Természettudományi Közlöny 1891 (23. évfolyam, 257-268. füzet)
1891-05-01 / 261. füzet
az állatok színének mustrázatáról. 237 domesztikáczió és a rossz bánásmód nagyon lesilányított a szamár. Habár a szamár rendesen már nem visel rajzokat, némelyiken mégis megmaradt még egy harántcsík a vállán. De hogy eredetileg a szamaraknak is voltak rajzaik, az határozottan kiviláglik abból, hogy néha-néha a fiatal szamárcsikókon látni épen a kvaggára emlékeztető csíkokat. De még néhány fiatal csikóról is fel van jegyezve az irodalomban, hogy ilyen rajzok nyomai voltak rajtuk láthatók, különösen testek mellső részein.* És hogy a mi lovaink eredetileg szintén viselhettek csíkokat, rajzokat, a mellett szól az, hogy jelenleg épen szünőfélben vannak rajzaik, mintha eloszladoznának az alapszínben ; úgy látszik épen azon a fokon vannak a lovak, hogy rajzaikat elveszítsék és az egyszínűségbe menjenek át, mert innét erednek valószínűleg azok a kerek nagy foltok, amelyek az almás-szürke lovakat díszítik. Mindezeknél azonban még sokkal világosabban bizonyítanak a madarak a mellett, hogy csakugyan távoltak lehettek elődeik. Tudjuk, hogy a madarak fiai, általában beszélve, fészekhagyók vagy fészeklakók. Az előbbiek, amint kikelnek a tojásból, ott hagyják a fészket, bujkálnak, ide-oda futkosnak, kapargálnak és maguk keresik meg mindennapi kenyereket, mint például a kis csibék. Csak néhanéha keresik fel anyjuk oltalmát. Ezek az élet viszontagságainak inkább kitéve, mindjárt kezdetben pelyhesek. A fészeklakó madarak fiókái ellenben tehetetlenek ; ott maradnak a meleg fészekben, nem mozognak szabadon, nem keresnek eledelt, hanem csak csipongnak ; kitárják szájukat, hogy szüleik beletömjék a táplálékot. Ezek többnyire meztelenek, mert hiszen nincsen is annyira szükségök a cmel ruhára, szüleik dédelgetik, melengetik őket. Csak késői, ölt ruhát, amikor rendszerint már nagyocskák és fejlődésökben előhaladottabbak, már régen elhagyták azt a fiatal állapotok melyen őseik sajátságairól és eredeti tarkázatáról tehetnének tanulságot. Ezek tehát, a fészeklakók, kevésbbé vezetnek bennünket a régi mustrák nyomára. Ellenben a fészekhagyók, mindjárt kikelésökkor bírván pelyhes ruhával, ilyenkor még elég fiatalok arra, hogy elődeik rajzait viseljék. És ime ! a tyúkfélék, az úszómadarak, a búvárok, a szalonkák stb. fiókái többnyire hosszantsávoltak kezdetben, azután foltosak, míg végre a végleges tollazat váltja fel a pehelyruhát. A házi tyúk csibéin gyakran vannak hosszantmenő sávok , de hát ez tenyésztett állat, azért nem szabad megütköznünk, hogy nem * Darwin, A fajok eredete. — Brehm, Thierleben.