Természet Világa, 1994 (125. évfolyam, 1-12. szám)
1994-06-01 / 6. szám
ÁLLATTAN marad meg. Az ebihal szeme az átalakulás során tökéletesedik, a szaruhártya és a szemlencse a szárazföldi életmódhoz igazodik. Az ebihalnak még nincs hallószerve, a kifejlett békánál viszont már jól fejlett dobhártyát, a középfülben pedig két hallócsontocskát (colummellát, operculumot) találunk. A farkos kétéltűek és más gerincesek metamorfózisa Többnyire a békákéhoz hasonló átalakulási pajt, bár farkuk véglegesen megmarad, a lárvák ragadozó életmódúak, ezért bélcsatornájuk rövid, nem tekervényes (3. ábra). Külön is említést érdemel közülük a harántfogú gőtékhez tartozó mexikói axolotlnál (Ambystoma tigrinum) előforduló neoténiás posztembrionális egyedfejlődés-típus. Ez azért kivételes jelenség, mert e faj lárvái sohasem válnak kifejlett gőtékké, hanem lárvakorúakként lesznek ivarérettekké (tehát itt elmarad a tulajdonképpeni metamorfózis végső stádiuma, nem is változik az életmódjuk, nem térnek át szárazföldi életmódra). A neoténiára közelebbi példát is említhetünk: tőlünk nem messze, a szlovéniai karsztbarlangokban élő vakgőte (Proteus anguinus) lárvái sem alakulnak át, hanem lárvakorban válnak kifejlettekké. Érdekes, hogy a nálunk is élő pettyes gőték (Triturus vulgaris) között nagy ritkán neoténiás lárvákat is találtak, így 1937 nyarán pl. Köln egyik külvárosi kubikgödrének vízterében az ott élő több száz pettyes gőtelárvák 15%-át neoténiásnak találták. Ennek a jelenségnek az okát nem tudták kideríteni, mert a kubikgödör a következő évben kiszáradt és az ott élő békáknál, sőt a közeli vizek pettyes gőtéinél sem észlelték ezt a rendellenességet. A hüllők, madarak és emlősök posztembrionális fejlődése átalakulás nélküli életfolyamat. Az embrionális élet kezdetén a zigóta barázdálódását követő sejt- és szövetdifferenciálódás útján fokozatosan alakulnak ki a szervkezdemények és a tojásból kikelés illetve a megszületés fordulópontot jelent ugyan az egyed életében, további egyedfejlődése már csak méretbeli és testtömegbeli gyarapodásban és ivari érettség elérésében nyilvánul meg. E fejlettebb gerinces állatoknál is van azért jelentős különbség a kifejlés menetében. Az állandó testhőmérsékletű (homoioterm) madarak és emlősök újszülötteit pl. fészeklakókra és fészekhagyókra szokták szétválasztani. A fészekhagyó egyedfejlődés az ősibb típusú, amely a hüllők, az ősibb madárfajok és a fejlettebb emlősfajok ivadékaira jellemző, míg a fészeklakó egyedfejlődés pl. a madaraknál az evolúció során újabb keletű. Emlősöknél viszont a fészekhagyásos életmód alakult ki az evolúció újabb „vívmányaként”, tehát másodlagosan. Ezek szerint az emberi csecsemők egyedfejlődésében a fészeklakó (emberi gondoskodásra szoruló) ősi jelleg az emlősök evolúciója során megmaradt, míg egyes fejlettebb emlőscsoportok (pl. a nagy testű patások) utódai másodlagosan váltak fészekhagyókká. A hüllőknél és az ősibb típusú madaraknál az evolúció kezdetén ez az elsődleges egyedfejlődési forma alakulhatott ki. Összehasonlító vizsgálódás Talán nem felesleges a gerinctelen és gerinces állatok átalakulásos egyedfejlődés-formáinak összegzése. A főbb lárvaformákat áttekintve azt láthatjuk, hogy az átalakulásos egyedfejlődés sokkal inkább a gerinctelen állatcsoport sajátja, mint a gerinceseké. A gerinctelenek között is sok az átalakulással fejlődő tengeri állat. A hazai állatfauna tagjai között különösen az ízeltlábúak és a puhatestűek metamorfózissal fejlődő csoportjai érdemelnek említést. Bár a lárvaformák is igen sokfélék, a metamorfózis-módok még változatosabbak (sok esetben kevésbé ismertek is), így ezek összegzésére és összehasonlító vizsgálatára eddig alig akadt vállalkozó. Nemrégiben azonban P. Fioroni, a Münsteri Zoológiai Intézet professzora értékes tanulmányt tett közzé, amelyben többek között megpróbálta a metamorfózist tipizálni és több szemszögből összehasonlítani, így pl. időtartama szempontjából korai és késői metamorfózist a szövetek ill. sejtek sorsa, a változások mértéke, a fázisok száma, az időbeli lefolyása, a növekedéshez és a környezethez való viszony szempontjából, sőt filogenetikai jelentőségét és az adott állapotra való kihatását illetően is. Az átalakulásos egyedfejlődés bámulatos változatossága a lezajlásához szükséges időtartamra is érvényes. A sokféleség már a vedlések számában is lemérhető. Ha csak a rovarok körében keresünk példákat, akkor is érdekes különbségeket fedezhetünk fel. A félrovarok (Protura) között van olyan faj, melynek lárvája csak egy ízben vedlik, sőt a legyek között a Termitomyia-fajoknál a petéből kikelt lárva „ifjúkora” csak percekig tart, mert nyomban bebábozódik. Másik véglet a kérészek metamorfózisa, ahol a lárvakori vedlések száma meghaladja a 40-et. A rova 4. ábra. A rákok (A) és a rovarok (B) posztembrionális fejlődését szabályozó hormonális mechanizmus összehasonlítása: az ábrák bal oldali nyilai gátló, jobb oldali pedig serkentő hatásokat érzékeltetnek. A szaggatott vonalak a kérdéses vagy csak bizonyos fajoknál észlelt hatásokat jelentik: a hormontermelő szervek felülről lefelé sorrendben: az agydúc neuroszekréciós sejtcsoportjai, mögöttük (rovaroknál) a neurohaemalis szervek: corpora cardiaca ill. corpora allata és a testben lévő vedlési hormont termelő mirigy (rákoknál Y-szerv, rovaroknál prothoracalis mirigy) valamint ivari hormonokat termelő ivarmirigyek Természet Világa 1994. június