Természet Világa, 2002 (133. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / II. Különszám
kellett Afrikát is megkerülni.) Kitűnően forgatta a tollat, és ráadásul volt mondanivalója is. Levelei népszerűek lettek, és sorra jelentek meg e folyóirat elődjében, a Természettudományi Közlönyben. Néprajzi anyagát alapos dokumentációval küldte haza. A Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, Jankó János felismerte, hogy ilyen tárgyi anyag és ilyen megfigyelő még nem dolgozott a világnak ebben a kőkorszaki életet élő sarkában, s e leírásokat magyar és német nyelven kiadta a tárgyak képeivel, rajzaival. Mire Biró hazatért, már három vaskos kötete is megjelent. Még távollétében megkezdődött annak az állattani anyagnak az osztályozása, amit hazaküldött. Ezt aztán továbbküldték hazai és külföldi specialistáknak, akik sokat merítettek Biró eredeti megjegyzéseiből, és azzal, hogy publikálták az új és ismert fajokat, tovább gyarapították a Bíróról írók forrásanyagát. Bíró maga is terjedelmes mennyiségű írásban elevenítette fel kalandjait, megfigyeléseit, emlékeit, érzéseit, hangulatait a csendesebb évtizedekben, amikor nővére társaságában élt a múzeum közelében, később Szigetszentmiklóson, majd egy vályogházban Sződligeten, ahol testvéreivel lakott. Mindezek a leírások, adatok, körülmények tudománytörténeti jelentőségűek, s mint a tárgyakhoz kapcsolható információk, tovább növelik a Biró-gyűjtemény értékét. A forrásanyagok történetiségéről Biró Lajos életéről és kiemelkedően fontos új-guineai gyűjtőútjáról (1895-1902) három regényes-dokumentatív, az említett forrásokból bőségesen merítő, sok és hosszú idézettel tarkított könyv is megjelent (Asztalos 1953, Petur 1963, Benedek 1979). Gondolatai, mondatai gyakran jobban jellemzik őt, mint akármilyen leírás. Biró három életrajzírójának stílusa és mondanivalója jól tükrözi személyiségüket, a kort és a szerkesztői, talán cenzori elvárásokat is. Asztalos könyve (kiadta a Művelt Nép Könyvkiadó) előszavában a következőket írja: „A mi célunk elsősorban az volt, hogy az úri Magyarország tudományos életének hivatalos irányítói által mellőzött és elnyomott nagy magyar tudós életét megismertessük annak a kornak olvasójával, amelyben az ország felszabadulásával együtt a tudomány is felszabadult.” Már az első bekezdés elénk tárja a konfliktust: a szegény tasnádi asztalosmester sem pénzzel, sem napszámmal nem tudja kifizetni kisfia útiköltségét, ezért a tízéves kisfiú egyedül gyalogol ötvenhat kilométert Zilahig („Kocsija, lova pedig csak a nagygazdának van, s az drága mulatság.”). Ez a könyv foglalkozik terjedelmesebben a Biró előtt Új-Guineán dolgozott orosz néprajzkutatóval, Mikluho-Maklajjal, hányattatott fiatalságával, aminek oka a cári Oroszországban a haladó mozgalommal való kapcsolata. Asztalos így ír könyvében arról a fenséges pillanatról, amikor Biró hajója, a Stettin postagőzös kikötött álmai szigetén: „... még nem gondolt a kapitalista kizsákmányolás bonyolult gépezetére”. Amúgy a könyv igen jó, és jó a válogatás Biró írásaiból is. E nevezetes hajót s Biró drámaian leírt pillanatait a többi életrajzíró sem hagyta ki. Peturnál (aki már ideológiai kiszólások nélkül írt élvezetes könyvet az „egyszemélyes expedícióról”) a partraszállás így történik: „Lassan leballagott a pallón, néhány lépést sétált a véres korallhomokkal behintett úton, aztán vállat vonva visszament a fedélzetre. Mit is csináljon? ... Levert volt és szomorú, eszébe jutott az egy font sterlingje...” Itt a népmesék szegény embere áll előttünk, akit megpróbáltatásai, a rá-rátörő hatalmasok (köztük az említett Horváth Géza) ellenében való győzelme aratnak majd mesehőssé a könyv további részeiben. Benedek leírásában a hajóra visszatérő, magányos tudóst egy német orvos keresi meg. (Barátja volt Brancsik Károly trencsényi főorvosnak és természetbúvárnak, akinek egyébként rovargyűjteményét szintén mi őrizzük.) Átad neki egy levelet, amellyel a budapesti barátok lepik meg a szigetre lépő tudóst. „Meghatóban forgatta a levelet, s ebben a pillanatban egy másik kedves ismerős arc is feltűnt emlékében: Pungur Gyula kollégiumi tanáré...” „Tasnád és Új-Guinea között - búcsúzott Bírótól korábbi tanára - egy egész világ van, de a gondolat mindig összekapcsol bennünket.” Itt tehát az erdélyi kapcsolat, a szilágysági indulás kap hangsúlyt. A három megközelítés együttesen elénk állítja az erdélyi származású, nélkülözésekhez szokott, a szegénységtől nem megijedő, és egész távoli útján hazájával élénk kapcsolatban álló, abból is hitet és erőt merítő Bíró Lajost. A felkészülésről Pungurtól tanult rovarokat gyűjteni és preparálni. Ez a tudása segített abban, hogy talpon maradjon budapesti évtizedeiben, amikor egy tanszereket gyártó cég számára készített bemutató rovargyűjteményeket. Dobozaiból kettőt is őriz a Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteménye. A szipó- Biró Lajos által egy taneszközkészítő cég számára „Új-Guinea egyik kicsi emlősállata (Phalanger), amint eleven hangyakészített rovardoboz fészken, a Myrmecodia likacsos gumóján ül” A Természet Világa 2002/11. különszáma 45