Temesvári Hirlap, 1932. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1932-02-02 / 26. szám

2 1932 FEBRUAR – KEDD Csak a konvertálási javaslat megszavazása után bukik a kormány Nincs szakadás a néppártban • Tüntető melegséggel fogadták a Párisból hazatérő Bratianu Györgyöt Bukarest, febr. 1. Azon a banketten, melyet az Averes­­cu-párt turnszeverm­i tagozata rendezett Averescu marsall tiszteletére, az ősz pártvezér nagy beszédet mondott, mely­ben vázolta a jelenlegi politikai helyze­tet. Rámutatott arra, hogy az ország ba­jai a jelenlegi kormány uralma alatt csak súlyosbodtak azáltal, hogy hozzá nem értő emberek vették kezükbe az igazgatást és a gazdasági és a pénzügyi helyzet olyan, hogy a viszonyok már felborulással fenyegetnek. Ez a belátás késztette Jorga miniszterel­nököt arra, hogy a lemondás gondolatá­val foglalkozott, azonban Argetoianu visszatartja őt ettől a gondolattól, mert még nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy a hatalmat teljesen magához ragadja. Ezután cáfolta azokat a híreket, mintha az Averescu-pártban szakadás fenyegetne. — Egy családban lehetnek vélemény­­különbségek, azonban a nagy dolgokban mégis meg­van az egyetértés — mon­dotta a marsall, aki ezután kifejtette, hogy azok beszélnek a pártszakadásról, akik szeretnék, ha a néppárt egysége megbomlana. Averescu marsall ma délelőtt Buka­restbe utazik és Gogolval folytat tanács­kozást, aki a király elé készül kihallga­tásra. A marsall még a kihallgatás előtt tanácskozni kíván vele. Bratianu György tegnap Constanti­­nescu és Cantacusino képviselők kísére­tében hazaérkezett Párisból. Hívei nagy számban jelentek meg a pályaudvaron, ahol lelkesen tüntettek mellette. A tün­tetők egy menete egészen a lakásáig kí­sérte a pártvezért, majd a francia követ­ség palotája elé vonultak, ahol szimpá­tiatüntetést rendeztek. Bratianu György még ezen a héten kihallgatáson jelenik meg a király előtt Jorga miniszterelnök erősen meghalt és ezért személyesen nem vehet részt a folyó tanácskozásokon, azonban állan­dóan informáltatja magát és közli kíván­ságait. A liberális párt ma délelőtt tartja ve­zérlőbizottsági ülését Duca elnöklete alatt. Az ülésen a parlamenti munka­rendet beszélik meg, valamint a köve­tendő taktikát. Az egyes pártok között megbeszélések folynak az új parlamen­ti ülésszak alatt követendő magatartást illetőleg. Azt hiszik, hogy a pártok kor­mányellenes magatartása csak a mező­­gazdasági adósságok törvényjavaslatá­nak megszavazása után fog kialakulni, mivel a kormány arra kérte a pártokat, hogy a javaslat megszavazása elé az ország érdekében ne gördítsenek aka­dályokat. A néppárt és a nemzeti­ pa­­rasztpárt kivételével az összes pártok hajlandók is a javaslatot támogatni, azonban a javaslat megszavazása után megindul a legélesebb kampány a kormány ellen, így hát a kormány helyzete a konvertá­lási javaslat megszavazásáig biztosított­nak látszik. T­H Ma folytatják a temesvári feketeszesz­ügy főtárgyalását Cismarescu szeszfelügyelőnek, a per fővádlottjának kihallgatását befejezték Temesvár, február . A temesvári törvényszék Varduca —Ganea-tanácsa szombaton reggel kezdte el a temesvári feketeszesz­­panama tárgyalását, amely az elője­lek szerint körülbelül egy hónapot vesz igénybe. A temesvári feketeszesz ügyének előzményei röviden a következők: Tavaly Cismarescu Marin szesz­­felügyelő megjelent az Union temes­vári szállítási vállalatnál és lefoglalt tizenegy hordó szeszt, amely a Mező­­gazdasági és Ipari Szeszgyárból szár­mazott. A gyanú az volt, hogy a szesz­­ feketeszesz. A felügyelő a szeszből mintát küldött a helybeli műegyetem laboratóriumába, ahol vegy vizsgá­latot készítettek és ennek eredménye­képpen megálla­pították, hogy nem adózatlan szeszről van szó. Később megérkezett, ide Varodia ezredes, aki szintén feketeszesz­­ügyekben nyomozott Erdélyben és új vegyvizsgálatot készített, még pedig Schuller állami vegyészmérnöknél és ez a vizsgálat kimutatta, hogy tényleg feketeszeszt tar­talmaztak a hordók. Ennek az alapján a vizsgálat Cismarescu Marin felügyelő, valamint a neki segédkező pénzügyi ellenőrök és a szóbanforgó szeszgyár vezetői ellen indult meg. Ezek is kerültek a tárgyaláson a vád­lottak padjára. A tíz vádlott közül elsősorban Cis­marescu Marint, a tulajdonképpeni fővádlottat hallgatják, akit három­szoros közokirathamisítás­­sal és hivatalos hatalom­mal való visszaéléssel vá­dolnak. A vádlott kihallgatása há­rom órán keresztül tartott. Elmon­dotta, hogy 1931 február 19-én Arad­ról Temesvára érkezett és Ádám pénzügyi ellenőrtől hallotta, hogy az Union szállítási vállalatnál tizenegy hordó pálinka van elraktározva, ame­lyeknek nincs szállítási igazolványuk. Elmondta azután, hogy Stoica és Baton ellenőrök kíséretében elment a raktárba, próbát vett az üvegekből, amelyekből a poli­technikumi labora­tóriumban analízist készítettek. A törvényszék asztalára a tárgya­lás alatt négy üveget helyeztek. Az egyik üvegből annyi folyadék hiány­zott, amennyi a műegyetemi vegy­­vizsgálathoz volt szükséges, míg a másik három színültig tele volt. Cis­marescu kijelentette, hogy rejtély előtte, miből analizálhatott Schuller állami vegyész­­mérnök, amikor a három üveg itt áll lepecsételve a törvényszék előtt. Az ellen­­próba üvegeit ki sem nyitották. Az elnök kérdései nyomán kiderül, hogy Cismarescu nem vette bele a jegyző­könyvbe, hogy az analízis céljából a mintát a 11 hordó valamelyikéből vet­te. Különben is a felügyelő azt vitatta a törvényszék előtt, hogy Schuller, állami vegyésznek nem volt joga analízist készíteni.­ Ha ilyen esetekben nézeteltérés van,­ akkor szerinte egy háromtagú ve-­ gyészbizottságnak kellene döntő véle­ményt mondani. A mai tárgyalást reggel negyed tízkor nyitotta meg Varduca elnök. Ismét Cismarescu felügyelőt szó­lította maga elé, az ő kihallgatását folytatta a bíróság. A felügyelő bőbe­­szédűen védekezett, úgyhogy a tár­gyalás nagyon vontatottan haladt elő­re. Hosszabb vita indult meg az elnök és a felügyelő között, hogy milyen mértékben kellett a felügyelőnek a gyárak ellenőrzését végezni. Az elnök kérdéseire Cismar­esen el­mondotta, hogy a temesvári vizsgálat ügyében felvett jegyzőkönyvét a mi­nisztérium nem fogadta el azzal az indokolással, hogy a vizsgálatot még nem fejezték be. Ezután a Danciger-féle szeszfőző­kazán ügye kerül szóba, amelyre vo­natkozólag Cismarescu annyit közöl, hogy a kazán működését a miniszté­rium engedélyezte. Varduca elnök: A temesvári próbaüvegeket ki pecsételte fel Cismarescu: Ez egy évvel ez­előtt történt, erre nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy jelen voltunk valamennyien, akik az ügyben dol­goztunk. Cismarescu kihallgatása után az el­nök szünetet rendelt el. Valószínű, hogy ezzel Cismarescu kihallgatását be is fejezték és ezután a második vádlott,­­ a 11 e a Eugen szeszellenőr kerül a törvényszék elé. A Baumgarten-díjas Szabó Lőrinc A Kalibán és A sátán műremekei. Szabó Lőrincet itt még a művel­tebb közönség sem ismeri, pedig már négy értékes verskötete és öt kötet kiváló műfordítása jelent meg. A Baumgarten-alapítvány díjával fém­jelezve, most már bizonyára azoknak a figyelme is feléje fordul, akik ren­desen megvárják, amíg egy-egy költő vagy író műveire valamely tekintély üt bélyeget, megkímélvén magukat a keresés kényelmetlenségeitől. Az író és az olvasók egymásratalál­ásának a legtöbbször szövevényes és nehezen sikerülő útjában nálunk még a szokottnál is nehezebb a helyzet, pe­dig bízvást állíthatjuk, hogy mi itt minden igazi irodalmi érték felé sor­sunkból eredő külön meghatottsággal közeledünk, mi itten óhajtva várjuk az igazi szépség fel-felragyogását, mi itt tisztábban halljuk azt a ma­gyar szót vagy éneket, amelyet áthat és megnemesít a nyugati szellem, tu­dás és műveltség. Kár, hogy épp most, amikor ködbeburkoltságun­k szakadozik, az anyagi eszközök sik­kadnak el az igényesebb magyar ol­vasó kezéből. Nagy öröm így is, még­is, irodalmunk új lendülete, új sem­e­­hangja és ereje.­­ Ha csak a Baumgarten-alapítvány­­ jutalmazottjait vesszük, a három első év negyvenhétje között oly neveket találunk, amelyek komoly művelődési értéket és megmaradó jót jelentenek, pedig tudnunk kell, hogy ez az alapít­vány nem jelenti meg a sikert és di­csőséget, a kész és ragyogó pályát, inkább az ezekhez vezető úton az el­indítást és a lehetőséget a tehetség jobb kibontására. De az alapítvány értékjelző szerepe kétségtelen és mert a díjazás szigorú kritikai elvek szerint történik, az évi díjazás és se­gélyezés esemény a magyar irodalmi és tudományos élet munkásai és a hozzájuk szorosan tartozó olvasók soraiban. Ez az 1932. évi esemény azzal kez­dődött, hogy az eddigi nyolc díjat öt­re kellett leszállítani az alapítvány vagyonát is csökkentő gazdasági ál­lapotok miatt. Annál nehezebb volt a válogatás és talán azért van az, hogy a romániai magyar írókra nem került a sor ebben az évben. Az évi díjjal jutalma­zottak között van Szabó Lőrinc. Megkísérel­­jük, hogy képet adjunk róla, hogy ezzel rámutassunk irodalmunk gazdagodására és hogy író és olvasók közelebb jussa­nak egymáshoz. Szabó Lőrinc már évtizedet meg­haladó irodalmi múltra tekinthet visz­­sza. Eddigi munkásságának javarésze az 1920—1926. évekre esik. Nem egé­szen ismeretlen nálunk sem, egy-egy verse csak eljutott hozzánk, sőt egy temesvári előadás is elhangzott már róla régebben. Azoknak, akik csak a tekintélyek előtt hajlanak meg, meg kell említenünk, hogy Baudelaire-for­­dításaiban nem kisebb költők, mint Babits Mihály és Tóth Árpád voltak munkatársai. Hogy elismerten legkiválóbb mű­fordítóink egyike, az nemcsak költői képességein fordul meg, hanem azon is, hogy nyelvezete csodálatosan haj­lékony és kifinomodott, amiért az új nagy francia lírikusok fordítására például egyenesen hivatott. Költészete egészen sajátos, új­szerű, megkapó és tartalmas. A föld fia. Az anyaföld az ösztön­zője, annak az imádója. A tavaszi eső épp oly termékenyítően záporoz lelkére, mint a földre és augusztusi fényzuhatagban boldogan zárja ma­gába a nyár kincseit. Nem látott soha szebbet a hajnalnál, az erdőnél, a pa­taknál. Ila szénásszekér megy át a városon, lelke visszaszáll az őstermé­­szet képei közé. Úgy szeretni lenni, élni, mint kis tanyai ház előtt az akác. Úgy lenne jó: lenni titokban, csöndben, fölsziva a föld nedveit és illatban, ízben élni tovább vagy „rot­hadni ázott bokrok alatt“. Ám sorsa a kőrengeteghez köti, sorsa pedig a robot, a hajsza a pénz, a kenyér után. A szörnyű és bűnös városban kell lennie, melyet pedig jobb volna megátkozni és elmenekül­ni belőle hegyekbe, mezőkre, kristály­patakokban kimosni a test és lélek szennyeit. Ó, szörnyű a város, ahol vannak, akik csak nevetnek, míg má­sok üres kézzel jutnak a halálig. És nem segít a „gyémánt agyvelők mág­neses és nehéz s­ugara“ sem, nem a hazug eszmék játéka: el kell égetni a könyveket, váljunk szerkezetikké, hiszen emb­eristei­ként élni már úgyse tudunk. A tengelyeiből kivetett világ ször­nyű zűrzavarában a költő szava min­dig keserűbbé válik. Fellázad a pénz ellen, amely testetlen, de mindent át­fogó iszonyú szervezettségében nyo­morulttá teszi az életet. A mai fiata­lokét például, akiknek jobb lenne re­ménykedés helyett a revolver, a mé­reg vagy a vonat. És mit ér ma a munka?! Irtja az embereket, fegyen­­cekké teszi őket a kényszer szigorú puskacsöveinek erejével, így nem menekülünk a szegénység elől, amely­­olyan súlyos, hogy nincs is időle más menekülés, mint „az egyedül irgal­mas halál“. És ebben a szegénységben ma nem hazák, hanem világok vonag­­lanak és „roppant viharban bőg a nyomor“. És ezt a Sátán művét a jól fegyelmezett önzés tartja össze, az egész emberi élet a Sátán műremeke „a halál pompázó keretei között“. El­­bír-e hazája, amely alatt az egész ke­resztény Európát érti, egy új meg­váltást? Mert „a Megcsúfolt és Meg­feszített jósága, szíve, imája“ min­ket megváltani nem tudott. Ilyen és még döbbenetesebb gondo­latait ritkán szövi át a megnyugvás és a lecsendesedés, de énekli mégis, hogy koldusán is lehet boldog az ember, mert megvan a föld és akad szerelem. De szerelemről szóló versei is telje­sen különös, meglepő felfogást mu­tatnak. Ugyanaz a bátor, sőt meg­döbbentő hang, őszinte, mélységekről jövő. Szabó Lőrinc versei a modern lélek hullámzásait szólaltatják meg, a két­ségeket, gyötrődéseket, mindig erő­vel. Egyszer csipkeszerű finomsággal és könnyedséggel, máskor néptribu­­nok hevével zúg és árad. Kár, hogy utóbb szabadverselő lett. Költészete nem a megszokott és általános ízlés jegyeiből áll, de tehetségét és értékét vitatni nem lehet. Századunk harma­­dik évtizedének megkínzott, de szép­ségre még mindig vágyó lelke szól. A művelt magyarság sokat vár tőle. ------ Puhala Sándor dr.

Next