Természet Világa, 2002 (133. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / II. Különszám
Nevezetes jubileumunk alkalmából érdemes elgondolkodni azon, kinek is lehet fontos a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM). Elöljáróban azért meg kell említenünk, hogy időről időre változik a múzeumokkal kapcsolatos attitűd- és elvárásrendszer. Az alapításkor például a szándék a nemzeti műveltség felemelése, a nemzeti azonosságtudat erősítése volt. Nem véletlen, hogy abban a közhangulatban az arisztokratákon kívül az éppen létrejövő, és persze azonnal feltörekvő polgárság is ki akarta venni a részét a nemzeti gyűjtemény gyarapításából. Nagy értékű adományokkal támogatta ezért az intézményt, a múzeumon keresztül a reformokat, az önállósodó Magyarországot. Ma is vannak adományozók, szándékaikat persze sokkal differenciáltabban ismerjük. Meglehet, Erdélyből honfiúi buzgalom hozatja haza a szőtteseket, de a magyar nyelv több, mint másfél évszázada hivatalos nyelv, az ország független, kialakult iskolarendszerünk és közművelődési intézményrendszerünk van, az országos múzeumokban pedig bármely környező országéval összevethető kulturális értékeket őrzünk, láthatunk. A ma adakozóinak mindezek megteremtésére nem kell gondolniuk. Ugyanakkor valószínűleg a két évszázad alatt sem sokat változott az ásványok, vagy az élővilág pazar sokféleségére rácsodálkozó diákok attitűdje a múzeum iránt. „Járjuk körül a házunk táját” tehát, gondolkozzunk el az ismeretek, érzelmek, attitűdök sokféleségén, a használat, az együttműködés lehetőségein. Ismeretek? Igen, első kérdésünk az kell legyen, ki tud egyáltalán arról, milyen természettudományi gyűjteménye van a nemzetnek. „Az országnak” sem csak ez az egy gyűjteménye van. Zircen és Gyöngyösön, Szegeden és Kőszegen, Miskolcon és Pécsett, és még több megyeszékhelyen, esetleg kisebb városokban is, többnyire önkormányzati tulajdonban, jelentős helyi, magyarországi, ritkábban határainkon is túlról származó anyagok vannak. Kutatók, tehát szakértelem is társul hozzájuk (vagy éppen a meglévő szakértelem, az erős muzeológusi szándék és szorgalom hozza létre ezeket a gyűjteményeket). A nemzeti kulturális örökség természettudományos részéhez valamennyi hozzátartozik. Ebben az írásban azonban csak a kormányzati fenntartású, országos múzeumról szólunk. Nincsenek statisztikai adataink, de számos kolléga egybehangzó tapasztalata, hogy gyakran kell elmagyarázniuk, hol dolgoznak, miféle intézmény a Természettudományi Múzeum. (Arról már nem is szólva, ha szabad személyes hangot megütni, hogy mennyi kacagás alapja az, amikor az ember bemondja a telefonba: Poloskagyűjtemény, tessék!) Az új kiállítási épület megnyitása óta különösen szembetűnő az, hogy sokan nem tudtak, nem tudnak az MTM létéről. Csak hat éve van ugyanis kiírva egy középületre (illetve az előtte álló sziklára) a nevünk. Aki nem tudja, hogy mi ez a múzeum, annak semmit sem jelent két évszázad erőfeszítése, kutatása, hangyaszorgalma, áldozata, leleményessége. Az nem tudja értékének megfelelően kezelni a tényt: ez a kis ország a nagyokéhoz méltó múzeumot „hozott össze” és tart fenn. Ezért is volna sürgető a nemzeti kulturális örökség létéről, lényegéről szóló ismereteket úgy oktatni az iskolában, hogy abból a megismerés, a megőrzés iránti vágy és törekvés alakuljon ki. Nem csak a múzeumoknak volna ez fontos! Profitálna ebből a természetvédelem is, vagy ha szélesítjük gondolataink körét, kevesebb műkincsünk végezné külföldön, és több érték őrződne meg a lakásokban is. Tehát bárki életminőségére pozitív hatással lehetne a folyamat. Mit jelent tehát a múzeum annak, aki tud róla, aki használja, aki kapcsolatban van vele? Mindenkinek mást. A kulturális kormányzatnak: örömet-gondot Gondot azért, mert minden múzeum gyarapszik, minden múzeum elhelyezésével, fenntartásával előbb-utóbb gond lesz. Esetünkben gond a műemlék épületegyüttes rekonstrukciójához szükséges pénz előteremtése és az igényes újjáépítés lebonyolítása is. Öröm viszont, hogy egy része elkészült, és ami már elkészült, azt bárkinek jogos büszkeséggel lehet mutogatni, más országok múzeumi vezetőinek, építészeinek, minisztereinek is. A mai legkorszerűbb, tehát a tudomány ismeretei szerinti igényeket kielégítő raktárakat, dolgozószobákat, kiállításokat rendre nagyon sok szakmai dicséret illeti, s ez Magyarországnak is szól. Öröm lehet az is, hogy a múzeum működése - a dolgok természeténél fogva - nemzetközileg is megmérettetik, s nem ad okot a szégyenkezésre. A tudományos életnek: kutatási eredményt és célt Célt és eredményt egyszerre? Igen, mert a gyűjtemények gyarapítása a cél, gyarapodása pedig eredmény. A gyarapítás akkor jó, ha nem habzsoló, hanem tudományosan megalapozott (ez korábbi kutatások eredménye), viszont sok rendszertani jellegű kutatás csak azután kezdődik, hogy a gyűjtött anyag hozzáférhetővé válik (az eredmény válik a további kutatás tárgyává, céljává). A természettudományos biológiai (ideértve az őslénytanit is) gyűjteményekre támaszkodik a morfológia-anatómia, a taxonómia (a fajok, a faj alatti és feletti rendszertani kategóriák tudománya), a rendszertan (a taxonok rokonsági viszonyainak kutatása), az evolúciókutatás (a taxonok leszármazásának kutatása), a florisztika és faunisztika (egy-egy terület növényvilágát, állatvilágát leíró tudomány), a természetföldrajz (a taxonok elterjedésének tudománya). Olykor-olykor VÁSÁRHELYI TAMÁS Kinek mit jelenthet a Természettudományi Múzeum Magyarországon? A természet múzeuma