Természet Világa, 1984 (115. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Három nap Szeretnénk intézetünkben mosolyogva vagy közönyös arccal napirendre térni fölötte, szeretnénk „a többi közé tenni az ügyet", de csak nem sikerül. Egyfelől az ,,ügy” nem való a többi apró bosszúság közé, másfelől a minket ért bosszúságról van szó — ilyesmiről kár lenne írni e helyen. A Művelődési Minisztérium két javaslatot készített, mint írják, másfél évi munka árán. Nem kevesebbről szólnak, mint a hazai közoktatás és felsőoktatás fejlesztéséről a következő évtizedben-évtizedekben. A javaslatokat széles körű vitára bocsátották, közzétéve az érdekeltek számára hozzáférhető folyóiratokban és megküldve egyes intézményeknek, így például a Központi Fizikai Kutató Intézetnek is. Véleményt, bírálatot kérve. Csak — és éppen erről van szó — kicsit szűkre szabták a válaszra szánt időt. Nekünk például három nap jutott, de másoknak se több. Próbáltunk nem megsértődni: bölcs ember soha nem sértődik meg, okos ember pedig nem sértődik meg egy minisztériumra. De eltréfálni azért átallottuk volna azt az ügyet, amely az egész magyar ifjúság sorsát, szellemi és erkölcsi felkészültségét érinti. Igyekeztünk komolyan venni e kimérafeladatot, megítélni sok ember másfél éves munkáját egy évtizedes hatású, mindennél fontosabb kérdésben , három nap alatt. Nem idevaló a mi véleményünk, amennyire ennyi idő alatt telt tőlünk, megértettük a javaslatok célját, hozzájuk fűztük, amit másképpen gondolunk. Azóta bizonnyal a szerzők kezében van a véleményünk, és most ők töprenghetnek valami hasonlón. Lehetséges, hogy mi komolyan úgy gondoltuk, ezt a feladatot három nap alatt el lehet végeznünk? Mi akartuk megsérteni őket azzal, hogy másfél évnyi munkájukat (és ebben a kérdésben!) csak egy futó átlapozásra méltatjuk? Vagy ők vették a maguk munkáját olyan csekélybe, hogy ekkorányi véleménnyel is beérik? Vagy annyira magabiztosak, hogy bírálatra, tanácsra nincs is szükségük? De akkor miért kérték? Vagy szerzőkkel és bírálókkal egyaránt tréfát űz valaki? Vagy egyszerűen mi értettük félre a feladatunkat? Talán el se kellett volna olvasnunk a két javaslatot? Talán nem is kíváncsi senki a véleményünk tartalmára, elegendő a puszta tény, hogy megkérdeztek minket, és mi válaszoltunk? Akárhogy is van, nem szerzőket és nem bírálókat sértettek itt meg, hanem egy fontos elvet. A demokratikus folyamatoknak egy új fajtája van kibontakozóban az országban. Jobb híján a tartalmi bírálat demokráciájának nevezhetnénk. Egyszerű felismerésen alapszik: a döntéseket azoknak a megkérdezése után helyes csak meghozni, akiktől a kérdésben érdemi vélemény várható. A megkérdezettek körét persze csak némi bizonytalansággal lehet meghatározni, ez a bizonytalanság az ára annak, hogy a hozzá nem értők, tehát könnyen manipulálhatók, a meddő véleményűek nem terhelik a határozathozókat. Az eljárásnak az a meggyőződés a sarka, hogy a szakértelem felelősségtudattal, az pedig jóhiszemű segítőkészséggel jár együtt. A „tudók köztársaságának" felkészültsége és intellektuális erkölcse reményt nyújt arra, hogy a végső soron kialakuló véleményt, a döntést befolyásoló tanácsot kevéssé torzítják majd el partikuláris érdekek, emésztetlen eszmék. Hogy így ki lehet talán űzni az „ős patkányt, a meg nem gondolt gondolatot". Ezt a gyökeret verni készülő demokratikus folyamatot sértette meg a három napra nyesett tanácskérés. Szavazás nélküli demokrácia talán létezhet. Gondolkodás nélküli demokrácia nincsen. SCHILLER RÓBERT