Technika, 1961 (5. évfolyam, 1-12. szám)
A textilipar kialakulása textil anyagok használata és feldolgozási technológiájának kialakulása elvész a történelem homályában. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy — eltekintve a vegyi úton előállított mesterséges szálasanyagoktól — a természetes szálasanyagok (akár növényi, akár állati eredetűek) évezredek óta hasz-1, ábra: Fából készült egyiptomi orsó (i. e. 1900-ból) nálatosak. Nyilván ezzel függ össze, hogy az alapvető feldolgozási technológia, a feldogozás elve, hosszú évezredek óta mind a mai napig nem változott. A fonás, a szövés, a fehérítés, a festés elve lényegében ma is ugyanaz, csak a kézi munkát a gép, legújabban pedig az automata gépsorok beállítása váltotta fel. Ahogy az ősemberek ujjai finomodtak, mozgékonnyá váltak, úgy került sor lassanként arra, hogy növényi vagy állati eredetű szálasanyagokat, összetekerjenek, megsodorjanak és az ember ezeket munkaeszközként, illetve testének az időjárás viszontagságai ellen, való védelmezőjeként használja fel. Valószínű, hogy már a paleolitkorszakban fontak kosarakat, hálókat, és köteleket, amelyek tehát a legősibb textiltermékeknek tekinthetők. A legrégibb háló- és kosármaradványok Egyiptomból, mintegy 5000 évvel időszámításunk előttről, származnak. A kötelek legősibb maradványait szintén Egyiptomban találták, koruk az előbbinél néhány századdal későbbre tehető. Nádat, gyékényt, pálmarostokat használtak előállításukhoz. A módszer, amellyel ezeket készítették, lényegében 7000 évóta nem is változott. A kötélverés három műveletből állott. A rostokat először fonallá sodorták, azután több fonalat összefogtak és végül e fonalkötegeket kötéllé verték. Már akkor kialakult az a ma is használatos módszer, amely szerint ellenkező sodratot adtak a kötélnek, mint az alapfonalaknak, nehogy kötélverés közben a fonalaik felbomoljanak.ésőbb a legfontosabb textilanyaggá a len lett, amelyet a Közel- Keleten mintegy 3000 évvel időszámításunk előtt kezdtek termeszteni, nemcsak rostjai, hanem magjának olajtartalma miatt is. Ahhoz, hogy feldolgozásra alkalmassá tegyék, lényegében ugyanazokat a műveleteket végezték el, mint amelyeket ma is végeznek. A kórét áztatták, utána a fás részeket tilolással eltávolították, majd gerebenezták és így nyerték a feldolgozható szálakat. A kender Kínában jelent meg először, ott ez volt az első rostot adó növény. Európában nyilván Kínából telepítették át 500 évvel időszámításunk előtt, és főként kötél készítésére használták. A gyapot (amelynek első termőhelye valószínűleg Arábia volt), először Indiában jelent meg, míg a hernyóselyem a Távol-Keleten. Gyapjút először Egyiptomban használtak, t. ábra: Fekvői szövőkeret, de fellelhető a gyapjúszövet felhasználása már Mezopotámiában és Észak-Szíriában is. A legrégibb európai maradványok Skandináviából származnak, ezer évvel időszámításunk előttről. Valószínű, hogy a hidegebb európai klíma siettette a felhasználást. Nyomon lehet követni a textilipari szálasanyagok feldolgozásának módját is. Ahhoz, hogy a szálakból fonalat lehessen készíteni, e szálasanyagokat először párhuzamosítani kellett, és ezután össze kellett sodorni őket. Ezt a folyamatot nevezzük fonásnak. Először két tenyér között csinálták ezt, azután kézzel és archoz vagy lábszárhoz való dörzsöléssel, hogy a másik kéz közben a rostkötegből egyenletesen és folyamatosan húzhassa ki a szálakat. Nagy fejlődés volt, mikor később megpróbáltak a fonáshoz egy fapálcát alkalmazni, amelyből végül a fonóorsó kialakult. (1. ábra). Ezzel a fonóorsóval dolgoztak még a XV. században is. Az orsót kézzel pergették. A forgatás megkönnyítésére később az orsóra peremet is készítettek. Az orsó használata lényegesen egyenletesebb fonalat eredményezett, mint a csak kézzel való sodrás, és nemsokára rájöttek arra is, hogy két fonal ellenkező sodrattal való összesodrása — a cérnázás — nagyon növeli a szakítószilárdságot, és a fonalat sokkal alkalmasabbá teszi a szövésre. Kialakult a gúzsaj használata is. Egy vastagabb pálcára kötötték fel a szálköteget, hogy arról könnyebben tudják lehúzni a fonáshoz a szálakat. szövés valószínűleg a Neolit-kor újdonsága volt. A szerszám lényegében egy fakeret volt (2. ábra), amelyre párhuzamosan fonalakat feszítettek ki, ezek alkották az ún. láncfonalakat, és közéjük fűzték a keresztirányú vetülékfonalakat oly módon, hogy a vetülék váltakozva az egyik láncfonal fölé, majd alá került. A beduinok még ma is használják ezt az 5000 évvel ezelőtt kialakult szövőkeretet. Később a szövés mintáját elkezdték variálni, részint úgy, hogy a vetülékfonalat nem 1:1-hez, hanem más rendszer szerint fűzték át a láncfonalakon, részint úgy, hogy különböző színű lánc- és vetülékfonalakat használtak. A legrégibb szövött anyagok maradványai 3000 évvel időszámításunk előttről származnak. Ezek közül nem egy már magas fonási és szövési technikáról tesz tanúbizonyságot. Tutankhamon sírjában pl. olyan finom lenszövetet találtak, amelynél centiméterenként 100x30 szál volt. A ruhaszegélyen lótuszvirágminták, a galléron háromszínű kiterjesztett szárnyú madár látható. A két évszázaddal későbbről származó III. Ramses sírjában talált öv még finomabb szövetből készült, itt egy centiméterre 130X23 szál jut. A legrégibb európai lelet Skandináviából, a bronzkorszakból származik. Ez még csak egyszerű vászonkötésű és vastag fonalakból készült durvább szövet. Egy centiméterre csak 5X4 fonal jut, de érdekessége, hogy tiszta gyapjúból készült. Egy, a VI. századból származó görög vázán, fonókat és szövőket találtak díszítésként, az ott ábrázolt szövőszék másfél méternél is nagyobb volt, olyan, amilyennek Homérosz leírta Pénelopé szövőszékét. A régi Görögországból textilminták nem maradtak ránk. Igen fejlett volt a szövési technika Kínában, ahol nagyon finom selyemszöveteket készítettek. Ezer évvel időszámításunk előttről maradtak meg a legrégibb ilyen szövetek. Magas volt a fonó- és szövőkultúra a Római Birodalomban is, középkorban a len már elterjedt egész Európában. Egészen a XVIII. századig ez volt legfőbb növényi eredetű textilnyersanyag. A finom lenszövetek olyan híresek voltak, hogy egész Kínáig piacot találtak. Ennek ellenére feldolgozási módjuk egyáltalán nem fejlődött. Az egyetlen jelentősebb technikai újítás a törőgép bevezetése volt Dániában, valószínűleg a XV. században. Ez a gép egy rovátkolt hengerpárból állott. Az áztatott lenkórót ezen vezették át, megtörték a fás részeket, és így megkönnyítették a szálak kiválasztását. Igen gyors volt a gyapjúfelhasználás növekedése is Európában. A XV. században Angliában már 51 különböző gyapjúminőséget tartottak nyilván. A nagyhírű flandriai manufaktúrák a XIV. századiban 7,8 millió kg gyapjút dolgoztak fel évente, s ebből mintegy 150 000 vég gyapjúszövetet készítettek. A gyapjút fonás előtt mosni, szárítani, porolni kellett, továbbá a szálakat széjjel kellett bontani. Ezt a szétbontást és lazítást — amit kártolásnak neveztek el—, fára erősített bogánccsal csinálták. Ez időben kezdték meg a gyapjú fésülését is. Ezt valószínűleg a leniparból vették át, és a XII. században terjedt el Nyugat-Európában. A fésűknek fémfoguk volt és fába illesztették őket. Az egyik fésű rögzítve volt, a másik fésűt és a gyapjút e felett húzták el. Ily módon fésülték ki és párhuzamosították a gyapjúszálakat. Ezzel az eljárással egyben a rövid szálakat is el lehetett választani a hosszú szálaktól. Mind a kártolást, mind a fésülést a klasszikus szerzők is megemlítik. A középkorban kezdték meg a fonókerék használatát (3. ábra). A fonókereket jobb kézzel hajtották, ez forgatta a fonóorsót, az orsóról letekeredő fonalat pedig bal kézzel húzták le az orsóról. A középkor végén kezdték a szárnyas orsót használni, amely már egyesíteni tudta a fonást és a feltekerést. De maga a fonókerék is legalább megkétszerezte a fonásnál a munka termelékenységét a kézi orsókéhoz viszonyítva. Egy technikai fejlődés volt a szövőkeret lábakra való állítása (4. ábra), ami lehetővé tette, hogy a szövő üljön és lábai felszabaduljanak a nyüstök mozgatására. Ez a szövés termelékenységét igen nagymértékben emelte. Nagyon figyelemre méltó a selyemszövet-gyártás fejlődése. Selyemszövéssel már a Római Birodalom idején is foglalkoztak Európában, a II. századtól kezdve, de a selymet magát kizárólag Távol-Keletről hozták. A kínaiak rendkívül szigorúan őrizték a selyem készítésének titkát. Csak a legnagyobb nehézségek árán sikerült a VI. században, Justinianus uralkodása alatt, két szerzetesnek vándorbotok belsejébe elrejtve selyemhernyópetéket csempészniük Bizáncba. Hogy a titkot továbbra is milyen szigorúan őrizték, azt az is mutatja, hogy Dél-Olaszországban csak a XII. századtól kezdtek selyemhernyót tenyészteni. Innen terjedt el azután a tenyésztés Franciaországban is. A selyemhernyóikat forró vízzel megölték és azután gombolyították le a gubákról a selymet oly módon, hogy 3— 8 elemi szálat sodortak össze. Ezt a rendkívül finom selymet azután még szövés előtt cérnázták. Megfelelő körülmények között a 1 kg súlyú selyemhernyó 12 kg selymet adott évenként. A selyemnek ezt a megmunkálását, amit Európában, Olaszországban kezdtek el, ugyancsak szigorú titokként őrizték. A selyem gombolyításának és cérnázásának ez a módszere gyakorlatilag a XIX. századig nem változott. Ekkor kezdték a selymet gombolyító gépeken feldolgozni. Érdekes, hogy míg a gombolyító gépet Európában csak a XIX. századtól kezdték használni, addig Kínában, a selyem hazájában ilyen rendszerű gépezetet már az időszámítás előtti I. században használták nehéz nyomon követni a festés, kikészítés kialakulását. A vegyészet fejlődése egyébként sajátságos kapcsolatban van az emberi ruházkodás, azaz a textilipar fejlődésével. A többi között pl. valószínű, hogy a szappan felfedezése, ami valószínűleg a IV. századra tehető, a textiláruk mosásával volt kapcsolatos. De már sokkal régebben is használtak tisztító anyagokat a szövetek mosásához és öblítéséhez, így pl. a kallóföldet, erősebb és gyengébb lúgos oldatokat, amiket elsősorban hamuzsírból és vizeletből állítottak elő. Az első időben csak nyers rostokból készült ruhaanyagokat használtak. Később jöhettek rá arra, hogy a harmatos mezőn, a napra kitett növényi szálakból készült anyagok a képződő ózontól kifehérednek. Ugyancsak nagyon messzire nyúlik vissza a festés eredete is. A 6-7 ezer évvel ezelőttről ránk maradt emlékek azt mutatják, hogy abban az időben a festés technikája már eléggé fejlett, s a színskála is elég széles volt. A festékek növényi és állati eredetűek voltak. Egyes festékek - pl a bíbor — egy barnába hajló sötétlila, amit a Földközi-tenger partján élő csigákból állítottak elő, ritkasága miatt rendkívül drága volt. Olyannyira, hogy a császár ruhájának is csak a szegélyét festették vele. Nagyon régi időkben jöttek rá arra is, hogy egyes festékek a szálakon csak akkor kötnek, ha az anyagot előzőleg fémsókkal (elsősorban timsóval) pácolták. Ekkor ugyanis az egyébként vízben oldódó festékek és a vízben oldódó pácok a szálon oldhatatlan lakréteget képeznek és ezáltal rögzítődnek. A textilanyagok festése igen széles skálájú volt. Mezopotámiában pl. a gyapjút még nyírás előtt a juh hátán festették. Tarkán szőtt árukhoz a fonalakat festették különböző színekre, végül a kész szövetet is egyszínűre (5. ábra). Igen régi eredetű a nyomás is, hamar rájöttek ugyanis arra, hogy ha a festéket rögzítő timsós pácot a szövetnek csak egyes helyeire viszik fel, akkor a megfestett szövetnek csak azokon a helyein, rögzítődik a festék, ahol pác van jelen. Ily módon tudtak különféle mintás árukat is készíteni (6. ábra). Az ókorban használt festékek közül talán legismertebb az indigó. Ezt az Indiában termesztett növényből nyerték. A növényt feldarabolták és vízben áztatták addig, amíg fermentálódás következtében kivált belőle a jellegzetes kék színű festék, amiről a vizet elpárologtatták. Ezt a festéket azután megszárították. A festék vízben oldhatatlan volt, csak lúgos közegben, redukció útján lehetett oldásba hozni, és így a szálakra felvinni. Óriási felfedezés lehetett, amikor rájöttek arra, hogy állott vizelet vagy mésztej jelenlétében a méznek van olyan redukáló hatása, amely az indigót oldatba hozza. A redukált indigóval való festés után a levegő oxigénje a festéket újra eredeti kék színére oxidálta vissza, s az így már vízben oldhatatlan lévén, a szálra rögzítődött. A vörös színt a festőbuzér gyökeréből nyerték. A Római Birodalom idején Róma mellett már termelték. Később terjedt el a termesztése Franciaországban is. Később vörös színt nyertek egyes rovarok maradványainak kifőzése útján is. Ezeket éppúgy, mint a festőbuzért, alumíniumsókkal rögzítették a 8. ábra: Aluminiumpác részleges felhordása útján nyert mintás szövet a XVII. századból, szálon. Dániában fedezték fel azt, hogy plónsóknak pácként való használata élénkebb pirosat ad, mint az alumíniumpácok használata. A legszebb sárgát sáfrányból nyerték. Zöldet a sáfrány és az indigó keveréke adott. A fekete színt nagyon sokáig a tölgygubacsból nyert tannin és a vasszulfát vegyülete szolgáltatta, mert a vastannát a szálakon nagyon mély fekete színt adott.agyon érdekesen hatott a kikészítés fejlődése az új módszer, a gépi hajtóerő felhasználására. A nehéz végeik mosása, mozgatása ui. szükségessé tette a vízikerék használatát. A hallózásnál pl. a nedves szöveteket két vagy több fatuskóval sulylkolták. Ezek egy tengelyen fel-alá mozogtak, és dörzsölés útján idézték elő a gyapjúszálak nemezelődését. A vizikerék segítségével való kallózás hatalmas technikai előrehaladást jelentett a kézzel való gyömöszölés helyett. Először francia szerzők említik a kallózó műhelyeket a XI. században. A legrégibb angol forrás szerint két műhely dolgozott ez időben Angliában A XIII. századiban a kallózó műhely már teljesen általános volt. A szövetek szárítása feszítőrámán (7. ábra) újabb fejlődést hozott és jelentékenyen megjavította a szövetek minőségét. Ezeket követték a kü-7. ábra: Szövet kikészítése egy kolostorban 1400 körül. Balra: a szövet feltűzése a feszitórámára; jobbra: a hibák javítása.lönböző mángorló, vasaló stb. berendezések és a kikészítő gépek egész sora. A textilipar mai korszerű technológiájához hosszú évezredes út vezet és érdekes ennek egyik-másik állomására néha visszagondolni. Füsti Pál 3. ábra: Fonókerék 1338-ból. 2. ábra: Négynyüstös szövőszék 1400-ból 3. ábra: Szövet festése a XV. századból. Vállalatok, műhelyek, raktárak, irodák takarításához TISZTÍTÓSZEREKET vásároljon a HÁZTARTÁSI BRIT VÁLLALAT közületi fiókjaiban. 11., Frankel Leó u. 51. 111., Flórián tér 9. IV. , Árpád út 64. V. , Tolbuchin körút 12. VI. , Rudas László u. 1. VII. , Thököly út 16. VIII. , József körút 16. X. , Kőbányai út 59/D. XI. , Bartók Béla út 16. XX., Dózsa György út 23. XXI., Rákóczi út 159. Remek játék a villanyvasút! Szülőnek, gyermeknek öröme. A karácsonyi játékvásáron megjelent a PV 600,— Ft-os villanyvasút, amely kapható. JÁTÉKBOLTOKBAN — Lenin körút 24., Rákóczi út 6., Rákóczi út 82. A távirányítású villanyvasút 1350,— Ft a Calvin tér 6. sz. alatti Játékboltban. Pályakiegészítő cikkek: ívlámpák, sorompók, szemaforok ugyanitt vásárolhatók. KERÁMIAI KONDENZÁTOROK KERÁMIAI BEHANGOLÓ KONDENZÁTOROK KERÁMIAI CSŐ- FOGLALATOK FERRIT GYÁRTMÁNYOK BUDAPEST, X., TÁRNA U. 4. T.: 148—512. szelM mmam ÖMimoI HtdÉH 1962. év januárjában a saját gyártású és szerelésű szellőztető és klímaberendezések karbantartására —• szükség esetén újtxok beszabályozására —■ szerviz-szolgálatot létesítünk. A szervizszolgálat keretében — rendszeres időközökben — a berendezést felülvizsgáljuk, a karbantartást elvégezzük és az alkatrészeket szükség esetén pótoljuk. Felvilágosítással szolgál: É. M. ÁLTALÁNOS SZERELŐ VÁLLALAT Budapest, VII. Madách u. 7. Rumsbach u. 15. Üzemgazdasági osztály Telefon: 422—357. írásbeli megkereséseket is a fenti címre kérjük. Néhány szó a Késes és Köszörűs Ktsz munkájáról A Késes és Köszörűs Ktsz tevékenysége Budapest területén közismert, feladata a lakosság igényeinek kielégítése, a háztartásban szükséges konyhai vágóeszközök, kések, ollók, zsebkések gyártása és javítása. 1959-ben a szövetkezetnek 8 javító fiókja volt, ma 16 javító fiókban szolgálják ki a fogyasztókat. A javításra behozott konyhakéseket, ollókat, zsebkéseket jelenleg három nap alatt javítják meg. Ezt a javítási határidőt később két, majd egy napra csökkentik. Kísérletképpen a VII. Wesselényi utca 30. sz. alatti fiókban bevezették a gyorsjavítást, itt a kisebb javítások a helyszínen megvárhatók. Az éttermek, húsüzemek konyhai vágófelszereléseinek javítási idejére pedig cserekéseket adnak majd, hogy a javítás a vállalatoknál ne okozzon fennakadást. A szövetkezet a javító szolgálaton kívül jelentős munkát végez exportra is. Számos szocialista és tőkés országban ismerik és kedvelik a szövetkezet gyártmányait. 1961 második felében például a szövetkezet termékeinek 57 százalékát exportálták. A választék bővítéséért új cikkek gyártását is megkezdték. A nagyközönség a jövő évben már megvásárolhatja a szövetkezet üzleteiben az eddig hiánycikként nyilvántartott pedikűr körömcsipőt, dugóhúzós zsebkéseket és több, finomkivitelű, rozsdamentes vágóeszközt A szövetkezet további feladatának tekinti új üzletek létesítését, főleg az új lakótelepek környékén. Ennek megvalósításáért újabb kisiparosokat szándékoznak beszervezni a szövetkezetbe.: - . ... A szövetkezet állandó kapcsolatot tart fenn a lakossággal, így nemcsak termelő, hanem kereskedelmi tevékenységet is folytat. A kulturált szocialista kereskedelem érdekében állandó gondot fordítanak a fióküzletek külsejének szépítésére, az üzletek korszerűsítésére, az udvarias kiszolgálás és az előzékenység, pontosság állandósítására. (2) Néhány újvonalú vágószerszála Edzik az acélárukat -----------------------------------------------------Általános műszaki szemle. Megjelenik havonta egyszer. Főszerkesztő: Bakonyi Sebestyén Endre. Felelős szerkesztő: Gál Pál. Szerkesztőség: Bp. vm. Gyulai Pál u. 14. Tel.: 335—718. Kiadja a Népszava Lapkiadó V. Felelős kiadó: Galló Ernő. Kiadóhivatal: Bp .. Rákóczi út 54. Telefon: 224—819. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V. József Nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési díj fél évre 18 Ft, egy évre 36 Ft. Csekksz.: egyéni 61 095, közületi 61 066. vagy az MNB dmna .......... 8 sz. folyószámlája. Belföldi hirdetéseiket felvesz a kiadóhivatal (telefon: 224—819) és a Magyar Hirdető (telefon: 183—640). Szikra Lapnyomda, Budapest VIII, Rökk Szilárd u. 6. OCLUHii TexHHiecKHH ProjuieTeHb. r.iaBHbiii peaaKTop: 3. BaKOHbw IlleceiiiTeHb. OiBexcBeHHbiH peaaxTop: n. Tan. PeaaKiiHa: ByaaneuiT, 8. paftoH, yn. II ion a ft Flau 14. Ten.: 335—718. H3gaeT: Fa3eTHpe a3jare.ibCTBo «Hencasa», ByaanemT, 7. pafiOH yn. PaKoiiH a. 54. TenetjiOH: 224—819. OTBe-rcBeHHbifi H3aaTenb: 3. ranno. «Cm<pa» raaeraaH THnorpa<})HH, 8. pafioH yji. PeKK Cnnapa a. 6. Allgemeine Technische Rundschau. Erscheint monatlich. Hauptschriftleiter: E. Bakonyi Sebestyén. Verantwortlicher Redakteur: P. Gál. Redaktion: Budapest VUL; Gyulai Pál u. 14. Fernsprecher: 335—718. Herausgeber: Zeitungsverlag Népszava”; Budapest VH. •-----------------------------------------------------Rákóczi út 54. Fernsprecher: 224—819. Verantwortlicher Herausgeber: E. Galló. „Szikra’’ Zeitungsdruckerei. Budapest Vm, Rökk Szilárd u. 6. 1