Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-01-09 / 3. szám
ban létező két protestáns felelekezet közötti jellemkülönbséget veszszük is fontolatra , minek szembe nem tűnni lehetetlen, ha ez némi részben igaz , kik az unitaria vallás’ hitágazatit ismeritek, várjon e’ hitágazatokat vallók’ tömegét, — mert egyes kivételekről szó nem lehet, — milly jellemüeknak gondoljátok lenni? — én, mielőtt alkalmam volt őket ismerni, előképzeletet formáltam magamnak; — mit’s mennyiben ? találtam valósulva, itt sem helye, sem ideje, sem kedvem elmondani. Annyi ismert dolog az unitáriusokról, hogy közzülük válnak a’ legügyesb ügyvédek; hogy leghívebb alattvalók, hogy nagy conservativek ’s közzülök ellenzési oldalon ritkán áll csak egy tag is ; hogy kitünőleg a’ catholika részhez, mint Erdélyben türelmeskhez szítnak , ’s a’ protestánsoknak, főkép a’ reformátusoknak, kikkel dogmákra úgy szólván egyeznek, nem nagy baráti; minek okait egy igen jeles és tudós unitárius úr bőven előadta, ’s a’ t. ’sa’t. . . . Erdélyben uralkodó vallás nincs , a’ négy vallás egyenlő jogokkal bir , ’s a’türelem’ szép péláját gyakran olvassuk hírlapokban; mind igaz. Mind a’ mellett úgy vettem észre , hogy Erdélyben is nagy szerepet játszik a’ vallásügy, ’s hogy az elvben legszentebb törvény, melly a’ hivatalokat is felosztja a’ négy vallás közt, a’ kivitelben , a’ gyakorlatban gyakran nehézségekkel párul; mert ha például református szolgabirói hely üres, azt e’ felekezetből fogják betölteni, ha mindjárt abból alkalmas talán egy sem, más felekezetből tiz tag is találkoznék; a’ főhivataloknál is négy vallás ’s három nemzetből , ’s igy hetes számból csinálni arányt gyakran nem kis feladat; — de a’ lélekismeret és hitszabadság’ fentartásáért a’legnagyobb áldozat is csekély ár. ................. Utolsó felelet Az 1840dik évi Társaik’. 103dik számában előadott „váltójogi megvitatásra.“ Nem az előforduló személyek’mennyisége , hanem váltójogunk’ lsőr. 2dikásában olvasható ’s országosan megállapított fogalom határozza meg az idegen és saját váltók közti különbséget. A’melly váltóban a’kibocsátó magát nevezi fizetőnek , az saját;mellyben pedig a’ kibocsátó arra kötelezi magát, hogy a’ fizetést más , tőle jogszerűleg különböző személy által teljesítendi: az idegen váltó. Ezen fogalom szerint én csak két nemét ismerem a’ váltónak, t. i. az idegen és a’ saját váltót, és tudom , hogy az idegen ismét két neműre osztatik, úgy mint saját, vagy más valakinek rendeletére kibocsátottra. Minthogy tehát bizonyos , hogy saját rendeletre kibocsátott idegen váltóban a kibocsátó nem magát, hanem más, tőle jogszerűleg különböző személyt nevez ki fizetőnek, jóllehet előbb mint sem az intézményest jelesíti, kétséget sem szenvedhet, hogy saját rendeletre kibocsátott idegen váltó nem egyéb mint idegen váltó , és mégis hogyan lehessen ezt foganatára nézve az idegen váltóktól elszakasztani és saját váltókhoz ragasztani, azt valóban nem foghatom meg. Ezen fogalom criteriuma a’két váltó neme’megkülönböztetésének ,s ebben foglaltatik mindeniknek proxiuium genusa és ultima differentiája. Olvastam a’ kérdéstévé ur által vitatásában megpendített ’s jeles munkájában felhozott, valamint egy más igen tökéletes váltójogi munkában előforduló okoskodást, melly által a’ kérdésben forgó idegen váltónak misége, benne előforduló személyeknek és szerződéseknek mennyisége’ tekintetéből feszegettetik , és megvallom, hogy azon előadások tudományos tekintetben igen kellemesek de hogy mind e’ mellett a’ kérdéses idegen váltó a törvény—gyakorlatban ne az isör. adik hanem ugyanazon rész ladikására alkalmaztassék vagy alkalmaztathassák , azt kereken tagadom. Szép ’s kellemes a’ tudományos vitatás , de épen ez azon sík-mező , mellyen a’ theoreticus , hajói körül nem tekinti magát, könnyen eltéved, ’s a’legvilágosabb ’s hasznosabb törvénynek egészen más irányt ad, mint mellyet a’ törvényhozó annak adni akart.’ Nem érintek ez alkalommal más körülményt, hanem csak azt, hogy maga a’ kérdéstevő úr megengedi, miszerint a’ saját rendeletre kibocsátott idegen váltó, mihelyt forgattatik, azonnal valóságos idegen váltóvá, vagy ha úgy tetszik tukmává változik; kérdés tehát: váljon azzá változik e forgatás által a’ saját váltó is? bizonyosan nem, és így megengedi a’ tisztelt kérdéstevő úr, hogy nem a’ feszegetések’ szüleményei, hanem az isö radikusa határozza meg: mellyik váltót kellessék idegen, melylyiket pedig saját váltónak tartani, és hogy az elsőt akár saját akár más’rendeletére legyen kibocsátva, az lser.edik, a’ másodikat pedig ugyanazon rész’ laikására kellessék alkalmazni. A’ kérdéstevő úr igen tudós feleletében állítja, hogy sem saját rendeletre kibocsátott idegen, sem saját váltóban nem lehet helye a’ víszkeresetnek (talán viszonkeresetnek) a’ hitelező ellen. De mivel ő ugyanazon alkalommal megengedi, hogy az idegen váltó’elfogadójának, ha fizetett, köztörvény szerinti keresete van a’ kibocsátó ellen , annál fogva erre többé semmi észrevételem nem lehet, mivel minden előadásomban én sem mondottam mást, mint hogy az elfogadónak, ha fizetett, csak köztörvény szerinti ugyan de még is a’ kibocsátó ellen keresete van. Minő joga, a’ saját váltókban előforduló adósnak hogy hitelezője ellen lenne, arról egész váltótörvény-könyvünkben rendeletet nem találok. Hogy pedig saját rendeletre kibocsátott idegen és saját váltókban a’ hitelező ellen váltójogi műszó’ értelmében véve viszkeresetnek helye nem lenne, ha t. i. az isó r. 138dik fsában felhozott föltételek teljesittettek , azt ismét tagadni vagyok kénytelen. Egyébiránt e’ tárgyban többé felelni nem akarván , sajnálom, hogy nem lehetek szerencsés a’ kérdéstevő urat állításom’ igazsága felől meggyőzni, ’s így nem is reméllhetem , hogy az 1840ikévi Társaik’. 90 ik számában nyilványitott ígéretét teljesítse. Azonban megnyugszom meggyőződésemben ’s az idősül várom azt, mit előadásom nem teljesíthetett, mert beállván a’ váltótörvényszékek, mindenkinek majd alkalma leend több olly határzatot olvasni, mellyekben saját rendeletre kibocsátott idegen váltóknak ollyan elfogadóji,kik nem ugyan az első rész fődike azon rész’adikásában előszámlált személyek közzé tartoznak , marasztaltatni fognak. M . h r. f Igazítása Édes Albert, „dunántúli ref. főiskolát érdeklő szózata alatti jegyzékének. *J Édes Albert, most borsodmegyei ref. lelkész, nem igen rég pedig atyja’ lakhelyéhez igen kézügybe eső pápai iskola’ neveltje, a’ Társaik’. 82dik számában . *) Ezen „igazítást“ korszerű tárgyak ’s értekezések bősége miatt csak most közölheti Társalkodónk.