Természet Világa, 2010 (141. évfolyam, 1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

MŰHELYEK fff V°\ pl 556i yfj­f ks ^jy x­ ®« wfy Beszélgetések a Tudomány Világfórumán 2009 novemberében negyedik alkalommal rendezték meg a Tudomány Világfórumát Budapesten. A világhírű tudósokat, gazdasági dön­téshozókat vonzó, kétévente sorra kerülő rendezvény vezérfonalát ez alkalommal a „ Tudás és jövő" gondolat adta. A világ tudósai elő­ször 1999-ben gyűltek össze a Magyar Tudományos Akadémián a World Conference on Science című konferencián. A 2003-ban indult Tudomány Világfóruma-sorozat szervezőbizottságának elnöki tisztét ma is Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke látja el. 2009-ben a meghívott előadók között volt Philip Campbell, a Nature főszerkesztője, aki köszöntötte a 140 éves Természet Világát és Bruce Alberts, a Science magazin főszerkesztője, akivel februári számunkban közlünk interjút. Philip Campbell, a Nature főszerkesztője Philip Campbell fizikus. 1979-ben kezdte meg munkáját a Nature szerkesztőségében. 1982-től 1988-ig fizikus szakszerkesztőként dolgozott, 1988-ban megalapította a Physics World című lapot. 1995-ben tért vissza, amikor a legendás hírű Sir John Maddox nyomdokaiba lépve elvállalta a Nature és a Nature-lapok irányítását. - Főszerkesztő úr, mit őrzött meg és mit változtatott, amikor Sir John Maddoxtól át­vette a karmesteri pálcát? - Az első és legfontosabb az volt, hogy igyekeztem lapunk magazin részét kicsit megnyerőbbé tenni az olvasóközönség szá­mára. John ragyogó újságíró volt és nagyon jól vezette a csapatot, de nehezen emészthe­tő cikkeket közölt. Sokszor komoly érdeklő­dés kellett ahhoz, hogy valaki belekezdjen az olvasásba. Az elmúlt egy-két évben megújul­tunk, művészeti írásokat is kínálunk, tehát tartalmi és műfaji gazdagodásra törekszünk. Legfőképp talán a stílusunk lett közérthetőbb, több képpel segítjük az olvasókat. Az elmúlt két évben sok társadalomtudós­sal is beszélgettem. A Nature ugyan mindig természettudományos lap volt, és ezt szeretnénk is megtartani, de a természettudósok igenis érdeklődnek a társadalomtudományok iránt, ha azok vala­miképpen kapcsolódnak a munkájukhoz. A jövőben sokkal több társadalomtudományi írást szeretnék közölni, mint eddig. - Milyen jövőt jósol a papíralapú folyóirat-kiadásnak? - Úgy látom, hogy a nyomtatott folyóiratoknak egészséges jö­vőjük van. A lapok kellemes hétvégi olvasmányok lehetnek, ha tudjuk, hogy hetente vagy havonta megjelennek. Lehet, hogy a kizárólag tudományos dolgozatokat közlő folyóiratoknál más a helyzet, de a Nature tudományos folyóirat és magazin is egyben, így van előfizetői bázisunk - körülbelül 50-60 000 olvasó, akik a nyomtatott változatra is kíváncsiak. A Nature olvasótábora en­nél jóval nagyobb, a web­oldalunkat másfél millióan látogatják, mégis sokan fizetnek a nyomtatott kiadásért, tehát számunkra ez a változat életképes, és a későbbiekben is szeretnénk megtartani. - Mennyire érintette Önöket a pénzügyi válság? -Alig, mert például a lapban megjelenő tudományos hirdeté­sek sok kutató számára fontosak. A kutatási támogatások összege a válság ideje alatt nem csökkent, Amerikában még nőtt is. Más kérdés, hogy az egyetemekre valószínűleg nehéz idők várnak ott, ahol a kormányzati pénzeket a gazdaság fenntartására kell for­dítani, de ennek csak később érezzük majd a hatását. Nehéz egy-két évre előre jósolni, de azt hiszem, a Nature-t és a többi nagy la­pot a válság továbbra sem érinti súlyosan, mert ezek az újságok fontosak a kutatóknak, és az emberek kíváncsiak rájuk. Ugyanak­kor sok folyóirat miatt aggódom. A költségek csökkentését leginkább a könyvtárak sínylik meg, és ahogy az előadásomban kiemeltem, az egyetemek túlságosan könnyen mondanak le könyvtári kiadásaikról. Egyre többet publi­kálnak, miközben egyre kevesebbet költenek a könyvtáraikra. El kellene dönteniük, hogy komolyan akarják-e venni a tudományos információkat. - Hogyan bírálják el a beérkező cikkeket? - Évente 12 000 cikket kapunk, és ezeknek körülbelül nyolc százalékát közöljük, nagyjából ezret. Minden cikket legalább egy szerkesztő átnéz, és egy héten belül meghozza a szerkesztői dön­tést. Ha a szerkesztő szerint a cikknek nincs a tudományra akkora hatása, mint amekkora egy Nature-cikktől elvárható, ki sem küld­jük bírálóknak. Nincs szerkesztőbizottságunk, belső döntés alap­ján dolgozunk, van huszonhat szerkesztőnk, az ő döntésük szá­mít. Előfordulhat, hogy egy-egy cikk megértéséhez ezen a ponton is szakmai bíráló segítségét kell kérni, de alapesetben a cikkek 60-70 százalékát egy héten belül, szerkesztői döntés alapján visszautasít­juk. Nem akarjuk vesztegetni sem a kutató, sem a bírálók idejét. Az emberek persze fellebbeznek, és előfordul, hogy meggondol­juk magunkat, de azért az esetek nagy részében ragaszkodunk az eredeti álláspontunkhoz. Az elbírálásra érdemesnek tartott cikkeket két-három bíráló­nak küldjük ki. Ők kétféle véleményt adnak. Az egyik szakmai­ azt elemzi, mit kellene változtatni vagy javítani a cikken. A másik arról tájékoztat, hogy fontos-e a cikk az adott tudományterületen, és miért. A szakmai megjegyzéseket mindig figyelembe vesszük. De a fontosság tekintetében mi döntünk. Ha visszautasítjuk a cik­ket, mert nem elég fontos, akkor is elküldjük a szerzőnek a bírá­latot, hogy segítsük a további munkáját. Nemrég történt, hogy két rákkutatási cikket minden bíráló szakmailag rendben talált, de azt írták, hogy nem elég jelentős a téma ahhoz, hogy Nature-cikk le­gyen belőle. A szerkesztőink viszont, akik teljes idejüket a szak­­irodalom olvasásával, laboratóriumlátogatással és tájékozódással töltik, más véleményen voltak. Úgy döntöttek, hogy ezek a cik­kek sokkal fontosabbak, mint ahogy a bírálók gondolják. Lekö­zöltük a dolgozatokat, és rengeteg hivatkozás érkezett mindket­tőre. Ez tehát a példa arra, miért szeretünk a saját meglátásunkra alapozni. Philip Campbell (Simon Agnes felvétele) Természet Világa 2010. január

Next