Természet Világa, 2007 (138. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3. szám
HÍREK ■ ESEMÉNYEK■ ÉRDEKESSÉGEK A kerámiák sugárzási károsodásának korábbi becslése számításokon alapult. A mérésekből most arra következtetnek, hogy egy radioaktív atom minden egyes alfa-bomlása 5000 atomot mozdít el a cirkonban, a számítottnál 2,5-5-ször többet. A kutatók úgy vélik, a jövőben a veszélyes hulladékok lerakóinak geológiai jellemzői helyett arra a mátrixra kellene több figyelmet fordítani, amelyikbe a radioaktív anyagot ágyazzák. Öngyógyító anyagra lenne szükség: ebben az alfabomlás miatt elmozduló atomok lassan visszatérnének kristályhelyeikre. (news@nature.com, 2007. január 10.) SZŰZEN „SZÜLT” A SÁRKÁNY Már tavaly decemberben nagy volt az izgalom az angliai Chester állatkertjében, ugyanis az ünnepekre várták, hogy az intézmény Flora nevű komodói varánuszának (közkeletű elnevezéssel „komodói sárkány”) tojásából kibújnak az utódok. Az izgalom oka az volt, hogy Flora sosem került fizikai kontaktusba hímmel. A 8 éves, teljesen ivarérett nőstény májusban rakta le 25 tojását, ami önmagában nem meglepő, hiszen ezek a varánuszok gyakran raknak le tojásokat, ám azok nem megtermékenyítettek. Az állatkert szakértői minden eshetőségre készen inkubátorba tették a tojásokat, s amikor közülük néhány, melynek nem volt teljesen szilárd a héja és összeroskadt, közelebbről megvizsgálva azt látták, hogy kis embriók rejtőznek bennük. Ezeket a tojásokat, valamint Flora és egy ugyanebben az állatkertben, de a nőstényektől elkülönítve tartott hím szöveteit laborvizsgálatra küldték, hogy megállapítsák, ki(k) is valójában a szülő(k). Az eredmények ugyan nem azt mutatták, hogy a jövevények Flora klónjai lennének, ám DNS-készletük egyetlen más varánuszéból sem származhatott. Tavaly áprilisban a londoni állatkertben hasonló módon született négy utóda az ottani Sungai nevű sárkánynak, mely utóbb normális módon párzott egy hímmel, akitől újabb utódai születtek. Más gyíkfajok, melyek aszexuálisan szaporodnak, nem szoktak a hagyományos módon párzani. Úgy tűnik, a komodói varánusz képes arra, hogy hímek hiányában vagy szűkében megváltoztassa reprodukciós képességeit. Az európaiak által csak 1910-ben megismert komodói varánusz kizárólag az Indonéziához tartozó Kis-Szunda-szigetek némelyikén él (köztük a névadó Komodón), számuk kereken 4000, ebből csak nagyjából 1000 a hím. Chesterben január közepén aztán öt kis sárkány bújt elő a tojásokból, amelyekben nyolc hónapot töltöttek. Az újszülöttek 40—45 cm hosszúak, súlyuk 100-125 g, miközben a kifejlett állat hossza eléri a 3 métert, súlya pedig a 130 kilót is. Mivel a komodói varánuszok sem gondozzák újszülötteiket, a kicsiket a gondozók etetik szöcskékkel, tücskökkel. A kifejlett állatok képesek akár egy disznót vagy szarvast is felfalni, s általában mindent, ami eléjük kerül. Már csak ezért is jobb az újszülötteket távol tartani az anyától. (MSNBC.com, január 25.) MÉGSINCS JÉG A HOLDON? Korábban a Hold körül keringő, amerikai katonai Clementine űrszonda radarmérései alapján felmerült a gyanú, hogy a Hold déli pólusa környékén egyes kráterek mélyén, ahová soha nem süt be a Nap, esetleg nagy mennyiségű jég lehet jelen. Később a NASA Lunar Prospector űrszondája által ugyancsak Hold körüli pályáról felvett neutron-spektrumai megerősíteni látszottak a feltételezést, ugyanis a sarkvidékeken jelentős mennyiségű hidrogént mutattak ki. Legújabban azonban Donald Campbell (Cornell Egyetem) és munkatársai a 305 méteres arecibói (Puerto Rico) rádiótávcsővel radarjeleket küldtek a leginkább gyanús Shackleton-kráter felé. A visszavert jeleket a Green Bank (Nyugat-Virginia) rádiótávcsővel fogták fel. Campbell csoportja nagyobb területet és jobb felbontással vizsgált meg, mint a Clementine szonda műszerei. Ők is észlelték a déli pólus irányából az erősen polarizált radarvisszhangot (ami a Clementine vizsgálat esetében a jégről történő visszaverődés melletti fő érv volt), azonban megállapították, hogy az nemcsak az örökké árnyékot kráterből, hanem a napsütötte területekről is érkezik, ahol nyilvánvalóan nem lehet jelen jég. Campbellék a szabályos visszaverődés a felszín szerkezetének sajátosságaival próbálják magyarázni. Ugyanakkor nem vetik teljesen el a jég jelenlétét, de szerintük az a regolittal keveredve fordulhat elő, így a majdani holdi kolóniák számára nem lehet könnyen vizet nyerni, mint ahogy a korábbi feltevések alapján erre vonatkozóan egyesek vérmes reményeket tápláltak. A NASA 2008-ra tervezi Lunar Reconnaissance Orbiter űrszondája indítását, ez a tervek szerint belelő egy kisebb szondát a Hold déli pólusába, így meg lehet majd állapítani, hogy a kidobódó anyag mennyi vízpárát tartalmaz. India ugyancsak 2008- ra tervezi első holdszondáját (Chandrayaan-1), amelynek a fedélzetén radar is működik majd, így egyértelműen meg fogja tudni különböztetni a jégről vagy a tagolt holdfelszínről történő visszaverődést. (Sky and Telescope, 2007. február) 130 VULKÁNKITÖRÉSEK MINT KLÍMALABORATÓRIUMOK A földi éghajlat kutatásának legnagyobb nehézsége, hogy laboratóriumban nem lehet vele játszani”. A bolygó hőszabályozásának kritikus összetevőit azonban lehet közvetett módon is tanulmányozni, s ehhez a természet saját „kísérleteit” vették alapul amerikai és francia tudósok. Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb „kísérletezője” volt a Fülöp-szigeteken emelkedő Pinatubo vulkán, mely 1991. júniusi kitörése során kereken 10 köbkilométernyi hamut, gázt lövellt a légkörbe. Egy múltbeli vulkán kitörési felhőjének magassága fontos információkat hordoz. Ha ez a felhő a troposzférán belül marad, hatásai általában lokálisak és rövid távúak, ha azonban eléri a sztratoszférát, már középtávú klímamódosító szerepe is lehet. A légkör válasza a Pinatubo kitörésére szinte azonnali volt. A kilövődött tömérdek szulfát-aeroszol azzal, hogy gátolta a napsugárzás lejutását a felszínre, kb. négy hónapig kimutathatóan hűtő hatást fejtett ki. Csökkent a légkör nedvességtartalma is, ám 1992 végére a klíma ismét egyensúlyba került. A kilövellt kén-dioxid a sztratoszférában oxidálódott és tömérdek apró kénsavcsepp keletkezett. Ezek nem mosódhattak ki onnan. Annak eldöntésére, hogy egy bizonyos erupció kitörési felhője elérte-e a sztratoszférát vagy sem, a kutatók a felszínre viszszahullott és az antarktiszi jégtakaróban megőrződött kén izotópjait elemezték. Az ózonréteg fölé emelkedő vulkáni eredetű kén a rövidhullámú UV-sugárzás hatására különleges izotóparányt mutat, s mindez kimutatható a jégmintákból is. A kénizotópok alapján megállapíthatták, hogy pl. a Pinatubo, vagy a Bali-szigeti Agung vulkán kitörési felhője feljutott a sztratoszférába. E kutatásoknak azért van nagy jelentőségük, mert az éghajlatkutatók úgy vélik, hogy a globális klímaváltozás előrejelzésének egyik legnagyobb hibatényezője a légköri aeroszolokban rejlik. Az új eljárás birtokában egy fontos lépéssel közelebb juthatnak annak megértéséhez, milyen kémiai reakciók játszódnak le a vulkánkitörések hatására a légkör különböző rétegeiben. ÁPRILISI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Czelnai Rudolf: A legnagyobb játszma. A klímaváltozás ügye Szabad János: A DNS-kód Jánosi Imre: Emberiség és energia Török István: Van-e haszna az idézetgyűjtésnek? Boschán Péter: Az örök világosság fluktuációi. Fizikai Nobel-díj, 2006 Orosz László-Vellai Tibor: A gének csendesítése. Orvosi Nobel-díj, 2006 Kalotás Zsolt: A Kapszeg-tó Természet Világa 2007. március