Társalkodó, 1847. január-október (16. évfolyam, 1-85. szám), Társalkodó, 1848. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1847-01-28 / 8. szám
33 gvott. Minő illatos bitesig élesítőtt föl, hanti vala az? Valóban forrás volt, s a tiszta friss víz lábainál folyt. Lecsilapítván szóraját és tagjait levén,a nartra boldog álomba szenderült- Közelgő léptek zaja ébresztő föl őt Egy ősz agg tántorgott előre egető szobát eloltandó. Ismét ő vala karjait az agg teste korul foná s visszatartá. Amaz heves rángatózásokban erokodott s vízért könyörgött, csak egy csepp vízért, hogy éltét megtarthassa. De ő erősen táttá az aggot s kínjain legeltető szemeit ’s midőn élettelen feje keblére dőlt,lábával taszija el Midőn a’ láz elhagyá ’s öntudata visszatért, megtudá , hogy a’ szüle, ki őt börtönben hagyta volna meghalni — hagyta volna!—ki azokat, kik neki saját élténél sokkal drágábbak valának, meghagyta halni ínség ’s olly lelki kín°miatt, mit gyógyszer nem orvosolhat — halva találtatott pehelyágyában. Teljes szándéka volt fiát koldusul hagyni, de saját erejében ’s egészségében bízván, halasztá végrendelet-tételét, míg késő volt, ’s most fogait csikorgathatta a’ más világon, azon gazdagság gondolatára, mellyet hanyagsága neki hagyott. Erre ébredt ő föl ’s még többre is, hogy eszébe jusson a’ czél, miért élt ’s megemlékezzék, miként ellene neje apja — azon ember , ki őt börtönbe vettető, ’s ki midőn lyánya és unokája lábainál eshettek könyöreit, kitaszitá őket házából. Ah! mint átkozá az elgyöngülést, mi nem engedé fenn és munkásnak lennie boszúletve létesítésében. — Elvitelé magát vesztesége ’s nyomora helyéről egy csöndes lakba a’ tengerpartra — de nem olly reményben, hogy lelki nyugalmát ’s boldogságát visszaszerezze, mert mindkettő eltűnt örökre; hanem hogy kimerített erejét visszanyerje ’s kedvencztervéről elmélkedjék. ’S itt valami gonosz szellem jó alkalmat szolgáltatott neki első szörnyű boszujára. Nyári idő vala ’s bús gondolatiba merülve korán estve ki szokott menni magányos lakából ’s egy keskeny ösvényen állani a’ sziklák alatt egy vad és puszta helyre érvén, leülni leszakadt sziklatöredékekre, ’s arczát kezeibe rejtvén, órákig ott maradni — néha egész késő éjig, midőn a’ feje fölötti komor sziklák hosszú árnyai sűrű fekete sötétséget vesének minden tárgyra körűlé. Itt ült ő egy csöndes este szokott helyzetében, néha fölemelve fejét, hogy egy tengeri csüllő röptét szemlélje, vagy hogy szemével kisérje ama dicső bíbor ösvényt melly az óczeán közepén kezdődvén annak egész széléig látszott vezetni, hol a’ nap lenyugodott, midőn a’ hely mély csöndét hangos segélykiáltás háborira figyelt, kétkedvén, ha jól hallotta , midőn a’ kiáltás még hangosabban ismételtetétt, ’s ekkor felugorván, azon irányban siete, honnan a’ kiáltozás jőve. A’ körülményekből egyszerre által lehete látni a’ tényt; némelly szétszórt ruhák hevertek a’ parton; egy emberi fő vala épen látható a’ habok fölött, a’parttól kevés távolságra ’s egy agg kezeit törvén kínjában ide ’s tova futkosott, segélyért kiáltozva. A’ felgyógyult, kinek ereje most már eléggé helyreállott, leveté kabátját ’s a’ tenger felé futott olly czélból, hogy berohanjon ’s a’ fuldoklót partra hozza. ..Siessen ide, uram, az Istenért; segítsen, segítsen, uram, az ég szerelméért. Ő gyermekem, uram, egyetlen gyermekem,a mondá az agg magán kívül, a’ mint feléje ment. „Egyetlen gyermekem ő, uram, ’s apja szemei előtt hal meg.“ — Az első szóra, mit az agg kimonda, megállott az idegen útjában és karjait öszszetevén, mozdulatlan maradt. „Nagy Isten !“ kiáltott az agg megrettenve — „Heyling!“ Az idegen mosolygott és hallgatott. „Heyling!“ szólt az agg vadul — „Gyermekem • Heyling, kedves gyermekem, nézze, nézze,“’s alig lelkendezve a’szerencsétlen apa azon helyre mutatott, hol az ifjú halállal küzde. „Hallja !“ szólt az agg — „még egyszer kiált. Még él, Heyling, szabadítsa meg, szabadítsa meg!“ Az idegen ismét mosolygott ’s mozdulatlan maradt mint egy szobor. „Megsértettem önt,“ kiáltott az agg térdre hullva ’s kezeit össze kulcsolva, — „boszúlja meg magát, vegye el mindenemet, életemet, vessen vizbe lábaimnál, ’s ha emberi természet engedi, meg fogok halni, a’ nélkül hogy kezemet vagy lábamat megmozditnám. Tegye, Heyling, tegye, tartsa meg gyermekemet; ő olly ifjú, Heyling, olly ifjú a halálra.“ „Figyeljen ön,“ mondá az idegen, hevesen megragadván az agg karját — „nekem élet kell életért, ’s itt van egy. Gyermekem apja szemei előtt halt meg sokkal kínosabb ’s nyomorubb halállal, mint miilyennel ama tékozló ifjú épen most küzd. Ön kinevette akkor szenvedésinket, leánya szemében nevette ki, kinek arczán már akkor látszottak a’ halál előjelei. Mit gondol most azokról? Nézzen oda, nézzen oda.“ A mint beszélő az idegen, a tengerre mutatott. Egy gyönge sikoltás halt annak felületén; a haldokló végső heves erőködése néhány perczig megzavará a’ zajgó habokat; ’s a’ helyet, hova szállott le kora sírjába, nem lehete megkülönböztetni a’ környező víztől. Három év múlt el, ezen eset óta, midőn egy úri ember leszáll a kocsijáról egy londoni ügyvéd ajtajánál, ki akkor közönségesen úgy volt ismeretes, mint hivatalos ügyködéseiben nem igen gyöngéd lelkiismeretü ember, ’s magánbeszélgetést kért fontos ügyben. Bár láthatólag még ifjú kora nem virágzók el, arcza halavány, sovány és levert vala; ’s különös éles látás nélkül is egy tekintetre észre lehete venni , mikint nyavalya és szenvedés többet tettek külseje elváltoztatására, mint csupán az idő keze tehette volna egész élténél kétszerre hosszabb időköz alatt is. „Arra kérném önt, hogy valami törvényes ügyet vállalna el mellettem,“ mondá az idegen. Az ügyvéd tisztelettel meghajlott ’s egy vastag iratcsomóra tekinte, mit az idegen kezében tarta. Vendége észrevévé a’ tekintetet ’s folytatá: „Ez nem minden napi ügy,“ úgymond. ,,’s ezen iratok csak sok fáradság ’s nagy költséggel jutottak kezeimhez.“ Az ügyvéd még nyugtalanabb tekintetet vetett az iratcsomóra, ’s vendége leoldván az összekötő madzagot, nagy számú kötelezvényt tüntetett elő, más okiratok másaival. „Ezen iratokra, mondá a’védencz , „azon ember, kinek neve van alájok írva, a’ mint ön látni fogja, nagy pénzösszegeket vett föl, év óta. Hallgatólagos megegyezés volt közte ’s azok közt, kiknek kezeibe adattak eredetileg ezen kötelezvények ’s kiktől lassankint megvásárlottam az egészet névszerinti értéküknél háromszor ’s négyszer nagyobb áron — a’ fölött, hogy ezen kölcsönök időszakonkint meghosszabbíttassanak, egy meghatározott időpont elteléseig. Illy egyezség sehol sincs kitéve. Ő mostan sok veszteséget szenvedett ’s ha ezen adósságok egyszerre követeltetnek tőle, ő tönkre leend téve.“ „Az egész összeg néhány ezer font mondá az ügyvéd, az iratokra tekintve. „Úgy van,“ szólt a’ védencz. „Mit tegyünk?“ kérdé az ügyvéd. „Mit!“ válaszoló a’ védencz rögtön hévvel. ,,A’ törvény minden lehető műszereit használni, minden cselt, mit elmésség kigondolhat ’s gazság létesíthet; szabados és tilos eszközöket; a’törvény nyilványos elnyomatását, segittetve annak legelmésebb ravaszságitól. Szeretném, ha kínos lassú halállal halna meg. Tegye ön őt tönkre, vegye és foglalja el javait ’s földeit, űzze ki házából, ’s vonczoltassa elő mint koldust agg korában,hogy közbörtönben haljon meg.“ Vég.köv. Szerkeszti: Hemeczy M. — Nyomatik: Trattner Károlyi betűivel.