Temesvári Hirlap, 1924. június (22. évfolyam, 121-140. szám)

1924-06-01 / 121. szám

Hai lapunk 16 oldal. TEMESV Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­ Temesvár-Bel­város, Pa Libertăţii (Jenőherceg-tér) 3 Telefonszám 14—12 Sürgönyeim: Hírlap Timişoara AX11. évfolyama Az előfizetés ára Romániában egész évre 900 lei, félévre 450 lei, havonta 75 lei, helyben házhoz, vidékre postán. Az összes külföldi államokba havi 90 lei, negyedévre 270 lei, mely külföldi valutá­ban fizethető külföldi folyószámláinkra. Alapítottál POGÁNY MIHÁLY 1924 június 1. vasárnap. Az egyes jásású ára 3 tej Jugoszláviában 1­50 dinár, Csehszlová­kiában 1 c. K, Magyarországon 600 K, Ausztriában 1500 o. K, Amerikában 1 cent, Olaszországban valamint FiumébenVa­tra. Bukarestben tel 3*50 Nyomda: Hunyadi grafikai műinté­zet, a Temesvári Hírlap nyomdájai Temesvár-Belváros, Piaţa Ţepeş Vodă (Lenau-tér) 21 Telefonszám 14 — 14 ammm Ára 4 Bel. HÍRLAP Testvéreim, szeressük egymást ! (írta: JÁROSY DEZSŐ. • Mély megdöbbenéssel értesülünk, hogy a testvérüldözés, mely határainkon be­lül védteleneket támad úton-útfélen, a közelmúlt időben a szomorú és megfon­tolatlan eltévelyedés inhumánus határig jutott el. Kolozsvárott az utcán haladó zsidó halottat, annak koporsóját kőzáporral illették, úgy, hogy a kőéle a koporsót vivőket is véresre manta... Az élet nagy harcai, idők és emberek válságai, az örök emberiesség megbocsá­tó szellemében koporsónál és simái érnek véget. Kolozsvár esetében az örök embe­rit pillanat mámorszelleme alatt füg­gesztette fel a cselekvés, melyi a halott­nak sem kedvez addig, mig az élőt látja maga komi. A földi halott koporsójánál az ember­i kegyelet is szörnyet hal s a föld legvédtelenebbjét, a halottat­ boly­gatja meg azért, hogy élők peres világ­ügyét vigye egy lépéssel is előbbre. Élők peres ügye most Romániában a zsidókérdés s mikor a perlekedők a ha­lottnak sem adnak kíméletet, adva van a kérdés elfajulásának minden döntő je­lensége, mellyel szemben sem állam, sem a perfelvevők, de első­sorban i­s maga a meglepett, megtépett és mélyen lealá­zott zsidóság sem haladhat el közönyö­sen. Mindenekelőtt állapítsuk meg a megdönthetetlen tényt, hogy ez a per­felvétel nem történt alkalmas pillanat­ban, sem Nagyromániában, sem máshol s akkor is időszerűtlen, ha nemzetközi áram irányítaná most folyton-folyvást előbbre. Izzó világkérdést parázskiüté­sekre és parázserőszakra, elfogult és fel­­­bővült ifjihángra bízni nem lehet, mikor századok történelmi verejtéke sem képes a zsidó világszétszóródás kényes problé­májának egyetemesen szabályozó folya­matot biztosítani. A cionizmus és anti­­cionizmus ellentétes világnézetében megnyilvánuló eltérés örök emberi je­lenség: az első maga a mély orthodoxia, a második a mérsékelt és alkalmazkodó asszimiláció. Az első vallás és nemzeti­ség közé egyenlőség­­jelet tesz, az asszi­­milá­ció világalkalmazkodást hirdet, új nemzetiségi ruhát ölt és minden verejté­kével az uj életnek áll a szolgálatában. Ha­ a zsidóság ebben a helyi térfogla­lásában faji szívósságával ma világszere­­pet is ért fel, akkor elkéstek azok, akik most huszonnégy óra alatt akarják hosz­­szú évtizedek jogilag is szabályozott életboldogulását lehetetlenné tenni. Ha pedig az országonkint való zsidó elhe­lyezkedés helyenkiü­ti túlsúlyt ért el, vagy aránytalanságával társadalmi egyenlőtlenséget, és igazságtalanságot szült, mutasson rá bölcs és elfogulatlan kézzel az állam, mérsékelje a túlzott igé­nyeket, melyek a másik oldalon kihí­vásra és szembeszállásra adnak okot, vegye igénybe törvényhozói hatalmát, de csendes passzivitásával ne szolgál­tassa ki az izzó kérdést annak, hogy­ or­szágok és népek békés egyensúlya jöjjön korai kísértésbe. Időszerűtlen ez a titkos parázs most­, mikor az azonosulás és megértés nehéz idejében úgyis tenger­­annyi a nehézség. Tetőzni a bajokat, békés elemeket a kétségbeesésbe ker­getni, hogy szinte reszket lábuk alatt a biztonság talaja és egyensúlya, nem le­het érdeke a testvériesülésnek s annak a magasabb humanizmusnak, melynek nem lehet fegyvere az erőszak még ak­kor sem, ha ennek felelőtlen elemek a végrehajtói. A legfájdalmasabb volt a zsidóság számára a titkos é­s rejtegető atmoszféra, mely az erőszak terét és kivitelét mind­eddig jellemezte. Világtörténelem a ta­núja annak, hogy az országok és népek nagy és heves kiütközéseit az ifjúság vi­szi győzelemre. De az ifjúság ezen győ­zelm­ fellépésének csak akkor van jogo­sultsága, ha tüzes eszméi a föld méhéből törnek elő s érett nyilvánosság együtt­érzésének viselik a bélyegét. Az ifjúság egymagában nem bízhat pillanatnyi erő­szakos kísérletei sikerében. Megunja a harcot akkor, ha látja, hogy csupán nyugtalanságot­ okoz, de hitvallásának még az árnyékát sem tudja eredménye­sen az ütközetbe küldeni. Helyette sutba dobatnak az emberszeretet nagy és le­győzhetetlen­­törvényei s az államérdek, mely szerint polgárnak és polgárnak egymásra kellene találnia, egyre vész, a zsidóüldözés a legjobb alkalom arra, hogy a testvériesülésnek utolsó remény­sége is sírba szálljon. A felettesek őszintén vallották, hogy a történtekkel nem vállalnak közösséget. Ezzel a titokszerűségével körülbástyá­zott ügy hivatalosan is elintézést nyert. A zsidóság ígéretet kapott, nyugalmat kért és most az ígéretekre hivatkozik s várja is ezt a nyugalmat. De számunkra fontosabb az, hogy a felettesek nyilat­kozatta nyomán meggyőződésünk, hogy csupán a perfelvevők azok, akik felelőt­lenül viselik e szomorú tiszt időszerűtlen szerepét. Ha így van, akkor az idősebbe­ken a sor. Akkor a türelmetleneket mér­sékletre kell inteni, meg kell ragadni minden alkalmat arra, hogy a sértettek e példaadásnak lássák a tényét. Mert mindaddig, míg ez a művelet késik, könnyen merülhet fel a gyanú, hogy a rajongók fedezetet éreznek maguk mö­gött, holott a hatósági nyilatkozatok en­nek ellenkezőjét igazolják. Testvéreim, szeressük egymást ! Ne temessünk akkor, mikor építenünk kel­lene. A zsidóság ismételten beigazolta, hogy a megváltozott­ földrajzi keretek között is lojálisan illeszkedett az új fel­adatok közé, önerejéből konzerválta au­­tonomikus szerveit és minden új lépésé­ben az állami lét korlátozó kereteinek fi­gyelembevételével építette fel életberen­dezését. Hordozója és bő áldozatosztója tűri később, hogy ezek már régiek. Sze­rettem volna egyet ellopni, de kár lett volna, mert úgy is kaptam egyet. Egy-egy f­elfelé fordított vásznat is megnéztünk, de sietve tettük vissza, mert lépések hallattszottak. . . Feltűnően elegáns és szép úrhölgy jelent meg. Finom fejbólintással fogadta köszönésünket és már is,s eltűnt. — Pesti asszony... portrait... remé­lem nem unatkoztatok­? Na, menjünk beljebb. Kibököm, hogy „hivatalosan“ jöttünk. Kissé fanyarut fogadja. De már mind­egy. Ha eljöttünk itt vagyunk. Isten neki. Térjünk a tárgyra. Különben sem maradhatunk sokáig, mert egy modell­jét váró befejezetlen vászon ásítozik az állványon. Markáns férfi arc. Parancsoló tekintetű tanácsos úr. — Ezek a nápolyi képeim. Hazajöttem óta ezeket fejezem be sorjában. Kedves színeim, kedves képeim. Nagyon szere­tem őket. — Igaz is! Rövid pár hónappal ezelőtt jött meg Olaszországból. Beszéljen róla. — Nagyon hasznos út volt. Róma, Fi­renze és főleg Nápoly... Az előbbi két helyen keveset tartózkodtam és majd­nem semmit sem dolgoztam, csak néz­tem. Néztem és rengeteget láttam. An­nál többet dolgoztam N­ápolyban, a művelődésnek, melynek minden vonat­kozását készséges lélekkel teszi magáé­vá, de ugyanakkor a kisebbségi hitval­lás és konszolidálás józan képviseletét is szolgálja, melyért szintén elismerés kell, hogy illesse. Alkalmazkodás eszközével, a munka fáradhatatlan erejével építő ér­demeket szerzett s ez uj ország földjén rövid idő alatt igazolta, hogy a polgár­jogot a teljesítményeinél fogva is meg­érdemelte. Testvéreim, szeressük egymást! Ne dobjunk követ a koporsóra s ne hivjuk ki az Isten haragját, hiszen sújtott úgy is az Isten egy egész világot úgy, aho­gyan még sohasem sújtotta. Testvéreim, becsüljük egymást! Mi lesz velünk, ha már a halottnak sincs nyugta s ha a sze­reteted felváltó gyűlölet oly el­vakult, hogy a holtnak sem jut­tat békét? Testvéreim, bocsás­sunk meg egymásnak, mert­ egy­másért, mindannyiunkért tesszük, hogy éljünk és boldoguljunk s hogy az egyete­mes rögnek, mindannyiunk jogos, közös rögének építsük a biztonságát. Testvé­reim, szereljük le a pillanatnyi felhevü­­lésit, mert másodpercek szeszélyei nem alkotói, hanem rombolói az újjáépítés­nek ! _______ AZ ERÉLYES AVERESCH. Buka­restből jelentik: Averescu tábornok elhatározta, hogy június 3-án m­anifesz­­tációra készül. Hírlik, hogy a kormány mindent el akar követni, hogy a mani­­fesztációt megakadályozza. Az Adeverul szerint Averescu tábornok Goga Okta­­viánt Floricába küldte Bratianu Ionel miniszterelnökhöz, hogy tőle ugyanolyan manifesztációs szabadságot kérjen, mi­nőt annak idején Averescu is engedélye­zett a liberális pártnak. Averescu tábor­nok el van rá határozva, hogy amennyi­ben a kormány a néppárt manifesztáció­­ját katonasággal akarná megakadályoz­ni, akkor a parasztok élén áttöri a kato­nai kordont. Egész sorozati kellem­es szinű vásznat rak elénk. Egyik finomabb, mint a má­sik. Ami a legfeltűnőbb, teljesen elüt a­ régi Ferenczytől! Meglepett bennünket. Tele forró hangulattal, szívbelehelő me­legséggel, szempihentető lágy perspektí­vával. A szerelmes szép Nápoly álomszínű­­tarkasága, forrósága, lelke ragyog visz­­sza a képekről. .Gazdag zsákmány! Egyik meglepetés a másikat kö­veti. Olyan dolgok következnek, amire nem számítottunk. Hatalmas méretű kompozícióról emel­te le a zöld takarót. — „A c­oda.‘ — Így szólt — ez a cmé. Csak hallgattunk. Mást nem tehet­tünk. Leb­k­i ! Nem ! Meg kell nézni. Megkapja és lebilincseli az embert ez a 11 egykoncepc­iójú alkotás. Az őst folyamán megtartandó jubilá­ns kiállítás szenzációja lesz ez­­ a kép.­ Féltve őrizgeti. M­ég senkinek sem mu­tatta meg. A lelkéhez nőtt. Érthető. Alázatosságot és tiszteletet parancsol ez a kiapadhatatlan erő és az előkerülő vásznak új és meglepetést okozó szépsé­gei. Ferenczy festőművész műtermében Huszonöt esztendővel ezelőtt telepe­dett le Temesváron a legmostohább mű­vészi állapotok között. Budapesti, Wien, München, Dresden, Berlin, Paris, Róma, Firenze szép leve­gője után a Bánság akkori meddő és a művészet iránt közömbös fővárosában ütötte fel sátorfáját a fiatalság áldott reményével. Vállvetve harcolt a rideg­en zárkózottság és megnem értés ellen. Fes­tőiskolákat, művészi tanfolyamokat léte­sített és minden eszközzel megpróbálta, hogy lelket­ öntsön a köznapiságba és megszerettese mindenkivel a szépet.­ (Közben elmúlott egy negyedévszázad. És ma ?... Ezüstösen csillog a haja és mosolyog­va hárít el magától minden ünneplő kül­sőséget. Szeretettel kerestük fel őt igazi ottho­nában, a műtermében. Május forró naptűzéséből, a kelle­met­len utcai porból jól esett a műterem hűvös levegőjébe lépnünk. — Rosszkor jöttetek, — ezzel fogad,. — de kerüljetek csak beljebb, mindjárt végzek, legyetek türelemmel — és a mű­termet elválasztó súlyos szőnyeg,füg­göny mögé mutatott a szemével, amit nem volt nehéz megérteni. (Magunkra maradtunk és kíváncsian vártuk, hogy ki az illetői Engedetem nélkül belelapoztunk az el­szórtan heverő vázlatkönyvekbe, füze­tekbe. (Kihúztunk egy széles fiókot, ami­ben a rézkarckészítés ördöngős szerszá­mait fedeztük fel,, néhány mesteri tó­nusban tartott próbalehuzattal. Megtud­ismét egy monumentális mesterművet állít elénk. i 1 : J:; I i ! ■ ! ■ I ! (Varga Albert rajza.) Elsejétől abonensek felvétetnek Elsőrangú koszt, pontos kiszol­gálás. Kitűnő italok és hideg ételek és cigányzene. Szíves pártfogást kér a tulajdonos.

Next