Taxisok világa, 1999. (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999-02-01 / 2. szám
32 " " HÁROM ÓRÁN BELÜL ELFOGTÁK A TETTESEKET ] Zsarubravúr A helyzet elszomorító, de nem reménytelen. A BRFK rablási alosztályának munkatársai, ha időben tudomást szereznek taxis elleni támadásról és az a hatáskörükbe tartozik, akkor igen intenzíven nyomulnak a bűnözők után. Ezt igazolhatja az alábbi eset is: Január 28-én éjjel háromnegyed tizenkettőkor Budapesten az Astoriánál haladt piros Opel Kadettjával a 62 éves H. Tibor, amikor két férfi leintette. A taxis, mivel nem volt fuvarban és a szabadjelzője is égett, megállt. Az utasok közül a sötét bőrű - feltehetően - arab fiú az anyósülésre, míg társra hátra ült be. Budára az Orom utcába vitették magukat. Ahogy felértek a megadott címre, a hátul ülő ifjú egy forgótáras pisztolyt nyomott a sofőr fejéhez, majd szépen elvették a nála lévő másfélezer forintját, a rádiótelefonját és a kocsi kulcsait. A férfit magára hagyták, aki pótkulcs hiányában nem tehetett mást, minthogy segítséget kért és riasztotta a rendőröket. Mindez éjfél után tíz perccel történhetett. H. Tibort a nyomozók meghallgatták és az általa elmondottak alapján körözést adtak ki a rablókra. Nem sokkal később az V. kerület Kecskeméti utcai rendőrőrs beosztottai jelezték, hogy a leírásban szereplő sötét és fehér bőrű párost nem sokkal korábban látták a Belvárosban. Ekkor megindult a hajsza. Mindenki, aki csak a környéken elérhető volt, a rablókat kereste, nem is eredménytelenül. Előbb elfogták a 24 éves fehér bőrű G. Zsoltot, akinél megtalálták a forgótáras pisztolyt - amelyről csak ekkor derült ki, hogy gázfegyver - és az ellopott rádiótelefont, igaz abból már hiányzott a taxis kártyája. A gyanúsított kihallgatásakor elmondta: társát csak felületesen ismeri és a csak annyit tud róla, hogy Iszmailnak hívják. A nyomozóknak ennyi elegendő is volt ahhoz, hogy a nyilvántartásban utána nézzenek, kik és milyen címen tartózkodnak hazánkban. Nem sokkal később a duó másik tagjának teljes nacionáléja is a detektívek kezében volt, csakhogy a két fiatalembernek Szegeden volt a bejelentett állandó lakcíme. Előbb G. Zsolt ideiglenes fővárosi lakhelyét kutatták át a zsaruk, majd itt - hogy, hogyan nem -, találtak egy másik VII. kerületi budapesti címet is. No, ide is kiugrottak a rablási nyomozók. Az ajtót ugyan zárva találták, de a szomszédok megerősítették a feltételezésüket: jó helyen járnak. Néhányan úgymond blokkolták a lakást, mígnem hajnali negyed háromkor előkerült a 21 éves Iszmail Abdel I. arab nevű, de magyar állampolgár is. Bilincs kattant a kezén, és mindkét ifjút őrizetbe vették. A taxisofőr maga sem akarta elhinni, hogy ilyen gyorsan és eredményesen dolgoztak a rablási nyomozók. Ilyen is van. k. z. t. A DROSZTHÁBORÚ UTOLSÓ FEJEZETE? Tulajdonképpen évek óta nem hallani híreket Budapest utcáin a drosztháborúról. Gyakorlatilag 1994-95 táján befejeződtek az „utcai harcok". Azóta majd mindenki elfogadta az elfogadhatatlant. Tudomásul vette az új rendszert a taxizásban. A drosztokon kialakultak az állandó csapatok. Csakhogy egyre kevesebb lett az utas, így aztán sokan beléptek valamelyik társasághoz, vagy egyszerűen abbahagyták a taxizást! Persze még most is van sok mezítlábas a kolléga, akik próbálnak tisztességgel, becsülettel helytállni. Jó néhány taxiállomás van, ahol minden mezítlábas taxis belépett valamelyik társasághoz, van olyan is, ahol mindenki önálló maradt. És persze van „vegyes" droszt is, ahol békésen megfér egymás mellett a mezítlábas és a társaságbeli. Ezért döbbentünk meg, amikor híreket kaptunk az egyik XI. kerületi taxiállomásról, hogy régi kollégák késsel kergetik el egymást a drosztról. Természetesen megpróbáltunk a híreknek utánanézni. Elsőként álljon itt a rendőrségen felvett jegyzőkönyv. Cselekmény részletes leírása (A személyiségi jogok védelme miatt az adatokat töröltük.) „Feljelentést teszek általam ismert taxis kolléga ellen, az alábbi tényállás alapján. A mai napon a délelőtti órákban a taxiállomáshoz értem, amikor láttam, hogy a taxis tábla át van fújva, és le van ragasztva sárga-piros kockás matricával. Én leszedtem az egyik matricát a tábláról, majd fuvarom volt, így elmentem onnan. Kb. 15 perc múlva értem vissza, ekkor odajött hozzám a kolléga és letépte az autóm oldaláról a mágneses matricát, és közölte velem, hogy fizessek neki 200 Ft-ot, amiért matricáját leszedtem a tábláról. Én nem voltam hajlandó fizetni, mivel ez hatósági tábla és nekik semmi joguk nem volt ráragasztani a saját jelzésüket. A másik férfinak az előző kolléga odaadta az autómról elszakított matricát, és amikor én utánanyúltam, kicsavarták a kezemet. A kolléga zsebéből elővett egy kést, majd közölte, hogy ha nem állok félre, akkor nemcsak a matricát vágja szét, de engem is megszúr. Miután megnyújtogatták a matricámat, ledobták a földre, én fölvettem és jöttem a rendőrségre. Rongálási károm: 5.600 Ft. Mást elmondani nem kívánok. Feljelentés minősítése: Sztv. 96. szakasz (1) bek. veszélyes fenyegetés Hallgassuk meg az „elkergetett” kollégát, jegyzőkönyvön kívül is. Rossz híremet keltették, az utasokat panaszra biztatták, mert beléptem egy társasághoz. Felháborító! Ennek ellenére az utasok vettek ki a sorból a taxiállomáson! Ezt a „kollégáim” nem nézték jó szemmel, előbb figyelmeztettek szóban, majd különböző atrocitások értek. Felhívták a figyelmemet, amikor látták, hogy „céges" autóm van: távozzak a drosztról! Társaságbeli innen nem dolgozhat! Kivéve (!), ha mindig előre küldöm az utast az első helyre. Ezután olyan helyre álltam, ahol jó volt a rádióvételi lehetőségem! Az utasok ekkor is kiemeltek a sorból. Hozzám ültek be, hiába tették ki mások magukra a piros-sárga kockákat! Ők ugyan nem FŐTAXIsok, hanem „kockások”! De ez általában csak a fuvar végén derül ki... Amikor én „mezítlábas" voltam, ők már akkor is „kockázták" magukat. Persze akkor őket vették ki a sorból. Az nekik természetes volt akkoriban. Most engem vesznek ki, ez már nem természetes nekik... Valaki lefújta a MAGÁN TAXI táblán a MAGÁN szócskát, becs'szóra nem én voltam. Ezután ők a lefújt helyre kiragasztották a „sárga-piros" kockás matricát, ez az ő drosztjuk. Leszedtem az engedély nélküli matricát. Jó lenne, ha a kamara egyszer és mindenkkor kizárná a taxizásból azokat, akik kárt okoznak másnak! Én 25 éve taxizom, de még senkinek sem okoztam sem erkölcsi, sem anyagi kárt. Mezítlábas koromban úgymond drágán jártam, de becsületesen!