Természet Világa, 2018 (149. évfolyam, 2-12. szám)

2018-04-01 / 4. szám

2018. ÁPRILIS Az emberi test nyavalyáinak okairól, fészkeiről és orvoslásainak módgyáról Már a XVIII. században felkeltette az orvosok figyelmét Er­dély népi gyógyászata. Martin Langer (1753—1792) orvosdok­tor az erdélyi házi orvosságokról való áttekintésében kieme­li a nép által használt gyógymódok fontosságát, ugyanis az olyan területeken, ahol nincs orvos, ezen orvosságok enyhít­hetik a beteg fájdalmát, vagy akár az életet is meghosszabbít­hatják. A szász orvos feljegyzéseiből az is kiderül, hogy lehe­tőséget lát a hatékonynak bizonyuló házi orvosságoknak a hivatalos orvoslásba való beépülésére is. Hasonló indíttatásból megvizsgáltam néhány XVI—XVIII. századi erdélyi orvosló könyvet, amelyek hatással voltak Er­dély népgyógyászatára. A népi gyógyítás és tudós orvoslás kapcsolata A gyógyászat mindig szoros kapcsolatban volt a népi orvos­lással. A papi gyógyászat és orvoslás sokat merített a népi orvoslásból. Idővel a tudós orvoslás különböző elemei átszi­­ várogtak a népgyógyászatba a csíziós könyvek, a herbáriu­mok és más orvosló könyvek révén. A XVI. században kézira­tos formában jelenik meg a népi orvoslás, ugyanakkor a nép számára íródott orvosló könyveket is nyomtatnak. Kézirat­ Orvosdoktor és megyei főorvos. Tanulmányait Brassóban, Göttingában, Bécsben és Nagyszombaton végezte. Mos formában megjelent mű az Ars medica (Lencsés György, 1577), a Gelencei orvosló könyvecske (1742—1895) és Bethlen Kata orvosló könyve (1737) is. A nép számára íródott Pápai Páriz Ferenc Pax corporisa (1690), Juhász Máté Házi különös orvosságok (1761) és Marikowzki Márton Néphez való tudó­sítás (1772) című munkája. Megemlítem még Melius Péter Herbáriumát is (1578), ami szintén tartalmaz javallatokat az egyes betegségek kezelésére. A népi és a tudós orvoslás célja is a betegség megelőzése és leküzdése. A népgyógyászat azonban finalista szemléletű, a betegség tüneteire vonatkozik, a kórisme háttérbe szorul a gyógyításhoz képest. A népi gyógymódok lehetnek mágikus, illetve empirikus alapúak. Az empíriára épülő népi orvoslás ismerte a növények hashajtó, vizelethajtó, mérgező és izzasz­tó hatását, a borogatások, a fürdők, iszappakolások, a nap és a párologtatás gyógyhatását. A külső behatás és a tünetek kö­zötti kapcsolatot az átlagember is felismerte, például amikor egy ütés hatására megsebesült egy testrész. A belsőleges betegségek és járványok estében azonban nehe­zebb felismerni a betegség okát. Az igen betegségek magyaráza­­ ta.

Next