Temesvári Hirlap, 1925. május (23. évfolyam, 98-121. szám)
1925-05-01 / 98. szám
A nemzetközi megértés marad Németország külpolitikája írlms alját tudósítónktól.) Párisiból jelentik,hogy a nagykövetek tanácsát öszszehívták." Az intézkedés célja a Hindenburg megválasztásával bekövetkezett helyzetet megvizsgálni. A nagykövetek tanácsa azonban kénytelen volt tárgyalásait megszakítani, mert kiderült, hogy egyik nagykövetnek sincs kormányától megfelelő utasítása arra nézve, hogy egyes kérdésekben milyen álláspontot foglaljon el. A nagykövetek tanácsát ennek következtében bizonytalan időre elnapolták. A berlini Vosisischie Zeitung vezércikkben azt írjja, hogy Uhurmpung külpolitikája, a biztonsági szerződési tárgyalások folytatása és a nemzetközi megértés mellett szól. A megszállott területek kiürítését követeli Németország (Staját tudósítónktól) Berlinből jelentik, hogy a német kereskedelmi és ipari érdekeltségek nagygyűlésein Tim Ilier miniszterelnök nagy beszédet tartott a birodalom gazdasági helyzetéről. Megállapította, hogy a német valuta alapja biztosítva van. A birodalmi bank rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek a márka értékének megszilárdítására alkalmasak. A kiürítés és a biztonság kérdéséről szólva kijelentette, hogy a népek mindinkább érzik szükségességét, hogy a legfontosabb kérdésekben Európára nehezedő bizonytalanság megszűnjön. A kiürítendő területek további megszállását, fentartották anélkül, hogy ezt megokolták volna. Tarthatatlan dolog egy országra nézve, hogy állítólagos szerződési mulasztásokért megtorlásokat alkalmazzanak anélkül, hogy igazát bebizonyíthatná. Németország elvárja, hogy a szövetségesek véget vessenek ezen állapotoknak. A kiürítés nemcsak rrémiei érdek, hanem európai is. A német kormány minden erejével azon van, hogy az európai problémák megoldásában közreműködjék. A német birodalom lefegyverzett állapotában joggal követelheti, hogy a támadások ellen biztonságot nyújtsanak részére, mert minden valamirevaló szakértő tudja, hogy háború viselésére képtelen. A német állapot olyan válságos, hogy a német „szándékhoz " nem fér kétség. Ha a szövetségesek a biztonságot kiürítéssel kapcsolják össze, a megoldást gyorsíthatják és az általános megegyezést elősegíthetik. a XI.II. évfolyam, II. szám 1 A föld alatt is üldözik Bulgáriában a (Saját tudósítónktól.) A bulgáriai eseményeikkel kapcsolatosan a jugoszláv lapok érdekes tényre mutatnak rá: a diplomáciai kar egyetlen tagja sem sebesült meg a robbanásnál. Ezt többféleképp magyarázzák. Egyik verzió szerint a diplomáciai kart nem bocsátották be a székesegyházba,amit egyes belgrádi lapok pozitívumként írnak meg, — az összes diplomaták hivatalos meghívókat kaptak, amelyen azonban az istentisztelet ideje későbbre volt jelezve, mint ahogy azt megtartották. A kommunisták üldözése országszerte folyik tovább. Granae is ahog agrárkommunista vezért Szófiai mellett egy tanyán felkutatták. Amikor ellenállást fejtett ki, lelőtték. Egy pincében a rendőrség nagyobb mennyiségű muníciót talált. A házban lakó három oroszt letartóztatták. A rendőrségSzófiában egy paraszti vezér házában — s az illető nevét nyilvánosságra nem hozzák, — felfedezte, hogy ott több kommunista rejtőzködik. A rendőrség és katonaság éjszaka behatolt a házba, ahol a kommunisták revolverekkel és bombákkal fogadták őket. Hét kommunistának sikerült megszöknie, üldözőik a Cadarska Rijeka melletti erdőben találtak rájuk. Innen a kommunisták a kommunistákat csatornába menekültek, ahonnan a katonaság Lazarov generális vezetésével csak nehéz, Kane után tudta őket foglyull ejteni.A harcokban három rendőr, négy csendőr és három kommunista esett el. A székesegyházban történt merénylet ügyébena főtárgyalást május elsejére tűzték ki. Minthogy azonban a nyomozás nem fejeződött be, a hadbíróság kénytelen volt atárgyalást elnapolni. A per iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. il Bukarestből jelentik. Az Aurorómiai számla érdekes kommünikét közöl. Ebben a bolgár emigráns politikusok megcáfolják azt a hírt, amelyet néhány külföldi lap közölt, s amely szerint a volt Staibisimszky kormány két emigrációban élő tagját,Stojanovot és Atanasovot kizárták a pártból. A kommüniké a következő érdekes mondattal végződik: „A két volt, minisztert a jugoszláv és csehszloák kormányok elismerték, mint a bolgár parasztpárt és emigráció külföldi vezetőit.“ Bukaresti tudósítónk táviratozza: A román kormány jegyzéket kapott a bolgár kormánytól, amelyben mindazoknak az egyéneknek a kiadását kéri, akiket a bulgáriai hatóságok különböző címeiken köröznek. A jegyzékben az áll, hogy ezeket a román hatóságok tartóztassák le és toloncolják ki Bulgáriába. yrmnmnrm rwryyvYvwvvTVTTf'fvimvTVTVTTvvTVTvvrTvv’mv<mwTTT Szobalányok iránt érdeklődött a tömeggyilkossággal vádolt Reinitz (s Saját tudó silónki tó 1.) Harmadik napja folyik a Reinitz-per tárgyalása, még minidig izgatottság és érdeklődési közepette. Ennek a napnak első tanúja Kaufmann Endre, aki azonban nem ismeri fel határozottan Reinitzet. Miuresan Gusztáv felsőbányai rendőrkapitány fedeztefel Grosz holttestét, amely mellett egy R. K. jelzésű gallért találtak. A tanút szembesítik Reinitzzel,aki elmondja, hogy a kapitány naponként véresre verte őt, hogy kipréselje a vallomást. Nos — kérdezi az elnök — és kipréselte, Nem — feleli határozottan Reinitz. Weiszt Sámuel felsőbányai vendéglős vendéglőjében látta Reinitzet egy borotváltképű emberrel. Reinitz ekkor Sidhwartznak mondta, magát. Reinitz ezt tagadja és azt állítja,, hogy társa volt Sidhiwarzi, akit aszótai sohasem látott. Hadadi Lajosi felsőbányai vasutas 1028 augusztus első felében látta Reinitzet az állomáson. Kann Dezső, a nagybányai István-szálló főpincére előadja, hogy Reinitz ott lakott a szállóban, nőtlen embernek mondta magát és kérdezte, vannak-e szép szobalányok a szállodában? Nagy Endre dr. nagybányai rendőrkapitány az István-szálló vendégkönyvével igazolja, hogy Reinitz augusztus 7-én és 8-án tényleg a szállodában lakott. Reinitz Jenőnek jelentette be magát és későbbi a nevet Reicherre kijavították. Utolsó tanú Újházi József, akit Groszt Nagybányám augusztus 7-én látta, ugyanakkor a ház előtt sétált. A vádirat szerint Groszt augusztus 7-én gyilkolták meg, tehát ezen a napon még együtt látták Reinitzzel.. A tárgyalást ezután másnapra halasztják. ! ! A TEMESVÁRI hírlap A Népszövetség külpolitikája azonos a francia külpolitikával (Bukaresti tudósítónktól.) Arend népszövetségi főtitkár, aki jelenleg Bukarestben tartózkodik, a külügyminisztériumban fogadta a sajtó tudósítóit, akik előtt különböző kérdésekről nyilatkozott. Ismertette a Népszövetség működését és kiemelte Pa i ,n- 1evé nyilatkozatát, mely szerint a Népszövetség külpolitikája a francia kormány külpolitikájával azonos. Hindenburg tábornagynak a német birodalom elnökévé való megválasztásáról kijelentette, hogy erről mindaddig nem lehet végleges ítéletet mondani, amíg nem látni, hogy a választásnak Németországban milyen további fejleményei lesznek. A választás nem eliháríthatlan akadálya annak,hogy Németország a Népszövetségbe bebocsáttasssék. Ausztriának Németországhoz való csatlakozási mozgalmáról azt a véleményét hangoztatta, hogy ez nemzetközi ügy, mivel Ausztria jegyzőkönyvileg kötelezte magát, hogy minden mozgalmat, mely politikai és gazdasági függetlenségét érinti, megszüntet. Végül szólt a besszarábiai kérdésről és ezeket mondta:— Tulajdonképpen besszarábiai kérdést nem ismerek. Itt nincs szó nemzetközi problémáról, hanem tisztára román, problémáról. Elveszti mandátumát egy magyar szocialista képviselő (Budapesti tudósítónktól.) Lipárdi Lajos a Népszavában cikket írt, amely miatt a magyar állam és nemzet, becsmérlése címén az ügyészség vádait emeli. Minthogy Lipárdi ismeretlen helyre távozott, a fokozatos felelősség elve alapján Vanezák Jánost vonta a bíróság felelősségre. A bíróság a vádat beigazoltnak találta, és Vanezákot egy hónapi fogházra, öt millió korona pénzbírságra, továbbá három évi d1ivatelvesztésre és politikai jogainak ugyanennyi időre való felfüggesztésére ítélte. Amennyiben az ítélet, mely ellen Vanczák felebbezést jelentett be, jogerőssé válik, Vanczák elveszti mandátumát. A vasárnapi munkaszünet a szenátus előtt, Bukarestibőljelentik: A szenátus rövid ülést tartott, amelyen a kormány beterjesztette a vasárnapi munkaszünetről, a fiatalkorúak munkájáról és a nábokótelefonról szóló törvényjavaslatokat. Minthogya szenátus nem volt határozatképes a javaslatok vitáját elhalasztották. Liszt Ferenc szelleme írta: JÁROSY DEZSŐ. (Utánnyomás tilos.) II. Ebben a zavarosnak tűnő zenei kozmoszban a zenei elhelyezkedés legsúlyosabb problémájával Liszt Ferencnek kellett megküzdenie. Lelkében két nagy örökséget hord: egyik a romantikusokkal való szoros, szinte vérbelinek minősíthető rokonsága, a másik a klasszikus nagy formákhoz való kiváltságos előszeretete. Klasszikus és romantikus vágyak ütköznek benne össze s mikor bayreuthi kimúlása után a történelemnek ítélkeznie kellett volna, voltaképpen tanácstalanul állottak azok, kik a történelemnek egy eddig sikerrel alkalmazott , vagy klasszikus, vagy romantikus fölírású skatulyájába Liszt Ferencet is bele akarták szorítani. A tanácstalanság azonban nemcsak az elhalt Liszt Ferenc emlékét követte, hanem már életében is nyilvánvaló volt. A történelmi probléma megfejtésének kötelezettsége elől elsősorban úgy akartak kitérni, hogy megállapították azt, miszerint Liszt Ferenc mint zeneszerző nem is történeti egyéniség, hanem egyszerűen csak epizóddá lesz benne mindaz amit kortársai s az utókornak e címén róla megállapít. Azoknál a zeneszerzőknél, kik egyben kiváló előadók is voltak, mint. Jenkor megvolt a veszélye annak, hogy zeneszerzői kvalitásaik csak másodsorban ítéltetnek meg. A gyarló emberi elme mindenkor szívesen általánosított s nem tudja megérteni, hogyan egyesülhet ugyanazon egyéniséghez e két nagy adomány egyszerre, talán ugyanazon mértékben. Szerinte egyik csakis a másik rovására alakulhat ki. Liszt Ferenc nagy egyénisége eme előítélet táplálására bőven szolgáltatott okot. A romantikusok korában Schumann és Chopin voltak azok, kikben — miként Liszt Ferencnél is — a zeneszerző adománya az előadóéval egyesült. Ámde egyik esetében sincsen meg a két adománynak oly intenzív jelenléte, mint éppen Liszt Ferencnél. Egyrészről előadói készségük nem volt oly tüneményes, másrészről pedig mindkettő arasznyi élete, sem adhatott állandó és bőséges okot arra, hogy e két tehetség összezavartassék. Amellett egy pillanatra se felejtsük el, hogy ez a két romantikus költő elsősorban aj saját műveit vitte rendiszerintre a póídiumra, míg Liszt koncertjeinek műsorairól semki sem állíthatta azt, hogy egyoldalúan csupán a saját szerzeményei fitogtatásával lett volna elfoglalva. De magának Lisztnek tevékenysége is fényes elégtételt szolgáltatott azoknak, kik nem hisznek abban, hogya két tehetség egyszerre jelentkezik. Bár Liszt volt az első, ki a történelem folyamán a két adományt ily szuverénül egyeztette össze, mégis bebizonyosodott, hogy ő is csak ember volt és nem egyidőben hódolt a két irányzatnak. Az előadói pályája aránylag élete fiatalabb korára esik s későbbi, élete delén és alkonyán választja időzése helyéül Weimart és Rómát, hogy mindkét helyen szinte kizárólagosana zeneszerzéssel foglalkozzék. Viszont nem csupán az éle bberendezkedés ökonómiája, hanem a lélektani szempont is csupán ezt a sorrendet ajánlhatja. A költőnek ismernie kelll az irodalmat s tekniscusnak is kell lennie a szó olyan értelmében, hogy sokszor a zongoraelső,adó készsége ,segítse ahhoz, hogy új imencióinak jusson a birtokába. S Liszt Ferencnél: ezt az utóbbi szempont jutott döntően szóhoz: zongorakompozitcitói elevenen illusztrálják, hogy amit mondani s megrögziteni akart, az nem a papirónt született meg, hanem ujjai alatt alakult való életté. Az improvizálás eredményének tudható be és azért Liszt Ferenc sohasem lett volna oly nagy zeneszerzővé, ha nem ő lett volna jóval előbb a legnagyobb előadóvá, mint előtte a történelemi nem ismert. Mielőtt Liszt Ferenci történeti elhelyezkedésére, illetve szellemének részletesebb méltatásába kezdenénk, előbb azzal a nagy tévedéssel kell iszembeszállnunk, mely zeneszerzői kvalitásait vonta kétségbe. Ez a tévedés két eredőiből keletkezett. Az egyik, a legtermészetesebb, hogy Jászt Ferenc, a nagy előadó felejtette, illetve szinte kevesbítette a zeneszerzőt. Az előadó, mindenkor maga az ember. Közöttünk jár, a szivét, a lelkét tárja fel előttünk. Ha magát adja, önmaga szorul háttérbe s szinte a mások gyönyörűségeiért áldozza fel önmagát. Az előadóban mindig altrusisztikus erények revelálódnak s a kívüle álló környezet és világ az, melybe a saját lelkét helyezi bele. Ha ehhez a természeténél alt misztikus feladathoz olyan egyéniség szegődik társul, aminő a Liszt Ferencé volt, akkor egészen kétségtelen,hogy az emberért és az előadóért van minden, a költő teljesen háttérbe szorul. Még abban a pillanatban is, miikor az előadó a költővel azonosul, a játék okozta gyönyörűség az elsőszimptóma, a költő szerepe csak másodrangú Tévednek azok, kik azt állítják, hogy Lisztben az előadó a költőt túlszárnyalta. Az elfogulatlan történelemi máris megállapította, hogy a kettő között alsóbbrendűség nincsen. Liszt Ferenc némi a hiú emberi szarvára hallgatott, mikor komrponált, csak azért, hogy neve és emléke uten maradjon, hanem azért irt, mert mint minden igaz költő egy szükséges belső lelki kényszer hatása alatt állott, mellyel számolnia kellett, melynek érvényesülnie kellett. Sajátságos elfogultság, hogy zeneszerzői minősítésének ezen kevésrebecsülése annyira ment, hogy jóideig az a téves hit fészkelte magát a köztudatba, hogy Liszt Ferenc vejének, Wagner Rikárdnak hatása alatt állott. Beható, nem le-