Temesvári Hirlap, 1924. augusztus (22. évfolyam, 170-194. szám)
1924-08-01 / 170. szám
XXI (évfolyam, idé 4 augusztus 1, péntek 10. szám: TEMESVÁR! HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Temesvár-Belváros, Pa Libertăţii (Jenőherceg-tér) 3 Telefonszám 14—12 Sürgönyeim: Hírlap Timişoara Az előfizetés ára Romániában egész évre 900 lei, félévre 450 lei, hávonta 75 lei, helyben házhoz, vidékre postán. Az összes külföldi államokba havi 100 lei, negyedévre 300 lei, mely külföldi valutában fizethető külföldi folyószámláinkra. Alapította POGÁMOT MÁEY A as egyes szám ára 3 Lei Jugoszláviában 4’50 dinár, Csehszlovákiában 1 c. K, Magyarországon 600 K, Ausztriában 1500 o. K, Amerikában 1 cent, Olaszországban valamint Fiumében Voltra. Bukarestben Lel 3*50 Nyomda" Hunyezet, a Temesvári Hírlap nyomdája Temesvár-Belváros, Piaţa Ţepeş Vodă (Lenau-tér) 2? Telefonszám 14 —14 A nagy évfordulók írta: JAKABFFY ELEMÉR dr. (Minden nap, mely most reánk virrad, tíz éves évfordulója hatalmas világeseményeknek. Az osztrák-magyar monarkia elutasított demarsa után 1914 júliusának végén és augusztusának elején nap-nap után olyan események játszódtak le, amelyek századokon át ismertek lesznek a történelemben. Ezen nagy diplomáciai, majd harctéri történések között szerényen húzódik meg két esemény, melyet az akkor megjelent lapok hirdettek világgá. Vajda Voevod Sándor egy cikke az Adeverulban, majd Tisza István gróf, akkori magyar miniszterelnök levele Vaida Voevod Sándorhoz. Álljon itt Vajda Sándor cikkének két mondata és Tisza István gróf levelének szövege. „A közöttünk és a magyarok között fennforgó viszálynak — irta Vaida — szünetelnie kell, mig a közös ellenségek le nem győzöttek. A román nép és vezérei tudatában vannak a veszedelemnek, mely nemcsak a monarkiát és az egész románságot, hanem az egész európai kultúrát és erkölcsöt fenyegeti Oroszország győzelme esetén.“ Vajdának ezen megnyilatkozása után Tisza István gróf a következő levelet intézte hozzá: „Igen tisztelt Uram! Az Adeverulban megjelent nyilatkozata után elégtétellel tartozom önnek. Gerovszkynak önhöz intézett leveléből a pánszláv agitációval kapcsolatban olyan intimitást véltem kiolvasni, amely kemény vád emelésére indított. Készséggel konstatálom, hogy mostani fellépése ezzel a föltevéssel ellentétben áll. Én örülök a legjobban, hogy az alaptalannak bizonyult és kifejezem az Önnel szemben emelt vád miatti sajnálkozásomat.“ A magyar és román nép vezéregyéniségei tíz év előtt megértették, hogy Oroszország győzelme nemcsak a monarkiát és az egész románságot,hanem az egész európai kultúrát és erkölcsöt fenyegeti. Tíz év óta sok minden történt De vájjon változott-e a helyzet az orosz veszedelmet illetőleg? A Viitorul julius 28-iki 4916. számában olvassuk a következőket: „úgy a román gyári munkások, mint a parasztok is visszautasíják a Moszkvából pénzelt propagandát, mely Romániában, forradalmat akar okozni. A szovjet ügynökök látván, hogy visszautasításra találnak, úgy a falvakban, mint a városokban bűntettekre vetemedtek. Vasúti vonalakat röpítenek levegőbe, muníciós raktárakat robbantanak fel, gyárakat gyújtogatnak és merényleteket követnek el azok ellen, akik a rend fenntartására vannak hivatva. Biztos tudomásunk van arról, hogy a gyárak felgyújtását és az összesrobbanásokat a balkáni kommunista szervezetek diktálták.“ Ha ez így van, akkor a különbség talán csak az a tíz év előtti és a mai helyzet között, hogy akkor mintegy szabályos párbajban állottunk azzal a rémmel, mely ma az orgyilkos szerepét tölti be. És mégis! Hol az az államhatalmat kezelő román államférfin, aki úgy, szól hozzánk, mint annak idején Tisza István a románság képviselőjéhez? Hol van, aki egész Európa súlyos helyzetében olyan lovagias nyíltsággal ad elégtételt nekünk a meggyanúsításokért, mint annak idején Tisza István adott? Nekünk még ma sem nyújt megbékélésre kezet a román államhatalom, velünk szemben ma is csak öklét rázza, hogy ettől rettenve álljunk el jogaink követelésétől. Tíz év előtt az orosz ellen román színek alatt vonulhattak Erdély fiai a harcmezőre, román dalok lelkesítették vitézi tetteikben. : -), Tőlünk azt kívánják, némuljon el iskoláinkban is a magyar szó és minden kulturplakátunkon; vonuljunk egy odaadó jó kedvvel és önzetlen áldozatkészséggel, önérzetünkben is megsértettem az orgyilkos elé. wf'wvrgwqrrwirr'vTfrTvvv'yvvvvrrrrrvwyvwrrrvwrrvvTrrriwTVvyi Németország nem tud jóvátételt fizetni, Itat nem kap külföldi kölcsönt Herriot Londonból való elutazással fenyegetőzik. (Saját tudósítónktól.) A francia szakértők elkészítették annak a jegyzőkönyvnek tervezetét, amelyet a mulasztásokkal és szankciókkal foglalkozó bizottság elé fognak terjeszteni. A tervezet az alábbi esetekben ajánl választott bíróságot: 1. Ha a jóvátételi bizottság delegátusai Németország mulasztásainak megállapításában nem egyeznek. 2. Ha a német ipar nem teljesíti a dologi szolgáltatásokra irányuló szerződéses kötelezettségeit. Az itt felmerülő ellentéteket elsőfokon 1930-ig a jóvátételi bizottság szabályozza, később az átruházási bizottság intézkedik. 3. A választott bíróság dönt felebbezési jogon a jóvátételi vagy átruházásibizottság olyan határozata ellen, amely Németország jóvátételi készpénzfizetéseit korlátozza. A francia szakértők nagyjában elkészítették a Ruhr-vidék katonai kiürítésének tervét, amely a csapatoknak a rajnai és a vestfáliai mendencéből való kivonulását a német tartozások kommerciul halásától teszi függővé, helyesebben a kiürítés mérvét a vasúti, és ipari kötelezvényekelhelyezéséneksikeréhez viszonyítja. Herrot kétértelműséget kizáróan megállapítaná óhajtja, hogy Franciaország ment az annekszió hátsó gondolatától, de megkívánja, hogy Németország rövidesen és elvitathatatlanul adja tanújelét, hogy a Dawes-tervezetet végrehajtani kívánja. A nyolcszáz millió aranymárkás kölcsön elhelyezése jeladás volna a megszállási zóna kiigazításéra. A francia és belga csapatok visszavonása két részletben történne meg, ha a német kötelezvények két milliárd aranymárkájának egy-egy harmad részét elhelyezték. Ha a nemzetközipénzpiac nem bírná gyorsan felvenni a német értékeket, a kiürülés 1926 augusztusában menne részbe, ama feltevésben, hogy Németország teljesítette a Dawes-tervezetnek reáravonatkozó feltételeit. Francia-belga vélemény szerint az angol csapatoknak 1925 január 10-ike után is megszállva kellene tartani csökkent létszámmal a kölni zónát, amíg a franciák és belgák a Vészharang írta: Andrejew Leonid. (Utánnyomás tilos.) Késő éjjel volt már és én még mindig félálomban hánykolódtam ágyamon, mikor hirtelen egy tompa, szakadozott hang ütötte meg a fülemet. Rögtön utána egy másikat hallottam; ez is éppen olyan tompa, nehéz és rövid volt, mint az előbbi és a fejembe bizonyos fájdalmat kezdtem érezni, mintha súlyos, megolvadt ólomcseppek estek volna reá, melyek belefúródtak az agyamba. De folyton gyorsabban és erősebben hallottam: Bam! Bam! Bam! Eleinte úgy rémlett, mintha a padló alól jönne, de aztán még erősebben távolabbról hallatszott és a fejem már zúgott. Kinyitottam a szememet és rögtön tisztában voltam a dologgal. A harangot voltik fékei, mert fa legközelebbi falaiban tűz van. A szobában nagy sötétség terjengett, az ablaktáblák be voltak csukva. Még most sem értem, hogy mikor öltözködtem fel, hogyan kerültem a ruháimba. Azt sem értem, hogy a házbeliek közül senkinek sem szóltam. Vagy ők feledtek el engem, vagy én nem törődtem velük. A vészharang tompán, dacosan zúgott tovább és minden ütése, mint egy óriási, nagy tömeg, lomhán a földre vágódott És én szaladtam. Az ég vörös fényétől acsillagok elhomályosultak és a kertet sajátságos világosság özönlötte el, amilyet nappal nem látni, de még tiszta, holdas éjjeleken sem. Mikor a vesszőkerítéshez értem, egy kirívóan vörös, ide-oda vonagló s kétségbeesetten forgó valamit vettem észre. Mintha vérrel öntötték volna le a hársfák kerek leveleit, aggodalmas, sejtelmes susogásukat elnyelte a veszett harangzúgás, mely nem terjedt most tova lágy hullámokban, mint a csöndes, tiszta légben a békés ünnepi estharang, hanem hirtelen őrült gyorsaságba csapott át: Bam! Baam! Baam! . . . Friss szántású földeken futottam keresztül és a gyors iramlásban a szürke megvilágított rögök egy óriási kigyó fényes páncélpikkelyéhez hasonlítottak. Magasan a fejem fölött apró tűz,szikrák kóvályogtak. Előttem az égő falu. Emberek, állatok egy csomóba verődve. A terebélyes és nyúlánk fák sora mögött a lángnyelvek szilaj dühhel csapnak a forró földre, majd tüzes csóvákat és foszlányokat szórnak a sötét ég felé, azután, mint a zsákmányra éhes ,vad, üvöltve merülnek a mélybe, söpörve, emésztve, ami emészthető. A fülem zug a futástól, szivem pedig hevesen, szinte hallhatóan ver, de mindezt túlfarsogja a harangzúgás, melyben annyi lázas kétségbeesés volt, mintha nem is egy rézharang ütése volna, hanem a fájdalmában haláltusát vivő föld óriási szivéé. Bam! Bam! Bam! hangzott a hűvös, rémes éjszakában és alig hihette az ember, hogy ez az esdeklő, üvöltő hang a falu szerény és egyszerű, máskor nyugodt és szelíd, kis tornyából jön. Megbotlottam. A száraz rögök, amelyekre támaszkodtam, porrá múltak kezem alatt. Hirtelen felemelkedtem és szaladtam tovább. A tűz diadalmasan világított előttem. Már hallottam, az épületfák recsegését és pattogását, melyeket csak úgy faltak a lángok, hallottam az emberek ijedt kiáltozását, mely egybeolvad és a szörnyű konfúzióból csak a kétségbeesés volt érthető, mely a szivembe markolt. És mikor megtört, elelcsendesedett a lángok sistergése, a hangok tengeréből előtört az asszonyok síró sikoltozása és a megriadt állatok bőgése. Egy mocsár hirtelen utamat állta. Nagy kákával benőtt mocsár volt, mely jobbról is, balról is beláthatatlannak látszott. Belegázoltam. A víz először csak térdig, majd a mellemig ért; azután éreztem, hogy az iszap kezd erősen lehúzni és hirtelen visszafordultam. Túl a mocsáron már egészen a közelben dühöngött a tűz és villogó szikrákat dobott a felhők felé. A nagy kákával és sással övezett mocsár vakító fényben tükrözte vissza ezt a világító szin-szimfóniát; a harang pedig, mintha ezt kiáltotta volna: Jöjj! Jöjj! Az eredménytelen próbálgatás után ide-oda tipegtem a mocsár szélén és amint a víz fölé hajoltam, egy ember tekintett felém a mélyből és ahogy néztem a rémes világítástól eltorzított arcát, össze-visszakuszált haját, nem voltam képes magamra ismerni. Hát mi lesz?... istenem! Istenem! kiáltottam, két kezemet előrenyújtva, mintha bele akartam volna kapaszkodni valamibe. És a harang zúgott, zúgott, minden rendszer nélkül. A hangok egymásra torlódtak. Azután hirtelen elhalt a bongás és ismét vadul belevágott, ismét elhalt. Újra a viz fölé hajoltam és... az én tükörképem mellett egy hosszú kisértetet pillantottam meg, melynek emberi ábrázata volt. Ki fair? — kiáltottam megrettenve, közvetlen mellettem egy ember állt és némán a tűzbe meresztette szemeit. Az arca fakó volt és véres. Ruházatáról parasztnak ítéltem. Talán már itt is volt, amikor én ide futottam, vagy talán később érkezett, csak én nem vettem észre jövetelét. — Ég, — szólt kis idő múlva anélkül, hogy más felé fordította volna szemét, mely túl nagynak és üvegesnek látszott a tűzvilágnál. — Iki vagy? —kérdeztem tőle. — Véres az arcod. Buziás korszaki kávéház és étterem. A legizletesebb és változatos menü. Tiszta és jó italok. Figyelmes kiszolgálás. Temesváriak buziási találkozóhelye. Tisztelettel Schauss Mihály