Temesvári Hirlap, 1924. december (22. évfolyam, 271-293. szám)

1924-12-01 / 271. szám

évii 11124 december 1. hétfő Szerkesztőség és kiadóhivatal: | Temesvár-Belváros, ÎRa libertăţii (Jenőherceg-tér) 3 | Telefonszám 14—12 Sürgönyeim: Hírlap Timişoara | Az előfizetés ára Romániában egész évre 1­0-200 lei, félévre 450 lei, havonta 75 lei,­­ helyben házhoz, vidékre postán. Az­­ összes külföldi államokba havi 125 lei,­­ negyedévre 375 lei, mely külföldi valutá-­j­­an fizethető külföldi folyószámláinkra.­­ Alapítottál POGÁNY MmitY I Az egyes szám ára 4 lei | 1 Csehszlovákiában 1 c. korona, Magyar-­­­r országon 2500 korona, Ausztriában 2506 | 1 c. korona, Amerikában 1 cent, Olaszor- | ■ szágban valamint Fiumében 1/3 óra­ | 1 Bukarestben bel 4*50 | 271 szám. 1 Nyomda: Hunyadi grafikai mininté­­­­zet, a Temesvári Hírlap nyomdája. Temesvár-Belváros,­­ Haţa Ţepeş Vodă (Lenau-tér) 2 Telefonszám 14 —14 Wpm Jorga­ls­mi írta: JAKABFFY ELEMÉR dr. Különös gondolataim támadtak, ami­kor az utóbbi napokban a nagy román lapok hasábjait végig néztem. Alig akadt ki, amely nagy cikkekben ne foglalko­zott volna a Magyar Párt intéző bizott­ságának legutóbbi ülésén történtekkel. Ennek három eseménye az, amely nem­csak­ a magyar, de a román sajtóban is élénk visszhangra talált. Az egyik az el­nökjelölés ügye, a másik az én felszólalá­som Jorga Miklós tanai­ megnyilatko­zása kapcsán, a harmadik az intéző­bi­zottság azon határozata, hogy minden ötezer magyar lélek után egy-egy delegá­lna vehet részt, a brassói nagygyűlésen és az ötezer lélek számításánál az 1910. évi statisztikai adatok vétetnek irány­adóul. Jól emlékszem, hogy amikor B­e­r­ts­ády György az általános választások alkalmával mint egyetlen­­magyarpárti képviselő került a kamarába és ott ízvíz­­beszédjét elmondotta, a román­ lapok né­hány sorral értesítették olvasó­k­at ezen­­felszólalásról, több lap a liberális párt tagjaként jelölvén meg Bernády Györgyöt. Ez a jelenség fájdalmasan mu­tatta, mennyire jelentéktelennek látták akkor a bukaresti nagy román lapok a magyar kisebbségi problémát _T­s ha ma, ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy pártunk egy intéző bizottsági ülésén tör­téntek a bukaresti lapoknál is n­agy­ ér­deklődést váltanak ki, ez csak et omite­cionfn­tel"tölthet el és mégis mánk azt mu­tatja, hogy munkánk valamelyes ered­mén­yt hozott. Az intéző bizottság ülése azonban nem nyilvános fórum. Éppen ezért az ott mondottak legtöbb esetben és legnagyobb részt tévesen kerülnek a nyil­vánosság elé és­ ezen téves beállítások ad­nak tápot, a meg nem álló, teljesen hely­telen kritikához. És mégis, ha ezeket a súlyos, legtöbbször,tévés krit­kákat olva­som, örülök,­­mert hiszen ez érdeklődés jelét, látom bennük és azt, hogy a­ román közvélemény is érzi, hogy a magyar ki­sebbségi megnyilatkozások­nak valame­ly és parlamentáris fórumra szükségük van és így mintegy a román lapok teszik az intéző bizottsági ü­léseket azzá, ami­kor a kormány brutális választása miatt nem lehet a bukaresti parlament az. Ami már most a cikkeket illeti, ame­lyeket a román lapokban olvasunk a leg­utóbbi üléssel kapcsolatosan, ezekhez vol­na néhány szavam. A nemrég­­megindí­tott­ „Cuvântul“* például vezércikkben és ezetn kívül ,még egy nagy hasábos cikk­ben foglalkozik azzal, ami Jorga Miklós szavai kapcsán és az én felszólalásom kö­vetkeztében ott történt, valamint a bi­zottság azon határozatával, hogy az öt­ezer lélek megállapításánál az 1910. évi statisztika adatai vételnek irányul. Ami mindenek előtt az én felszólalásomat il­leti, melyért a Keleti Újság is megpiron­­gat, ezt szívesen ismétlem meg a nagy nyilvánosság előtt. A Keleti Újságnak november 15-iki száma inter­jút hozott, melyben Jorga Miklóst szólaltatta meg. Ebben Jorga tanár­a többek között azt kérdezte, miért nem választottak a­ ma­gyarok­ maguknak megfelelő demokrati­­kuis gondolkozásai, munkás képviselőket a választások alkalmával? Azután már túlságos ,hízelgő kifejezésekkel illeti Sándor Józsefet, majd azt mondja,­­jön Nagy Károly püspök és azt mondja, ő a magyarság nevében beszél, azután jön­nek a többi püspökök és mind azt mond­ják, ők a magyarság nevében szólnak.“ Jorga pedig kijelenti, hogy ő a püspökö­ket csak egyházi­­ügyek reprezentánsai­nak tekinti, akik nem képviselhetik, a magyarságot­­nak. Maj­láth Gusztáv gróf, Nagy Károly és­­Ferencz József püspökö­ket, akik az utóbbi napokban politikai nyilatkozatokat tettek, hogy ők a ma­gyarságot képviseljék. Jorga Miklós, mint a történelem taná­ra nagyon jól tudja, hogy a kisebbségi egyházak főpásztorai mindenkor az el­nyomott kisebbségek érdekeinek szószólói is voltak. Ez becsületbeli kötelességük volt a múltban ég­-az lesz a jövőben is. Jorga Miklós nagyon jól tudja, hogy az erdélyi románság küzdelmeinél minden­kor a panaszok legmérvadóbb kifejezői a görög keleti és görög katolikus pü­spökök­ voltak, M­i­c­u-K­leintő­l, Bobon A­d­a­­m­ovicin, Sag­u­n­á­n,­­R­e­m­é­n­y­i­n át véges-végig egészen M­a­n­g­r­á­i­g, akit a román akadémiából is eltávolítottak Iorgáék, azért, mert ennek a­­kötelessé­gének, politikai pályafutása végén, kel­lőképpen eleget nem tett. Hogyan von­hatja tehát kétségbe Jorga tanár, ha a legkisebb fokú jóhiszeműség él benne, főpapjainknak azt a jogát, hogy a kisebb­ségek sérelmét, a nekik adott legitim he­lyen, a szenátusban képviselhetik? De ettől eltekintve, Jorgáról fel sem tehető, hogy ne ismerje a­ parlamenti kis alkot­mányokat és így komolyan higyje, hogy a­­szenátus bármelyik tagja nem jogosult arra, hogy előterjessze mindazt, amit az állam­i üdvére károsnak tart. Ne­hogy, a qui taeet, ecuson,­re vide­, tur elv alapján úgy tűnjék fel, hogy a Magyar Párt, vagy annak egy része Jorga álláspontját elfogadja, azt az in­­d­ítványt tettem az intéző bizottság előtt, hogy a­­bájm(ám­­ főpás­ztos­nak politikai nyi­latkozataikért mondjunk köszönetet és jelentsük ki, hogy minden szavukkal a Magyar Párt intéző bizottsága, most az egész magyarság egyetlen hi­vatott kép­viselője, ■ magát azonosítja. ő,­ ezt megfe­lelő formában a kamarának is tudomásul hozza. Nem Jorga ellen akartam tahár panaszt emelni a parlament előtt, mint ahogy ezt az egyik vezető román lap írja, ilyen naivitást talán mégsem szabad itt­ feltételezni az intéző bizottság egy tag­járól sem, hanem azt akartam, hogy egy­szer és mindenkorra vegye tudomásul a román közvélemény is, hogy ezeket a fő­pásztorainkat mi, a magunk ügyeinek legilletékesebb szószólóinak tartjuk és­­ hálásak vagyunk, hogy ezt a keresztet is kitartóan viselik. A másik határozat, amely szintén sú­lyos kritika alá esik az, hogy miért az 1910. évi statisztikai adatokat vesszük irányadóul akkor, amikor az ötezer tel­kenkénti megbízott küldést határoztuk. Annak dacára, hogy az 1920. évi össze­írás kétségtelenül sok súlyos tévedéssel bír, amikre az az­óta meg nem cáfolt sta­tisztikai munkámban, megdönthetetlenül reá is mutattam, bizonyára mégis ezt vet­tük volna irányadóul, ha ez a zsidóságot nem külön nemzetté teszi. Így azonban ha az 1920. évit vettük volna irányadóul, minden zsidót megfosztottunk volna at­tól, hogy a maga képviselőjét a brassói nagygyűlésre elküldhesse. Már­pedig a zsidóság nagy része ma is magyarnak vallja magát és a Magyar Párt a legna­gyobb hibát akkor követné el, ha ön fé­nyével tenné lehetetlenné hogy a zsid­ó­ság a magyar kisebbség közéletében sze­repet vigyen. Az utóbbi napokban a magyar sajtó egy részében is­ nagy Jorga kultusz ész­lelhető. Nem kutatom sennek okát. Én volnék legboldogabb, ha Jorga kor­mánya kerülne és tettekkel bizonyítaná, hogy valóban másképpen gondoskodik a kisebbségek sorsáról, mint a Britianu­­kormány. Amíg azonban tetteké: nem lá­tok, csak nyilatkozatokat, amelyek egy­szer simogatnak, másszor pedig cinikusan gúnyolnak, addig mindig lelki­ szemeim előtt áll az a nagy hangverseny,­amely az 1906. évi bukaresti kiállítás­ alkalmával olyan feltűnést keltett. Ezen a hangver­senyen részt vett a Bukarestben élő né­meteknek „Transilvania“ nevű­ dalárdája is. Gyönyörű német dalt adott elő, a kö­zönség lelkes tapsba fogott, de egyszerre fölállott Jorga Miklós páholyában és gú­nyosan kiáltott oda: „Nagyon szép volt, énekeljetek most már törökül is!“ A Jor­gát imádó fiatalok erre a koncert­terem­ben vállukra vették a kulturliga akkori főtitkárát, diadalmenetben körül­vitték, Jorga pedig ennél a teatrális szeriánál a következőket kiáltotta oda. „Annyira izgatott vagyok, hogy mást nem mond­hatok. Éljen falunk és adja Isten, hogy mindannyian egyek legyünk.“ Istenség fogalma Elmondta­-. VÉRTES ADOLF dr. a reképleleplezési ü­nnepélyén Most azután a tudomány, amely a vi­­ágegyetemnek, a nagy végtelennek tit­kait régebben már annyira megfejtette, hogy törvényeit megalkothat­j­a, nap­ainkban behatolt­ a kicsinyben valló végtelemiek még csodálatosabb világába, az atomok birodalmába, amelyek üt­eg­­ághatatlan, parányi térpontocskákban íz összetalálkozás és együtthatás millió változatában­ végzik a teremtés vilá­g­­a­lkotó és világromboló munkáját. A tudomány határozott bizonyítékokat solgáltat ahhoz, hogy az összes elemek s­zám szerint kilencven egynéhány, ame­­gekből az összes világtestek­ és terem­et fogok állanak, eddig oszthat a tárnok­iak vélt atomokból vannak összetéve, műi éveket egy közös ősszubsztanciára ehet visszavezetni. Enne­k az­­ őslónyag­­iak megszámlálhatatlan atomtrilliói izok, amik az egész világűrt kitöltik és pitiden testet és minden, lényt áthatnak és átszőnek. Az én problémámhoz ■ azom­ban ezen tudományos bizonyosságból ém nyernénk semmit, ha az atomok nini világi alkatrészek csak anyagsze­­n­ek volnának. A nagy vívmány azon­­ban éppen ama felfedezésben -­­ -rejlik. Arra a kérdésre, hogy miért nem vá­lasztottunk magunknak a kamara számá­ra demokratikusan gondolkozó, munkás képviselőket, az intéző bizottságban fele­letet nem adtam, most sem teszem, hi­szen nin­csen­ Erdélyben gondolkozó em­ber, aki ezt ne­­tudná.­­Biztosítem­ azon­ban Jorgát és mindenkit, aközül a har­­minch­árom közül, akiket mint jelölteket állítottunik és akik közül i­szonnyolcat a jelölésnél vis­szauta­sítottak, harminchá­rom demokratikusan gondolkozó munkás férfiú volt. Még kevésbé tartottam­­hi­vatásomnak, hogy Sándor­ József védője legyek. De ahhoz már szólnom kellett, hogy Jorga tanár nem t­artjA havat ott­hogy a világanyag legparányibb atorre részecskéjében is állandó­­és elpusztítha- t­atlan energiák rejlenek, amelyek nem­csak az anyagiakkal egyesülten, hanem bizonyos befolyások és behatások kö­vetkeztében azoktól szétváltani is létez­nek és talány­szerű közel- és távhatáso­kat­ és kisugárzásokat fejtenek ki épp úgy, mint a nagy égitestek a smp és bolygórendszerekben. Az atomok eme hatásai adja és ma­­gya­rázza úgy a fizikai és mekhanikai, mint pedig­ a kémiai és lelki jelenségek titokzatosságait. Végül mind több és több támpont bukkan fel ama felt elveihez, hogy az atomok szövetrésze, tehát, az ős­­anyag maga szintén nem más, mint az energia megvalószolási alakja, így azután fejtegetéseimben elénkez- t ám pont bukkan fel­ ama feltevéshez, hoz, mert ha az egész nagy világegyetem és vele együtt az ember, — aki nem­ más, mint az egésznek egy kis univerzumba leválása és elkülönítése — kere­sztül-ka­­sul, a mindenütt és örökkézig működő teremtő őserőtől, az isteni energiától áthatott és teli­tett, úgy ezzel az istenfo­galom­­minden jellegével mai­ felvilágo­sodott­ságunkkal összhangban adva van: az isten egyetlen, mert nem más, mint a Minden és­­csa­k egyetlen mindenség le­het. Isten mindenütt van és volt örök óta, nemcsak felettünk és körülöttünk, ha­nem bennünk is, a szónak betű szerint való s nemcsak képletes értelmében és éppen csak azért mindentudó, mert ben­nünk is mint lelkiismereti él. Amikor leg­szentebb imáinkban dicsőségéről beszé­lünk, mely az egész világot betölti, tu­lajdonképpen kevesebbet mondunk, mint ami fogalmának megfelel, mert a való­ságban a világ­ isten lényével van telve; végül isten mindenható is, mert minden történés nemi egyéb mint lényének ki­bontakozása. Az isten fogalom így felismert jelle­géhez alkalmazkodva az istenben való hit, a lelkiismeret vallása lesz, az áhi­tat a magunkbaszállás, az elmélyedés lé­nyünk legbensőbb misztériumaiban és az istenfélőséin nem más, mint állandó tö­rekvésünk, hogy kibéküljünk a saját lel­kiismeretünkkel. Minden vallásnak a tisztult istenfoga­lommal lépést kell tartania, mivel a val­lások is történeti alakulások. Az ember igazságot szomjúhoz. A lelke frissítések után epekedik, ha a m­ár megszokott for­rásoknál nem tud felüdülni. Jóllehet a népek, minden időben i­steni Úi fogá­sunk alapjául a­ lej­obbat és a legtökéleteseb­bet tették meg, amit felismertek, de ép­pen felismerési képességük volt, fejlet­lenebb, mint a mai emberé. Ezért is es­tek abba­ a­ tévedésbe, hogy a felismert istent a saját istenüknek tekintették, ami pedig az isten egyedülvalóságáva­l is ellenkezik. Ennek a­ népi­ isten eszmé­nek az a morálja azonban, amely a véres világtörténelem folyamán megengedte és még ma is megengedi, hogy háborúba vonuló csapatok gyilkos fegyvereire is­ten áldását kérjük, hogy az ellenséges haderőket — az egyisten teremtéseit — felőröljék és megsemmisítsék, bennün­ket. A világbékét sóvárgó embert már nem elégíthet ki. Mi, egy általános emberi hit erkölcs után vágyakozunk és ez — miként a gyöngy a tenger mélységéből — csak isten legmélyebb lényegéből meríthető és vethető felszínre. Ha valóban eltölt minket az istenség lénye, vagy egysze­rűbben kifejezve, ha magunkban érezzük istent, akkor ennek az istennell való ál­­andó és benső együtt­létnek tudata, oly meghittséget és szentséget kölcsönöz nekünk, amely nemcsak az áhitat ritka órádban tölti el keblünket, hanem a köz­napi élet minden cselekedetében is és az igaz, lelkiismeretes ember bélyegét nyomja ránk. A saját istennel telitett,­­ségünk tudata viszont embertársaink is­tennel telítettségének elismerését is ma­ga után vonja és ezzel legbiztosabb talp­­köve lesz nemcsak a felebaráti és ember­szeretetnek és­ az ezekkel kapcsolatos humanitárius erényeknek, hane­m, alapja­ lesz embertársaink méltósága és jogai

Next