Taxisok világa, 2002. (12. évfolyam, 1-12. szám)

2002-12-01 / 12. szám

44 A BUDAPESTI MAGÁNTAXISOK TÖRTÉNETE 54. RÉSZ 1Pauiaca QQQS írjfütvül A magántaxizás újraindulása hosszan elhúzódott. A vállalkozó miután iga­zoltatta magát az Ipartársulatban, zá­radékoltatta engedélyét és nyilvántar­tásba vették a minisztériumban, de autóra is szert tett, amelyet levizsgáz­tatott és megkapta rá az új rendszám­­táblát, valamint a forgalmi engedélyt, csak ezek után állhatott ki a forgalomba. Csakhogy, akik 1945. év 2. negyedé­ben, vagy még később ha­difogolyként, meghur­­coltként még külföldön, illetve vidéken tartózkod­tak, az előírt utat nem járhatták végig. De az is előfordult, hogy az illető ugyan megjelent az Ipar­társulat írásos felszólítá­sára, ügye azonban embe­ri kicsínyeskedés, gyarló­ság, olykor adminisztratív hiba folytán csak lassan intéződött el. Akadtak olyanok is, akik nem törődtek a sza­bályokkal, új forgalmi en­gedélyükkel, régi iparen­gedélyükkel, jogosítvá­nyukkal a zsebükben, szélvédőjükre ragasztott TAXI feliratú fehér lappal forgalomba álltak. Ezek a minisztérium fuvarelosz­tó irodájában is megje­lentek, s őket is kiközvetí­tették a közületekhez. A főhatóság illetékesei felü­letesen ellenőrizték a je­lentkezők iratait, szállító­eszköz-mizéria lévén örül­tek a jelentkezőknek, ha a próbálkozó lebukott arra hivatkozott, hogy engedé­lyének meghosszabbítása épp folyamatban van. A taxisok, a főhatóság ren­delkezésére havonként 18 napot dolgoztak a minisz­térium részére, csupán 12 napon át gazdálkodhat­tak a saját zsebükre. A mi­nisztérium, illetve a közü­letek kifizették a hivatalos fuvardíjat, csakhogy körülbelül egy hónappal ké­sőbb. A gyors pénzromlás következté­ben a taxisok ráfizettek, mert a vonat­kozó rendelkezés fogalmazói nem vet­ték figyelembe az inflációt, így a valo­rizációról sem intézkedtek. A vállalko­zóknak a ráfizetés ellenére is a 18 na­pot teljesíteni kellett, mert különben nem kaptak üzemanyagot kocsijukba. Az egykori kékek esténként garázsaik­ban leszívták tankjaikból a benzint, amelyet kannákban, hordókban gyűj­töttek össze, így biztosították maguk­nak a 12 nap üzemanyag szükségletét. A számukra kiutalt mennyiség, a mó­­ di­a Budapest­i Gépeze-;fi Bérkocsi-társulat Iöeöglms&_Biza*l3i^xrJfcí Pi U <1 JJ G t jj a h- ifi ií 0 4» c Ijfí* i 004460 aláírás;, .rs u u e_«_ v i Az igazoló­bizottság_ által-káEe^i^^&v'vIdsanErtrt-­­Vezeték és keresz­taxrre s ^, Borlalkozása ................ ■ All -o-r. O xy*x.r- » -a v-,x.v<u^vv .a «v.v-y t*noeu44>>>«(> » » o * e o s> o 9 e o e yjíT Lakása o t*eTV o»aooa,irj o O. ->*. 1 * o '4A*’»v <*4* « c. <- *1 o-oo-*» o /».o- ,->aa s r # n a o o D2QiCKLp2»6,UuiS02® ÍWoa tf Apó p tf 00 -o'* a of »4» 1 c o 4 c o m a v • o c *• „ . . , . ., o$.be·3 . AQkh .tLvtr' 30 iSngeaelyoi szama..-es- aC€UkXó0^r ›?,›3*» 4« ♦*·†.. — ©► -iw» j».o* w s.ut o «. »t •).t Ř‚ia(KU4«‚én­eko aooo« - / Milyen pártnak volt tag#» aa.Jmeádir.í­.v,Ja,...»‚. Tazb­e kQB^M4a^j^t©U4a“~’oB7 «4» ipsra.?- Jövőd t i.4i. 00 9 * « »«#» 400 Jei»i • «•«'* « t. t‚ O » * «■ A%S :Oi«dS”l*» w n *j » V» J fejstett*^-ki’valamily m •'politikai tevákeny 3·t$eb., ak­kor ás­­a.tL:*:*t i . J*Aa^ f* o © o o »tíkt or, oaooAAPa*«**»«* « » *0 .· s­ * .‰ •» 4« w .»u » c* v­­* * » •»• 4«.t »·0 .n»4`.**n Jelml.ee melyik pártnak tagjaíini....^?. / Az 1939»IV.t.Co vagy más alapján­ elvonták-© as pagodliyét....„ V Ottri*€^^0JUftö tV 0­ ZHUI 027 OS mie2?^t;» ooocoooe*oocA e * e o •? e « v ♦ o e» s*­­* ♦ o 9 o .»·0 0 «*. o­* 4» t· • o « i Az itt kitöltött adatok a valóságnak noc&cl.«flaefcp. azokért a büntetőig! felelősséget mindprucal vállalvai Budapest ,1945a­prilis hói&éi ódlf A magántaxisok igazolásához szükséges kérdőívet az Ipartársulat adta át a tagoknak

Next