Technika, 1961 (5. évfolyam, 1-12. szám)

A textilipar kialakulása textil anyagok használata és fel­dolgozási techno­lógiájának kiala­kulása elvész a történelem homá­lyában. Mindenesetre figye­­lemre méltó, hogy — eltekint­ve a vegyi úton előállított mesterséges szálasanyagoktól — a természetes szálasanyagok (akár növényi, akár állati ere­detűek) évezredek óta hasz-1, ábra: Fából készült egyiptomi orsó (i. e. 1900-ból) nálatosak. Nyilván ezzel függ össze, hogy az alapvető feldol­gozási technológia, a feld­o­­gozás elve, hosszú évezredek óta mind a mai napig nem változott. A fonás, a szövés, a fehérítés, a festés elve lénye­gében ma is ugyanaz, csak a kézi munkát a gép, legújabban pedig az automata gépsorok beállítása váltotta fel. Ahogy az ősemberek ujjai finomodtak, mozgékonnyá vál­tak, úgy került sor lassanként arra, hogy növényi vagy állati eredetű szálasanyagokat, össze­tekerjenek, megsodorjanak és az ember ezeket munkaesz­közként, illetve testének az időj­árás viszontagsága­i ellen, való védelmezőjeként használ­ja fel. Valószínű, hogy már a paleolitkorszakban fontak kosarakat, hálókat, és kötele­ket, amelyek tehát a legősibb textiltermékeknek tekinthe­tők. A legrégibb háló- és ko­sármaradványok Egyiptomból, mintegy 5000 évvel időszámí­tásunk előttről, származnak. A kötelek legősibb maradványait szintén Egyiptomban találták, koruk az előbbinél néhány századdal későbbre tehető. Ná­dat, gyékényt, pálmarostokat használtak előállításukhoz. A módszer, amellyel ezeket ké­szítették, lényegében 7000 év­­óta nem is változott. A kötélverés három műve­letből állott. A rostokat elő­ször fonallá sodorták, azután több fonalat összefogtak és végül e fonalkötegeket kö­téllé verték. Már akkor kiala­kult az a ma is használatos módszer, amely szerint ellen­kező sodratot adtak a kötél­nek, mint az alapfonalakn­ak, nehogy kötélverés közben a fonalaik felbomoljanak.­ésőbb a legfonto­sabb textilanyag­gá a len lett, amelyet a Közel- Keleten mintegy 3000 évvel idő­számításunk előtt kezdtek ter­meszteni, nemcsak rostjai, ha­nem magjának olajtartalma miatt is. Ahhoz, hogy feldol­gozásra alkalmassá tegyék, lé­nyegében ugyanazokat a mű­veleteket végezték el, mint amelyeket ma is végeznek. A kórét áztatták, utána a fás ré­szeket tilolással eltávolították, majd gerebenezták és így nyerték a feldolgozható szá­lakat. A kender Kínában jelent meg először, ott ez volt az el­ső rostot adó növény. Euró­pában nyilván Kínából telepí­tették át 500 évvel időszámí­tásunk előtt, és fő­ként kötél készítésére használták. A gyapot (amelynek első ter­mőhelye valószínűleg Aráb­ia volt), először Indiában jelent meg, míg a hernyóselyem a Távol-Keleten. Gyapjút elő­ször Egyiptomban használtak, t. ábra: Fekvői szövőkeret, de fellelhető a gyapjúszövet felhasználása már Mezopotá­miában és Észak-Szíriában is. A legrégibb európai marad­ványok Skandináviából szár­maznak, ezer évvel időszámí­tásunk előttről. Valószínű, hogy a hidegebb európai klí­ma siettette a felhasználást. Nyomon lehet követni a tex­tilipari szálasanyagok feldol­gozásának módját is. Ahhoz, hogy a szálakból fonalat le­hessen készíteni, e szálasanya­­gokat először párhuzamosítani kellett, és ezután össze kellett sodorni őket. Ezt a folyama­tot nevezzük fonásnak. Először két tenyér között csinálták ezt, azután kézzel és archoz vagy lábszárhoz való dörzsö­léssel, hogy a másik kéz közben a rostkötegből egyen­letesen és folyamatosan húz­hassa ki a szálakat. Nagy fej­lődés volt, mikor később meg­próbáltak a fonáshoz egy fa­­pálcát alkalmazni, amelyből végül a fonóorsó kialakult. (1. ábra). Ezzel a fonóorsóval dol­goztak még a XV. században is. Az orsót kézzel pergették. A forgatás megkönnyítésére később az orsóra peremet is készítettek. Az orsó használata lényegesen egyenletesebb fo­nalat eredményezett, mint a csak kézzel való sodrás, és nemsokára rájöttek arra is, hogy két fonal ellenkező sod­rattal való összesodrása —­ a cérnázás — nagyon növeli a szakítószilárdságot, és a fona­lat sokkal alkalmasabbá teszi a szövésre. Kialakult a gúzsaj haszná­lata is. Egy vastagabb pálcá­ra kötötték fel a szálköteget, hogy arról könnyebben tudják lehúzni a fonáshoz a szálakat. szövés valószínű­leg a Neolit-kor újdonsága volt. A szerszám lé­nyegében egy fa­keret volt (2. áb­ra), amelyre párhuzamosan fonalakat feszítettek ki, ezek alkották az ún. láncfonalakat, és közéjük fűzték a kereszt­­irányú vetülékfonalakat oly módon, hogy a vetülék válta­kozva az egyik láncfonal fölé, majd alá került. A beduinok még ma is használják ezt az 5000 évvel ezelőtt kialakult szövőkeretet. Később a szövés mintáját elkezdték variálni, részint úgy, hogy a vetülék­fonalat nem 1:1-hez, hanem más rendszer szerint fűzték át a láncfonalakon, részint úgy, hogy különböző színű lánc- és vetülékfonalakat használtak. A legrégibb szö­vött anyagok maradványai 3000 évvel időszámításunk előttről származnak. Ezek közül nem egy már magas fonási és szövési tech­nikáról tesz tanúbizonyságot. Tutankhamon sírjában pl. olyan finom lenszövetet ta­láltak, amelynél centiméteren­ként 100x30 szál volt. A ruhaszegélyen lótuszvirág­minták, a galléron háromszí­nű kiterjesztett szárnyú ma­dár látható. A két évszázad­dal későbbről származó III. Ramses sírjában talált öv még finomabb szövetből ké­szült, itt egy centiméterre 130X23 szál jut. A legrégibb európai lelet Skandináviából, a bronzkor­szakból származik. Ez még csak egyszerű vászonkötésű és vastag fonalakból készült dur­vább szövet. Egy centiméterre csak 5X4 fonal jut, de érde­kessége, hogy tiszta gyapjúból készült. Egy, a VI. századból szár­mazó görög vázán, fonókat és szövőket találtak díszítésként, az ott ábrázolt szövőszék más­fél méternél is nagyobb volt, olyan, amilyennek Homérosz leírta Pénelopé szövőszékét. A régi Görögországból textil­minták nem maradtak ránk. Ige­n fejlett volt a szövési technika Kínában, ahol na­gyon finom selyemszöveteket készítettek. Ezer évvel időszá­mításunk előttről maradtak meg a legrégibb ilyen szöve­tek. Magas volt a fonó- és szövőkultúra a Római Biroda­lomban is, középkorban a len már elterjedt egész Európában. Egészen a XVIII. századig ez volt legfőbb növényi eredetű textilnyersanyag. A finom lenszövetek olyan hí­resek voltak, hogy egész Kí­náig piacot találtak. Ennek el­lenére feldolgozási módjuk egyáltalán nem fejlődött. Az egyetlen jelentősebb technikai újítás­­ a törőgép bevezetése volt Dániában, valószínűleg a XV. században. Ez a gép egy rovátkolt hengerpárból állott. Az áztatott lenkórót ezen ve­zették át, megtörték a fás ré­szeket, és így megkönnyítették a szálak kiválasztását. Igen gyors volt a gyapjúfel­­használás növekedése is Euró­pában. A XV. században Ang­liában már 51 különböző gyapjúminőséget tartottak nyilván. A nagyhírű flandriai manufaktúrák a XIV. századi­ban 7,8 millió kg gyapjút dolgoztak fel évente, s ebből mintegy 150 000 vég gyapjúszö­vetet készítettek. A gyapjút fonás előtt mosni, szárítani, porolni kellett, továbbá a szá­lakat széjjel kellett bontani. Ezt a szétbontást és lazítást — amit kártolásnak neveztek el­­—, fára erősített bogánccsal csinálták. Ez időben kezdték meg a gyapjú fésülését is. Ezt való­színűleg a leniparból vették át, és a XII. században terjedt el Nyugat-Európában. A fé­sűknek fémfoguk volt és fába illesztették őket. Az egyik fésű rögzítve volt, a másik fé­sűt és a gyapjút e felett húz­ták el. Ily módon fésülték ki és párhuzamosították a gyapjúszálakat. Ezzel az el­járással egyben a rövid szála­kat is el lehetett választani a hosszú szálaktól. Mind a kártolást, mind a fésülést a klasszikus szerzők is megemlítik. A középkorban kezdték meg a fonókerék használatát (3. ábra). A fonókereket jobb kézzel hajtották, ez forgatta a fonóorsót, az orsóról letekere­dő fonalat pedig bal kézzel húzták le az orsóról. A kö­zépkor végén kezdték a szár­nyas orsót használni, amely már egyesíteni tudta a fo­nást és a feltekerést. De ma­ga a fonókerék is legalább meg­kétszerezte a fonásnál a mun­ka termelékenységét a kézi orsókéhoz viszonyítva. Egy technikai fej­lődés volt a szö­vőkeret lábakra való állítása (4. ábra), ami lehe­tővé tette, hogy a szövő üljön és lábai felsza­baduljanak a nyüstök mozga­tására. Ez a szövés termelé­kenységét igen nagymérték­ben emelte. Nagyon figyelemre méltó a selyemszövet-gyártás fejlődé­se. Selyemszövéssel már a Ró­mai Birodalom idején is fog­lalkoztak Európában, a II. szá­zadtól kezdve, de a selymet magát kizárólag Távol-Kelet­ről hozták. A kínaiak rendkívül szigo­rúan őrizték a selyem készí­tésének titkát. Csak a legna­gyobb nehézségek árán sike­rült a VI. században, Justinia­­nus uralkodása alatt, két szer­zetesnek vándorbotok belsejé­be elrejtve selyemhernyó­­petéket csempészniük Bi­záncba. Hogy a titkot tovább­ra is milyen szigorúan őriz­ték, azt az is mutatja, hogy Dél-Olaszországban csak a XII. századtól kezdtek selyem­­hernyót tenyészteni. Innen ter­jedt el azután a tenyésztés Franciaországban is. A selyemhernyóikat forró vízzel megölték és azután gombolyították le a gubákról a selymet oly módon, hogy 3— 8 elemi szálat sodortak össze. Ezt a rendkívül finom selymet azután még szövés előtt cér­­názták. Megfelelő körülmé­nyek között a 1­ kg súlyú se­lyemhernyó 12 kg selymet adott évenként. A selyemnek ezt a meg­munkálását, amit Európában, Olaszországban kezdtek el, ugyancsak szigorú titokként őrizték. A selyem gombolyí­­tásának és cérnázásának ez a módszere gyakorlatilag a XIX. századig nem változott. Ekkor kezdték a selymet gom­bolyító gépeken feldolgozni. Érdekes, hogy míg a gombo­lyító gépet Európában csak a XIX. századtól kezdték hasz­nálni, addig Kínában, a se­lyem hazájában ilyen rendsze­rű gépezetet már az időszámí­tás előtti I. században hasz­nálták n­ehéz nyomon kö­vetni a festés, kikészítés kiala­kulását. A ve­gyészet fejlődése egyébként sa­játságos kapcsolatban van az emberi ruházkodás, azaz a textilipar fejlődésével. A töb­bi között pl. valószínű, hogy a szappan felfedezése, ami va­lószínűleg a IV. századra te­hető, a textiláruk mosásával volt kapcsolatos. De már sok­kal régebben is használtak tisztító anyagokat a szövetek mosásához és öblítéséhez, így pl. a kallóföldet, erősebb és gyengébb lúgos oldatokat, amiket elsősorban hamuzsír­­ból és vizeletből állítottak elő. Az első időben csak nyers rostokból készült ruhaanya­gokat használtak. Később jö­hettek rá arra, hogy a harma­tos mezőn, a napra kitett nö­vényi szálakból készült anya­gok a képződő ózontól kifehé­rednek. Ugyancsak nagyon messzi­re nyúlik vissza a festés ere­dete is. A 6-7 ezer évvel ez­­előttről ránk maradt emlékek azt mutatják, hogy abban az időben a festés technikája már eléggé fejlett, s a szín­skála is elég széles volt. A festékek növényi és állati ere­detűek voltak. Egyes festékek - pl a bíbor — egy barnába hajló sötétlila, amit a Föld­közi-tenger partján élő csigák­ból állítottak elő, ritkasága miatt rendkívül drága volt. Olyannyira, hogy a császár ruhájának is csak a szegélyét festették vele. Nagyon régi időkben jöttek rá arra is, hogy egyes festé­kek a szálakon csak akkor kötnek, ha az anyagot előző­leg fémsókkal (elsősorban tim­­sóval) pácolták. Ekkor ugyan­is az egyébként­ vízben oldódó festékek és a vízben oldódó pácok a szálon oldhatatlan lakréteget képeznek és ezáltal rögzítődnek. A textilanyagok festése igen széles skálájú volt. Mezopotá­miában pl. a gyapjút még nyírás előtt a juh hátán fes­tették. Tarkán szőtt árukhoz a fonalakat festették különböző színekre, végül a kész szöve­tet is egyszínűre (5. ábra). Igen régi eredetű a nyomás is, hamar rájöttek ugyanis ar­ra, hogy ha a festéket rögzítő timsós pácot a szövetnek csak egyes helyeire viszik fel, ak­kor a megfestett szövetnek csak azokon a helyein, rögzí­tődik a festék, ahol pác van jelen. Ily módon tudtak külön­féle mintás árukat is készí­teni (6. ábra). Az ókorban használt festé­kek közül talán legismertebb az indigó. Ezt az Indiában termesztett növényből nyer­ték. A növényt feldarabolták és vízben áztatták addig, amíg fermentálódás következtében kivált belőle a jellegzetes kék színű festék, amiről a vizet elpárologtatták. Ezt a festé­ket azután megszárították. A festék vízben oldhatatlan volt, csak lúgos közegben, redukció útján lehetett oldásba hozni, és így a szálakra felvinni. Óriási felfedezés lehetett, ami­kor rájöttek arra, hogy állott vizelet vagy mésztej jelenlé­tében a méznek van olyan re­dukáló hatása, amely az indi­gót oldatba hozza. A redukált indigóval való festés után a levegő oxigénje a festéket új­ra eredeti kék színére oxidál­ta vissza, s az így már víz­ben oldhatatlan lévén, a szál­ra rögzítődött. A vörös színt a festőbuzér gyökeréből nyerték. A Római Birodalom idején Róma mel­lett már termelték. Később terjedt el a termesztése Fran­ciaországban is. Később vörös színt nyertek egyes rovarok maradványai­nak kifőzése útján is. Ezeket éppúgy, mint a festőbuzért, alumíniumsókkal rögzítették a 8. ábra: Aluminiumpác részleges felhordása­­ útján nyert mintás szövet a XVII. századból, szálon. Dániában fedezték fel azt, hogy pl­­ónsóknak pácként való használata élénkebb piro­sat ad, mint az alumínium­pácok használata. A legszebb sárgát sáfrány­ból nyerték. Zöldet a sáf­rány és az indigó keveréke adott. A fekete színt nagyon sokáig a tölgygubacsból nyert tannin és a vasszulfát vegyü­­lete szolgáltatta, mert a vas­­tannát a szálakon nagyon mély fekete színt adott.­agyon érdekesen hatott a kikészí­tés fejlődése az új módszer, a gépi hajtóerő fel­­használására. A nehéz végeik mosása, mozga­tása ui. szükségessé tette a vízikerék használatát. A hal­lózásnál pl. a nedves szövete­ket két vagy több fatuskóval sulylkolták. Ezek egy tenge­lyen fel-alá mozogtak, és dör­zsölés útján idézték elő­ a gyapjúszálak­­ nemezelődését. A vizikerék segítségével való kallózás hatalmas technikai előrehaladást jelentett a kéz­zel való gyömöszölés helyett. Először francia szerzők­ emlí­tik a kallózó műhelyeket a XI. században. A legrégibb an­gol forrás szerint két műhely dolgozott ez időben Angliában A XIII. századiban a kallózó műhely már teljesen általá­nos volt. A szövetek szárítása feszítő­rámán (7. ábra) újabb fejlő­dést hozott és jelentékenyen megjavította a szövetek minő­ségét. Ezeket követték a kü-7. ábra: Szövet kikészítése egy kolostorban 1400 körül. Balra: a szövet feltűzése a feszi­tórámára; jobbra: a hibák javítása.­lönböző mángorló, vasaló stb. berendezések és a kikészítő gépek egész sora. A textilipar mai korszerű technológiájához hosszú évez­redes út vezet és érdekes en­nek egyik-másik állomására néha visszagondolni. Füsti Pál 3. ábra: Fonókerék 1338-ból. 2. ábra: Négynyüstös szövőszék 1400-ból 3. ábra: Szövet festése a XV. századból. Vállalatok, műhelyek, raktárak, irodák takarításához TISZTÍTÓSZEREKET vásároljon a HÁZTARTÁSI BRIT VÁLLALAT közületi fiókjaiban. 11., Frankel Leó u. 51. 111., Flórián tér 9. IV. , Árpád út 64. V. , Tolbuchin körút 12. VI. , Rudas László u. 1. VII. , Thököly út 16. VIII. , József körút 16. X. , Kőbányai út 59/D. XI. , Bartók Béla út 16. XX., Dózsa György út 23. XXI., Rákóczi út 159. Remek játék a villany­vasút! Szülőnek, gyermeknek öröme. A karácsonyi játékvásáron megjelent a PV 600,— Ft-os villanyvasút, amely kapható. JÁTÉKBOLTOKBAN — Lenin körút 24., Rákóczi út 6., Rákóczi út 82. A távirányítású villanyvasút 1350,— Ft a Calvin tér 6. sz. alatti Játékboltban. Pályakiegészítő cikkek: ívlámpák, sorompók, sze­maforok ugyanitt vásárolhatók. KERÁMIAI KONDEN­ZÁTOROK KERÁMIAI BEHANGOLÓ KONDEN­ZÁTOROK KERÁMIAI CSŐ-­­ FOGLALATOK FERRIT GYÁRTMÁNYOK BUDAPEST, X., TÁRNA U. 4. T.: 148—512. szelM mmam ÖMimoI Ht­d­ÉH 1962. év januárjában a saját gyártású és szerelésű szellőztető és klímaberendezések karbantartására —• szükség esetén újtxok be­szabályozására —■ szerviz-szolgálatot létesítünk. A szervizszolgálat keretében — rendszeres időközökben — a berendezést felülvizsgáljuk, a karbantartást elvégezzük és az alkatrészeket szükség esetén pótoljuk. Felvilágosítással szolgál: É. M. ÁLTALÁNOS SZERELŐ VÁLLALAT Budapest, VII. Madách u. 7. Rumsbach u. 15. Üzemgazdasági osztály Telefon: 422—357. írásbeli megkereséseket is a fenti címre kérjük. Néhány szó a Késes és Köszörűs Ktsz munkájáról A Késes és Köszörűs Ktsz tevékenysége Budapest terüle­tén közismert, feladata a la­kosság igényeinek kielégítése, a háztartásban szükséges konyhai vágóeszközök, kések, ollók, zsebkések gyártása és javítása. 1959-ben a szövetke­zetnek 8 javító fiókja volt, ma 16 javító fiókban szolgál­ják ki a fogyasztókat. A javításra behozott kony­hakéseket, ollókat, zsebkéseket jelenleg három nap alatt ja­vítják meg. Ezt a javítási ha­táridőt később két, majd egy napra csökkentik. Kísérletkép­pen a VII. Wesselényi utca 30. sz. alatti fiókban beve­zették a gyorsjavítást, itt a ki­sebb javítások a helyszínen megvárhatók. Az éttermek, húsüzemek konyhai vágófel­szereléseinek javítási idejére pedig cserekéseket adnak majd, hogy a javítás a válla­latoknál ne okozzon fennaka­dást. A szövetkezet a javító szol­gálaton kívül jelentős munkát végez exportra is. Számos szo­cialista és tőkés országban is­merik és kedvelik a szövetke­zet gyártmányait. 1961 máso­dik felében például a szövetke­zet termékeinek 57 százalékát exportálták. A választék bővítéséért új cikkek gyártását is megkezd­ték. A nagyközönség a jövő év­ben már megvásárolhatja a szövetkezet üzleteiben az eddig hiánycikként nyilvántartott pedikűr körömcsipőt, dugóhú­zós zsebkéseket és több, fi­nomkivitelű, rozsdamentes vá­góeszközt A szövetkezet további fel­adatának tekinti új üzletek lé­tesítését, főleg az új lakótele­pek környékén. Ennek megva­lósításáért újabb kisiparosokat szándékoznak­ beszervezni a szövetkezetbe.: - . ... A szövetkezet állandó kap­csolatot tart fenn a lakosság­gal, így nemcsak termelő, ha­nem kereskedelmi tevékenysé­get is folytat. A kulturált szo­cialista kereskedelem érdeké­ben állandó gondot fordítanak a fióküzletek külsejének szé­pítésére, az üzletek korszerű­sítésére, az udvarias kiszolgá­lás és az előzékenység, pon­tosság állandósítására. (2) Néhány újvonalú vágószerszála Edzik az acélárukat -----------------------------------------------------Általános műszaki szemle. Megjelenik havonta egyszer. Főszerkesztő: Bakonyi Sebestyén Endre. Felelős szerkesztő: Gál Pál. Szerkesztőség: Bp. vm. Gyulai Pál u. 14. Tel.: 335—718. Kiadja a Népszava Lapkiadó V. Felelős kiadó: Galló Ernő. Kiadóhivatal: Bp .. Rákóczi út 54. Telefon: 224—819. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V. József Nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési díj fél évre 18 Ft, egy évre 36 Ft. Csekksz.: egyéni 61 095, közületi 61 066. vagy az MNB dmna ..........­ 8 sz. folyószámlája. Belföldi hirdetéseiket felvesz a kiadóhivatal (telefon: 224—819) és a Magyar Hirdető (telefon: 183—640). Szikra Lapnyomda, Budapest VIII, Rökk Szilárd u. 6. OCLUHii TexHHiecKHH ProjuieTeHb. r.iaBHbiii peaaKTop: 3. BaKOHbw IlleceiiiTeHb. OiBexcBeHHbiH peaaxTop: n. Tan. PeaaKiiHa: ByaaneuiT, 8. paftoH, yn. II ion a ft Flau 14. Ten.: 335—718. H3gaeT: F­a3eTHpe a3jare.ibCTBo «Hencasa», Byaanem­T, 7. pafiOH yn. PaKoiiH a. 54. TenetjiOH: 224—819. OTBe-rcBeHHbifi H3aaTenb: 3. ranno. «Cm<pa» raaeraaH THnorpa<})HH, 8. pafioH yji. PeKK Cnnapa a. 6. Allgemeine Technische Rundschau. Erscheint monatlich. Hauptschriftleiter: E. Bakonyi Sebestyén. Verantwortlicher Redakteur: P. Gál. Redaktion: Budapest VUL; Gyulai Pál u. 14. Fernsprecher: 335—718. Herausgeber: Zeitungsverlag Népszava”; Budapest VH. •-----------------------------------------------------Rákóczi út 54. Fernsprecher: 224—819. Verantwortlicher Herausgeber: E. Galló. „Szikra’’ Zeitungsdruckerei. Budapest Vm, Rökk Szilárd u. 6. 1

Next