Technika, 1964 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
A világítástechnikai kérdések tüzetesebb vizsgálata egyaránt érdekes a tervezők és a „fogyasztók”, vagyis a világítástechnikai berendezésekkel felszerelt helyiségekben tartózkodók szempontjából. Egy korábbi áttekintésünkben (Technika 1962/11.) már rámutattunk arra, milyen fontos összefüggés áll fenn a dolgozók munkateljesítménye és a belsőtéri világítás hatékonysága között. Most az angol AEI konszern lapjából veszünk át egy összefoglaló értékelést, amelynek főbb szempontai a mi viszonyainkra — elsősorban új irodaépületeinkre — is alkalmazhatók. L. H. Hubble: KORSZERŰ Az angol Világítástechnikai Mérnökök Egyesületének (IES) 1961-ben kiadott belsőtéri világítási szabályzata (a továbbiakban: szabályzat) rendet teremtett abban a káoszban, amely világítástechnikai téren korábban uralkodott, és lehetővé tette, hogy bármely szándékolt világítási rendszer tényleges hatását előre értékeljék. Az alábbiakban a dolgozók látását kedvezően befolyásoló megvilágítási szintekről beszélünk, valamint a korszerű irodavilágítás alapjául szolgáló ún. hárompontos hálózatrendszert ismertetjük. Figyelembe kell vennünk, hogy a természetes világítással kombinálva állandó kiegészítő mesterséges világításról is kell gondoskodni, hogy így a helyiségben megfelelően kiegyenlített megvilágítási szintet kapjunk és egyúttal az esetleges külső vakító hatásokat kiegyenlítsük A világítástechnikáról sokszor mondják, hogy inkább művészet, mint tudomány. Akik ezt állítják, nyilván keveset tudnak a mesterséges fényforrások gyártása és használata terén a legutóbbi évek folyamán tett haladásról. A világítás (tehát a fény előállítása tulajdonképpen egyenértékű a fényforrások fejlesztésével és gyártásával; olyan külön ágakra terjed ki, mint pl. a vákuumfizika, a fényforrások technológiája, a kohászat, a fotometria és a spektrometria stb. Hasonlóképpen a fényforrások használata is sokféle tudományt hív segítségül: a matematikailag is kifejezhető tudományokon kívül meg kell még említeni a fiziológiát, a pszichológiát és az oftalmológiát. Van ezenkívül még a világítási technikának egy esztétikai jellegű összetevője is, amit joggal lehet művészetnek nevezni. A mesterséges fény, amely évezredeken keresztül oly keveset fejlődött, hirtelen olyan olcsóvá, bőségessé és olyan kiváló minőségűvé vált, hogy a fény felhasználásának tudománya éveken keresztül nem tudott lépést tartani a fény termelésével. Legújabban azonban az alkalmazások terén jelentős eredményekre tettek szert, és ezekről kívánunk itt szólni. Különösen fontos ebből a szempontból a már említett 1961., évi angol szabályzat. Az alábbiakban nem kívánunk kitárni az említett szabályzat részletes leírásaira, hiszen az egy önálló, önmagában is megálló mű; inkább kívánjuk a szabályzat egy adott, de fontos téren való alkalmazását megvitatni, ti. az irodák világítástechnikai berendezésével kapcsolatos kérdéseket összefoglalni. A világítástechnikai feladatokban korábban meg nem határozható mennyiségek közül a legfontosabbak az adott feladat eredményes végzéséhez szükséges fénymennyiség, a vakításmentesség (ill. megengedhető vakító hatás) és a természetes, valamint a kiegészítő mesterséges fény közötti helyes arány meghatározásának a kérdése volt Ezeknek a mennyiségeknek a meghatározása számos szaktekintély évekig tartó kutatómunkájának az eredménye. Az említett szabályzat ebből a szempontból nagyon jelentős, minthogy adatai segítségével első ízben lehet matematikai úton előre megjósolni bármely javasolt világítási rendszer tényleges hatását határ, Amerikában viszont ennél nagyobb megvilágításokat is javasolnak. A Szovjetunióban nagyjából az angol Bár a jól megtervezett irodai világításra számos példát lehet találni, az irodák többségét ma is ama tiszteletreméltó korú rendszer szerint világítják meg, hogy a területet adott számú, kb. négyzetalakú elemre bontják és mindegyiknek a középpontjába egy fényforrást helyeznek Ez a gyakorlat abból az időből származik, amikor a mesterséges világítás költséges és rossz hatásfokú volt, és amikor érdemes volt a sötétség beköszöntével úgy változtatni helyünket, hogy az egyetlen fényforrásból a maximális hasznot hozzuk ki. Az 1. ábra mutatja e hagyóelgondolásokat követik, csupán 90 százaléknál nagyobb vizuális hatásfokra törekszenek, mány mai alkalmazását irodahelyiségben. A tervezők ezt a rendszert kétpontos hálózatnak hívják. A helyesen megtervezett irodai világító rendszernek a lehető legjobban kell hasznosítania a nappali fényt, s mivel célszerűtlen az, hogy a sötétség beköszöntével a dolgozók íróasztalaikkal együtt a helyüket változtassák (vagy akár az irányukat is), ezért megfelelő mesterséges világítást kell szolgáltatni ugyanabból az irányból, ahonnan a természetes fény az ablakokon keresztül belép. Ezek szerint az egyik fényforrást mindig az ablak közvetlen közelében kell elhelyezni. Az ablaktól távoleső irodarészeken is kell fényforrás két okból: 1) mivel este is megfelelő világításról kell gondoskodni és 2) mivel még fontosabb, hogy nappal is megfelelő világítás egyenlítse ki a külső égbolt vakító hatását. E kérdéssel még alaposabban foglalkozunk majd. A két egymástól eléggé távol elhelyezett fényforrás azonban nem elegendő az egész terület megfelelő megvilágítására és ezért a középső övezetben egy harmadik fényforrásról is kell gondoskodni. Ez az ún. hárompontos hálózat, amelyet a 2. ábrán mutatunk be és amely a korszerű irodavilágítás legjobb elvevezzenek. Az angol építésügyi minisztérium ma már bizonyos építészeti követelmények kielégítése esetén engedélyezi is az állandó mesterséges világítás használatát. irodavilágítás A hárompontos hálózat 1. ábra: Hagyományos kétpontos hálózatos rendszer, amely a gépíró szempontjából a lehető leggyengébb megvilágítási viszonyokat adja és egyúttal vakító hatásával a szemet isárasztja Célszerű lámpaelhelyezés e■ ábra: A mesterséges világítás jellegzetes megvilágítási hányadosa, valamint az állandó kiegészítő világításból adódó gradiens - ím- l ábra. A hárompontos hálózatos rendszer, amely már helyes fényeloszlást ad, minimumra csökkenti a vakító hatást és az állandó kiegészítő mesterséges világítás alkalmazásával egyenletes fényerőt is ad Elegendő fény Az „elegendő” jelző itt az adott vizuális feladat teljesítéséhez szükséges fénymenynyiségre vonatkozik és függ a tárgy nagyságától, visszaverőképességétől, a megfigyelés gyorsaságától és pontosságától, a feladat tartamától, a fáradás mértékétől, végül az alany korától — mindenkor megfelelő jó látási képességet feltételezve. A megvilágítási szintek értékelésekor két iskolával találkozunk: az egyik maximális vizuális hatásfokra törekszik és ez igen nagy megvilágítási értékekhez — akár 20 000—30 000 luxig — vezethet, míg a másik irányzat (valószínűleg az ésszerűbb) kb. 90 százalékos vizuális hatásfokra törekszik. Az említett szabályzat is az utóbbi nézerét fogadta el és adatait is ennek megfelelően kell értékelni, így pl. nem állíthatjuk, hogy a helyes irodai megvilágítási szint 300 lx; inkább azt kell mondanunk, hogy átlagos viszonyok között 300 lx kb. 90 százalékos vizuális hatásfokú irodai munkát eredményez (1 lx 1 lumen/m2). A legnagyobb hatásfokra való törekvés gyenge pontja az, hogy az emberi szem önmagában is igyekszik védekezést keresni a túlzott ingerek ellen, így a fénymennyiség fokozatos növelése az optimális viszonyok elérésére magát a szemet teszi egyre kevésbé érzékennyé és teljesen zárja a pupillát bizonyos viszonylag alacsony szint elérése után. S. Ábra: Egy Irodai terem megvilágítási és fényesség egyensúlyának javítása állandó kiegészítő mesterséges világítás használatával. A két felvétel azonos expozíciós idővel készült. A felső képen jól látható az ablakok erőteljes fényessége és a csupán természetes fénytől eredő megvilágítás erőteljes csökkenése az ablaktól távolodva. Az alsó képen kb. 600 lx mesterséges kiegészítő világítással elért — jelentős — javulás észlelhető. Angliában ezen a téren eléggé egybehangzó nézetek szerint kb. 2000—3000 lx a kritikus Állandó kiegészítő mesterséges világítás vállalat szakértői közelebbről megvizsgálták, kétféle módon keresték a megoldást: egy Megvilágítás és fényesség Az álandó kiegészítő mestersége*“ világítás (a továbbiakban: ÁKMV; angol rövidítése: PSALI) a nappali órákban az ablakokon keresztül részben megvilágított irodahelyiségek fénymérlegével kapcsolatos. Az angol Állami Építőipari Kutatóállomáson (Garstonban) nemrégiben végeztek el erre vonatkozólag részletes kutatásokat, és dolgoztak ki megfelelő irányelveket Mivel olcsó és bőséges műfény áll rendelkezésre a korábban ismertet messze meghaladó minőségben, ma már célszerű és gazdaságos az ablakoktól eredő fényt az épület eredeti terveiben eleve előirányzott állandó műfénynyel kombinálni és így valamennyi falon és egyéb felületen nagyjából egyenletes megvilágítási szintről gondoskodni. A 3/a ábra olyan helyiséget mutat be, amelynek ablakai bőségesen elegendők, de tőlük távolodva a fényerő és a megvilágítás szemmel láthatóan csökken. Az ablakok osztóelemei az égbolthoz képest nagyon erőteljes kontrasztot nyújtanak és ez a vakító hatást még fokozza A 3/b. ábra mutatja be az ÁKMV hatását a terem funkcionális és esztétikai minőségére. A belső tér nyilvánvalóan jobb kihasználásán kívül az ÁKMV hozzájárul az ablaktól távolabb levő dolgozókra gyakorolt külső vakító hatás jelentős enyhítéséhez. Ez a jelenség lényegesen enyhíti a látás élességében, bizonyos megvilágítási szinten a szem gyengébb alkalmazkodóképessége folytán beálló csökkenést. Ebből a szempontból elegendő a 3/a ábrát jobban megnéznünk. Minthogy a nappali fény erőteljesen változik, a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság meghatározott egy szabványos felhős égboltot, amelynek fényessége akkora, hogy a folyamatos félgömb alakú égbolt 5000 lx megvilágítási szintet ad. Az ablakon kívül a tényleges megvilágítás valószínűleg sokkal nagyobb (vagy kevesebb, a környező épületek hatása folytán). Egy 7,5 m körüli mélységű szobában viszont az ablaktól legtávolabb a megvilágítás szintje a külsőének esetleg csupán 0,5—1 százaléka is lehet. Ezt a tényezőt nevezik nappali fénytényezőnek. Ha az adott területen éjszaka vagy este csupán 1 százalék (vagyis 50 lx) állna rendelkezésre, akkor ez bármilyen részletesebb munkához elégtelen lenne ugyan, de a szem legalább ehhez a szinthez alkalmazkodna és többé vagy kevésbé ebben az állapotban maradna. Nappal azonban a szem kénytelen az 50 luxus és az ennél akár 100-szor vagy még fényesebb területek között váltakozva nézni és látni. Bebizonyítható, hogy az ablaktól távolabb a megvilágítási szintet az említett nappali fénytényező 50-szeresére, de legalább 400 lx értékre kell növelni, hogy az említett kellemetlen hatást kiküszöböljék. A 4. ábra mutatja,ezt a megvilágítási grádienssét kifejezve nappal és éjszaka. A vízszintes vonal mutatja a kívánatos minimumot, ami este egyenletesen elosztva 300 lő, a görbe pedig azt a járulékos megvilágítási grádienst, amely nappal szükséges azért, hogy az égbolt vakító hatásának leküzdésére kb. az éjszakai szint kétszeresét érjék el. Látható, hogy a (Z) világítótestben egyetlen fényforrás is elegendő lenne 300 lx biztosítására, de az AKMV inkább kettős világítótestet igényel és e lámpák közül az egyiket úgy kapcsolják össze az (X) és (Y) világítótestekkel, hogy az utóbbiak bekapcsolásakor kialszik. Az ÁKMV úgy tekinthető, mint a természetes és a műfény kombinációja az adott termelő tér legjobb kihasználása céljából. A jövő szempontjából ez azért rendkívül fontos, mert az építészeknek lehetővé teszi, hogy mélyebb szobákat és célszerűbben elhelyezett fényforrásokat terA vakító hatás bármely világítástechnikai berendezésben a hatásfokot lerontó tényező. Valóban káros, hiszen rontja a szem érzékenységét, s a kellemetlen érzet reflexhatást vált ki. A vakítás kétféle típusát eléggé külön-külön szokás vizsgálni — mint látást gátló, ill. látást megnehezítő tényezőket —, de bizonyos mértékig ezek egymást kölcsönösen kiegészítik (kivéve azt az esetet, amikor a tükröző felületeken levő jeleket egy még fényesebb visszavert kép fedi el). Mindenesetre a látás megnehezítésétől a látás lehetetlenné tételéig meglehetősen nagy a változási tartomány. Egy közeledő autó fényszórója pl. kibírhatatlanul kellemetlen érzetet kelthet és teljesen megvakíthatja a szemet, viszont a tengerparton a vakítóan felhős égbolt hasonlóan kellemetlen érzettel járhat, de látóképességünket nem veszítjük el. Végeredményben a vakító hatás többféle tényezővel fejezhető ki, mégpedig matematikailag a következő alakban: ahol G a vakítóhatás, Bs a fényforrás fényessége, W a mérete a szemre vonatkoztatott nyílásszögével kifejezve, Ez a háttér fényessége és egy helyzeti index, amely attól függ, hogy a vakító forrás hol helyezkedik el a látómezőben. Éveken keresztül próbálták e tényezők pontos meghatározását. Angolszász mértékegységekben a következő képlethez jutottak: Láthatjuk, hogy eléggé egyszerű meghatározni az adott helyzetben levő egyetlen fényforrás vakítási tényezőjét, meghatározott háttér figyelembevételével, ez azonban csupán a kiindulópont egy öszszetett világítási rendszer vakító hatásának értékelésénél. (Metrikus mértékegységben még egy szorzótényező kerül a képletbe.) Amikor ezt a kérdést az AEI Egészen a legutóbbi időkig még a világítástechnikai mérnökök is megelégedték azzal, hogy csupán a megvilágítás erősségével számoljanak annak a ténynek ellenére, hogy az emberi szem szempontjából a megvilágítás erősségének "önmagában nincs értelme. A szem csak akkor kap ingert, ha valamely tárgyról a fény visszaverődik; a tárgy visszaverési tényezője alakítja át a megvilágítás erősségét a fényességi és színkontraszt fogalmává. A felületi fényesség és a megvilágítás erőssége között igen egyszerű összefüggés áll fenn: B , E. R lám,bért ahol B a felületi fényesség, E a megvilágítás erőssége (lx) és B a százalékos visszaverési tényező. A megvilágítás erősségének a fényesség értékeivé való egyszerű átalakítása teremti meg magát a környezetet és a munkavégzés funkcionális feltételét. Éppen ezért kissé részt a szakértők egyik csoportja nagyszámú meglevő világítástechnikai berendezést vizsgált meg és a zavaró vakítási viszonyok bizonyos szubjektív értékelését végezte el, másrészről pedig megkísérelték előre megjósolni bármely fajta világítástechnikai berendezés valószínű vakító hatását. Ehhez számos problémát kellett megoldani, amelyek egy része az adott világítótestekből kiinduló fény eloszlásával, más része pedig a különféle alakú, méretű, valamint felszíni visszaverési tényezőjű helyiségek fényeloszlásával volt kapcsolatban. Módot kellett találni a világítótestek fényeloszlásának osztályozására és a belsőtéri háttér fényességének meghatározására. Egy adott berendezés vakítási tényezője az egyes fényforrások vakítási tényezőinek összege. Az egyedi értékek kiszámításához sokféle tényezőt kell figyelembe venni és esetleg több évi munkára lenne ehhez szükség. Ezért a szólogikátlan, ha a világítástechnikai mérnök nem adja meg legalábbis a legfontosabb felületek visszaverési tényezőjét a megvilágítandó helyiségre vonatkozóan. Nem foglalkozhatunk itt a dekoráció és a szín kérdéseivel, csupán arcan kívánunk rámutatni, hogy bizonyos fényforrások vagy visszaverő tárgyak sötét környezetbe való behelyezése a megengedhető vakítási index túllépésével járna, viszont nagyobb visszaverési tényezőjű (világosabb) környezetben elfogadható maradna. A környezet fényességi mérlegének egyik legfontosabb tényezője az ablakok fényességének szabályozása redőnyök segítségével. Az átlátszó ablak fényessége a külső vizuális térével egyenlő és ez füstös vakolattól kezdve egészen vakítóan fehér felhőkig, vagy az éjszaka sötétjétől az erős napfényig változhat az ablak helyzete, az épület helye, az időjárás, a napszak és az év-Lehet, hogy százezer éve fedezte fel az ember a tüzet és melléktermékét, a mesterséges világítást, de csupán a legutóbbi 25 év folyamán sikerült olyan fényforrást kidolgoznia, amelyhez nem volt már szükség valamit izzó állapotba hozni. Ez az újfajta fényforrás tette lehetővé a mesterséges világítás olyan mértékű tökéletesítését, ami már eleve a mai felfokozott követelményekkel járt. Az AEI vállalat egyik előde szerelte fel első ízben üzemeit fénycsövekkel, hogy ily módon a háború alatt elsötétített gyárhelyiségekben a munkaviszonyokat megjavítsa. Azáltal, hogy fluoreszkáló fényforrásokat ultráimbolga sugárzással világították meg és így sikerült az izzó fémek fénykibocsátási spektrumától megszabadulni, már 1940-ben is bizonyossággal meg lehetett jósolni, hogy csakhamar sikerül a természetes nappali fény színképi összetételét olyan hűséggel utánozni, hogy a „mesterséges” világítás (műfény) szó többé már nem lesz megfelelő. A fény sugárzó energiájának e „természetes” jellege csupán attól függ, hogy egyes összetevői hogyan öszjegyeznünk, hogy az ultraibolya összetevő manapság egyre fontosabbá válik az olyan optikai testek és fehérítő anyagok alkalmazásával, amelyek az ultraibolya fényt látható sugárzássá alakítják át, úgyhogy a fehér nem csupán „fehérebb a fehérnél”, hanem számos színes festék is sokkal fényesebbé válik. A háború végén a kutatás inkább a fényhozam javítására törekedett, a színvisszaadás hűsége helyett és annak rovására. Akkor a villamosenergia-fogyasztást erőteljesen korlátozták és emiatt hoztak forgalomba pl. nappali fényű, meleg fehér fényű stb. fénycsöveket. Ezek aránylag nagy fényhozamukat annak köszönhették, hogy energiájuk az emberi szem számára leginkább érzékelhető zöld, sárga és narancssárga sávokban összpontosult. Olyan helyeken, ahol a szín is szerepet játszik (pl. textilüzletekben, élelmiszerboltokban), e fénycsövek széles körű használata oda vezetett, hogy a jobb fényhozam javára inkább lemondtak a megfelelő színviszszaadásról. A fényhozam fokozásával egyidejűleg mégis mindenütt nekiláttak a természetes nappali fényt tökéletesebben helyettesítő fényforrások kutatásának is. Az áttörés 1960 őszén következett be, amikor az AEI vállalat az első Kolor-Rite (helyes színű) fénycsöveket hozta forgalomba és ezáltal megkezdődött az az új korszak, amelyben a villamos világítás a természetes nappali fény kiegészítéseként és tulajdonképpen meghosszabbításaként használható időben és térben. Ez azonban csupán, a kezdet, minthogy máris szükség mutatkozott a Kolor—Rite fénycsövek „napfénye” helyett egy hideg északi fény reprodukálására. Ez a szükséglet is kielégíthető, mint minden egyéb speciális igény, de ezeknek a fényforrásoknak a fénye is a természetes nappali fény kategóriájába esik. Elképzelhető, hogy a „műfény” vagy a „mesterséges világítás” kifejezést idővel csupán arra a fényre fogják használni, amelyet izzólámpák vagy a természetes spektrumtól eltérő fényforrások szolgáltatnak. Mindenesetre a napfénnyel A vakító hatás A fényforrás *. ábra: Az AEI kutatólaboratórium jellegzetes elrendezése S. ábra: Az ablakokon alkalmazott redőnyök előnye Jól látható ezekből az azonos expozícióval készült felvételekből. Felső kép: a redőny nélküli fekete ablakterületek hatása, alsó kép: a redőnyök lebocsátásával kapott jelentős javulás. 7. Ábra: A világítás, a fűtés, a szellőzés és a hangszigetelés egyesítése mennyezetfödém szerkezetében az AEI kutatólaboratórium mításokat az AEI vállalat digitális számítógépére programozták be. Végeredményben sikerült egy táblázatsorozatot készíteni, amelyből minden normális berendezésre meg lehet határozni a vakítási indexet; az utóbbi 10 . log G értékű, ahol G a vakítási tényező. Ily módon a vakítási index olyan értéksorral állapítható meg, amelyben egyenlő növekményeknek egyenlő hatásuk is van. Janak meg a látható és a hosszúhullámú ibolyántúli sávban. Éppen ezért az sem érdekes, hogy vajon az energia a Napból vagy egy erőműből származik-e. Meg kell azonos spektrumú fénycsöveket egyre inkább használják az irodákban. Egy nemrég épült londoni irodaházban pl. 25 000 ilyen fénycsövet szereltek fel. 1. ábra: A 7. ábrán látható megoldás ügyes átrendezésével 15 cm-es mélységcsökkentés érhető el, ha a vézfűtésről lemondunk szak sttb. függvényében. Az ablakok egy átlagos szoba teljes függőleges felületének kb. egynegyedét tehetik ki. Ha egy ilyen hatalmas változó tényezőt figyelmen kívül hagyunk, akkor a megvilágításra és a vakításra vonatkozó számításaink sem maradnak érvényesek. Az ÁKMV számításánál nappal csupán egy (valóságban ritkán előforduló) szabványos feltétellel számolnak, éjszaka pedig ugyanez a terület sötét folttá változik. Éppen ezért feltétlenül szükséges, hogy az ablakok fényességét nappal és éjszaka egyaránt szabályozzák, ami valamiféle redőny beszerelésével érhető el. Az 5/a és az 5/b. ábrák teljesen azonosak, csupán a redőny helyzetében térnek el. A hatás önmagát magyarázza. A világítás egyesítése az épületszerkezettel Miután elég sokat szóltunk arról, hogy a nappali világításnak és a villamos világításnak egymást ki kell egészítenie, a nappali világítás kiesése éjszaka és a villamos világítás elhagyása nappal bizonyos kompenzációt tesz szükségessé, amelynek mértéke pontosan megjósolható és meghatározható. Ez négy dolgon alapszik: a rendelkezésre álló fény mennyiségén, a vakítás mértékén, az AKMV alkalmazásán és a hárompontos hálózat rendszerén. Mindezek egyesítésének fogalma azonban nem csupán funkcionális jellegű, hanem az építész számára olyan szerkezeti, gazdaságossági és esztétikai lehetőségeket teremt, amelyeket nem lenne szabad elhanyagolnia. A megengedhető vakítási index szempontjából megfelelő villamos világítótestek szükségszerűleg bizonyos mélységűek, mint ahogyan ugyancsak szükséges bizonyos szerkezeti mélység a hangszigetelés, a kondicionáló vezetékek, a fűtővezetékek, a fűtőlapok, valamint más épületgépészeti berendezések elhelyezésére is. Ha mindezeket csupán egy 30 cm magas térbe helyezik, akkor ez máris bármely adott magasságú épületnél 10 emeletenként egy emelet elvesztéséhez vezet. Ezért rendkívül fontos az összes épületgépészeti berendezéseknek — a villamos világítást is beleértve — az épület tervezésénél való figyelembevétele. Az AEI vállalat új kutatólaboratóriuma, amelyet a 3. és az 5. ábrák is mutatnak, nagyon jó példa erre. A 6. ábra az ablak és a folyosó közötti jellegzetes teret mutatja be; a szabad mélység kb 6,6 m. A világítás kettős üvegtáblájú ablakokból áll és a déli oldalon levő ablakokon a két ablaktábla között redőny van. A természetes világítást 2,5 m hosszú 125 W-os fénycsövek egészítik ki, amelyek lépcsőzött elhelyezéssel a folyosó felőli szobafalban vannak. Besötétedéskor az ablak felőli oldalon levő fénycsöveket is bekapcsolják. Az ablakok felett műanyag fényterelő lemezeket helyeztek el, amelyek a fény belépését nappal nem gátolják, de este a műfényt visszaverik. A folyosó felőli oldalon levő világítótestek feletti csarnák a középrészen levő nyí(Folytatás a 8 oldalon.)