Társalkodó, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)

1842-11-26 / 95. szám

j nyelvtusa Erdélyben.­­ Vezérszó. Nem­ igaz, hogy a’magyarok megmaradásukat csak annak köszönhetik, mert elfogadták, mint állítja szer­ző, ,,a’ frank alkotványt“, ha csak e’ szó alatt a’ me­gyék „szabadságát“ nem érti, mi azonban egészen más , mint csupán a’ felosztás ; annak sem, hogy szomszéd nemzetekkel szövetségre léptek. Nem Bizáncz , nem Ró­ma tanította fegyverhordásra a’ magyart. Kereskedői vi­szonyai pedig költségin , de nem nyereségére használ­tattak. Évezerednyi bel és külközdés a’ béke műveivel meg nem egyezhető. A’mostani nyelvtusa nem uj, csak viszszakövetelése,viszszavétele a’régen elidegenített sa­játnak , csak megóvása annak, mi nélkül nemzetiség nem létezik. Ha a' magyarok 900 évvel ezelőtt azt tevék a’ mit most, nem kelle most tenniök mit akkor. Az ál­dott Pannónia ’s Dáczia felé mindig tódult az idegen.— A’ külföld sovány és számfölötti tehenei akkor is örö­mest megszálltak Európa Egyiptusában. Történeti igaz­­talanság , hogy heverő földek mivelése végett német te­lepek hivattak be. Ezek a’ Lech folyamnál történt népcsa­ta következtében kezdődtek , ismételtettek a’ tatárpusz­­titás után. Többnyire csak országlói eszköz volt e’ te­lepítés, hogy az ellenségesen álló nemzetek öszszeba­­rátkozzanak. Mit ért a’szerző az eredeti lakosok alatt, tán maga sem tudja. Tettleges csak annyi, hogy a’ szlávok csak Pannónia első történetkorában szállottak ide. De hagy­­ján! A’ hódítás jogát még a’ törökben is tisztelik, miért nem a’ magyarban? Mellesleg legyen mondva, azon mód ajánlandó, melly szerint magyarázza szerző a’ró­mai classikusokat. „Fruges consumere nati“ , mit ő az erdélyi magyar nemesre alkalmaztat, neki annyit tesz mint „kiváltságos­­korhely“ ! ,,A’ magyar“, úgymond szerző ,,a’ szász nemzetet úgy tekintette mint peculium­ot, mint tereh-hordó marhát, melly arra való, hogy az ország adóját szerezze elő.“ Nem nézvén ezen állitás gyűlö­letességére, olly korban , hol a’ szászok érdemeit tel­jesen megismerik rendtársaik, az sem szó­ szerint nem igaz, sem, ha igaz volna, nem menthető. A’ szászok részvéte a’ haza védelmében többnyire földükre volt szorítva ; pedig az ellenség berohanásai, leggyakrab­ban ’s legerősebben egy ezen földiül nagyon meszszire eső oldalról jöttek. Illyenkor a’ magyarnak,a’székelynek fö­­detlen síkon kelle kiállania a’ harezot. A’ szász őriz­kedett falai mögött. Nem csoda tehát, hogy ki életét koczkáztatta ; kinek nyája , mezője zsákmányoltatok: az ország pénzi ’s békességi kellékeiben ahhoz merte ma­gát, ki a’viadal között bátorságban maradt, ki a’ há­ború előtt ’s háború után aranyat nyerő keresetét zavar nélkűl űzhette. Egyébiránt a’magyarnak hadissága, ha­di szokása és hadi nyomora, műszorgalombeli akkori ügyetlenségével, hősi származásábani hitével együtt nem menthetik ugyan, de magyarázhatják , hogy nem f­e­g­y­­veri szolgálatot attól várt, kinek foglalatossága harczo­­lás nem valt. Philanthropiai, cosmaopolitai, humanitási tömjént, mint szerző beszéli, az 1834diki országgyű­lésen eleget hintettek a’ szászoknak. Mi nem tudhatjuk , minő különbséget tesz­i a’ philanthropia és humanitás között. Ezen amplificatio vagy bővítés csak nem tauto­lógiára vagy ugyanazt­ mondásra mutat. Még kevésb­­bé világos , mit akar szerző a’ cosmopolitismussal. Vi­­lágpolgáriság philanthropia és humanitás nélkül, ember­szeretet és emberség nélkül!! Valóban e’ zűrzavarban nem ismerhetni meg ama’ tudományos férfit, ki olly buz­gó szószólója a’ holt nyelveknek! Ez egy pár darabja az ő philologiai exegesisének (nyelvészeti kifejtésének) a’ „fruges consum­ere nati“-ban. Egyébiránt azon hoz­zátétel : „minekünk szászoknak, mint polgáriaknak“ tökéletesen magyarázza a’gyűlölet és öntetszés ezen ki­törését. Csiklandoztatott a’ polgári ember, hogy a’ hu­mánus nemesség a’ szász polgár emberségre törek­vését nem tagadta. És ezen megismerésnek köszönetéül ő a’ magyar nemzetiségre törekvését igyekszik aláás­ni. Miér­t hát, ha nektek a’ nemesség olly nél­külözhető, miért kapjátok olly mohón azon czíme­­ket, mellyeket nem szász polgártársaitok adhatnak ? De a’ cosmopolita nevét, dicsőségét épen a’szász csoport, amellynek közepében a’ kalandozó doctor olly nemzeti társak nevében h­arczol, kik e’ viadalra bámulva néz­nek, mivel tökéletesen nem , vagy balra értik — korán sem érdemli. — ,,A’ magyar“, azt állítja a’doctor és magister , „a’ magyar“' (értsd a’ magyarhonit) „behozza az urbért ’s egyúttal azt is határozza, hogy más nemzetektől elve­szi nyelvüket.“ Nincs annál balgatagabb állítás. Azon szász nemzetiségnek kolomposai, kik azt aranyfékkel, arany zablával tévesztik el, állítják hírlapjaik köze­lebb számai egyikében, hogy lehetlen a’magyarságot, a’ magyar nemzetiséget tisztán megtartani, ha mind azon népség, mellyeket, erőszakkal, mint ők mondják, a’ma­gyarok közé akarnak vegyíteni, teljesen elegyülnek is ezekkel. Róma példájára mutatnak, melly világ­ uradal­ma utóbbi korában rómaiság nélkül, a’népköltözés után pedig latinság nélkül is volt. Ne búsuljatok, lelkeim! A’ latin nyelv helyett, mellyet olly igen középszerűen beszéltek, egy mindig teljesebben felvirágzó magyar­nyelv lesz; és ha bár, mint a’ római egyetemes nyelv romjaiból és & frank és görög vegyítékből a’ románi, eredne a’ magyar-, német-, szláv- és oláhbul­uj nyelv — legalább az bizonyára nem lesz orosz. Egyébiránt kér­dést nem szenved,hogy minden nemzetiség mennyei­ pajzsa az urbér. Nem állhatjuk meg , hogy itt a’ nemsai doctornak ki úgy is nem ismerheté, mert ő csak a’ szebeni „Bo­­té‘‘-t olvassa, hová az illyen csekélységek nem téved­nek, nem állhatjuk meg hogy itt fel ne hozzuk Wesselé­nyi Miklós­t. ezt tárgyazó fölséges levelét mint az épen még emlékezetünkben lebeg : ,,A’ legczélszerűbb gyógy­szer e’ két baj ellen. Csekély szám és szétdarabolás­ ír Következő czáfolatunkat olly igenigen kevés becsű mun­ka ellen, mint egy erdélyi szász lelkész nyelvtus­á­­j­a , nem irányozták volna , ha Csak a’ jámbor szász polgárt és földművelőt amaz irat szerzője el nem ámí­totta volna,­­s ha szelíd olvasóit szüntelen ’s a’ dolog­hoz nem illő szentirási idézetivel felingerelni a’ magya­rok országhasznos ügye ellen nem törekednék. Egyút­tal láthatja a’ magyar olvasó közönség is , mílly eszkö­zökkel élnek a' közjó akadályozására nemzetisége el­lenei. — A' szerző.

Next