Turista, 1967 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
Felfedező úton a Zala völgyében Alig 10 km-re húzódik a Zala folyó festői völgye a Balaton nyugati szélétől. Két domb között folyik északról délnek, majdnem 50 km hosszúságban a Balaton legnagyobb mellékfolyója, a Zala, amely Hídvégnél keleti irányba fordul és végighaladva a Kis-Balatonon, a fenéki hidak alatt ömlik be a tóba. A földtanilag rendkívül érdekes Zala völgye egy hatalmas törés következtében jött létre. A szél és a víz munkája folytán kimélyült a folyó völgye, két oldalán rendkívül érdekes dombvonulat, ún. hátság alakult ki. A keszthelyi és zalaapáti hátságok között a távolság alig 3 km. Középen a Zala folyó, kétoldalt szántók, rétek, kertek, domboldalra kúszó szőlők és itt-ott kis erdőfoltok húzódnak, egy művelt kultúrtáj a Zala völgye. Háromszáz évvel ezelőtt mocsaras ártéri terület volt, amelyen egyik hátságról a másikra csak csónakkal lehetett közlekedni. 1736-ban a zalavári apát egy darab fából faragott csónakban járta be területét, és a nádasokban még farkasok üvöltöztek. Ma a szelíd szépségű tájakon termelőszövetkezetek működnek és korszerű öntözéses gazdaságok alakulnak ki. A török időkben a völgy népe a várak védelme alá húzódott és Zalavár, Pölöske, Csány, Zalaszentgrót, Szentgyörgyvár kis várai a magyarság menedékhelyei voltak 150 éven át. Legtöbb vár már elpusztult, helyét csak gödrök, földhányások jelzik. Keszthelytől utunkat először Zalavárnak vettük, ahol a minden évben vándorzászlóval kitüntetett híres tsz működik. Nagy tervek válnak itt valóra. A Zala partján már áll a vízkiemelő épület és már fektetik a 40 cm átmérőjű csöveket, hogy többszáz holdon öntözőgazdálkodást folytassanak. Nagyszerű kertészet lesz itt éveken belül. Ahol a Zala vize nagy kanyarulattal délről keletnek fordul, áll a kis Hídvég puszta. Fontos átkelőhely évszázadokon át. A folyó bal partján egy kis erőd állott, amelyben a zalavári vár hajdúi vigyáztak az átkelőhelyre. De aki a folyó jobb partjáról akart átjutni és véletlenül meglepték a törökök a 16. és 17. században, bizony sokszor áldozatul esett. Ezért irta Kapra Ferenc a komáromi vár kapitánya 1588-ban Nádasdy Ferenc dunántúli főkapitánynak: „Az hídvégi kastély semmi hasznokra nincsen az vitézeknek, sőt nagy kárvallásokra... az Törökök unos untalan az rév előtt lesnek és az mely arra akarna menni, vagy elfogják, vagy az Balatonba ugrik, oda hal, kettő az ellenség: víz és fegyver, avagy rabság... de ha Konend volna csinálva az kastély, az kit elő vennének, mégis lenne bizodalma hová szaladni." ... Sajnos nem épült meg a jobb parton, és biztosan még sok ember esett áldozatul, amíg a török el nem takarodott e vidékről. Utunk következő pontja a borairól és kilátásáról híres Pogányvár, amelynek gerincéről nagyszerű kilátás élvezhető a környező tájra. Pogányvár jó borán kívül öreg fáiról is nevezetes. 600 éves szelídgesztenyefa, 400 éves hársfa és 250 éves fenyők uralják a gerincét, kitéve évszázadok viharainak, amelyekkel szemben eddig ezek a fák bizonyultak az erősebbeknek. A hegyen a Zala megyei turisták által készített új jelzés vezet. A piros jelzés nyomán ezután Dióskál községbe ereszkedünk le, amely a Zala völgyének egyik kedves mellékvölgyében fekszik. Hangulatos dombok keresztezik, a község házai a lejtőkre kúsznak fel. Dióskál azért érdekelt, mert ott született 1754-ben Virág Benedek, a kiváló ódaköltő, Berzsenyink elődje. Csokonai Vitéz Mihály róla írta,... Te pedig zengedező Virág! A zöld Pannóniát és Dácia szüzeit Új hangokra tanítgatod.” Megtalálták a szülőházát is, a Kossuth Lajos utca 62. sz. alatt. Meghatva léptünk be az alacsony szobába, amelyben a költő élt. Dióskálon az emlékét szépen megörökítették. Hatalmas, emeletes iskolát építettek, amely az ő nevét viseli. Maga a község hosszan elnyúlik, északi végén, magaslaton áll a templom mellett egy 400 éves gyönyörű szilfa. Emlékezve az akarattyai haldokló szilfára, örömmel nézegettük a 25 m magas fát, kihaló falának egyik egészséges, szép példányát. A templom falában márványtábla, Virág Benedek bronz képmásával hirdeti a költő emlékét. A séta után a község főterén az italboltba is betértünk, ahol feketét kértünk. Nem is gondoltuk komolyan és nagy meglepetésünkre, kaptunk. Pár perc múlva hozták is aranyszegélyű poharakban a jó kávét. Látva csodálkozó pillantásomat, megkérdezte a kiszolgálónő. — Talán nekünk nem szabad aranyszegélyű pohárból inni? — Nekünk is jobban ízlik ebből a kávé, nemcsak a pestieknek. Igaza volt, amíg a piros jelzés nyomán tovább ballagtunk a szép völgyben Pacsa irányába, elgondolkodhattunk, hogyan tört be a kultúra mindenféle formában, még az ilyen kis elzárt falvakba is, mint Dióskál. Egyébként a Zala völgye annak, aki nem sajnálja a fáradságot és a szebb, természettől gazdagon megáldott helyeket gyalog járja be, sok érdekességet nyújt. A sok oldalvölgy mindegyike rejteget valamit, amit érdemes megnézni, öreg földvárat, vagy többszáz éves öreg fát, forrásokat, vagy magasan fekvő tavat, különleges formájú templomot, vagy egy nagy ember szülőházát, amelyek felfedezése örömmel tölt el és megjutalmazza fáradságunkat. (Folytatjuk) Zákonyi Ferenc Harangláb Sármelléken KV