Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1838-05-05 / 36. szám

F­ELELET Erényi Úrnak a' mis­kői ezt ref. iskola ügyé­ben. Erényi úrnak azon iskola, mellyben nyolcz évi ta­nulás után annyira mehetett, hogy a­ Társalkodóban közlött soraival azt mint fészkét, bankaként tette észre­vehetővé, nagy köszönettel tartozik. Mert, m­ig­ sok apró iskola a’ hírlevelekben, közvizsgálat, szünet és szorga­lom’ időhatárit jelentő tudósitáskákkal, aprólékos dicsek­vésekkel kürtöltetett­ ki, addig a’miskolczi, melly három anyaiskoláink után a­ honi ref. iskolák közt hihetőleg leg­­népesb, önérzetébe vonultan csak tettel foglalatoskodók, nem önhíresítgetéssel, így ezen valóban szép, jó és sze­rencsés helyzetű több iskola (lyceum) munkás szerény­ségében szinte ismeretlen vola. Kit illetne tehát a­ kö­szönet , ha nem Erényi urat, hogy azt mint szemérmes Murát, habár hajczibálva is, a­ néző közönség ebbe állitá ’s homályból kiemelé? Mi azért szívesen teszszük köszönetünket. De míg a­ neki szánt érdemkoszorúval fejét körülkanyaritnák, ne legyen terhére, ha né­pelly nyolcz évi tapasztalatlanságra épült állításit, észrenem­­vételeit felelettel viszonozzuk. „Tegyük fel — posito sed non concesso, hogy E. tudja, miként kell a’ nevelési alapelvet a’ tanításival pá­­rositni: tudhatja azt is, hogy amannak erkölcsi jóság, szelídség; imennek értelmi világosság, isméret és tudás az ezimere. Az iskolának erkölcsi nevelésben az eredeti ártatlanságra kell törekednie, mert ez az igaz művelt­ség­ alapköve , a­mi ennek határin kívül van, mint ügyes főhajtogatás, tetszetőskedő mosolygás, másokat divatos­­sággal m­ulattatás , nyájaskodás, szóhordás, öltözködés, magatartás, hajberzesztés, simogatás (galanteria és Ca­valleria­ különben is nagyon ragad a­ növendékre, kivált E. ur’ miveit társaságában. Mert az ember et tekintet­ben valóságos majom. De ha eredeti ártatlanságra tö­rekvés az igaz erkölcsi műveltség’ alapja , minek a’ ta­nulónak az E. urtől sürgetett „társaságba menetel, tár­sasági tan ?“ Nincsen e ő társaságban, még­pedig az iskolán kívül, mint mondják, soha többé fel nem talál­ható kedves és kielégítő társaságban? Nem mivelt tár­saság e az mindenkor korához képest ? Nem együtt nő e tudományával műveltsége is időnkint a­ tanító kezek alatt? Nem ostoba nevelő volna e, ki növendékét, mi­dőn még az tanuló-társai közzé sincs egészen beszokva, betanulva ’s belseje tudományok által férfiasitva, állandó czimert (charaktert) nem öltött, a­ nagy világi dróton rángatott bábujt közzé állítaná,­­s igy eleve csak füle, szeme, érzéke után járó, divatszerű kegyosztók’tapsaira figyelmező, állhatatlan, ingatag ’s önérzet nélküli korcs­­csá tenné, — mint az esztelen kertész, ki meleg-ágyon ápolt növényét idő előtt fagyra, dérre, ha viharra nem tekintve, szabad táblába kiültetné? — Ne gondolja E. ur! hogy a’ naponkint látható példák szerint azok, kik az iskolában csak középszerüleg tanultak, azért szeren­csésbek volnának, mint a’ jó tanulók, mivel ezek az is­kolában az ő véleménye szerint csak „holmi haszonta­lan tanulmányokra ves­zegették az időt“, amazok pedig bálban, kávéházban, névnapi társaságokban, sétálásban, szép­ nemmel audalgásban, vagy játékban osztották­ fel. Hanem azért, mivel észrevették később középszerűségö­­ket, azért megkettőztetett iparral tértek oda vissza, hol eltértek az útról, ’s a’ visszahozhatatlan napok 's éjje­lek helyett, mellyeket E. úr hasznos (?) társaságában el­gazdálkodtak, most dézmálják már meg a’mulattató kör­ben a’ szép nem’ ölében leélendő órákat, ’s mig az iskolai jó tanulók, tetőn vélve magukat, veszteglenek, ezek halad­nak , és tanulnak. Melly ha nem történik, úgy a’ mi di­­vatszerűn miveit, szépek körül kejelgő gyöngy növendé­künkből mindössze is csak tavaszi pillangó, utóbb a’ befogadó rózsák’ leveleit lerágó rut hernyó részen. Nagy szerencséje pedig, mellyet E. ur magasztal, ebben fog határoztatni, hogy megismerik ’s vallják felőle, mikép mint a Fáy’pudlija, tud ugyan szolgálni, lámpást, kosarat hordani, apportírozni, ajtót zárni, két lábon tánczolni; de mind a’ mellett is, mig a’ macska, melly csak ege­ret tanult fogni, felhízik,­­ éhen kornyadoz, ’s legfölebb is volt tanítóit átkozza, hogy rosszúl nevelték „bús ko­morrá, társaság-gyűlölővé , félholttá tették.“ Ha pedig több módja volt, a’ pudli tudománya mellé még művé­szetet is csatolni, azaz guitározni ’s­­, akkor elmondja ugyan felőle a’ háladatos világ , hogy az urfi jól öltözik, fütyül, tánczol, hangicsál, de bezzeg azt is hozzá te­szi ám tiszteletből, hogy a’ kalap tököt fedez. Az isko­lai nevelésre tehát E. úr’ társasági ianját csak úgy fo­gadhatni el, ha az önként jó , — de nem szükségképen eszközlendő. Minden , mi az ifjút a’ tudományi bányá­szattól elvonja, törpülését sietteti. Qui cupit optatam cursu contingere métám, múlta túlit —-------puer. Ha­nem azt kellene elközleni, hogy az ifjú végezze tudo­mányos pályáját jókor, hogy a’társaságba még hajléko­nyan léphessen­ ki. Mivel pedig E. ur becses figyelmét nemcsak a’miskolczi iskolán legelteti, hanem a’szegény kálvinista diákokra általányosan is kiterjeszti, nem lehet jegyzékét e’ részben is érintetlen hagynunk. Azon már, mellyet közönségesen iskoláinkra fen , nem az iskolai, hanem a’ házi nevelést illeti. Azt soha senki nem bizo­nyíthatja be, hogy az iskolák és tanítók miatt paraszto­­sodnék­ el a’ növendék. Hogy pedig általuk sok ki nem simittatható marad, okát megmondta Horácz ezelőtt több mint 1800 évvel, ama’ szavaiban ,,Quo semel iributa.“ ’s a’ t. A’ mi szag a’ cserepet, mikor uj volt, békeveré, azt huzamosan tartja, — némellyik holtig. Mit tehet aztán a' tanító, ha fából Merkúrt nem alakíthat, ’s hozzá némelly tanítványa nemcsak tisztelgés végett nem,de hivatván is vonakodva megy, ’s vele találkoztában parasztos maga­viseletéért hol csinosabb, hol érthetőbb pirongatoriumo­­kat kap? Általányosan kell a’ népnek neveltetni, kivált anyá­kat nevelő intézetekről kell gondoskodni, mindjárt művel­tebbek lesznek a’szegény nemcsak kálvinista, hanem más vallású diákok is. Ez meglevén, általányosan kell taní­tóinknak ollyan állapotot adni, hogy tanítványaikkal, a’ háztartásnak csekély fizettetésük mellett, nyomasztó sőt néha busitó gondja nélkül társalkodhassanak. Mert kü­lönben mit ér az olly N. N. iskolákban divatozó társal­­kodás , melly nem egyéb, mint kalmári nyájasság, kézszo­rongatás (prensatio) zsíros onomasticumokért, oblatumok­­ért, nundivalékért festülekért és­­. — Azonban ha társal­­kodási tan híjával bélyegzettek a’szegény kálvinista diá­kok , miért nem ollyanok a’ kath. iskolák’ növendékei ? holott azok még szorosabban el vagynak tiltva mind azon társalkodástól, mellyeket E. úr az iskolák fölibe emel? Aligha Erényi úr e’ pontban nem rágalmazó. És érjünk

Next