Természet Világa, 2020 (151. évfolyam, 1-11. szám)

2020-01-01 / 1. szám

BOLYGÓNK LEGKITERJEDTEBB MAGASFENNSÍKJA Tibet paleo- és neotektonikája A kutatások alapján Földünk történetének eddig mintegy 60 százalékát ölelte fel a lemeztektonika működé­sének időszaka, mely során valószínűleg többször is kialakultak olyan nagy területű magasfennsíkok, mint amilyen napjainkban a Tibeti-fennsík. Ezek a kiemelt területek nem csupán regionális szinten befolyásolták a természet­­földrajzi folyamatokat, s egyúttal az élővilág evolúcióját, hanem globális szinten is hatást gyakoroltak az éghajlatra. A magasplató A Tibeti-plató, több mint kétmillió négyzetkilométe­res kiterjedésével Földünk legnagyobb területű és át­lagmagasságú fennsíkja. Területének közel nyolcvan százaléka háromezer méteres tengerszint feletti ma­gasságban fekszik, 18,8 °/o-a pedig még 5000 méter­nél is magasabban fekvő terület [1]. A platót alkotó kéregblokkok keletkezésének története a földtör­téneti ókorba nyúlik vissza, magának a topográfiai értelemben többé-kevésbé egységes magasfennsík­nak a kialakulása azonban a harmad-, illetve negye­didőszaki Eurázsiai-hegységk­épződéshez (orogen­­ezis) kapcsolódik, melynek indo-ázsiai zónájában az Ausztrál—Indiai- és az Eurázsiai-kőzetlemez kollízió­­jából származó, észak-északnyugati irányú kompresz­­szió hatására jelentős mértékű térrövidülés, kéregki­­vastagodás és nagy területek kiemelkedése ment vég­be. A földkéreg és a földköpeny közötti határfelület a Mohorovich­-diszkontinuitás (MOHO) mélysége, azaz a kéregvastagság Tibet esetében hozzávetőlegesen két­szerese a kontinensek alatti globális átlagértéknek, át­lagosan 60-75 km között változik, de egyes helyeken a 100 km-t is meghaladja (Nyugat-Tibet). Tibet esetében a paleotektonika azon múltban zajló kéregdinamikai folyamatok összességét jelenti, me­lyek a fennsík kialakulásához vezettek. Neotektonikai mozgások alatt pedig az egymásnak feszülő kéregblok­kok napjainkban is zajló elmozdulásai értendők. A fennsík földtörténeti harmadidőszak (kainozoikum) előtti evolúcióját főként a Gondwana-őskontinensről származó terránok (Qiuangtang, Lhasa, és később India) kollíziói határozták meg. A harmad- és negyedidőszaki tektonikai fejlődéstörténetet pedig domináns módon az Indiai kontinentális típusú lemezrész Eurázsiával történt kollíziója és északi irányú mozgása alakította. A kéregszegmensek paleotektonikai fejlődése A Tibeti-földkéreg alapját képező szegmensek egykor a Gondwanához tartoztak. Ezek a földtörténeti kö­zépidőben (mezozoikum) kapcsolódtak az Eurázsiai kontinentális lemezhez, s az időszak fő geológiai ese­ményeit a hegységképződések mellett a tengeri üle­dékképződés jelentette. A harmad- és negyedidőszakot pedig a gyorsan kiemelkedő területek eróziójából szár­mazó törmelékanyag mélyebb térszíneken, medencék­ben történő települése jellemezte. TERMÉSZET VILÁGA | 2020. JANUÁR

Next