Taxisok világa, 2004. (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
4 tottabb részre értek, a kismama ismét rávette a sofőrt, álljon meg, mert nem javult állapota. Ekkor azonban a jobb első ülésen utazó fiatalember is kiugrott, hátra ment, mintha a rosszulléttel küszködő élettársának nyírná az ajtót, de váratlanul a taxisra támadt. Megpróbálta kirángatni az autóból. Eközben a nő egy forgótárasnak tűnő pisztoly nyomott a taxis tarkójához, majd ellentmondást nem tűrő hangon közölték: azonnal adja át autóját, vagy meghal! D. István látva a helyzet komolyságát és féltve életét, no meg Opel Vectráját, előbb kiütötte a nő kezéből a pisztolyt, majd a gázra lépve megpróbált a helyszínről elmenekülni. Vészvillogóját bekapcsolva, dudálva elindult, miközben az anyósülésen landoló pisztolyt kidobta az ablakon, ne okozhasson további bonyodalmat. A fiatalember ekkor még az autón csüngve próbálta megszerezni a kiszemelt járművet, sikertelenül. A kétségbeesetten villogó, tülkölő autóra és a nem mindennapi helyzetre felfigyelő, szemből érkező Volvo vezetője előbb lassított, majd visszatolatott, hogy segítsen, ekkor a taxi már állt, de a terhes nő és élete párja a sötétben tovatűnt. A rendőrség nagy erőkkel vonult föl a környékre, ahol ellenőrző-áteresztő pontokon fegyveres, golyóálló-mellényes egyenruhások ellenőrizték az utakat. Lapzártánkig nem került elő a forgótáras pisztoly, amiről a vallomások szerint feltételezhető, hogy műanyag játékfegyver. A két fiatalnak november 30-án éjjel sikerült meglépnie az őket forrónyomon üldöző nyomozók elől, de pechjükre néhány nappal korábban egy rendőri ellenőrzéskor felírták az adataikat, így az adott személyleírás alapján már őket is keresték rendőrök. Közben az is kiderült, korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt már voltak büntetve, ezért indokoltnak tűnt a nyilvántartóból a fényképeiket lekérni. A járőrök a fotókkal a birtosaikban ellenőrizték a főbb közlekedési csomópontokat, így a vasútállomásokat is. Végül december elsején a csongrádi állomáson felismerték és azonosították a fiatalokat, akiket a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságra előállítottak. Kihallgatásukon a rablást beismerték és a nyomozóhatóságnak sikerült a részleteket is tisztázni, így úgynevezett gyorsított eljárásban bíróság elé állítják a gyanúsítottakat, akik közül a fiatalembert őrizetbe vették, míg társa - egészségi állapotára való tekintettel - szabadlábon védekezhet a tárgyalásig. A forgótáras pisztoly mind ez idáig nem került elő annak ellenére, hogy a rendőrség tüzetesen átvizsgálta a bűncselekmény helyszínét. Amennyiben a pisztoly előkerül és netán kiderül, hogy mégis éles lőfegyver, úgy az jelentősen súlyosbítaná a várható büntetés mértékét - tudtuk meg Ferenczi alezredestől, k. z. t. Lapzárta után érkezett a hír. Gyorsított eljárásban megszületett az ítélet. A fiatal párt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Milyen lesz a fix tarifa? - Beszélgetés Sipeki Józseffel, a Taxis Szakmai Kollégium vezetőjével • Az előző, novemberi számunkban beszélgetést közöltünk Rusznák Imrével, a Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottságának elnökével annak kapcsán, hogy jövő évben a fővárosban bevezetik majd a fix taxitarifát. Erre az önkormányzatokat, köztük a fővárosit is, novembertől feljogosítja a módosított Ártörvény. Az elnök úr elmondta, hogy a főváros mindenképpen élni fog az általa kilobbizott le• A szakmai kollégiumnak milyen lehetőségei vannak arra, hogy a fix tarifa kialakításába, annak mértékébe, szerkezetébe, számítási módjába beleszóljon? « A kérdésre a választ a törvény tartalmazza, miszerint a Fővárosnak egyeztetnie kell a BKIK taxis szakmai kollégiumával. Arról, hogy mi a Főváros elképzelése fix tarifa ügyben még semmilyen információval nem rendelkezünk. Véleményünk szerint vagy egy gazdaságossági számításokon alapuló, normális béreket és hogy... „nem akadályozunk senkit abban, hogy hozzánk előzetesen bármiféle javaslatot eljuttasson ". A kérdés tehát az, hogy a szakma oldaláról készülnek-e a közeljövőben ilyen beadványok, vagy sem? Megkerestük Sipeki Józsefet, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Taxis Szakmai Kollégiumának elnökét, hogy a kamara álláspontjáról, illetve a közeljövő várható eseményeiről tájékoztassa olvasóinkat, azok közterheit, az összes adót, tb-t, amortizációt és minden egyéb fizetnivalót figyelembe vevő, korrekt számítások alapján kialakított fix ár kerül bevezetésre Budapesten. Vagy, és erre most nem találok jobb kifejezést, egyfajta politikai tarifa, aminek kialakításánál esetleg nem vesznek figyelembe az előzőekben felsorolt minden szempontot, és az lesz a fő szempont, hogy az utasoknak ne kelljen sokkal többet fizetni a taxiért, mint ma. Nem szabad elfelejteni, hogy a közgyűlésben választott politikusok dolgoznak, akik szeretnék a következő ciklust is a választók bizalmának köszönhetően ott tölteni. Tehát az a nagy kérdés, hogy sikerül-e olyan tarifát kialakítani, ami egyaránt jó az utazóközönségnek, vagyis a választóknak, és a taxisoknak is. • Előző számunkban közöltük azt az indoklást, amit a törvénymódosítást kezdeményező két országgyűlési képviselő készített a beadvány mellékleteként. Ebben szerepel az a mondat, hogy a kisvállalkozók számára a fixtarifa biztosítja majd az önköltségen felüli, a biztonságos vállalkozáshoz szükséges bevételeket. Ebből következően várható, hogy egy gazdaságossági számításokon alapudó és bizonyos mértékű hasznot is tartalmazó ár kerül bevezetésre. Vagy nem? ■ Én ezt nagyon remélem. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy milyen következménye lenne annak, ha a tarifa jelentősen megemelkedne. Mi az a mérték, amit a piac elbír, amit még hajlandó megfizetni. Azok a kollégák, akik taxitársaságoknál dolgoznak, pontosan tudják, hogy a megrendelések jelentős részét teszik ki az úgynevezett különleges fuvarfeladatok. A csomagszállítás, a beszerzési, az ügyintézési feladatok, tehát azok a dolgok, amelyek nem a klasszikus értelemben vett taxis feladatok. Valószínűsíthehetőséggel, tehát Budapesten valamikor az első negyedév vége felé fix lesz a taxitarifa. Ennek mértékéről, szerkezetéről viszont nem mondott konkrétumokat. Mindössze arra derült fény, hogy a főváros első lépésként az előkészítő munkát kezdi el, és a működtetéshez szükséges rendszert alakítja ki. Addig az árak? mértékéről, a tarifák számáról semmit sem lehet tudni. Viszont azt is elmondta Rusznák Imre: Fűthető ülés... !