Természet Világa, 1975 (106. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

DR. TAKÁCS FERENC főiskolai adjunktus Testnevelési Főiskola, Marxista Tanszék, Budapest A KÖRNYEZETVÉDELEM ESZMEI-TÁRSADALMI KÉRDÉSEI Az ember környezetmódosító tevékenységének következményeként kialakult szennyezés és egyéb környezeti ártalom objektív szociális tényezővé vált, amely — elsősorban az iparilag fejlett országokban — nagy tömegeket érint és közvetlen kapcsolatban van a társadalmi élet lényeges (politikai, gazdasági, kulturális) szféráival. A téma vizsgálata többé már nem csupán néhány „megszállott természetbúvár'' vesszőparipája. Hogyan alakult ki ez a helyzet? Kíséreljük meg röviden ismertetni e folyamat főbb szakaszait. A­z ember környezetmódosító tevékenysége a munka sine qua nonja, az ember legfontosabb specifikuma. A munka történeti típusait kell te­hát szemügyre ven­nünk, ha a környezetmódosítás problémáit akarjuk vizs­gálni. Az emberi munka legelső és leghosszabb rendsze­rében, a kéziszerszámos technika korában az ember­természet viszony sokkal közvetlenebb volt: az ember elsődleges „éléskamrája és fegyvertára” a természet. En­nek ellenére már ekkor szembekerült az ember a ter­mészettel — amelynek egyébként része volt — és igye­kezett „legyőzni” azt. De ereje ekkor még kevés: az ember-természet relációban csak kismértékben az ember az uralkodó tényező. A kezdetleges és csak helyi kör­nyezetmódosítás nem tudta megváltoztatni lényegesen a környezetet, így a természet az egyensúly részleges meg­bomlását könnyen kompenzálta. A prekapitalista ter­melési módokban — a relatív fejlődés ellenére — végig megmaradt ez az alaphelyzet az ember és természet vi­szonylatában. Az ipari forradalom a gépi termelésre való áttéréssel újat hozott az ember-természet relációban is. A gépi nagyipar ter­melőereje rövid idő alatt messze felülmúlta az előzőeket és mi­nőségileg új szintre emelte a termelési technikát. A tőkés ter­melés fokozódó intenzitása miatt a bioszférát alkotó életközös­ségek (biocönózisok) relatív egyensúlya megbomlott, és kiala­kult a „bioszféra-válság". A tudomány és a technika fejlődé­sével az emberi környezetmódosítás planetáris jellegűvé vált, és a bioszféra átalakult nooszférává (Le Roy). A nooszférában az ember szinte „geológiai erőt” képvisel: új anyagokat állít elő és megváltoztatja a bioszféra összetételét, megbontva ezzel az ökoszisztémát. Az ember ettől kezdve lett a természettel szemben kiszolgáltatott félből egyre inkább „uralkodó” fél, legalábbis potenciálisan, hiszen a tőkés viszonyok korlátozzák ezt az uralmat. A kapitalista viszonyok között működő gép egyúttal az ember kizsákmányolásának is — eddig soha nem létezett — hatalmas eszközévé vált és válik. Már a „Német ideológiá”-ban és a „Grundrissé”-ben is megtalálható az a gon­dolat, hogy a természeti gazdálkodás körülményei között az egyén alá van rendelve a természetnek, a kapitalizmusban pe­dig a „felhalmozott munkának”, a tőkének. „Mindazokban a formákban, amelyekben a földtulajdon uralkodik, még a ter­mészeti vonatkozás az uralkodó. Azokban, amelyekben a tőke uralkodik, a társadalmilag, történelmileg létrehozott elem az uralkodó." Az ember-természet viszony valójában csak a két megelőző társadalmi állapot (tézis, antitézis) szintéziseként — a kommunizmusban — oldható meg a humánum legmagasabb fokán. Látnunk kell azonban azt is, hogy az ember-természet vi­szony ilyen irányú torzulása csak részben technikai probléma. A környezettel szembeni közömbösség, a zabolátlan „cowboy­­gazdálkodás” (Kenneth Boulding) az elidegenített társadalmi viszonyok következménye is. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ember-természet viszony az ember-ember viszony sajátos ve­­tülete. Azoknak a társadalmi-termelési viszonyoknak a meg­szüntetésével együtt lehet csak megoldani az ökológiai válsá­got, amelyek lehetővé tették kialakulását. Marx kifejtette — szintén a „Grundrissé”-ben —, hogy a közvetlen használati ér­téket termelő prekapitalista társadalmakban nem volt ismeretes az emberek feletti dologi uralom, így: „a régi szemlélet, amely­ben az ember jelenik meg a termelés céljaként. . . igen magasz­tosnak látszik a modern világhoz képest, amelyben a termelés jelenik meg az ember céljaként és a gazdagság a termelés cél­jaként”. Szerintünk itt van a környezetszennyezés legfőbb gyö­kere. Nem a „technikai fejlődés által teremtett erő” az, amely elsősorban előidézi a környezetrombolást — ez csak eszköz, le­hetőség —, hanem inkább az a társadalmi rendszer, amely a profitot minden emberi érték fölé emeli. A termelői tevékenység harmadik fő rendszere a ko­runkban kialakuló tudományos-technikai forradalom (TTF) által létrehozandó komplex automatizálás. Ez a munkarendszer szintén újabb alapvető változást hoz lét­re az ember-természet relációban, ami azonban koránt­sem azt jelenti — mint sokan gondolják —, hogy a technika végleg eluralkodik az emberen, és a fejlődés a katasztrófába torkollik. Gyakran a környezetszennyezést egyértelműen a tudományos-technikai forradalommal hozzák összefüggésbe, pedig nyilvánvaló, hogy azok a jelentős szennyezések, amelyek ma reálisan fenyegetik az egészséges emberi életet, nem a komplex automatizá­lás következményei, hanem a gépi nagyipar által kelet­keznek. Gondoljunk csak arra, hogy hazai gyárainkban a — szórványosan létrehozott — komplex automatasoro­kat mint az egészséges, valóban emberi munkahely irigylésre méltó példáit „mutogatják”, de mellette ott van, mintegy kontrasztként, a kibírhatatlanul szennyező, egészségtelen „régi” technika. Természetesen ez nem je­lenti azt, hogy a TTF a maga sajátos formájában nem .

Next