Technika, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Haramtpontmérő műszer Az 1. ábrán bemutatott har­­matpont-mérővel az égésnél keletkező korrodeáló tulaj­donságú és így a környezetre káros kénsavnak tulajdonítha­tó káros gázok 10 perc alatt meghatározhatók. A műszer a kénsavat tartalmazó gáz har­matpontját, illetve a sav kon­­denzálási hőmérsékletét méri, továbbá összehasonlítja a har­matpont alatti relatív konden­zálódási sebességeket. A gya­korlatban bebizonyosodott, hogy a kénsavképződési fo­lyamat empirikus értékei megegyeznek a legtöbb kazán- és kohóberendezés különböző részeiben megfigyelhető kor­róziós értékekkel. Ily módon az adott berendezés részére a legmegfelelőbb fűtőanyag-ke­verék állítható össze. A sav kondenzálódási sebes­sége gyorsan megállapítható a kéményfalakon és a berende­zés ún. „hideg végein”, a ka­zántól vagy a kohótól legtá­volabb levő részeknél, nem­csak folyamatos üzemelés köz­ben, de a beindításkor és a le­állításkor is. A harmatpont-mérő a gáz­áramba bevezetendő szondá­ból és a műszerből áll. A két egységet egy jelző kábel és egy sűrített levegő vezeték köti össze. A szonda (2. áb­ra) végében termoelem és két elektróda van. Ezek fokozatos hűtését biztosítja a sűrített le­vegő áramlása. Amikor a kén­­savfilm kondenzálódni kezd, az elektródák között áram folyik, amelynek állandósága a légáramlás mértékének beállí­tásával oldható meg. A termő­­elemmel mért hőmérséklet megfelel a kénsav harmat­pontjának. Alacsony hőmérsékletnél, a sav viszonylagos kondenzálá­­si sebességének mérésekor, a légáramot a kívánt hőmérsék­let eléréséig növelik, majd a savképződés értékét, azaz az áram növekedését mikroam­­per/perc leolvassák. Ez az ér­ték általában a harmatpont alatt kb. 20 °C-kal éri el a maximumot. Ennél a hőmér­sékletnél következik be a fémfelületeken a maximális HzSCh-kondenzáció és ezáltal a maximális korrózió is. A szondában levő másik, nem hűtött termoelem méri a 400 °C-t is elérhető füstgázok hőmérsékletét. Megfelelő hűtéssel a műszer felhasználható a kazánokban és víznyelőaknákban levő for­ró gázok víz­harmatpontjainak mérésére is. A műszer által közvetlenül megadott értékek nem igé­nyelnek korrekciót vagy át­számítást. Szükségtelenné te­szi a káros gázok vegyi ana­lízisét és a hosszadalmas pró­baméréseket. A műanyagtokban (3. ábra) elhelyezett egységek összsúlya 8,2 kg, ezért a felszerelés könnyen szállítható (gyártja: Land, Anglia). 1. ábra: A harmatpont-mérő 2. ábra: A szonda 3. ábra: A hordozható műszer műanyagból készült tokja TECHNIKA 1976/1. 3 Orvostechnikai konferencia, Edinburgh, 1975 Lapunk évek óta rendszeresen figye­lemmel kíséri az orvostechnika fejlődé­sét, és időről időre beszámol az orvostech­nika érdekesebb fejezeteiről. Ezúttal az 1975. augusztus 17—23. között Edin­­burgh-ben (Skóciában) rendezett XV. Nemzetközi Orvostechnikai Konferenciá­ról és a vele egy időben rendezett orvos­­technikai kiállításról adunk rövid össze-,­foglalót. A konferencia és kiállítás rendezője az angol Orvostechnikai Társaság (Biological Engineering Society) volt, és bár ez a nemzetközileg ismert és elismert tudomá­nyos társaság minden évben rendez or­szágos konferenciát, ennek a mostani ren­dezvénynek az adott különleges rangot, hogy a társaság fennállása 15. évfor­dulójának jegyében rendezték. Ebből az alkalomból megemlékeztek a megalaku­lás körülményeiről. Erről is érdemes né­hány mondatot ejteni. A fejlesztés érdekében 1958-ban V. K. Zworykin orosz szárma­zású , amerikai elektronikus szakember kezdeményezésére olyan szakemberek gyűltek össze Párizsban, akik az orvos­­tudomány technikai támogatásának lehe­tőségeivel foglalkoztak. Tanácskozásaik során arra a belátásra jutottak, hogy ezen az izgalmas határterületen érdemes volna egy nemzetközi tudományos szervezetet létrehozni, amelynek a személyes tago­kon kívül tagjai lehetnének az egyes or­szágokban működő orvostechnikai tudo­mányos csoportok is. Ezek után kimond­ták egy nemzetközi federáció létrejöttét (International Federation for Medical Electronics and Biological Engineering elnevezés alatt, amit később Internatio­nal Federation for Medical and Biological Engineering-re változtattak). Az alapító tagok elhatározták, hogy a következő év­ben újra Párizsban rendezik meg a má­sodik konferenciát. Erre 17 országból mintegy 400 szakember látogatott el. A konferencián 160 előadás hangzott el, amelyek többsége már nemcsak szerve­zési, hanem tudományos kérdésekkel is foglalkozott és áttekintést adott az orvos­­technika akkori állásáról. A konferencia sikerét nagyban elősegí­tette az, hogy nemzetközi rangú intézmé­nyek, szervezetek (pl. az amerikai mér­nökök egyesülete, American Institute of Electrical Engineers, a Rockefeller Inté­zet, amelynek akkortájt Zworykin volt az egyik vezetője, az Institute of Radio En­gineers stb.) támogatták célkitűzései meg­­megvalósításában. Az 1959-es párizsi kon­ferencián határozták el, hogy a követke­ző évben Londonban rendezik meg a kon­ferenciát, immár a harmadikat. Itt kap­csolódtak be a federáció szervezési mun­káiba az angol orvostechnikai szakembe­rek. A londoni konferencia szervezése köz­ben született meg az angol Orvostechni­kai Társaság, amelynek első elnöke a nagy tekintélyű R. Woolmer professzor lett, a titkári funkciót pedig A. Nightin­gale vállalta el. (Azóta mindketten meg­haltak már, és emlékükre évente Woolmer emlékelőadást tartanak nagy tekintélyű szakemberek, illetve Nightingale-díjban részesítik az orvostechnikai irodalomban legkiválóbbnak ítélt cikk szerzőjét.) Mind a nemzetközi konferencia előkészítését, mind a nemzeti társaság megalakítását számos angol intézmény (pl. a Medical Research Institute, a Fizikai Társaság, a Fiziológiai Társaság stb.) tevékenyen tá­mogatta. Az Orvostechnikai Társaság által ren­dezett idei konferencián mintegy 500 szakember vett részt, akiknek kb. az egy­­harmada külföldi, főleg amerikai, nyu­gatnémet, kanadai, holland, japán és olasz volt. A három párhuzamos szekció­ban mintegy 200 előadás hangzott el. Ezeknek a kétharmada hazai előadó munkája volt. Hazánkat három előadás képviselte. (Meg kell jegyezni, hogy több magyar előadónak is lehetett volna a konferencia egyes szekcióihoz illő elő­adási témája, ismerve a hazai orvostech­nika előkelő szintjét!) Az előadások többsége három fő téma körül csoportosult: a klinikai mérések or­vostechnikai vonatkozásai, a számítógépes orvosi módszerek és a rehabilitációs tech­nika. Az elsőnek említett témakörben a legfontosabb területek voltak: az ultra­hangmérések, a kardiovaszkuláris rend­szer diagnosztikai módszerei, a légző­­rendszer vizsgálata, továbbá a páciens életbiztonságának készülékes vonatkozá­sai. A komputer döntése Ezen a konferencián is erős hangsúlyt kaptak a számítógépes orvosi módszerek. A legtöbb előadás ezek között a biológiai jelek analízisével foglalkozott. Kitapint­ható volt az a törekvés, hogy a komplex biológiai jelekben elrejtett diagnosztikai információt különféle analizálási mód­szerekkel hozzák felszínre. Érdekes volt az a vita, amelyben arról volt szó, hogy átveheti-e a komputer a döntési jogot (és egyben a felelősséget) az orvostól, vagyis mentesülhet-e az orvos a beteg sorsára vonatkozó döntések felelőssége alól, ha a döntés alapjául szolgáló releváns (vagy esetleg irreleváns) adatokat amúgy is a számítógép szolgáltatja. Ez ma az orvos­lásban alkalmazott számítástechnikai módszerek egyik legizgalmasabb kérdé­se. Mindenesetre több előadó jelezte, hogy nem fogadható el feltétlenül az a mai gyakorlat, hogy a gyorsabban „gondolko­dó”, jobb „memóriájú”, nagyobb „kiolva­sási sebességű”, rengeteg adattal dolgozó komputer döntési javaslatát a napi mun­kában elfáradt, fejfájástól gyötört orvos rutinszerűen „felülbírálja”. Sokat foglalkoznak Angliában a reha­bilitációs technikával, ezen belül is a mesterséges szervek előállításával és a szervezetbe beültethető anyagok tech­nológiájával. Nem csoda tehát, hogy az egyik szekcióban a konferencia egész ide­je alatt ezzel a témával foglalkoztak. Többen megállapították, hogy a rehabili­tációs technika nemcsak orvosi és műsza­ki probléma, hanem jelentős pszicholó­giai, társadalmi vetületei is vannak. Ter­mészetesen emellett sok érdekes előadás 2. ábra: Újfajta sokcsatornás regisztráló készülék, amely a regisztráló szalagra fel­írja azokat az azonosítási adatokat (el­vezetések jelét, dátumot, páciens számot stb.), amelyeket korábban kézzel írtak fel. Az új eljárás nemcsak kényelmesebb, hanem megbízhatóbb is. (Simonsen­ és Weel, Dánia) foglalkozott pl. a különféle protézisek előállításával, vezérlésével, energiaellátá­sával is. Az említett fő témák mellett volta­k olyan kerekasztalviták is, ahol hagyomá­nyos értelemben nem is voltak előadások, hanem egy elnök néhány provokatív be­vezető mondat után elszabadította a hall­gatóság beszélőkedvét. Ilyen vitatémák voltak pl. „Mi a kórháztechnológia és jól alkalmazzák-e?”, „Ki döntse el, hogy az életfunkciók fenntartását mikor szabad és mikor kell abbahagyni?”, „Javítja-e az egészségügyi ellátást a sokfázisú szűrés?”. (Folytatás a 4. oldalon.) 1. ábra: Automatikus elektrokardiográf, amely az előre beállított program alapján automatikusan váltja a kívánt elvezetéseket. A készülékben újfajta regisztrálási­ mó­dot alkalmaznak, ami kb. 20%-kal olcsóbb, mint a legelterjedtebb hőérzékeny papí­ros regisztráló. (Marquette Electronics, USA)

Next