Heti Új Szó, 1997. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)
1997-01-03 / 1. szám
ra HETI ÚJ SZÓ Jó reggelt remény! Az új esztendő reggelén, jó reggelt remény! Jó reggelt békés világ, jó reggelt tündöklő ígéret, jó reggelt csoda! Az év kezdete olyan mint egy új világ kezdete. Minden lehetséges, ott vannak a tiszta beíratlan lapok, a még meg nem történt napok. A bizalom teljes, a legsötétebb korban is az. Most, ez évben különösen kedvezőek a csillagállások, hiszen új kormányunk van, demokratikus parlamenti többség, a legvérmesebb álmoknál nagyobb számban van jelen a magyarság az ország vezetésében. Van tehát remény arra, hogy ne csupán vágyakozzunk, hanem évek óta először aktívan is bele tudjunk szólni saját sorsunk alakulásába. Nem vakon vergődve legyünk játékszerei más akaratának, hanem magunk legyünk sorsunk megformálói. Ez persze felelősséggel is jár, hiszen nem lehet többé másra mutogatni, ha ezúttal sem valósulnak meg álmaink. Nem könynyű idők elé nézünk, de mégis, reményteljes idők elé. Talán, álmodozhatunk, megvalósul a külföldi beruházók törvénye, s a következő évben egymással versengő vállalatok tisztítják utcáinkról a szemetet. Talán megvalósul a polgármesteri hivatalok újszerű finanszírozásának elve, s elkezdik a város régóta esedékes újrarenoválását, a régi épületek felújítását. Talán meghozzák a tulajdonok visszadásának törvényét, s akkor az kapja majd a pénzt, akié a ház, s a magyarok is visszakapják a Magyar Házat, s végre megszűnnek az RMDSZ aprópénzes gondjai. Talán elindul a gyárak retechnológizálása, s helyére rázódik az ipar, s egyre nő majd az emberek fizetése is. Talán bejön sok nyugati vállalkozó, fellendül a piac, s az emberek már nem csupán sétálók lesznek az üzletekben, hanem vásárok, akiknek jó lejtől dagad a pénztárcája. Talán több lesz a tiszta és jó mínőségű áru, a földműves megtalálja azt a vállakozót, aki csomagolóüzemet létesít, s immár európai szinten értékesíti az egyre javuló terméket. Talán sikerül a külügyminisztereknek is megegyezni, s kinyílik Csanádon a határátkelő is. Talán - miért ne álmondjunk nagyot? - elindul Kecskemétről az autópálya Temesvár felé, s ha nem jövőre, de néhány év múlva hamarabb juthatunk Pestre mint most Orsovára. Talán boldogabbak leszünk, s nyugodtabbak, nem fogcsikorgatva ébredünk reggel, s ezért megszámolt éveink még nyújthatják egy kevéssé. Újesztendő reggelén, tehát jó reggeli remény! Mandics György ÚJÉVI GONDOLATOK Mit várnak az új évtől úját maguk és az általuk vezetett Intézmény számára? - tettük fel a kérdést szilveszter éjszakáján öt ismert temesvári személyiségnek. TORÓ T. TIBOR, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke: Az újévben szeretném, vezetőségbeli társaimmal együtt, ha megvalósítanánk, amit elvállaltunk akkor, amikor megválasztottak: egy jól működő, szolgáltató, hasznos RMDSZ-t létrehozni. Ennek a körvonalai már az 1996-os év végén kezdtek kialakulni. Januárban egy premiert szeretnénk végrehajtani: becsületes helyi RMDSZ-költségvetést megvalósítani! Ilyen még nem volt az RMDSZ történelmében, tételesen benne lesznek a prioritások, tevékenységek, akciók és a források megnevezése, hogy miből akarjuk ezt végrehajtani. A másik nagy tervünk: felülvizsgálni azt a folyamatot, ami az RMDSZ-ben zajlik a szövetség kormányra kerülésével. Ez mindenképpen sok jó dolgot rejt és sok veszélyt is ugyanakkor. Mint minden parlamenti párt, amely hatalomra kerül és kezdi elfoglalni a kormánytisztségeket, az magának a pártnak a kiürüléséhez vezet, a legjobb embereket elküldik a kormányba. Ez minket helyi szinten kevésbé érint, de engem, mint egy platform vezetőjét és SZKT tagot mindenképpen foglalkoztat. Maguknak a platformoknak a helyzetét is fölül kell vizsgálnunk, ugyanis a 96-os esztendő arról szólt, hogy a platformok hogyan halnak meg. Amennyiben a platformok megszűnnek, ez az RMDSZ-en belüli intézményesített pluralizmus végét jelenti és az áttérést az egypártrendszerre. 96- ban minden jel arra mutatott, hogy ez fog bekövetkezni. Ez egy olyan veszély, aminek elejébe kell menni. A Magyar kisebbség című nemzetpolitikai szemléből, amelynek szerkesztője vagyok, 96-ban négy számot jelentettünk meg. Szeretnénk 97- ben a lapot továbbvinni, megerősíteni, és hat számot kihozni. Szeretnénk a lap belföldi és külföldi terjesztését is javítani, felnőni a Jakabffy-féle mércéhez és egy komoly társadalomkutató műhelyt szervezni a lap munkatársaiból és szimpatizánsaiból. A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága, amelynek alelnöke vagyok, szintén reformon esik át az új évben, akár maga az MVSZ. Ennek a reformnak a ege a decentralizáció lesz. Az én feladatom egyrészt a reformkoncepció kidolgozása, másrészt az MVSZ Bánsági fiókjának létrehozása. Szeretnék továbbá nyugodtabb és békésebb családi életet élni a 97-es esztendőben és azt, hogy rendbejöjjenek a feleségem üzleti ügyei. HALÁSZ FERENC, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója: Az évek fordulóján számvetést készítve az 1996-os esztendőről, a Bartók Béla Líceum sikeres évet könyvelhet el. Ez egyaránt érvényes az első osztályba jelentkezettek és a kilencedikbe felvételizettek, az egyetemre bejutottak esetében. Az előző évekhez viszonyítva anyagiakban is sikerült az iskolát látványosan felfejleszteni. Kívánnám, hogy az 1997-es esztendő is legalább ilyen sikeres gyen, habár a perspektívák egy kicsit sötétebbek. Nagyon kevés lesz az első osztályos,’ 1997-ben következik a demográfiai hullámvölgy, ennek ellenére nagyon remélem, hogy sikerül megtartani a két párhuzamos első osztályt. Nagyon kevés az idén megyeszinten a nyolcadik osztályt végzőknak a száma, kérdés, hogyan sikerül elfoglalni a kilencedikbe való felvételin a Bartók Béla Líceum 75 helyét, úgy, hogy párhuzamosan a Katolikus Líceum magyar osztálya is beindulhasson. I HETI ÚJ SZÓ Független hetilap. Megjelenik minden pénteken Temesváron. Főszerkesztő Graur János Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1900 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám, tel./fax.: 056/1967-08. Fiókszerkesztőségek: Déva, December 1. utca, 30 szám, 11-es ajtó, tel./fax: 054/217-524. Resicabánya, 1700 Resica 1, C.P. 77, P. Iorgovici u. 17. sz., tel.: 055/21-21-36. Lugos, Bucegi u. 4. sz., tel.: 31-32-40, 31-44-75. Nyomtatott: a WEST TIPO INTERNATIONAL" R.T. ofszet nyomdában, Temesvár, tel.: 056/123-907. ISSN 1223 - 7671