Természet Világa, 1995 (126. évfolyam, 1-12. szám)

1995-12-01 / 12. szám

SZEDERKÉNYI TIBOR és a magyar ásványtan E tevékenysége - mondhatni oktatói alko­tás - az első nagy ajándék, amit Koch Sándor adott a magyar ásványtannak. Pél­dájával mutatta meg, hogyan lehet és kell egy tantárgyat szeretni és szeretve oktatni. Sok tisztelőt és barátot szerzett ezzel a leg­különfélébb szakmai elkötelezettségű diá­kok között a magyar földtan számára és számos elhivatott geológiai szakembert in­dított el pályáján. Koch Sándor minden megnyilvánulásá­ból sugárzott egyéniségének egyik alapve­tő vonása - amely szinte vele született -, szeretete munkája tárgya, az ásvány iránt. Ez határozta meg kutatómunkájának stílu­sát, és oktatómunkájának minden mozza­natát. Előadásai élményszámba mentek. Szuggesztív előadásmódja, végtelenül le­egyszerűsített és mégis mindent pontosan kifejező mondatai lángot szítottak a legkö­­zömbösebb hallgatója lelkében is. Az ás­vány és a Föld szeretetén át megtalálta módját annak is, hogy a fogalom legneme­sebb értelmében valódi értelmiségivé ne­velje hallgatóit, s a természettudományos és a humán műveltség egyetemességét hir­dette. Az ásvány a száraz definíció szerint a földkéreg természetes körülmények között keletkezett homogén alkotórésze. Koch Sándor szerint aki csak ennyit lát egy ás­ványban, az esetleg lehet jó kutató, de so­hasem tudja megszerettetni, széles körben megismertetni munkája tárgyát. Ahhoz sokkal több kell, ahhoz lélek kell! Érezni kell, hogy az ásvány a természet egyik legszebb, legkülönösebb remeke. Szeretni kell, mert csak akkor bontakozik ki szá­mára a szépség, a harmónia, a tökéletes­ség. Mint ahogy Koch Sándor mondta, „minerofil”-lé kell válnia az ásvánnyal foglalkozó embernek. Az ő szemléletében léteznek a mineralógusok, akik nem mind­egyike minerofil,­­ a kereskedők, akik hozzájuk hasonlóan nem mind minerofilek és vannak a gyűjtők, akik igazán minerofi­lek. A „minerofilia” - Koch Sándor által alkotott esztétikai fogalom - olyan vonás, amely mindannyiunkban ott szunnyad a lélek mélyén és alkalmas helyen, időben és módon az arra hivatott szakember által életre kelthető. Az ilyen elhivatott egyete­mi, középiskolai, vagy alsóbb iskolai ta­nár, nevelő, a fiatalok tömegeit képes saját példáján keresztül az ásvány és ezen ke­resztül a Föld szeretetének megnyerni. Koch Sándor pályája kezdetétől ízig-vérig ilyen minerofil kutató és tanár volt és ma­radt élete alkonyáig. A budapesti múzeumi elnöki tanácsos és egyben a Pázmány Péter Tudományegye­tem Ásvány-Kőzettani Intézetének magán­tanára számára az 1940-es esztendő élete nagy fordulatát hozta. A Trianon után Sze­gedre menekített kolozsvári egyetem visszaköltözött Erdélybe és Szegeden új egyetem alakult. Eme új egyetem ásvány­kőzettani intézetének élére nyilvános, ren­des tanárként meghívták Koch Sándort, aki a felkérésnek örömmel eleget tett. Sza­bad teret, szabad kezet kapott elképzelése­inek megvalósításához. Látván az új inté­zet sanyarú helyzetét a gyűjtemények te­rén, saját ásványgyűjteményét hozta be, ami által az intézeti ásványgyűjtemény igazán elsőrangúvá vált és képes volt az oktatás és kutatás legmagasabb igényeinek is megfelelni. Fiatal munkatársaival Mező­si Józseffel és Grasselly Gyulával az ásvá­nyok, az ércek és a kőzetek vizsgálatára szolgáló, a kornak és a hazai viszonyok­nak megfelelő szintű laboratóriumokat ho­zott létre és ezzel hárman megalapozták a későbben méltán híressé vált szegedi ás­ványtani-geokémiai iskolát. Ez Koch Sán­dor második ajándéka, amit a magyar ás­ványtannak és az egyetemes magyar föld­tannak adott. Az időszakosan megnagyobbodott or­szág új lehetőségeket nyitott a kárpát-me­dencei ásványgyűjtemény már évtizedek óta folyó fejlesztéséhez. Koch Sándor munkatársaival nagy lélegzetű gyűjtő- és leírómunkába kezdett. Végiglátogatták Észak-Erdély, Kárpátalja és a Felvidék bá­nyahelyeit, ahol nagy mennyiségű, igen értékes mintaanyagot gyűjtöttek és dol­goztak fel, amelyek ma a József Attila Tu­dományegyetem „Koch Sándor Gyűjte­­mény”-ében láthatók. A két háború közötti időszakban a Magyar Nemzeti Múzeum és más hazai ásványgyűjtemények, valamint több híres nyugati (osztrák és német) gyűj­temény gazdag kárpát-medencei anyagá­nak feldolgozása után az összegyűlt tudo­mányos anyag Koch Sándor elvárásai sze­rint nem érte még el a szükséges szintet, ezért új gyűjtőutakat kívánt szervezni. Érdekes dolog betekinteni a készülő monográfia kulisszatitkaiba. A célkitűzés valamennyi lelőhely ásványtársulásainak szakszerű begyűjtése és egyidejű terepi le­írása, valamint laboratóriumi (krisztallog­­ráfiai, geokémiai stb.) feldolgozása, gene­tikájának meghatározása volt. Ez a munka természetszerűleg igényelte a megelőző kutatások eredményeinek teljes ismeretét, amit Koch Sándor szívós bibliográfiai munkával ért el mind a hazai, mind a kül­földi (kárpát-medencei és azon kívüli) ás­ványtani szakirodalom figyelése és a nem publikált eredmények adattári felkutatása útján. Már a ’30-as évek elején, mintegy kísérletképpen megjelentette a Kárpát-me­dence bányahelyei ásványainak első olyan leírását, amely a mineralógiai ismertetésen túl a hasznosítható elemek geokémiáját is tartalmazta, genetikai rendszerbe foglalva a „Reichert-Zeller-Koch: Ásványhatáro­zó” egyik fejezeteként. Ezt megelőzően legalább negyven magyar és néhány né­met nyelvű közleményben ismertette mo­nografikus célú munkájának „időarányos” eredményeit. Ezekben nemcsak a bánya­helyekre vonatkozó jellegzetes ásványok szakszerű ismertetését találjuk meg, ha­nem sor kerül a Koch Sándor által felfede­zett új ásványok, a fü­löppit és a kiscellit bemutatására is. A 2. világháború vége felé a monográfia kéziratanyaga megérett a kiadásra. A ben­ne szereplő ásványok rendre ott sorakoz­tak a szegedi egyetem ásványgyűjtemé­nyében. A háború viharai a gyűjteményt kisebb károktól eltekintve elkerülték, azonban a kézirat elveszett. Ezt a csapást Koch Sándor élete végéig nem tudta kihe­verni. Lemondott a kárpát-medencei mo­nográfia megvalósításáról (a kialakult tör­ténelmi és politikai helyzetben ez talán nem is talált volna kiadóra) és energiáját a mai Magyarország ás­vány monográfiájá­nak megalkotására fordította. A vesztesé­gek pótlása után 1966-ban megjelent Ma­gyarország ásványai című munkájának el­ső kiadása. Ez Koch Sándor harmadik nagy ajándéka a magyar ásványtan számá­ra. A nagy műből, a Kárpát-medencei ha­ Koch Sándor (1896-1983) Természettudományi Közlöny 126. évf. 12. füzet 5

Next