Társalkodó, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-103. szám)
1843-01-15 / 4. szám
azonnal használta e’ pillanatot ’s a’ shawlt lehető legsebesebben dugó szép hölgyünk épen zárt ruhaszekrényébe. Szívből örvendve a’ sikerült csínynek elégülten eltávozott ; mi alig történt, ’s már Willmers, kobzó vámos kémpillanatival, lépett neje szobájába. Nem ritkán tartott szerelemféltő vénünk alattomos házkutatást a’ nő szobájában. Czipék , ruhák ’s más dolgok pontosan megvizsgáltattak, hogy lássa : váljon távolléte alatt, neje az utczára lépett. Most is elvéhez híven , alig fordított Albertina hátat, hihetlen gyorsasággal esett a’ szekrénynek ,’s sok rettentő végzet már első markolatra és azon shawl jutott kezibe, mit csak imént vásárlótt boltjában az ügyes hadi tiszt. Villámsujtott kint állt Willmers, midőn neje hűtlensége ’s Ön gyalázata vélt tanujelét kezeiben tartotta; rémitő dühhel rohanta’megrettent Albertinára, ki előtt természetesen az egész esemény magyarázhatlan titok volt. Méreg ’s féltékenység megnémiták ugyan Willmerst néhány pillanatra,mig végre őrjöngve rikácsolá : hab! gyalázatos kaczér ! csak ezen bizonyítványa hiányzott még elvetemült lelkednek , de istenemre borzasztón fogok boszut állni. Tudja meg a’ világ az én ’s te gyalázatunkat, e’ pillanatban elhagyod házamat ’s egy óráig sem lakói becsületes ember fedele alatt!44 Óriás erővel, magánkívül dühében ragadó meg a’ nőt ’s hurczolá ki szobáin keresztül, olly erővel csapván be az ajtókat,hogy az egész ház megrendült. — 6. Meglepetés. Sokáig tombolt még Willmers szobájában és egyre másra dörgő: „bár sohasem hagytam volna magamat elámuttatni, hogy Hymen zászlójához esküdjem! Valóban minden nő toborzóhoz hasonlít. Mindkettő enyh italt nyújt, hogy bennünket aztán rendre sorba állítván, az ékszert fejünkre tehesse. E’ közben Albertina eszméletlenül ért az utczára ’s mintegy gépelyileg egyik barátnéja lakja felé irányzólépteit. A’megsértett nő haragját legfelsőbb pontra csigázó férje méltatlan bánásmódja. Könyező szemekkel panasztá sorsát barátnéjának, azon szilárd határzat mellett , hogy a’ zsarnok házába soha többé nem lépend. De a’ milly vigasztalhatlan lett a’ szegény nő , ép olly elégült a’ kapitány, midőn Jean Albertina uj lakát, hol vele háborítatlanul szólhatna ’s a’ tudósítást meghozó, miszerint a’két házastárs között végre világos szakadásra került a’ dolog; melly mellett azonban bölcsen mellőzte urának a’ tulajdonképi okot felfedezni, mivel tudta, miképen amaz eszközt sohasem helyeslené habár egyetlen út lett volna is az czélja létesítésére. Remény és szerelem szárnyain röpült Tivadar utczán fel, utczán le, mig az est közeledett, hogy észrevétlenül vonulhasson Albertina mostani lakába. Épen szoba-szögletben ült a’ nő, hogy belépett, lanttal kezében, és sértett keblű csalogánykint zokogó az égnek fájdalmát. A’kapitány már tekintete által megigézve, most olvadozó hangja hallatára eszméletlenül urülék lábaihoz és a’ legédesb ’s hizelgő szókban rajzoló szerelmét; mig a’nő e’sértő ajánlat miatt legkeserűbb kényekben tört ki. Heves zokogás közt mondó végre: e’ pillanatban hagyja el ön e’ házat ’s ne üldözzön még tovább is méltatlan ajánlatival ! Nem ügyelve azonban a’ nő nyilatkozására Tivadar,újra a’ legforróbb esdeklésekkel könyörge ’s elragadtatva mondá : „igenis, istenemre Albertina, önt birnom kell. Első pillanatban, hogy kegyed meglátám, úrnője vala szivemnek ; váljék el érdemetlen férjétől, kövessen honomba, hol jobbomat felbonthatatlan szövetségre kegyednek nyujtandom ’s aztán éljen szerencsésen örökre hű Hellfortja jobbján!44 Felszökkent e’ szavakra Albertina , kétkedve tekintett a’ szerelmes ábrándozóra , a’ nélkül, hogy egy szó lett volna hatalmában. Csak hoszszu szünet után kiálta : igazságos ég! lehetséges é ? Tivadar ! — Oh jöj hát karjaiba szerencsétlen nővérednek !44 Sóbálványkint álla Tivadar Albertina szavai hallatára ; míg hoszszas ámulás után végre elbeszélék — a’ tizenkét év óta egymást nem látott testvérek, — sorsukat; de alig tudá meg a’ kapitány Albertina helyzetét és a’ shawllal történt jelenetet. Jean ravaszsága, melly által húga szerencsétlenségét olly rettentőn súlyosbító , igen is tisztán tűnt fel szemei előtt. Dúló vihar szárnyain rohant most Tivadar haza; hatalmas ököllel ragadá meg a’ rémült Jeant, vagylagos ígérete utolsó részét teljesítendő ; de alig érté ez meg a’ váratlan tudósítást ’s a’ dolog fekvésit, már a’ legközönyösb tekintettel válaszolt: „ugyan, ugyan az ég kedviért, ne gerjedjen föl olly annyira kapitány ur. — Ámbár jelenleg legjobb akaratomat is illy roszul viszonozza , de bizony jőni fog olly idő , mellyben eszélyességemnek legcsinosbbókot adand.Derék tábornagynak minden lehető esetre készen kell lennie , hogy rá ne szedessék ’s mindjárt bebizonyítandom , miszerint elővigyázat nélkül én sem cselekedtem. Tudja meg azért uram! hogy Willmers nejét kevés nap múlva, rajta elkövetett helytelenségiér, ezer köny közt térdhajtva kérendi bocsánatért ,’s diadalmi pompával viendi házához a’ féltékenységről örökre lemondván. — (Vége következik.) Tárcasa. (Egy boszorkány-pör.) A’ zemplényi levéltárban (Acta Jurid. 390 köteg, 2d. szám alatt) egy szelet papír áll, majd szinte észrevétlenül a’ többi izmos társ között. És e’ szeletke papir „pör44 akar lenni , pör élet ’s halál fölött ’s „ollya4 halál fölött, mint millyen 1776 előtt mészárla bűnöst ’s ártatlant egyiránt. És e’ napok alig hogy mögöttünk fekszenek; véres emlékök mint sötét árny nyomaszt még napderűsebb jelenünk fölött is , vagy öszszezilált utóhangként viharoz felénk; ne hagyjuk kiporlani, intőjelekül a’ nemzedéknek, melly nyomaikba hágdos. Minden jelen egy végtelen gyűrű, enyészetes múlt ’s fellegsötét jövő közt ölelkező; nyessük el heraclesi szobrokként ,a’ humanitás elveinek várvonalával. Azért emlékezzünk, és minden emlékezet egy ok .