Taxisok világa, 2000. (10. évfolyam, 1-12. szám)
2000-02-01 / 2. szám
Koszorúkat, vázákat, kisebb sírköveket loptak Temetői taxijáral A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói hónapokig nem tudtak egy bűnsorozat gyanúsítottjának nyomára akadni. Csak azt tudták, hogy ismeretlen tettes vagy tettesek rendszeresen fosztogatják a főváros temetőit. A feljelentések egyre szaporodtak, az elkövetőket pedig hosszú ideig nem találták. Amikor már igen vaskossá duzzadt az akta és egyre több károsult várta azt ügy mihamarabbi megoldását, a detektívek - a kerületi kollégáikkal közösen - figyelő szolgálatot szerveztek. A beosztott rendőrök civil ruhában nem tettek mást, minthogy a reggeli nyitástól késő esti zárásig járták a temetőket, figyelték a gyászolókat, miközben maguk is sötét ruhában, kegyeletteljesen masíroztak parcelláról parcellára. A feljelentések tanúsága szerint a tettesek loptak mindent, amit csak emberi erővel meg lehetett mozdítani. A friss sírokról órákon belül eltűntek az igényesebb, drágább virágcsokrok csakúgy, mint a koszorúk. Egyik-másik helyen a vázáknak, kisebb sírköveknek is csak a hűlt helyét találták a hozzátartozók. Február elején a nyomozás irányítói már fényképfelvételekkel is rendelkeztek és az összegyűjtött adatokat értékelve feltűnt nekik egy taxi, amely rendszeresen járta a temetőket, s ahol megfordult, onnan rövid időn belül érkezett a feljelentés. A gyanússá vált gépkocsit rendszám, szín és típus alapján figyelni kezdték. Első időben csak azt „szúrták ki", hogy fekete ruhás korosabb hölgy száll ki a taxiból. Néha a szertartást követően a virágokkal borított sírnál, máskor a frissen elkészített kriptánál. Az „özvegy" egy idő után - mély gyászából felocsúdva -, egy csokorral, koszorúval megrakodott kocsival távozott. A gépkocsit minden esetben egy 35 év körüli férfi vezette, és látszólag nem tett mást, mint a hozzátartozót beszállította a temetőbe, majd onnan haza. A detektívek végül rajtaütöttek a tolvajokon. Elfogták és őrizetbe vették a fővárosban élő 33 esztendős N. Józsefet és 55 esztendős hozzátartozóját, K. Katalint A házkutatáson a garázsból és a pincéből előkerültek olyan sírkövek, amelyekről idő közben már eltávolították a feliratokat, és különféle keresztek, galambok és öntött vázák is porosodtak kertvárosi háznál. Előbb hallani sem akart a tolvajpáros a temetői portyáikról, majd amikor fénykép- és videofelvételeken is magukra ismertek, már nem volt mit titkolni. N. József gyanúsítotti vallomásában elmondta: - Korábban nemegyszer volt temetői fuvarom, amikor a mozgásukban korlátozott hozzátartozókkal bejártam a sírok közé. Az özvegyek rendbe tették a kegyhelyeket, megöntözték a virágokat, kapálgattak, rendezgettek, majd beültek az autóba és hazahajtattak. Ekkor támadt az ötletem, hogy a koszorúkat, friss csokrokat a szertartás után el lehet hozni, azt a kutya nem keresi, és a virágárusnak el lehet adni. Arra kell csak vigyázni, hogy gyászszalag ne maradjon egyiken sem. A virágos ugyan jóval értékén alul vette át a szerzeményeket, de így is örültem a talált pénznek. Rokonomat azért vontam be az akcióba, mert valakit szállítanom is kellett. Később már a sírkövekre és vázákra is találtam vásárlót. A köveket értékesítés előtt simára kellett csiszolnom, csak így vették át. Egész szépen lehetett ezzel keresni. Ha jó napom volt, tisztán összejött a húsz-harmincezer forint is. Később voltak olyan napok, amikor beszereztem a köveket, dísztárgyakat, s csak később tisztítottam meg és adtam el. A temetőkben már ismertek, és a gyászhuszároknak is adtam a „jattomból", így senki nem aggályoskodott a behajtó kocsi miatt - vallotta a gyanúsított. A nyomozás arra is fényt derített, hogy N. József valójában nem is vett föl utasokat. Elszámolásai fiktív számlákon és adatokon alapultak, így a lopáson kívül, most az APEH is tüzetesebben átvizsgálja könyvelését és pénzforgalmát. Az eddig összegyűjtött információk alapján sikerült azonosítani a sírköveket felvásároló kőfaragókat is, bár a házkutatások itt nem vezettek eredményre. A zsaruk nem találtak bizonyítékot sehol. Ennek hiányában a bizonyítás nehézségekbe fog ütközni. Elképzelhető, hogy az orgazdák ellen nem lehet majd vádat emelni. Egy biztos: Józsefnek egy darabig nem lesz gondja sem a taxijára, sem a fuvarfelvételekre. A büntetlen előéletű férfinak a temetői járatok végül nem jöttek be. Cash 33 tagja KÖZLEMÉNY a járulékok bevallási és befizetési rendjének változásáról 2000. január 1-jétől a járulékok bevallására és megfizetésére az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban Art.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A járulékok bevallására az adóbevallási nyomtatványok szolgálnak, amelyek benyújtásának rendjét, határidejét a hivatkozott törvény I. számú melléklete tartalmazza. A bevallás módjának, határidejének változásával egyidejűleg változnak a járulékok megfizetésére vonatkozó szabályok is. A járulékokat - ide nem értve az egyéni vállalkozó sajátjogú járulékát - továbbra is havonta a tárgyhónapot követő hónap 12-ig kell megfizetni. Az egyéni vállalkozó - kizárólag - a sajátjogú járulékát negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 12-ig köteles megfizetni. A befizetéseket az Egészségbiztosítási és a Nyugdíjbiztosítási Alapok vonatkozásában meg kell bontani, a járulék-átutalásokat 2 számlaszámra kell teljesíteni. A megbontást a 33 %-os mértékű társadalombiztosítási és a biztosított által fizetendő 11, illetve a magánnyugdíjpénztár tagja által fizetendő 5 % mértékű egyéni járulékoknál kell elvégezni. A befizetéseket az alábbi számlaszámokra kell utalni: APEH Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számlaszáma: 10032000-06056229 APEH Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számlaszáma: 10032000-06056236 Figyelem! A 1003200-06056188 számú APEH Járulékbeszedési számla megszűnik, csak 2000. január 31-ig fogad befizetéseket. Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal KÖZLEMÉNY a járulékok megállapításáról, bevallásáról és megfizetéséről 2000. január 1-jétől Az Országgyűlés 1999. november 9-i ülésnapján elfogadott törvényi rendelkezések értelmében a járulékok megállapítására, bevallására és megfizetésére 2000. január 1-jétől az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A járulékbeszedési feladatnak az adóhivatal szervezetébe történő teljes integrációja következtében az APEH megyei (fővárosi) járulékigazgatóságai az általános hatáskörű megyei igazgatóságok szervezetének szerves részét képezik, amely maga után vonja a folyószámlák jelenlegi rendszerének átalakítását, azokat az APEH a továbbiakban összevontan adó- és járulékfolyószámlák néven tartja nyilván. A 2000. január 1-jétől kezdődő időszakra juttatott (elszámolt) jövedelmek után a járulékbevallási és fizetési kötelezettséget - első alkalommal 2000. február hónapban - az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint kell teljesíteni. Külön figyelmet érdemel, hogy eltérő határidő engedélyezésére 2000. január 1. napját követően az adózás rendjéről szóló törvény már nem ad lehetőséget, a járulékigazgatóságok által kiadott engedélyek hatályukat vesztik. A járulékfizetési kötelezettség teljesítésének határideje a kifizetők vonatkozásában a tárgyhónapot követő hónap 12-e, egyéni vállalkozók saját járuléka esetében a tárgynegyedévet követő hó 12. napja. forrás: www.apeh.hu E két közlemény magyarázatára és értelmezésére következő számunkban visszatérünk fizni PEH közleményei