Természet Világa, 1983 (114. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
Vajda Péter A hazai természettudományos ismeretterjesztés úttörője „Az égi nap csak testi szemeinket világítja meg, lelki szemeinkből csak természetismeret veszi el a sötétséget. Ez támadja leghatásosabban a testériesség, igazság, jog és rend mellett, ez teszi alapkövét a társas erényeknek." így hirdeti a természettudományos műveltség fontosságát Vajda Péter író és természetvizsgáló, pedagógus és morálfilozófus, aki 1808. január 20-án — tehát 175 éve — született a Veszprém megyei Vanyolán. A paraszti családból származó tehetséges ifjú először Sopronban tanult, majd Győrött, 1828-ban pedig a pesti egyetem orvosi karára iratkozott be, azonban a diplomát Stáhly professzorral történt nézeteltérései miatt nem szerezhette meg. 1883-ban a Magyar Tudós Társaság (az Akadémia) folyóirata közzétette a még 1832 márciusában hozott döntését, melyben felszólította a magyar írókat 61 külföldi tudományos munka lefordítására. Az ajánlott művek között szerepelt Georges Cuvier Le régne animal distribué d'aprés son organisation című munkája is. Vajda Péter elhatározta, hogy az állatrendszertannak ezt a korszakalkotó munkáját lefordítja nyelvünkre. Elhatározásában zoológiai érdeklődése mellett bizonyára nagy szerepet játszott, hogy az orvosi karon kedvelt tanárai közé tartozott Bugát Pál, a magyar természettudományos műnyelv egyik megteremtője, s Reisinger János, aki elsőként hirdette nálunk Cuvier tanításait egyetemi katedrán. A nagy francia tudós ötkötetes művének lefordítása nagy szakmai és nyelvi felkészültséget követelt. Vajda mindkét kívánalomnak a tőle telhető legnagyobb áldozatkészséggel akart eleget tenni. Szakmai szempontból természetesen ismernie kellett nemcsak a műben szereplő európai, hanem a trópusi állatfajokat is. Minthogy expedícióra semminemű támogatást nem kaphatott, elhatározta, hogy könyvkötő legényként bejárja Nyugat- Európát, s elutazik Angliába, hogy — amint ő írja „a londoni zoologicus kertet" tanulmányozhassa, amelyben már akkor is számos állatfaj példányai képviselték az idegen tájak — köztük a trópusok — faunáját. 1833 őszén indult el útjára Vajda Péter, visszatérőben Lipcsében telepedett le, ahol Garasos Tár címmel folyóiratot indított. Az 1. szám vezércikkében a lap feladatai közt kiemeli „a természettudományt egész kiterjedésében, ide számlálván a physikát, mechanikát, statikát stb." A folyóiratnak összesen 12 száma jelent meg, mintegy 100 oldalnyi terjedelemben, jó képekkel illusztrálva. Általában egy-egy szám elején valamilyen távoli ország érdekes városáról hozott tájékoztatást a folyóirat, ezután — Vajda műszavaival élve — rövidebb-hosszabb növény- és állattudományi vonatkozású ismertetés következett, főként a trópusi élővilág jellegzetes fajairól. Érdekes technikai cikkeket is közölt, pl. „A villany", „A czukorkészítés" stb. témákról. Sajnos a magyar természettudományos ismeretterjesztés úttörő folyóirata rövid életű volt. Vajda Péter 1834 őszén végleg hazatért, s ezáltal a külföldön megjelent magyar folyóirat meg is szűnt. Később a Természet c. folyóirat szerkesztésében működött közre. Vajda Péter hazatérése után főként könyvek írásával foglalkozott, miközben tovább dolgozott a Cuvier-fordításon. 1835-ben három könyve jelent meg Kassán, köztük kettő természetrajzi vonatkozású: az egyik A tapasztalt méhészgazda (Uzdi Péter álnéven), a másik Természethistória gyermekeknek Raff György Keresztély után, az utóbbiról a kortárs tudománytörténész és zoológus Hanák János írja, hogy Raff művének legjobb és legszebb magyar fordítása. A következő évben Pesten botanikai művét adták ki, címe: Növénytudomány. Magyar—latin füvésznyelv és rendszerisme. E munkái, amelyek a magyar természetrajzi műnyelv megteremtésében úttörők voltak, az Akadémia tagjainak elismerését is elnyerték, olyannyira, hogy eltekintve attól, hogy Vajda nem szerezte meg az orvostudori oklevelét, 1837-ben a nagy tekintélyű testület tagjai sorába választották mint levelező tagot. Négy év múlva, 1841-ben megalakult a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, s ez a június 13-i alakuló közgyűlésen Bugát Pált választotta elnökül, első jegyzővé (titkárrá) pedig Vajda Pétert. Vajda pályájának csúcspontjára érkezett, tekintélye most már súlyosan esett latba tudományos életünk irányításában, s ezért végre 1841-ben megjelent Az állatok felosztása alkotása szerint . . . Cuvier után. A nagy jelentőségű vállalkozás azonban csonka maradt: a 10 részből áló műből csak az első két rész (emlősök, madarak) jelent meg mintegy 600 oldal terjedelemben. A további részek fordításáról Hanák János azt írja, hogy Vajda all. kötetet is lefordította, a fordítást az Akadémia el is fogadta, azonban a kéziratnak már 1849-ben ő sem akadt nyomára . . . Vajda 1843 őszén tanári állást vállalt Szarvason, ahol az evangélikus gimnáziumban a legkülönbözőbb tárgyakat volt kénytelen tanítani. Ezekhez mind maga írt kéziratos tankönyveket, melyek azonban jórészt szintén elvesztek, sajnos természetrajzi tankönyve sem maradt ránk. Vajda 1845 tavaszán Erkölcsi beszédek címmel tanulmánykötet nyújtott be megjelenés céljából a cenzúrának. Az egyházi, majd az állami szervek a mű egyes világnézeti szempontból akkor merésznek ható kijelentései miatt eljárást indítottak ellene. Az ügy oly nagy hullámokat vert, hogy maga a király, V. Ferdinánd is értesült róla. 1845—46 fordulóján azonban már úgy látszott, hogy egyes haladó szellemű magyarok, mint pl. Székács József véleménye nyomán felmentik Vajdát. Ám az addig makkegészséges férfi 1846 elején megbetegedett, és február 10-én tüdőgyulladás következtében elhunyt. Halálát Petőfi hosszú költeményben siratta el. Kátai Gábor a Társulat történetében, 1868-ban így emlékezik róla: „Elfeledhetnénk-e Vajda Pétert, kinek homlokára a költészet és a természettudományok múzsái vetélkedve nyújtják a koszorút . . ." KÁDÁR ZOLTÁN Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk 1983/1. számában olvastam az Oberfrank—Rékai Drágakövek c. könyvéről megjelent rövid ismertetőt. Kiegészítésként néhány gondolatot szeretnék ehhez hozzáfűzni. Tudomásom szerint a drágakövekről közel száz évvel ezelőtt jelent meg az első összefoglaló mű, dr. Schmidt Sándor A drágakövek c. munkája, amely a K. M. Természettudományi Társulat kiadásában 1890-ben jelent meg Budapesten. Megemlíteném, hogy Schmidt S. 1885. február 3-án magántanári képesítést nyert a tudományegyetemen, 1890. április 17-én elnyerte a rk. tanári címet, majd Krenner javaslatára 1891-ben a M. T. Akadémia levelező tagjának választotta meg. Műve a drágakövekről két kötetben jelent meg, és az elöljáró beszédben a következőket olvashatjuk: „Mikor a K. M. Természettudományi Társulat könyvkiadó vállalata megbízott, hogy a drágakövekről munkát írjak, ebből reám nem csak megtiszteltetés, hanem egyúttal kötelesség is háramlan. Mindkettőnek becsületes munkával iparkodtam megfelelni." Valóban ez a kétkötetes mű korának tudományos ismereteit rendszerezi közérthetően, olvasmányosan, de tudományos pontossággal. Munkássága méltán érdemelne nagyobb figyelmet már csak azért is, mert a kristálymorfológiának volt nemzetközi hírű mestere. Munkásságáról lapjuk hasábjain (1975/8) dr. Bidló Gábor emlékezett meg, amiért ezúton is köszönetet mondok. Szükségesnek tartottam a fentiekre felhívni az Önök szíves figyelmét, remélve, hogy méltatására lapjukban még visszatérnek. Tisztelettel: Schmidt Sándor tanár Marosvásárhely 182