Természet Világa, 2019 (150. évfolyam, 1-12. szám)

2019-05-01 / 5. szám

2019. MÁJUS XLI – XXVIII. TERMÉSZET - TUDOMÁNY DIÁKPÁLYÁZAT DIÁKKONFERENCIA AZ AKADÉMIÁN Április 27-én a Magyar Tudományos Akadémia székházban rendezett sikeres díjátadó ünnepségünkkel és di­ákkonferenciánkkal lezárult a Természet Világa folyóirat XXVIII. Természet - Tudomány Diákpályázata. Lapunk felhívására idén is számos pályamű érkezett a Kárpát-medence teljes területéről. Tekintettel arra, hogy a pályázatok mind témájukban, mind kutatási módszerükben jelentősen különbözhettek, így a zsűri több kategóriában is úgy döntött, hogy nem csupán egy-egy pályázatot választ a helyezettek közé. A négy kategóriában összesen 5 első díjat, 5 második díjat, 2 harmadik díjat adtunk át, valamint 7 pályázat különdíjat, és egy pályázat pedig dicséretet érdemelt. Lapunk felhívására idén is számos pályamű érkezett a Kárpát-medence teljes területéről. A 2018-19. évi pályázat díjazottai: Önálló kutatások, elméleti összegzések kategória I. díj. Szalai Andor: Foktő, a nyolcszáz éves falucska Szent László Általános Művelődési Központ, Baja Felkészítő tanár: dr. Nebojszki László I. díj. Ferencz Dániel, Kilyén Dávid: Telefonok láthatatlan töltése Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, Románia Felkészítő tanár: Szász Ágota II. díj. Füstös Judit: A méz­evő Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általá­nos Iskola és Kollégium, Csurgó Felkészítő tanár: Szabó Zoltánna I. II. díj. Kovács Johanna, Melles Márk: Fejedelmi nagyvadunk, a gímszarvas Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általá­nos Iskola és Kollégium, Csurgó Felkészítő tanár: Varga Jolán, Mellesné Fonyogát Kornélia III. díj. Bodó Barnabás, Juhász András: Úgy viselkedünk, mint az állatok? Budapesti Piarista Gimnázium Felkészítő tanár: Dr. Müllner Erzsébet Kü­löndíjak Ácsai Hermina, Ali Amina: Szólj, s megmondom ki vagy Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta, Szerbia Felkészítő: Kormányos Róbert Szalánczi Ágota Adria: Mit aratunk száz év múlva? Németh László Gimnázium, Budapest Felkészítő tanár: Kovács Október Áron Természettudományos múltunk felkutatása és a kul­túra egysége kategória I. díj. Szász-Cseh Etele, Bíró Mátyás­ Péter: Égig érő értékek Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, Románia Felkészítő tanár: Cseh Gyopárka I. díj. Zsíros Ádám: „Ász inga egy olyan műszer, amelyik ingik" Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Csurgó Felkészítő tanár: Szabó Zoltánná

Next