A Természet, 1922 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1922-05-15 / 9-10. szám

AZ ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL szerkeszti: RAITSITS EMIL KIADJA: BUDAPEST FŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE ♦ ♦ ♦ ♦ ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY ÉVRE 180 KORONA, FÉLÉVRE 90. KORONA ♦ ♦ ♦ ♦ XVIII. ÉVFOLYAM IX.-X. SZÁM. A Balaton téli madárfaunája. Irta : Keller Oszkár dr. (Folytatása és vége.) A bukók (Mergidae) közül ősszel és télért nagyszámban tartózkodik a Balatonon és környékén a nagy bukó (Mergus merganser­i). Ezt az érdekes réceszerű madarat, népies néven búvárrécének, vagy fűrészorrú récének is hívják. Kb. olyan nagy, mint a házi réce, a gácsér feje, bóbitája nyakénak közepéig és hátának mellsőrésze ércfényű feketészöld, míg hátának hátsó­része palaszürke, szárnytükrei fehérek. Alsó teste pirosan fehér, farka szürke, csőre, lábai világosvörösek, szemei dióbarnák. A tojó valamivel kisebb, mint a hím és feje bóbitája rozsda­barna, torka fehér, úgyszintén alsó teste is, azonban testének alsó része sárgás árnyalatú s oldalain szürkésen habozott. Tes­tének többi része általában megegyezik a gácséréval. A sarkkörök lakója­­ Európa, Ázsia északi vidékein tartóz­kodik. Késő ősszel és télen jelenik meg nálunk és ilyenkor folyóink, tavaink, nagyobb terjedelmű mocsaras vidékeink jég­mentes részein nagyobb csapatokban látható. A Balatonon, Kis­­balatonon és a Balatonmelléki vizenyős, mocsaras helyeken minden évben megjelenik. Feljegyzéseim szerint az 1921. évben az elsők november 2-án mutatkoztak. Az idei keményebb télen a Balaton jégmentes részeinek hiánya miatt környékünkről délebbre vonult. Kitűnően úszik és igen sokszor látható egyéb récefélék, különösen a nálunk ugyancsak télen mutatkozó kerce­récék (Nyroca clangula L.) társaságában. Az úszáson kívül igen jól bukik s úszás közben a legnagyobb ügyességgel kerüli ki az útjába kerülő jégdarabokat. Nálunk nem költ, ellenben az északi vidékeken a vizenyős, mocsaras területeknek, bokros fás helyeit használja fel költésre. Fészkét vagy egyszerűen a földön készíti, vagy nagyobb testű madarak elhagyott fészkébe tojik. Élelme leginkább halakból kerül ki, amiért a halastavak környékén nem örömmel fogadott jelenség. A halakon kívül megeszi a vízi rova­rokat és ezek álcáit, a különböző apróbb testű férgeket, csigákat és kagylókat. A keszthelyi Gazd. Akadémia természetrajzi gyűj­teménye 1 drb 1893. február 2-án elejtett tojót őriz (1. 5. képet), míg a­ Balatoni Múzeumban levő szépen fejlett, ugyancsak öreg tojó 1898. előtti években került a gyűjteménybe. A premontrei főgimnázium természetrajzi gyűjteményében 3 drb látható, ame­lyek közül a gácsért 1864-ben Keszthelyen lőtték le, míg a 2 tojó közül az egyik 1894-ben, a másik pedig 1864-ben került a fenti gyűjteménybe s mindkettőt a Kisbalatonon ejtették el. Ritkábban telel a Balatonnál az örvös bukó (Mergus serrator L.). Kisebb testű, mint előbbi fajrokona, csőre is hosszabb és karcsúbb a nagy bukóénál. A gácsér feje, bóbitája, nyaká­nak felsőrésze zöldesfekete, nyakán fehér széles örv kifejlődött, míg ugyancsak a nyak alsó része és begye rozsdabarna feketén foltozva. Alsóteste fehér, hasának oldalai szürkék, háta, válla fekete, csőre vörös, míg csőrének gerince sötétszürke, szeme sárgásvörös, lábai narancsvörösek. A tojó színte általában meg­egyezik a nagy bukó tojójával, csak a háta sötétebb árnyalatú és szemei sárgásbarnák. Ez is éppen úgy, mint fajrokonai a Sarkkörök és a magas észak lakója s ezen vidékeken sebes folyású folyók és patakok mellett szeret leginkább tanyázni. Nálunk télen csak ritkábban látható s akkor is inkább folyók és patakok környékén, míg a tavak mellett ritkábban. A Balatonon és környékén csak elvétve látható. Életmódja többé-kevésbbé olyan, mint fajrokonaié­s mint nagy halpusztítót rendszeres halgazdaságokban kíméletlenül irtani kell. Gyakori télen a Balatonon és környékén a kis bukó (Mergus albellus L). Csörgő récenagyságú, a gácsér uralkodó színe a fehér, míg a szem és a csörlő közötti rész, a tarkó környéke fekete, sötétzölden zománcozva, ugyancsak fekete színű a hátról kiinduló s a begy felé húzódó keskeny sarlóalakú sáv is. Farka hamvasszürke, csőre ólomszínű, szeme kékesfehér, lábai ólom­szürkék, úszóhártyája fekete. A tojó feje és nyakának hátsó­része rozsdabarna, torka és nyakának mellső része fehér, begye hamuszürke, fehéres habozással, farka sötétszürke. Hazája Észak-Ázsia és Észak-Európa. A felet délebbi vidé­keken tölti és ilyenkor Khinában, illetőleg Észak-Indiában nagy­számban található. Nálunk novemberben, decemberben és március­ban látható kisebb nagyobb csapatokban, inkább folyóink és patakjaink jégmentes részein. A tavak környékén ez sem igen tartózkodik. Kitűnően úszik még a víz alatt is és repülése az apróbb récékére emlékeztet. Igen fürge és élénk és állandóan a kerce récék társaságában látható, amelyekkel össze is párosodik. Élelme halakból, apró rákokból, férgekből kerül ki, amelyeket sokszor a legnagyobb ügyességgel a jég közül szedeget ki. Köl­tési viszonyait eddig még pontosan nem ismerjük. Találták fészkét a földön, faodvakban, kövek alatti üregekben, kövek

Next