szállnak hazájokbul a’ külföldre, ’s itt elpazérolván annak javait, mint értéktelen gépeltek élik­­le nem­ irigyelhető napjaikat ; kik a’ velők ’s körültök történtek közül egyedül arra emlékeznek , hogy növény­­kint vegetálnak; — eszükbe sem jutván az anyaföld, mellynek a’ vett javakat ezer módon fizethetnék­ le , ha az emberiség’ közjogaira csak kevéssé is akarnának visz­­szaemlékezni. Mit nem tapasztalnak ők itt? mellyet ha hazánkba­­ visszatértükkor divatba hoznának , talán nem annyira honf társaik, mint ők magok aratnák csekély fáradságuknak, melly némellykor talán csak egy intés­­bűl állna, legnagyobb hasznait; de az állényü fitogtatás, mellyben a’ nemzeti charaktert helyezve lenni gondolják, meghomályositván eszüket, nem engedi­ meg, hogy ha­­zájoknak csak egy napot is éljenek. A’­magyaroknak e’ három charakter­ vesztett neméből sarjadzanak a ki szerencsétlen soha­ mozogdik, kik hízelgő bókolalikkal a’ sebes idők’ szárnyain közelitő veszélyek előtt szemeinket elaltatni törekszenek, hogy alkotmá­nyunkat szelidebb okoskodásaik’ segélyével a’ századok’ ellen felaczélozni ne tudhatván, végre szép Hunniánk rom közé sülyedjen. De dicső nemzetünk’ nemzete bizonyosan munkás lesz e’ szerencsétlenek’ számát, czélirányos nevelés, valódi műveltség, és a’ nemzetiség’ szilárd lelkének szep­lőtelen kifejtése által fogyasztani; mert csak olly nemzet,­­a mellynek erős lelke, tiszta értelemben képes felfogni az igaz nemzeti charaktert, ’s mellyben a’ különczködés’ minden ártalmas nyoma elenyészvén az egész nemzetet csak egy szellem ihleti,— melly sem külföld’ majmolá­­sa, sem pajkos rakonczátlankodás, sem állényű fitogta­tás által nemzeti charakterét le nem alacsony it­ja, — adhatand az idők’ sebes röpte után nemzeti kifejlődésé­nek ’s magasbulásának irányt, ’s leszen képes alkotmá­nyát erős alapok szerint ujítani, hogy annak idegen ha

Next