Természettudományi Közlöny 1914 (46. évfolyam, 593-616. füzet)
1914-04-15 / 600. füzet
rint, egy vándorúton levő, mintegy 20 tagból álló gödénycsapat ereszkedett le megpihenni 1886 tavaszán az aradmegyei Pankota mellett. Új-Panát mellett is észleltek egy pelikán-csapatot 1887-ben stb. Mindezeknél régebbi feljegyzés a tatai, melynek magyar fordítása a következő : „Nagytömegű, halászó pelikán madarak, melyeket hazai nyelven gödénynek nevezünk (onocrotali, aves piscatrices, quas vernacula Gödény vocamus), oly nagy bőségben jöttek a szomszédos halastavakra, hogy kétezeren fölül számláltattak ; nyolczvanéves emberek és még idősebb születésűek mondották, hogy soha ennyit ezen részeken nem láttak ; azt hiszem, ennek oka az elpusztult halaknak sokasága volt, melyeket előző télen a jég, magas hóval megterhelve, a szomszédos halastavakban összenyomott ; ezek hulláinak szagától e madarak messziről vontatva, csapatostól ide röpültek. Sőt még az élő halakban is nagy volt a kár, ugyanis egy ólomgolyóval elejtettnek torkában találtak három- vagy négyfontos pontyokat ; olyan terjedelmű torkuk volt, hogy egy bizonyos halász, szemünk láttára, lábvértes lábát, ágyékig beledugta egy megöltnek torkába ; a híres uradalom, hogy ezeket a rabló szárnyasokat a halastavaktól azonnal távoltartsa, parittyás vadászokat rendelt", a kik szüntelenül tartó hajigálásokkal azokat üldözték és megölték, a hátramaradottakat pedig a Tiszára visszavándorolni kényszerítették." Ha ebben a régi, nem szakembertől eredő, rövid följegyzésben találunk is nagyításokat vagy túlzásokat, úgy hiszem némi valószínűséggel mégis következtethetünk a leírt gödények fajára. E gödények a rózsás gödény (Pelecanus onocrotalus L.) fajhoz tartozhattak, bár — tekintve azt, hogy forrásunk szerint egyik elejtett gödénynek óriási torkába egy halász lábvértes lábát ágyékig bele tudta dugni (?) — az sem lehetetlen, hogy ama gödények a legnagyobb fajhoz, a borzas gödényhez (P. crispus BRUCH) tartoztak. Ebből az érdekes régi feljegyzésből az is kitűnik, hogy a gödény 1767 táján még nem volt ritkaság a tatai halastavak (Nagytó, Cseke-tó, Városi-tó, Asszony-tó stb.) vidékén, mert hiszen a legöregebb emberek csak azt állították a kétezer gödény mindenki előtt feltűnő megjelenésekor, hogy soha ennyit ezen részeken nem láttak. Dr. Dornyay Béla: A kalcziumklorid védő hatása a szervezetre. Az utóbbi években HAMBURGER azt az érdekes tényt derítette ki, hogy kalcziumklorid adagolására a „sokmagvú" fehérvérsejtek (leukocyták) mozgása élénkebbé lesz és a fagoczilózis is fokozódik. Fagoczitózison tudvalevően a fehérvérsejteknek azt a sajátságát értjük, hogy idegen testecskéket tudnak testükbe felvenni és azokat meg bírják emészteni. A fehérvérsejtek ezen tulajdonságának a szervezet védekezésében a baktériumok ellen nagyon nagy és jelentős szerepe van. A kalcziumkloridnak ez a hatása valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a fehérvérsejteknek is éppen úgy, mint a szervezet többi sejtjeinek, bizonyos kalcziumsókra van szükségük, hogy magjuk működését teljes mértékben kifejthesse. E tapasztalatok alapján EMMERICH R. és LOEW O. ahhoz a föltevéshez jutottak, hogy a kalcziumsók nemcsak a fagoczitózist tudják fokozni, de egyszersmind növelik a szervezet által a kórokozó csirák ellen termelt védőanyagok termelését is, vagyis más szóval nagyban fokozzák az állat ellentálló tehetségét a kórokozó csirák iránt. EMMERICH és LOEW föltevésük igazolására különböző kórokozó csirákkal oltottak be egereket és tengerimalaczokat. 1 Arad vm. és Arad sz. k. v. természetrajzi leírása. Arad, 1893. 73. lap. 2 Valószínűleg magasszárú, vízhatlan halászcsizmát kell alatta érteni. 3 A GRÓF EszTERHÁZY-család tatai uradalma. 1 R. EMMERICH und O. LOEW, Über Erhöhung der natürlichen Resistenz gegen Infektionskrankheiten durch Chlorkalzium ; Arch. f. Hygiene, 80. köt., 261. lap. 23*