Technika, 1974 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
4 NEMZETKÖZI AUTÓKIÁLLÍTÁS FRANKFURT Lapunk októberi számában a frankfurti autókiállításról adtunk egy általános képet és elsősorban azokat a személyautókat mutattuk be, amelyek különböző újdonságtényezővel, pl. kiemelkedő műszaki paraméterekkel vagy tetszetős konstrukciós változások révén kerültek bemutatásra. A frankfurti kiállítás azok közé a kiállítások közé tartozik, amelyeken az autóbuszok haszonjárművek, a személygépkocsikkal azonos jelentőségű szerepet kaptak, úgy gondoltuk, hogy ezek közül néhány típust bemutatunk, annál is inkább, mert az élet minden területén találkozunk az urbanizáció kétségtelen jelenségeivel. A szakértők szerint ma az emberiség mintegy 35%-a él városokban, és ugyanezeknek a szakértőknek becslése szerint 2000-re a földgolyó lakóinak mintegy fele lakik majd városi környezetben. Ezért hosszú távra a peremvárosi és városi forgalom lebonyolításához szükséges járművek iránti kereslet növekedésével feltétlenül számolni kell. Jó együttműködés A Fiat és Citroen kooperációban az utóbbi időben univerzális, könnyű tehergépkocsik tervezését fejezték be. A különböző karosszéria-típusokat racionális építőszekrény-rendszer alapján állítják elő. A leglényegesebb építőelemek előmunkálását és egymáshoz való arányosítását úgy hajtják végre, hogy azok a különféle karosszéria-típusok méreteihez megfelelők legyenek. Ugyanígy a mechanikai egységek — eltekintve a variálható motoroktól — következetesen egységesek. A teherszállító jármű két alapkivitelben készül, zárt és nyitott, rögzített oldalfalú megoldással. Mindkét verziónál a hasznos terhelés 1500—1800 kp. A tehergépkocsikhoz három különféle típusú motor áll rendelkezésre, ebből egy 1985 cm5 Otto-motor és egy 2175 cm3 Diesel-motor Citroen konstrukció. Fiat tervezésben pedig egy 1995 cm3 Otto-motor szerepel (1. ábra). A tehergépkocsik összeszerelését Turinban végzik, a keret, a felépítmények, a felszerelés részei közös fejlesztés eredménye, gyártásukat a Fiat végzi. A lényeges mechanikai szerelési egységeket és az alvázrészeket: függeszték, fék, kormány, hajtómű, konstrukció tekintetében és kivitelezésben a Citroen állítja elő. Nem szennyezi a levegőt A Steyer City-Bus, a városi közlekedés szempontjából azért előnyös utasszállító eszköz, mert szerkesztésénél a környezetvédelmi szempontokat messzemenően figyelembe vették. A kipufogó gáz kiáramlása igen csekély, zajszintje (64 db, 10 km/h) igen alacsony. Ez a városi busz olyan mozgékony, mint egy nagyobb teljesítményű személygépkocsi. Fordulási sugara mindössze 6,5 m, ezért a mai zsúfolt nagyvárosi forgalomban, vásárokon, kiállításokon jól felhasználható. A kocsiban 10—12 személy ülve és 10—18 személy állva utazhat. A nagyra méretezett kétkörös fékek következtében a busz gyorsan áll meg. Az ablakok biztonsági üvegből készültek, elhelyezésük és méretük a vezető és az utasok számára egyaránt megfelelő kilátást nyújt. Mind a négy kerék egyes — kerékfüggesztése — elöl inga-, hátul lengőtengely — valamint az üregesgumi rugós csavarrugók biztosítják a kanyarok biztonságos vételét. A jármű motorja négyütemű, hengereinek száma 2, lökettérfogata 643 cm 3. A motor teljesítménye 10—50 km/h, városi forgalomban 14,5 LE/2500 U/min., garázsmenetben 27 LE/4800 U/min. lehet. A vezető részére beépített szék forgatható, (2. ábra). A peremvárosi és városi forgalomban egyaránt beállítható 100 férőhelyes autóbusz tervezésénél arra törekedtek, hogy a jármű a városi települések viszonyaihoz mind jobban alkalmazkodjanak. A gyártó cég a PR 100 kialakításával egyszerű megoldásokkal, de jelentős műszaki előrelépéssel megbízhatóan üzemelő autóbusz megépítésére törekedett. A bemutatott autóbusz önhordozó szerkezeti felépítése lehetővé teszi az egyes egységek és a felépítmények gazdaságos felszereléseinek beépítését. Következményképpen csökken az önsúly, elhasználódás, a kocsi ára, emellett növekszik a megbízhatóság. További előnye az építési elemeknek, az ablakoknak (méretek tekintetében) a szélvédőnek és hátsó ablaknak szabványosítása. Ezen felül a vezető számára a minden irányú jó látási viszonyokat is sikerült biztosítani, a vezető kényelmes munkakörülményeinek szem előtt tartása mellett. A funkcionálisan berendezett vezetőfülke a vezető teljes kényelmét szolgálja. A motort V alakban a hátsó szabadonhordozó járműrész középvonalában helyezték el. Az elrendezés e módja lehetővé teszi a motorhoz és tartozékaihoz való könnyű hozzáférhetőséget, a jó felfekvést a meghajtókerekekre, a fékezés stabilitását úgy az üres, mint a terhelés alatti járműnél. A V alakban elhelyezett 8,36 liter lökettéforgató igen rövid motor teljesítménye 162 LE DIN 2800 U/perc. Egy automatikus Voith meghajtóművel összekapcsolva, a kocsi kitűnő menettulajdonságainál fogva kül- és belterületi forgalom lebonyolítására egyaránt alkalmas. A hipoid fogazatú hátsótengely zajtalan üzemelést biztosít, a kerékagyban elhelyezett golyó redukciós hajtómű a terhelések egyenletesebb elosztása révén növeli a megbízhatóságot (3. ábra.) Minden igényt kielégít A városi és városok közötti busz programjának „Cityliner” nevét viselő modelljében a kényelmes üléseken kívülalvószékekké is alakíthatók) a kilátásra helyezték a fő súlyt. Ezt a célt szolgálja a hátrafelé kissé lejtősen elhelyezett, öszszesen 52 db ülőhely és a hatalmas panorámaablakok, amelyek a zavartalan kilátást biztosítják. A tengelyek közötti nagyméretű térségben helyezték el a ruhatárat, mosdót és a konyhabárt, kávéfőzőgéppel együtt. A fedélzeti kiszolgálás könnyítésére szolgál a beépített hulladékelnyelő. A 11 m3- es csomagtartó a poggyászok kényelmes elhelyezését biztosítja. A fűthető vezetői hálófülke (2,40 m x 0,75 m x 0,65 m) megfelelő pihenési lehetőséget nyújt a gépkocsivezető számára. A Cityliner fokozat nélküli melegvíz fűtéses klímaszekrénye a törzs elején van elhelyezve. A fagytalanító berendezés és a vezető lábfűtés-berendezés ugyancsak a felszereléshez tartozik. A padlózat alatti kiegészítő fűtőtestek az oldalcsatornák útján a keringő levegő fűtésére szolgálnak. A Neoplan építőszkrény-elv alapján készült autóbusz hossza 12 000 mm, szélessége 2500 mm, magassága 3450 mm, összsúlya 16 000 kg. Motorja: Daimler-Benz V 8 hengeres, 256 LE/83 mkg vagy tetszés szerint pl. Henschel 6 hengeres 240 LE/90 mkg stb. motor. Futóműve: egy(Folytatás az 5. oldalon) 1. ábra: Fiat-Citroen furgon, hasznos terhelése 1500—1800 kp 2. ábra: A Steyer City-Bus városi közlekedésre 3. ábra: A Berliet PR—100 típusú autóbusz peremvárosi és városi forgalomra alkalmas 5. ábra: A Daimler-Benz AG—0302 típusú autóbusz 5. ábra: Az építőszekrényelv alapján készült autóbuszt a városok közötti forgalomban használják TECHNIKA 1974/1.