Természet Világa, 1998 (129. évfolyam, 1-12. szám)
1998-08-01 / 8. szám
tál, aki két évvel ezelőtt egy jaguárral történt szerencsétlen találkozás áldozata lett. A juma indiánok kultúrája, nyelve, hagyományai, történelme örökre elveszett. A sanomami törzsről már esett szó. A Rio Branco és Rio Negro közötti területet lakják, összesen mintegy 8000 fő, közülük Roraimában 2000-en élnek. A garimperiók (aranyásók) elözönlötték a területüket, a hatóságok pedig tehetetlenek. Terjed a bűnözés, az alkoholizmus, a betegségek. Szétzilálódott az indiánok társadalma, felbomlottak az ősi szokások, megváltozott az életforma. * Az őslakók „földevőknek” nevezik a betolakodókat, szemléletesen jelezvén ezzel, hogy ahol megjelennek, elpusztul a föld. A 80-as, 90-es években 2200 ianomami indián halt meg maláriában, de legnagyobb részük bűncselekmények áldozata lett. Biztonságban csak az a 78 ianomami indián él, aki beköltözött a terület központjába, Nazaré városkájába, ahol biztonságukat az állami rendőrség szavatolja. Ez a távlati megoldás, illetve ez nem megoldás, mint ahogyan nem megoldás az ismét fellendülő missziós tevékenység sem. Ma már nemcsak a katolikus egyház térít, hanem a protestáns is. Sőt, mivel ez utóbbi lényegesen liberálisabb, toleránsabb az indiánok ősi szokásaival szemben, népszerűsége egyre növekszik. Sokak szerint az indiánok túlélésének nem a hittérítés az útja, hiszen ez a tevékenység minden jó szándék ellenére is egy idegen kultúrvilág, életforma átvételét és alkalmazását jelentené az indiánoknak, ami végső soron kultúrájuk, önálló létük végét jelentené. A zöld értéke Napjainkban szokás, hogy mindennek pénzben kifejezett értéket adnak. Mintha a földön csak az lenne érték, aminek ára is van, amit pénzért meg lehet venni, ami kifizethető. Amazónia nem ilyen árucikk. A brazil különszám szerzői úgy fogalmaznak, hogy ezt a térséget hosszú ideig szinte megvetéssel és lenézéssel kezelték mind a politikusok, mind pedig az üzletemberek. Amazóniát kiapadhatatlan nyersanyagforrásnak tekintették, mit sem törődve valós értékeivel. És ez napjainkban is így van. Ugyanis minden olyan próbálkozás, ami valami mást akart, sorra kudarccal végződött. Amazónia nagyságára jellemző, hogy benne szinte egész Európa elférne. A jövő egyik legnagyobb ígérete az ökoturizmus fejlesztése. Amazónia csodálatos természeti gazdagsága olyan turistalátványosság lehet, amilyennel csak a legszerencsésebb országok rendelkeznek. A tények viszont kiábrándítóak. A világon az ökoturizmus bevétele 260 milliárd dollár volt. Ebből Brazília 0,03%-kal részesedett, ami szinte semmi az ország lehetőségeit figyelembe véve. Érdekes összehasonlítás, hogy az Amazoniánál 98- szor kisebb, ugyancsak trópusi Costa Rica ökoturizmusból származó évi bevétele 600 millió dollár, szemben az itt befolyó évi 40 millióval. Viszont az is igaz, hogy amíg Amazóniában a rendet a garimpeirók világa jelenti, amíg a szállodák színvonala és a közbiztonság olyan amilyen, szó sem lehet virágzó és kifizetődő ökoturizmusról. A garimpeirók viszont 300 000-en vannak! Hiába van óriási lehetőség és üzlet a terület ilyen értelmű hasznosításában, ha azoknak, akik ma ott élnek, ez nem jelent semmit, sőt tevékenységüket gátolja. Ez népességpolitikai és gazdasági probléma. Talán e kérdéskörben kell megemlíteni a vadászatot, az illegális állatkereskedelmet. Mert hiába vannak a szigorú törvények, mindkettő virágkorát éli Amazóniában. Szerény számítások szerint az illegális állat- és állati termékek kereskedelmének évi forgalma 1,5 milliárd dollár. A megoldás a kelet-afrikai országok gyakorlata lenne, ahol ezt a kérdést a helyi lakosság legmesszebbmenő támogatásával oldották meg. Nem lehet mai értéken mérni az őserdő hihetetlen gazdagságát, a biodiverzitás virágzását. Csak azt tudjuk, hogy az itt élő növényfajoknak legalább fele még nem ismert, és amit ismerünk, arról sem tudjuk, hogy a jövőben mire használható. Az őserdő ma is valóságos kincsestár az ökológusok számára, tele potenciális nyersanyaggal. Nem véletlen, hogy például a Londoni Királyi Botanikus Kert tudósaiból verbuvált expedíció évek óta járja Amazónia erdőrengetegeit. Mégis, mit érhet Amazónia? Amerikai tudósok erre is választ adtak. Ha a Földön az üvegházhatást Amazónia kiiktatásával kívánnánk megoldani, az 300 milliárd dollárba kerülne évente. A biodiverzitásból adódó érték 110 milliárd dollár, magasabb mint Brazília évi bruttó termelési értéke. Epilógus A szerző szerette volna ezt a közleményt érzelemmentesen, saját gondolatai és véleménye kiiktatásával, csak a tényekre támaszkodva megírni. Ha nem így sikerült, akdcor nem tudta megvalósítani elképzelését. Ám a végén kénytelen tájékoztatni az olvasót saját állásfoglalásáról, hiszen Brazíliában él és környezeti ökológiával foglalkozik. Amazónia kérdésköre tehát igen közel érinti. Van saját véleménye az ott történtekről. A szerző nem hiszi, hogy Amazónia problémái akár Európából, akár Amerikából megoldhatók lennének, de a kérdés kulcsa most mégis ott van. Azok a multinacionális cégek, amelyek Amazónia közeli sorsába érdemben beleszólhatnak, Amerika és Európa nagyvárosaiban vannak. Onnan nagyon messze van Amazónia. A szó valódi és képletes értelmében is. A szerző nem hiszi, hogy ezek a cégek különösebben aggódnának a trópusi őserdő jövőjéért. Még akkor sem, ha látszólag komoly összegekkel támogatják az itt folyó természetvédelmi akciókat. Van miből támogatni, az őserdő elpusztításából származó milliárdokból erre is jut valami. Ezek a cégek olyan világrendszer termékei, amely világrendszer a természet kizsarolására, az anyagi javak és az energia féktelen pazarlására, a hulladéktermelésre, a természetes környezet megmérgezésére, illetve az egész apparátust működtető és azt kiszolgáló pénzügyi rendszerre épülnek. Egy, a lényegét tekintve ugyanilyen elveken működő, de központi parancsuralmi módszerekkel operáló rendszer már látványosan öszszeomlott Közép- és Kelet-Európában. Ez is össze fog omlani, mert az alap, amire épül és az út, amerre halad, hibás. A szerző úgy gondolja, hogy a megoldás kulcsa vissza fog kerülni Amazóniába. Az emberiség jövőjének egyik lehetséges útja az lehet, hogy ellessük, megtanuljuk a síkvidéki trópusi esőerdő titkát. Hiszen az egyik legterméketlenebb talajon, a természeti feltételek maximális kihasználásával, melléktermék és hulladék nélkül képes előállítani a szárazföld legnagyobb tömegű biomasszáját és megújuló energiáját. A jövő világtársadalmát az ezzel azonos elvek szerint kell megalkotni. A fosszis energiahordozók, amelyekre a jelen világgazdasága épül, kimerülnek. A pénzzel történő manipuláció, amely a jelenkori siker egyik fő forrása, nem termelő tevékenység. Az ezekre épülő társadalom még középtávon sem lehet életképes. A szerző feladatát abban látja, hogy egyre nagyobb számú segítőtársával együtt minél jobban megismerje Amazónia világát, minél többet megértsen ebből a világból és minél többet mentsen át mindebből arra a korszakra, amikor ezeket az értékeket a vitág majd valódi súlyának megfelelően kezeli. Természettudományi Közlöny 129. évf. 8. füzet 351 FÖLDRAJZ