Temesvári Hirlap, 1924. február (22. évfolyam, 24-46. szám)
1924-02-01 / 24. szám
,XXII. évfolyam, 24. szám. 1924 feruár 1. TEMESVÁRI HÍRLAP Pophámfy Mihály emlékezete. úgy dőlt ki közülünk, mint a hatalmas tölgy, melyet vámatremul villám sugt földre.Szinte hihetintlent, hogy már mines. Pár nappal előbb még itt dolgozott velünk, hazament, a sberetgség ágyhoz .Szegezte s nem kelt fel többé. A sirástól veres szemmel ülünk, tollunk reszket görcsös kezünkben skunk, unjuk Pogány Mihály emlékezetét. Az újságíró, Pogány Mihály'ilyen korán ébredezett azújságírói pálya iránti skeretet. Alig hogy ■ elvégezte középiskolai tanulmányait, mint egészen fiatal gyermek az akkor Szávay Gyula tulajdonát képezett, Győri Hírlap iszerkesztőségéneki kötelékébe lépett mint belső, munkatárs. Ezávay a kezdőben es akhamar felismerte a nagy tehetséget és rátermettséget és Kugv szeretettel oktatta és tanítette. Néhány év múlva annyira nélkülüzhetetlenné tudta magát feni, hogy Szávay társdák vette maga mellé és a Lap szerkesztését tejesen ő rá bízta. Temesvári fellépése egybeesik a magyar politikai élet legharrcosiaibb időszakána. 1903. évben a darabentlkomnány idején a Bánát magyarsága felismerte Manibak nagy szükségességét, hogy tünetien, neos szószólója legyen faszélienzsék, mely csaknem egy volt egész magyar nemzettel, politikai nézeteinek és felfogásának, így alakult meg 1903. év őszén a Temesvári Hírlap. Az alapítók, mikor arról volt szó, hogy kit állítsanak a lap élére,, nem mellőzhették Pogány személyét, akinek akkor már országos kimévő volt az újságírók között. Biró Pál mellett eleinte segédszerkesztőan volt a lapkgisblog, majd rövid idő múlva, mikor Biró falizott Troestvárról, egyedül vette át a Temesvári Hírlap szarkestetését és ugyanírtkor tulaljdonosa is lett. Fokozott, munkával látott hozzá a Lap fellendítéseihez, az ő kitartása, Ernyediet- teó buzgalma és fenkachithut szorgalma, ráteimafetsége nélkül az újság csakhamar megszűnt volna. Csak ez ő ereje, hite, és szerente tették hihetővé, hogy a Temesvári Hírlap sokszor a legmostohább kö■urnknények- 'között is fenmmaradthatott. Az igazság, a jog és, méltányosáig immarpaágeus bajnoka volt. Politikai cikkei «ok »gor ország**? feltűnést heltettek. Szigorú önkritikával és a viszonyok mindenkori is ilye« fölismerésében soha nem élt viszsza a kezében, összpontossult ujságirói határnával. Szivét és lelkét öntötte a lapba, mélyet ... rajongó szeretettel és semmi anyagi áldozatot nem ,sajnálva fejletztett nagyra És mily nagy volt öröme, mikor néhány hónap előtt ,a Temesvári Hirlap elérte huszadik évfolyamát. "Szerényen, csendben ünnepelte ezt az évfordulót és mikor mi, minkatánsaii és krirtánsai ebből az alkalomból, jubileumot akartunk tartani, szerényen kitért minden ünnepelt fejes elől. Abban a néhány szóban, mellyelaz ünnepeltetést elbántotta, benre volt viszonyának egész jellemzése a lap és a Temzsvári Hírlap olvastközönsége iránt. Én úgy tartottam legméltóbbnak megünnepelni a évfordulót, ha a mai naptól kezdve nagyobb Lapot adunk a publikumnak. A lap, az újság, a Temesvári Hírlap volt, ez volt mindene, ez volt ideálja, melyet mindig igyekezett szépíteni, jobbé, nagyobbá, ismertebbé, tisztesté tenni. Hisz ennek áldozta ifjúsága minden erejét, minden tehetségét, evvel forrott össze minden öröme, melyet a nyilvános szereplési neki nyújthatott. A hosszú esztendő alatt, melyet Temesvárotttt töltött, mint szerkesztő, egész generációját a hirlalpiroknak nevelte fel. Azok közül, akik nála kezdték algájukat, nem egy országos hírnevű újságíró lett. Nemcsak főnöke volt munkatársainak, ám ám őszinte barátja, nevelő, szerető isemtementőre volt mindannyiuknak. Giofuziv és hirtelen természete mellettsem voltsoha bántó, vagy sértő mama,tartása és viselkedése azokkal a Kernben, akikkel együttt dolgozott. Szinte csodálatba türelemmel oktatta még azokat is, akikről már az első pereiben látta, hogy nem valók újságíróknak. Soha egyetlen munkatársának nem mondott fel, mert erre képtelennek érezte magát. Megvárta, míg az illető magánól rájön az újságírói pályáig való hivatailanságának és elmenti.Soha arsa, kezekkel nem bocsátotta el. Az író. Pogány .Mihály, mint író is, szép működést fejtett ki. Legjobban jellemezte őt Erdős Bence, múbetek ívére, aki egyszer így nyilatkozott róla: Ha Pogány Mihály nem megy újságírónak, ma nagy író volna. És tényleg, Pogány Mihályban megvoltak a nagyra hivatott író kellékei. Széleskörű, minden térre kiható műveltség, éles szem, a lélekynalízis lítehetsége, a lényeg mélyének meglátása és egy egyéni, férfias, de tömör és praviz nyelv, amely röviden ki tudta fejezni a legnehezebb gondolatokat. Modern volt a szó legszorosabb értelmeiben, ide a modernség sallangja nélkül. Egyszer többi ,tientesvári fióval és ujságiróval' együtt is küldőtt novellákat’ egy időköziben megszűnt erdélyi laphoz. Csak az is két novelláját közölték, amelyektényleg remekei voltak a finom elgondolásoknak és szihnüvészétiak. Novellákat, szépirodtalani cikkeket, Unom rajzokat, az összaslapokba írt, budapesti lapok is szívesen látták írásait, de még az idécsi lapok sem zárkóztak el az ő cikkeitől. Irt drámákat és színműveket, de azokat gondosan elzárta. Imkjában, senkinek sem mutatta. Élni hagyom őkéit, mondotta, talán évek múlva előveszem őket. Istenadta humorral rendelkezett, melyet különösen első ideiben ragyogtatott. Irodalmi működésének elismeréséül a temesvári Arany János társaság még a háború előtt tagjai sorába választotta.. A kritikus Mint kritikus, Pogány Mihály az téktbiztonságával és élességével tönt ki. Minden irodalmi befolyástól menten bírált és egyéniségének függetlenségét semmi sem bizonyítja .jobbat... hogy a begyökerezett közfelfogással szemben is volt bátorságia saját ellentétes véleményét hangoztatni írókról, akiket félreismertek elismertetésük éledt évekkel preusz véleményt mondott, és aminden szaváért helytálló harcos bátorságával ledorongolt olyanokat, akikről a közvélemény el volt ragadtatva. Mondanunk semkell, hogy idővel, sok-sok év múltva, mégis csak az ő álláspontja győzött- és ilyenkor nem minden büszkeség nélküli attailt jóslatnakbeillő véleményére. "Színházi kritikái a bírálatok mintaképek voltak, de sokoldalú elfoglaltsága miattnem igen jutott neki erre ideje. A közéletben. Pogány Mihály, mint egy nagy, magyar szereplése, tempészetesen hivatásánál fogva élénken részt vett a közéletben. Nem volt egészséges t terv és a város érdeklőit szolgáló eszme, amelyet fel nem karolt és nem támogatott volna. Mindenkor a köz érdekét fantosljta szem előtt és ennek köszönheti, hogy aháború előtti, amikor a városatyái választásoknál bizonyos rendsajt nyilvánult meg, ő mint ellenzéki újságíró, majdnem egyhargú választás révén a Józsefváros egyik kerületének városi képviselője lett. A városi közgyűléseken mindenkor a köz érdekében történtek felszólalásai, amelyek, tekintve Pogány Mihály kiválószónoki képességeit. Reményeit ■képeatjék. Temesvár háború előtti városi életének. . ” Az ember, PogányMihály elsősorban egyéniség volt, mégpedig éPOB egyéniség, akinek hatása alól esenki selga vonhatta ki magát. Kiváló Gausseur volt és ennek révén egész társaságokat egymaga j el tudott szórakoztatni. Melegszívű eamber, aki mindenkor megiéntéssel véte másokbajai iránit. A tánsraralmi érintkezésben mindenkor idejzlantotta a korrekt formákat. Becsületles ügyekben nem ismert tréfát és gáncs és félelem néküli genítvenyenhez illően, sohasem tért ki a lovagiaselégtétel adása elől.Mint családfő, párját ritkította, hisz nem e családjáért dolgozott emberfeletti erővel, adátt soha semmiféle munkát nem tartott elegendőnek. Pogány Mihály betegsége és utolsó órái. Pogány Mihály,iasiumap reggel lázzal jött be, a szerkesztőségbe. Már akkor testébe fészkelte magát a halálos kór.Nem ment haza, hanem dolgozott, délután. •Somló Károly remekké- után pedig, bezárkózott a redakcióba s egyre fokozódó lázzal megirta utolsó Borzalom cărnii vezércikkét. Az uljiságinak kötelesség-talás nagyszerű példáját szolgáltattaezzel. Vasárnap este ágyba, feküdt, és hétfőn csak családjának nagy, körépére maradt fekve. Ekkor azonban már igen rosszul érezte magát, egyoldali tüdőgyulladást kapott, mely átterjedt a tüdő másik szárnyára is. Eziv-gyengesége súlyosbította a bajt. Hétfőn délután annyira elgyengült, hogy kezelő orvosa, Sugár Mihály dr. kénytelen volt kámforinjekkiót alkalmazni. Baja oly rohamosan súlyosíbodott, hogy a család betegágyához hivatta E 1- re váró kolozsvári orvosprosp fizort, aki azonban már kedden konstatálta, hogy Pogány Mihály menthetetlenül elveszett. S n .g .r .Mihály dr. állandóan betegágya mellett tartózkodott, igyekezett fájdalmait enyhíteni. Betegsége alatt is, állandóan érdeklődött a snip ügyei iránt, és a hétfői chipszámot még maga olvasta. (Látszólag egy pillanatig sem volt tudatában betegsége súlyoriságának, vagy tehet, hogy mímeisen érző, emberi jó szive családijának nem akart gondot okozni. A betegágya körül kol'okkel nanikor- eszmétlenen volt, a legekedélyesebben elbeszélgetett, és jókedélyét, humorát egy pihe miatta sem veszítette el. Kedden délután or- Yoîîi érdugulást konstatált, amelyen a betegen ailtalp,ázott érvágással sem tudott Tnár ‘‘t’lgiteni. A vér átszüreülettüéles és ekkor a szenvedéseitől való megváltás már csak órák kérdése volt. Szerdán elvesztette eszmeretét ogy anélkül, hogy azt, egy pillanatra is visszanyerte 'VÁRES&sélet. Irta: RÁTH GYULA. Haikanahal ... Én ugyancsak vígan álok a feleségemmel. Ha dühös, akkor mindig hozzám vág valamit, * ha eltalál, mi Örül, ha nem, akkor én. De minálunk mindig van öröm. Hakahaika!. . . "Nemrégiben beteg volt. Az orvos is nálunk járt, megvizsgálta az asszonyt és egy üveg orvaságot írt elő, szigorúan meghagyva,hogy mndden két órában egy eviganállal adjak be neki. De előbb mindig jól ráztam föl. • Háti egyszer, éppen megint javában lopom a feleségemet, amikor nyílik az ajtó , a belépő orvosi torka szakadtából rám ordít: -Mit csinál, maga őrült?! Meg akarja ölni afeleségét? — Én?! fia gyógyi’Ani akarom! Azért tartom ba oly pontosan az orvita ur utaztatását!. -i— Micsoda szamárság..?? Hát énutasítottam arra, hogy szegény asszonynál ki rázza a telikét!.? ~ Hát nem doktor úr,mondta, hogy minden két ódában adjak b.* neki, de időbb jó Fráiaziaim.fe’l'D — Marha! Nem a feles'nét muidtruu, ítjgvz rázza, hanem az orvosságot’. ~ Hjaugy. Hát azt és i.'-m tudtam. Tessék viliigosan beszé'r. Az orvos mégegyszer dühösen végig mért szemeivel s aztán az ágyhoz közel-Jok lépve, vizsgálni, kezdte az asszonyt. 'iák azokról -áttám, hogy a, !betegség stádiumával meg van elégedve, • mert lákhatólag használt az orvosság. Ő, persze asszi hitte, hogy az 0 kotyvalékának köszönthető ez,pedig bizonyára az erős rázás használt, neki olyan hamar. Ataintl tovább vizsgálka, valamit találSintott az asszony lábán, ment nyomkodni kezd..», mivé életpárom hangosan feliszisszont, — Nepio! — csitátotta az orvos. — Csak nyugodtan! Ez iht qnak egy kis, estuz, and hamarosan eilmulik sszony,alma* dö,mäölés után. Aszzal, az asztalhoz, ült, megirtja; a r*cepteti s agjtán azt az orrom eli» tartva, lil’asitani kendistl: — Nézzen ide ökört Nehogy megint valami butlaságot csináljon. Ezzel a szerrel naponként háromszor jól dörzsölj ő bet az asszony lábát. Ez a szer elegendő tia napra. Akkor majd eljövök * megnézem, mennyire vagyunk. Megértett rangem!—: Tökéltetepem. 1— Az, nekem nem elégi, j^jóst már ninica bizalmam. Mondja|,,vissza, miit ,fog tenni 1 fin átvéve tőle a receptet, azt mosti már az ő orra előtt rázva, fetekóír: — l:lzzel a szerről naponkénti háromszor jól bedörzsölöm az asszony lábát. Ez a szer elejgremllő tiz napra. Akkor majd eljön, megnézi, mennyire vagyunk. Megértett engem? — Én igen! Nagyon helyes! . Tehát ügyi fog cselekedni. Azzal, verne a kalapjéli s elmenk Én az ajtóiig teisérve, onnan visszasiettem s;a recepttel jó erősen bedörzsöltem, az aasszony lábát. Hanem hát az orvosok enm olyan tudósak, hogy netévednének, bármily hosszú prakszissal is diertekszenek. Én mindjárrl az első dörzsölés után láttam,hogy ez a szer nem fogy tíz napig tartani, mert már mellick használatnál apró tfoszlányokniSzaka Tozofi .De azért összeszedjem a Kokat a délben újra nekiláttam a djorzöcírásnék,tete szintén. Másnap ,reggel már nem tudtam boldogulni a frissimradt prézlivel a azt egy kis pohárbatéve, magam vittem el a dyrzkornak megmutatni, hogy az tiz napig nem tehet elégi. Az orvos ismét rám ordított: — Binonemis! Hát ezzel mondtam, hogy dörzsölje? — Becsületemre ezt a szert nyomta a mankómba, doktor úr! — Hülye! . . . Ezzel a gyógyszertárba kellett volna mennie, egy tégely kenflesért. Elaphfilaxiában gondolkodni kezdtem’, decsakhaman rájöttem, hogy mégis nekem van, igazam a meg is mondtam a szemébe: — Már megbocsint, de szó sem volt sem tégelyről- fent kenőcsről. Ezzel a szerrel ,mondta, hogy dörzsöljem! De nem,tart tíz napig, azért jöttem, ide, hogy, másikat kapjak. — Okfondival nincs mit beszélni!; dörmögött az orvos s néhány kusza vonást mázolva egy másik papklagya, most azt nyomta a minakovilba, újra, dühös magyarázattal: — Ide füleljen ! Ezzel a recepttel élt megy a patikába; ott kap egy--tégely kenyeret. a aztán otthon abból, a kenőcsből egy mogyoromigyszágu mennyiséget , a tény erére kantaznal talán, addig dörzsöli az asszony lábát, amíg teljesen Száraz lesz, a tönysírt. — Ahá! No, ez egészen más beszéd! Most már értem az egész dolgot! Ezek után boldogan rohantam a gyógyszertárba, ahol a patikus átvette a receptet, ránézett aztán egy tégelybe gyömöszölt, valami ózsdi zsírt s papirosba pakkolva, átadta nekem e szavakkal. — Csak külsőleg való haaználetra Ez a patikus igazán jobban tetszett nekem, mint az orvoxs. Milyen előzékeny és jóakaró. Még külön figyelneztet, hogy ezek kükőkig való használatra van, nehogy elfelejtsem s esetleg a szobában epnáljak büdösséget. Most márg helyzet magaslatán állot-. tam teljesen.. Hazaérve rögtön uteasit#!;^ tem az asszonyt, hogy azonnal kelj an I’M é* úgy, ahogy van, jöjjön ki az udvarra, hogy bedörűsöliicszöm &' lábát, mert ez a história csak külső használatra alkalmas. Ez kitekben, magán a tégelyen is olvasható volt,, amit meg is mutattam neki. Erre: a nagy S ziszeg^feltápászkodott s az udvarra ,jőve, a favágó-bakkra .telepedett, te, egyrézsa fülére helyezve fájó,s lábát, melyet em, zsíros tenyérrel sokáig dörzsöltem.1. Mikor a lurmatiszomi ,dörzsölésre , kenuit ear, akkor már sötét este volt, de a hold világított s ém eleget láttam. Hanem ez a bedörzsülés, sokáig tartott, egész benmfaradtam, de .mégsem lehetett abbahagyni, mert, akárhányszor néztem életpárom tányérét, az még mindig, nem volt saataa, márpedig az orvos határozottan. utam.tefi arra, hogy addig dörzsöljem az g eszony lábáte, mig teljesen száraz. lesz a, tenyere. f Az aasszzony dláször