Természet Világa, 1992 (123. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
NÉZŐPONT Bessenyei György (17477-1811), Mária Terézia termetes testőre a katonapálya lehetőségeinek megragadásával lett a magyar felvilágosodás egyik fontos alakja. Aligha gondolta volna, hogy a véletlen szeszélyei folytán 1992-ben lapunk fogja a sokáig kéziratban lappangó A természet világa avagy a józan okosság c. tankölteményének gondolatait felidézni. Pedig ezt tesszük, mert találva érezzük magunkat a gondolatok aktualitása miatt. Bessenyei testőrként ismerte meg az akkori Európa fontos országait és nyelveit (főleg a franciát), megfelelt a tanulmányok során felismert kötelességének. Át kell ültetnie magyar anyanyelvére a megvilágosodást hozó józan ész kíváncsi kérdéseit és a racionális magyarázat iránti igyekezetét, így aztán a magyar irodalomtörténet méltán tekinti vízválasztónak az 1772. esztendőt, amikor is első írásai megjelentek. Életműve nemcsak az irodalomtörténet, hanem a magyar bölcselet értékes relikviája is. És nemcsak relikvia, hanem élő értelmes és tanulságos szöveg. Igaz, a korabeli nyelvállapot olykor fárasztó buktatóin keresztül szól hozzánk. Nekünk szól példája, akik írjuk és olvassuk a Természet Világát, akik (más címek alatt is) törekszünk arra, hogy a műveltséget, a mesterségbeli tudást és a tudás felelősségét tanítsuk és terjesszük. Nekünk, akik érezzük, hogy az általa elvetett magból a magyar talajon kisarjadt kultúrának van értelme és esélye életünk alakításában. A Bessenyei ajkára toluló friss filozófiai, politikai és tudományos fogalmak olykor esendően hangzottak magyarul. A Holmi c. filozófiai írása bölcs és tanulságos megállapítások mellett olykor megmosolyogtat. Lássunk példát! „Vigyázz reá, minden dolognak filozofikus mondást adok, mely magában is magyaráz. Különben tudod, hogy a szókhoz ha hozzászokik az elme, mindjárt helyesekké lesznek... Természetnek ízei: azt értem ezen, amit az athemuson, mert úgy-e, hogy magyarul az ízecske a legkisebb rész a testben, de mikor természet ízét nevezem oly kicsinynek, értsd ekkor az ízet, melyet alig vehess fel szemeddel vagy éppen nem, azon megfoghatatlan apróságával." Azt hiszem, ez utóbbi szavaknál tömörebb összefoglalás az atomokról, mint a mai fizika és a kémia közvetlen érzékszerveink hatókörén jócskán túleső realitásáról nem található a magyar szakirodalomban sem. A természet világa... 1797 és 1801 között íródott. A kéziratot a Kancellária 1802 és 1804 között elfektette. 1804 októberében kelt határozatával pedig kinyomtatását megtiltotta. Csaknem egy évszázad múltán nyomtatták ki. Mi a Szauder József gondozásában (Magyar Klasszikusok sorozat, 1953) megjelent formájából idézünk. A megszerzett tudását továbbadni kívánó szerző kérdi: „... mit írjak, kinek és minek? ...(aki) még e földön írással okoskodott, mind küszködésében cselekedte. Vagy sorsát panaszolta, vagy kenyerét kereste, vagy vakított, hogy vezethessen, vagy gonoszság ellen dolgozzon... írok én is nyugalmamban, kínomban, nem tudván mi vonsz, csak érzek a bennem élő természetben oly ellenállhatatlan ösztönt, mely magát társaival közölni kívánja...” De hogyan kell ezt csinálni? „Hogy kelljen az embert szépen mulattatni. Hol az együgyű is tudjon oktattatni? Hol elmélkedésed a bölcs is vizsgálja... Hol sötéten is tisztán meglássanak És unalom nélkül kedvet olvassanak... Ne sajtold eszedet, hogy meg ne értsenek, Hogy veled küzdjenek és félretegyenek. Kevés elmében van ezzel elégedés. Unalmas, tudod, a kemény elmélkedés... Amit mások mélyen vagy homály közt írtak, Titkos értelemmel nagyon körülnyírtak, Tedd ki verseiddel a nap világára. Hadd nézhessen kiki az igazságra. Ne légy érthetetlen, hogy csak csudáljanak. Hanem hogy értsenek s tőled tanuljanak. Ahol nem értenek, ott semmit sem mondtál Nem érzik beszéded, hiába fáradtál... A régen felszentelt mély tudatlanságot Ne hirdesd hazudva úgy mint igazságot. ... Miért nem mondtátok ki ti reszkető lelkek Az igazat, melyet bennetek éreztek? Ez rangját, kenyerét, amaz mássát félti, S felel, hogy a dolog őtet nem illeti. Kit nem illet köztünk, mondd meg, az igazság, A közjó, emberség, okosság, boldogság?... ... Szólj a tudatlanhoz, súgj az együgyűknek Inkább, mint a bölcsnek és a nagylelkűknek. Ne kend hát szemeket azoknak, kik látnak. Annak kell lehúzni hályogát, aki vak. Fedezd fel előtte szép okoskodással. Mi a sorsa, s tanítsd tapasztalással. Magyarázd tárgyait, közjavát, törvényét, kettős tartozását, élesszed reményét, Mutasd meg érdemét a szép emberségben, ... Hogy mi itt az ember? Kicsoda mint polgár És hol van felhányva közöttük a határ? ... Lakik az emberben oly józan ítélet, Melyet ördög, pokol tőle el nem vehet Akármit üldözték az elmegyilkosok, S a természet ellen feltámadt tudósok... ... Minden gonosz érzi, mikor lop és megcsal. Hogy szembeszökik az örök igazsággal. És ha tettén kapod, szava megfagy szájján, Elpirul s megszökik előled lábujján!!” Nem hiszem, hogy e szemelvényeknél jobban kellene kiemelni azokat a tanácsokat, melyeknek öntudatlan követőiként járjuk utunkat a Bessenyei György által is áhított célok felé. Ma a technika, a demográfia robbanása után az üzletszerűséggel takaródzó szemfényvesztés jelent gondot a kommersz irodalomban és áltudományban. A tennivalókat magunknak kell felismernünk, végrehajtásában nekünk kell helytállnunk. Mégis jólesik, hogy ebben a majd kétszáz éves tükörben, úgy látszik, követjük Bessenyei György tanácsait. A természet világa, avagy a józan okosság ABONYI IVÁN