Technika, 1964 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

A világítástechnikai kérdések tüzetesebb vizsgálata egyaránt érdekes a tervezők és a „fogyasztók”, vagyis a világítástechnikai berendezésekkel felszerelt helyiségek­ben tartózkodók szempontjából. Egy korábbi áttekinté­sünkben (Technika 1962/11.) már rámutattunk arra, mi­lyen fontos összefüggés áll fenn a dolgozók munkateljesít­ménye és a belsőtéri világítás hatékonysága között. Most az angol AEI konszern lapjából veszünk át egy összefog­laló értékelést, amelynek főbb szempontai a mi viszo­nyainkra — elsősorban új irodaépületeinkre — is alkal­mazhatók. L. H. Hubble: KORSZERŰ Az angol Világítástechnikai Mérnökök Egyesületének (IES) 1961-ben kiadott belsőtéri vi­lágítási szabályzata (a továb­biakban: szabályzat) rendet teremtett abban a káoszban, amely világítástechnikai té­ren korábban uralkodott, és lehetővé tette, hogy bármely szándékolt világítási rendszer tényleges hatását előre érté­keljék. Az alábbiakban a dol­gozók látását kedvezően befo­lyásoló megvilágítási szintek­ről beszélünk, valamint a kor­szerű irodavilágítás alapjául szolgáló ún. hárompontos há­lózatrendszert ismertetjük. Figyelembe kell vennünk, hogy a természetes világítás­sal kombinálva állandó kiegé­szítő mesterséges világításról is kell gondoskodni, hogy így a helyiségben megfelelően ki­egyenlített megvilágítási szin­tet kapjunk és egyúttal az esetleges külső vakító hatáso­kat kiegyenlítsük A világítástechnikáról sok­szor mondják, hogy inkább művészet, mint tudomány. Akik ezt állítják, nyilván ke­veset tudnak a mesterséges fényforrások gyártása és hasz­nálata terén a legutóbbi évek folyamán tett haladásról. A világítás (tehát a fény­ előállítása tulajdonképpen egyenértékű a fényforrások fejlesztésével és gyártásával; olyan külön ágakra terjed ki, mint pl. a vákuumfizika, a fényforrások technológiája, a kohászat, a fotometria és a spektrometria stb. Hasonló­képpen a fényforrások hasz­nálata is sokféle tudományt hív segítségül: a matematikai­lag is kifejezhető tudományo­kon kívül meg kell még emlí­teni a fiziológiát, a pszicholó­giát és az oftalmológiát. Van ezenkívül még a világítás­i­ technikának egy esztétikai jellegű összetevője is, amit joggal lehet művészetnek ne­vezni. A mesterséges fény, amely évezredeken keresztül oly ke­veset fejlődött, hirtelen olyan olcsóvá, bőségessé és olyan ki­váló minőségűvé vált, hogy a fény felhasználásának tudo­mánya éveken keresztül nem tudott lépést tartani a fény termelésével. Legújabban azonban az alkalmazások te­rén jelentős eredményekre tettek szert, és ezekről kívá­nunk itt szólni. Különösen fontos ebből a szempontból a már említett 1961., évi angol szabályzat. Az alábbiakban nem kívá­nunk kitárni az említett sza­bályzat részletes leírásaira, hi­szen az egy önálló, önmagá­ban is megálló mű; inkább kívánjuk a szabályzat egy adott, de fontos téren való al­kalmazását megvitatni, ti. az irodák­ világítástechnikai be­rendezésével kapcsolatos kér­déseket összefoglalni. A világítástechnikai felada­tokban korábban meg nem határozható mennyiségek kö­zül a legfontosabbak az adott feladat eredményes végzésé­hez szükséges fénymennyiség, a vakításmentesség (ill. meg­engedhető vakító hatás) és a természetes, valamint a ki­egészítő mesterséges fény kö­zötti helyes arány meghatáro­zásának a kérdése volt Ezek­nek a mennyiségeknek a meg­határozása számos szaktekin­tély évekig tartó kutatómun­kájának az eredménye. Az említett szabályzat ebből a szempontból nagyon jelentős, minthogy adatai segítségével első ízben lehet matematikai úton előre megjósolni bár­mely javasolt világítási rend­szer tényleges hatását határ, Amerikában viszont ennél nagyobb megvilágításo­kat is javasolnak. A Szovjet­unióban nagyjából az angol Bár a jól megtervezett iro­dai világításra számos példát lehet találni, az irodák több­ségét ma is ama tiszteletre­méltó korú rendszer szerint világítják meg, hogy a terüle­tet adott számú, kb. négyzet­alakú elemre bontják és mind­egyiknek a középpontjába egy fényforrást helyeznek Ez a gyakorlat abból az időből származik, amikor a mester­séges világítás költséges és rossz hatásfokú volt, és ami­kor érdemes volt a sötétség beköszöntével úgy változtatni helyünket, hogy az egyetlen fényforrásból a maximális hasznot hozzuk ki. Az 1. ábra mutatja e hagyó­elgondolásokat követik, csu­pán 90 százaléknál nagyobb vizuális hatásfokra töreksze­nek, mány mai alkalmazását iroda­­helyiségben. A tervezők ezt a rendszert kétpontos hálózat­nak hívják. A helyesen megtervezett irodai világító rendszernek a lehető legjobban kell haszno­sítania a nappali fényt, s mi­vel célszerűtlen az, hogy a sö­tétség beköszöntével a dolgo­zók íróasztalaikkal együtt a helyüket változtassák (vagy akár az irányukat is), ezért megfelelő mesterséges világí­tást kell szolgáltatni ugyan­abból az irányból, ahonnan a természetes fény az ablako­kon keresztül belép. Ezek sze­rint az egyik fényforrást min­dig az ablak közvetlen közelé­ben kell elhelyezni. Az ablak­tól távoleső irodarészeken is kell fényforrás két okból: 1) mivel este is megfelelő világí­tásról kell gondoskodni és 2) mivel még fontosabb, hogy nappal is megfelelő világítás egyenlítse ki a külső égbolt vakító hatását. E kérdéssel még alaposabban foglalkozunk majd. A két egymástól eléggé távol elhelyezett fényforrás azonban nem elegendő az egész terület megfelelő megvilágítá­sára és ezért a középső öve­zetben egy harmadik fényfor­rásról is kell gondoskodni. Ez az ún. hárompontos hálózat, amelyet a 2. ábrán mutatunk be és amely a korszerű iroda­­világítás legjobb elve­­vezzenek. Az angol építésügyi minisztérium ma már bizo­nyos építészeti követelmények kielégítése esetén engedélyezi is az állan­dó mesterséges vi­lágítás használatát. irodavilágítás A hárompontos hálózat 1. ábra: Hagyományos kétpontos hálózatos rend­szer, amely a gépíró szempontjából a lehető leg­gyengébb megvilágítási viszonyokat adja és egyút­tal vakító hatásával a szemet is­­árasztja Célszerű lámpaelhelyezés­ e■ ábra: A mesterséges világítás jellegzetes megvilágítási hányadosa, valamint az állandó kiegészítő világításból adódó gradiens - ím- l­ ábra. A hárompontos hálózatos rendszer, amely már helyes fényeloszlást ad, minimumra csökkenti a vakító hatást és az állandó kiegészítő mestersé­ges világítás alkalmazásával egyenletes fényerőt is ad Elegendő fény Az „elegendő” jelző itt az adott vizuális feladat teljesí­téséhez szükséges fénymeny­­nyiségre vonatkozik és függ a tárgy nagyságától, visszaverő­képességétől, a megfigyelés gyorsaságától és pontosságától, a feladat tartamától, a fára­­dás mértékétől, végül az alany korától — mindenkor megfe­lelő jó látási képességet felté­telezve. A megvilágítási szintek ér­tékelésekor két iskolával ta­lálkozunk: az egyik maximá­lis vizuális hatásfokra törek­szik és ez igen nagy megvilá­gítási értékekhez — akár 20 000—30 000 luxig — vezet­het, míg a másik irányzat (va­lószínűleg az ésszerűbb) kb. 90 százalékos vizuális hatás­fokra törekszik. Az említett szabályzat is az utóbbi néze­r­­ét fogadta el és adatait is ennek megfelelően kell érté­kelni, így pl. nem állíthatjuk, hogy a helyes irodai megvilá­gítási szint 300 lx; inkább azt kell mondanunk, hogy átlagos viszonyok között 300 lx kb. 90 százalékos vizuális hatásfokú irodai munkát eredményez (1 lx­­ 1 lumen/m2). A legnagyobb hatásfokra való törekvés gyenge pontja az, hogy az emberi szem ön­magában is igyekszik védeke­zést keresni a túlzott ingerek ellen, így a fénymennyiség fokozatos növelése az optimá­lis viszonyok elérésére magát a szemet teszi egyre kevésbé érzékennyé és teljesen zárja a pupillát bizonyos viszonylag alacsony szint elérése után. S. Ábra: Egy Irodai terem megvilágítási és fényesség­ egyensúlyának javítása állandó kiegészítő mesterséges világítás használatával. A két felvétel azonos expozíciós idővel készült. A felső képen jól látható az ablakok erőteljes fényessége és a csupán természetes fénytől eredő megvilágítás erőteljes csökkenése az ablaktól távolodva. Az alsó képen kb. 600 lx mesterséges kiegészítő világítással elért — jelentős — javu­lás észlelhető. Angliában ezen a téren eléggé egybehangzó nézetek szerint kb. 2000—3000 lx a kritikus Állandó kiegészítő mesterséges világítás vállalat szakértői közelebbről megvizsgálták, kétféle módon keresték a megoldást: egy­ Megvilágítás és fényesség Az álandó kiegészítő mes­tersége*“ világítás (a továb­biakban: ÁKMV; angol rövi­dítése: PSALI) a nappali órákban az ablakokon keresz­tül részben megvilágított iro­dahelyiségek fénymérlegével kapcsolatos. Az angol Állami Építőipari Kutatóállomáson (Garstonban) nemrégiben vé­geztek el erre vonatkozólag részletes kutatásokat, és dol­goztak ki megfelelő irányel­veket Mivel olcsó és bőséges mű­fény áll rendelkezésre a ko­rábban ismertet messze meg­haladó minőségben, ma már célszerű és gazdaságos az ab­lakoktól eredő fényt az épü­let eredeti terveiben eleve előirányzott állandó műfény­­nyel kombinálni és így vala­mennyi falon és egyéb felüle­ten nagyjából egyenletes meg­világítási szintről gondoskod­ni. A 3/a ábra olyan helyisé­get mutat be, amelynek ab­lakai bőségesen elegendők, de tőlük távolodva a fényerő és a megvilágítás szemmel látha­tóan csökken. Az ablakok osz­tóelemei az égbolthoz képest nagyon erőteljes kontrasztot nyújtanak és ez a vakító ha­tást még fokozza A 3/b. ábra mutatja be az ÁKMV hatá­sát a terem funkcionális és esztétikai minőségére. A belső tér nyilvánvalóan jobb kihasz­nálásán kívül az ÁKMV hoz­zájárul az ablaktól távolabb levő dolgozókra gyakorolt kül­ső vakító hatás jelentős eny­hítéséhez. Ez a jelenség lénye­gesen enyhíti a látás élessé­gében, bizonyos megvilágítási szinten a szem gyengébb al­kalmazkodóképessége folytán beálló csökkenést. Ebből a szempontból elegendő a 3/a ábrát jobban megnéznünk. Minthogy a nappali fény erőteljesen változik, a Nem­zetközi Világítástechnikai Bi­zottság meghatározott egy szabványos felhős égboltot, amelynek fényessége akkora, hogy a folyamatos félgömb alakú égbolt 5000 lx megvilá­gítási szintet ad. Az ablakon kívül a tényleges megvilágí­tás valószínűleg sokkal na­gyobb (vagy kevesebb, a kör­nyező épületek hatása foly­tán). Egy 7,5 m körüli mélysé­gű szobában viszont az ab­laktól legtávolabb a megvi­lágítás szintje a külsőének esetleg csupán 0,5—1 százalé­ka is lehet. Ezt a tényezőt ne­vezik nappali fénytényezőnek. Ha az adott területen éjszaka vagy este csupán 1 százalék (vagyis 50 lx) állna rendelke­zésre, akkor ez bármilyen részletesebb munkához elég­telen lenne ugyan, de a szem legalább ehhez a szinthez al­kalmazkodna és többé vagy kevésbé ebben az állapotban maradna. Nappal azonban a szem kénytelen az 50 luxus és az ennél akár 100-szor vagy még fényesebb területek kö­zött váltakozva nézni és lát­ni. Bebizonyítható, hogy az ablaktól távolabb a megvilá­gítási szintet az említett nap­pali fénytényező 50-szeresére, de legalább 400 lx értékre kell növelni, hogy az említett kel­lemetlen hatást kiküszöböl­jék. A 4. ábra mutatja,ezt a megvilágítási grádienssét ki­fejezve nappal és éjszaka. A vízszintes vonal mutatja a kí­vánatos minimumot, ami este egyenletesen elosztva 300 lő, a görbe pedig azt a járulékos megvilágítási grádienst, amely nappal szükséges azért, hogy az égbolt vakító hatásának leküzdésére kb. az éjszakai szint kétszeresét érjék el. Látható, hogy a (Z) világító­­testben egyetlen fényforrás is elegendő lenne 300 lx biztosí­tására, de az AKMV inkább kettős világítótestet igényel és e lámpák közül az egyiket úgy kapcsolják össze az (X) és (Y) világítótestekkel, hogy az utóbbiak bekapcsolásakor kialszik. Az ÁKMV úgy tekinthető, mint a természetes és a mű­­fény kombinációja az adott termelő tér legjobb kihaszná­lása céljából. A jövő szem­pontjából ez azért rendkívül fontos, mert az építészeknek lehetővé teszi, hogy mélyebb szobákat és célszerűbben el­helyezett fényforrásokat ter­A vakító hatás bármely vi­lágítástechnikai berendezés­ben a hatásfokot lerontó té­nyező. Valóban káros, hiszen rontja a szem érzékenységét, s a kellemetlen érzet reflex­hatást vált ki. A vakítás­ két­féle típusát eléggé külön-kü­­lön szokás vizsgálni — mint látást gátló, ill. látást megne­hezítő tényezőket —, de bizo­nyos mértékig ezek egymást kölcsönösen kiegészítik (kivéve azt az esetet, amikor a tük­röző felületeken levő jeleket egy még fényesebb visszavert kép fedi el). Mindenesetre a látás megnehezítésétől a lá­tás lehetetlenné tételéig meg­lehetősen nagy a változási tar­tomány. Egy közeledő autó fényszórója pl. kibírhatatla­nul kellemetlen érzetet kelt­het és teljesen megvakíthat­ja a szemet, viszont a tenger­parton a vakítóan felhős ég­bolt hasonlóan kellemetlen ér­zettel járhat, de látóképessé­günket nem veszítjük el. Vég­eredményben a vakító hatás többféle tényezővel fejezhető ki, mégpedig matematikailag a következő alakban: ahol G a vakítóhatás, Bs a fényforrás fényessége, W a mérete a szemre vonatkozta­tott nyílásszögével kifejezve, Ez a háttér fényessége és­­ egy helyzeti index, amely at­tól függ, hogy a vakító forrás hol helyezkedik el a látóme­zőben. Éveken keresztül próbálták e tényezők pontos meghatáro­zását. Angolszász mértékegy­ségekben a következő képlet­hez jutottak: Láthatjuk, hogy eléggé egy­szerű meghatározni az adott helyzetben levő egyetlen fény­forrás vakítási tényezőjét, meghatározott háttér figye­lembevételével, ez azonban csupán a kiindulópont egy ösz­­szetett világítási rendszer va­kító hatásának értékelésénél. (Metrikus mértékegységben még egy szorzótényező kerül a képletbe.) Amikor ezt a kérdést az AEI Egészen a legutóbbi időkig még a világítástechnikai mér­nökök is megelégedték azzal, hogy csupán a megvilágítás erősségével számoljanak an­nak a ténynek ellenére, hogy az emberi szem szempontjá­ból a megvilágítás erősségé­nek "önmagában nincs értel­me. A szem csak akkor kap ingert, ha valamely tárgyról a fény visszaverődik; a tárgy visszaverési tényezője alakítja át a megvilágítás erősségét a fényességi és színkontraszt fo­galmává. A felületi fényesség és a megvilágítás erőssége kö­zött igen egyszerű összefüggés áll fenn: B , E. R lám,bért ahol B a felületi fényesség, E a megvilágítás erőssége (lx) és B a százalékos visszaverési té­nyező. A megvilágítás erősségének a fényesség értékeivé való egy­szerű átalakítása teremti meg magát a környezetet és a mun­kavégzés funkcionális felté­telét. Éppen ezért kissé részt a szakértők egyik cso­portja nagyszámú meglevő vi­lágítástechnikai berendezést vizsgált meg és a zavaró va­kítási viszonyok bizonyos szubjektív értékelését végezte el, másrészről pedig megkísé­relték előre megjósolni bár­mely fajta világítástechnikai berendezés valószínű vakító hatását. Ehhez számos problémát kellett megoldani, amelyek egy része az adott világítótestek­ből kiinduló fény eloszlásával, más része pedig a különféle alakú, méretű, valamint fel­színi visszaverési tényezőjű helyiségek fényeloszlásával volt kapcsolatban. Módot kel­lett találni a világítótestek fényeloszlásának osztályozásá­ra és a belsőtéri háttér fé­nyességének meghatározására. Egy adott berendezés vakí­tási tényezője az egyes fény­források vakítási tényezőinek összege. Az egyedi értékek ki­számításához sokféle tényezőt kell figyelembe venni és eset­leg több évi munkára lenne ehhez szükség. Ezért a szó­logikátlan, ha a világítástech­nikai mérnök nem adja meg legalábbis a legfontosabb fe­lületek visszaverési tényezőjét a megvilágítandó helyiségre vonatkozóan. Nem foglalkoz­hatunk itt a dekoráció és a szín kérdéseivel, csupán arcan kívánunk rámutatni, hogy bi­zonyos fényforrások vagy visszaverő tárgyak sötét kör­nyezetbe való behelyezése a megengedhető vakítási index túllépésével járna, viszont na­gyobb visszaverési tényezőjű (világosabb) környezetben el­fogadható maradna. A környezet fényességi mér­legének egyik legfontosabb té­nyezője az ablakok fényessé­gének szabályozása redőnyök segítségével. Az átlátszó ab­lak fényessége a külső vizuá­lis térével egyenlő és ez füs­tös vakolattól kezdve egészen vakítóan fehér felhőkig, vagy az éjszaka sötétjétől az erős napfényig változhat az ablak helyzete, az épület helye, az­ időjárás, a napszak és az év-Lehet, hogy százezer éve fedezte fel az ember a tüzet és melléktermékét, a mester­séges világítást, de csupán a legutóbbi 25 év folyamán si­került olyan fényforrást kidol­goznia, amelyhez nem volt már szükség valamit izzó ál­lapotba hozni. Ez az újfajta fényforrás tette lehetővé a mesterséges világítás olyan mértékű tökéletesítését, ami már eleve a mai felfokozott követelményekkel járt. Az AEI vállalat egyik előde sze­relte fel első ízben üzemeit fénycsövekkel, hogy ily mó­don a háború alatt elsötétített gyárhelyiségekben a munkavi­szonyokat megjavítsa. Azáltal, hogy fluoreszkáló fényforrásokat ultráimbolga su­gárzással világították meg és így sikerült az izzó fémek fénykibocsátási spektrumától megszabadulni, már 1940-ben is bizonyossággal meg lehe­tett jósolni, hogy csakhamar sikerül a természetes nappali fény színképi összetételét olyan hűséggel utánozni, hogy a „mesterséges” világítás (mű­fény) szó többé már nem lesz megfelelő. A fény sugárzó energiájának e „természetes” jellege csupán attól függ, hogy egyes összetevői hogyan ösz­jegyeznünk, hogy az ultraibo­lya összetevő manapság egy­re fontosabbá válik az olyan optikai testek és fehérítő anyagok alkalmazásával, ame­lyek az ultraibolya fényt lát­ható sugárzássá alakítják át, úgyhogy a fehér nem csupán „fehérebb a fehérnél”, hanem számos színes festék is sok­kal fényesebbé válik. A háború végén a kutatás inkább a fényhozam javításá­ra törekedett, a színvissza­adás hűsége helyett és annak rovására. Akkor a villamos­­energia-fogyasztást erőtelje­sen korlátozták és emiatt hoz­tak forgalomba pl. nappali fé­nyű, meleg fehér fényű stb. fénycsöveket. Ezek aránylag nagy fényhozamukat annak köszönhették, hogy energiájuk az emberi szem számára leg­inkább érzékelhető zöld, sár­ga és narancssárga sávokban összpontosult. Olyan helye­ken, ahol a szín is szerepet játszik (pl. textilüzletekben, élelmiszerboltokban), e fény­csövek széles körű használata oda vezetett, hogy a jobb fényhozam javára inkább le­mondtak a megfelelő színvisz­­szaadásról. A fényhozam fo­kozásával egyidejűleg mégis mindenütt nekiláttak a ter­mészetes nappali fényt töké­letesebben helyettesítő fény­források kutatásának is. Az áttörés 1960 őszén következett be, amikor az AEI vállalat az első Kolor-Rite (helyes szí­nű) fénycsöveket hozta forga­lomba és ezáltal megkezdő­dött az az új korszak, amely­ben a villamos világítás a ter­mészetes nappali fény kiegé­szítéseként és tulajdonképpen meghosszabbításaként hasz­nálható időben és térben. Ez azonban csupán, a kezdet, minthogy máris szükség mu­tatkozott a Kolor—Rite fény­csövek „napfénye” helyett egy hideg északi fény reproduká­lására. Ez a szükséglet is ki­elégíthető, mint minden egyéb speciális igény, de ezeknek a fényforrásoknak a fénye is a természetes nappali fény ka­tegóriájába esik. Elképzelhető, hogy a „műfény” vagy a „mesterséges világítás” kife­jezést idővel csupán arra a fényre fogják használni, ame­lyet izzólámpák vagy a ter­mészetes spektrumtól eltérő fényforrások szolgáltatnak. Mindenesetre a napfénnyel A vakító hatás A fényforrás *. ábra: Az AEI kutatólaboratórium jellegzetes elrendezése S. ábra: Az ablakokon alkalmazott redőnyök előnye Jól látható ezekből az azonos expozícióval készült felvételekből. Felső kép: a redőny nél­küli fekete ablakterületek hatása, alsó kép: a redőnyök lebocsátásával kapott jelentős javulás. 7. Ábra: A világítás, a fűtés, a szellőzés és a hangszigetelés egyesítése mennyezetfödém szerkezetében az AEI kutatólaboratórium mításokat az AEI vállalat di­gitális számítógépére progra­mozták be. Végeredményben sikerült egy táblázatsorozatot készíte­ni, amelyből minden normá­lis berendezésre meg lehet ha­tározni a vakítási indexet; az utóbbi 10 . log G értékű, ahol G a vakítási tényező. Ily mó­­don a vakítási index olyan ér­téksorral állapítható meg, amelyben egyenlő növekmé­nyeknek egyenlő hatásuk is van. Janak meg a látható és a hosszúhullámú ibolyántúli sávban. Éppen ezért az sem érdekes, hogy vajon az ener­gia a Na­pból vagy egy erő­műből származik-e. Meg kell azonos spektrumú fénycsöve­ket egyre inkább használják az irodákban. Egy nemrég épült londoni irodaházban pl. 25 000 ilyen fénycsövet szerel­tek fel. 1. ábra: A 7. ábrán látható megoldás ügyes átrendezésével 15 cm-es mélységcsökkentés érhető el, ha a véz­fűtésről lemondunk szak sttb. függvényében. Az ab­lakok egy átlagos szoba tel­jes függőleges felületének k­b. egynegyedét tehetik ki. Ha egy ilyen hatalmas változó té­nyezőt figyelmen kívül ha­gyunk, akkor a megvilágítás­ra és a vakításra vonatkozó számításaink sem maradnak érvényesek. Az ÁKMV szá­mításánál nappal csupán egy (valóságban ritkán előforduló) szabványos feltét­ellel számol­nak, éjszaka pedig ugyanez a terület sötét folttá változik. Éppen ezért feltétlenül szük­séges, hogy az ablakok fé­nyességét nappal és éjszaka egyaránt szabályozzák, ami valamiféle redőny beszerelé­sével érhető el. Az 5/a és az 5/b. ábrák teljesen azonosak, csupán a redőny helyzetében térnek el. A hatás önmagát magyarázza. A világítás egyesítése az épületszerkezettel Miután elég sokat szóltunk arról, hogy a nappali világí­tásnak és a villamos világí­tásnak egymást ki kell egészí­tenie, a nappali világítás ki­esése éjszaka és a villamos vi­lágítás elhagyása nappal bi­zonyos kompenzációt tesz szükségessé, amelynek mérté­ke pontosan megjósolható és meghatározható. Ez négy dol­gon alapszik: a rendelkezésre álló fény mennyiségén, a va­kítás mértékén, az AKMV al­kalmazásán és a hárompontos hálózat rendszerén. Mindezek egyesítésének­ fogalma azon­ban nem csupán funkcionális jellegű, hanem az építész szá­mára olyan szerkezeti, gazda­ságossági és esztétikai lehető­ségeket teremt, amelyeket nem lenne szabad elhanya­golnia. A megengedhető vakítási index szempontjából megfe­lelő villamos világítótestek szükségszerűleg bizonyos mély­­ségűek, mint ahogyan ugyan­csak szükséges bizonyos szer­kezeti mélység a hangszige­telés, a kondicionáló vezeté­kek, a fűtővezetékek, a fűtő­lapok, valamint más épület­­gépészeti berendezések elhe­lyezésére is. Ha mindezeket csupán egy 30 cm magas tér­be helyezik, akkor ez máris bármely adott magasságú épü­letnél 10 emeletenként egy emelet elvesztéséhez vezet. Ezért rendkívül fontos az összes épületgépészeti beren­dezéseknek — a villamos vi­lágítást is beleértve — az épület tervezésénél való fi­gyelembevétele. Az AEI vállalat új kutató­laboratóriuma, amelyet a 3. és az 5. ábrák is mutatnak, nagyon jó példa erre. A 6. ábra az ablak és a folyosó kö­zötti jellegzetes teret mutatja be; a szabad mélység kb 6,6 m. A világítás kettős üveg­­táblájú ablakokból áll és a déli oldalon levő ablakokon a két ablaktábla között redőny van. A természetes világítást 2,5 m hosszú 125 W-os fény­csövek egészítik ki, amelyek lépcsőzött elhelyezéssel a fo­lyosó felőli szobafalban van­nak. Besötétedéskor az ablak felőli oldalon levő fénycsöve­ket is bekapcsolják. Az abla­kok felett műanyag fénytere­lő lemezeket helyeztek el, amelyek a fény belépését nap­pal nem gátolják, de este a műfényt visszaverik. A folyosó felőli oldalon le­vő világítótestek feletti csa­­­r­nák a középrészen levő nyí­(Folytatás a 8­ oldalon.)

Next