Thalassa - Pszichoanalízis–Társadalom–Kultúra, 1997 (8. évfolyam, 1. szám)

TANULMÁNYOK - BUTLER, JUDITH: Esetleges alapok : A feminizmus és a "posztmodern" kérdés

Judith Butler: Esetleges alapok a feminizmus és a „posztmodern ” kérdés Számos nézőpontot tekintenek posztmodernnek, mintha a posztmoderniz­mus mindent magába tudna olvasztani: minden ami létezik, a diskurzus része, mintha a diskurzus valami monisztikus dolog volna, amiből minden létrejö­hetne; a szubjektum halott, soha többé nem mondhatom azt, hogy „én”, nincs valóság, csak reprezentációk vannak. E jellemzéseket hol a posztmodernizmus­nak, hol a posztstrukturalizmusnak tulajdonítják, melyek sokszor összemosód­nak, és néha összekeverednek a dekonstrukcióval, és időnként a francia feminiz­mus, a dekonstrukció, a lacani pszichoanalízis, a foucault-i analízis, a Rorty­­féle konverzacionalizmus és a „kulturális tudományok” (cultural studies) vá­logatás nélküli egyvelegét értik rajta. Az Atlanti-óceán amerikai partján az újabb diskurzusban a „posztmodernizmus” vagy „posztstrukturalizmus” kife­jezések az ezen álláspontok közötti különbségeket gond nélkül összehangolják, s ezáltal egy, az álláspontokat saját különféle modalitásaiként, permutációi­ként magában foglaló főnevet mutatnak fel. A kontinentális fejlemények né­mely importőrének meglepetést okozhat, hogy Franciaországban a lacani pszi­choanalízis hivatalosan a posztstrukturalizmussal szemben foglal állást, hogy Kristeva elítéli a posztmodernizmust,­ hogy a Foucault-követők ritkán kerül­nek kapcsolatba a Derrida-követőkkel, hogy alapvető ellentétek vannak Cixous és Irigaray között, és hogy az egyetlen gyenge szál a francia feminizmus és a dekonstrukció között Cixous és Derrida kapcsolata, noha a szövegalkotás gya­korlatában van némi rokonság Derrida és Irigaray között. Biddy Martin is he­lyesen mutat rá, hogy a francia feminizmus majdnem minden képviselője ra­gaszkodik az érett modernizmus és az avantgárd egyfajta felfogásához, ami né­mileg kétségbe vonja azt, hogy egyszerűen a posztmodernizmus kategóriájába lehetne sorolni ezen elméleteket vagy írásokat. Azt javaslom, hogy a posztmodernizmus problémáját ne pusztán a poszt­­modernizmus és a feminizmus viszonyaként kezeljük, hanem a „mi a poszt­­modernizmus?”, „milyen létezésmóddal bír?” tágabb kérdéseinek keretében tárgyaljuk. Jean-François Lyotard magáévá teszi a terminust, de önmagában nem képviselheti a többi posztmodern gondolkodó tevékenységét.­ Lyotard írásai például komoly ellentétben állnak Derridáéval, aki nem használja a „posztmodern” fogalmát, és másokéval is, akiket Lyotard-ral helyettesítenek. Vajon paradigmatikus-e Lyotard? Vajon minden elmélet struktúrája azonos-e 2 Julia Kristeva 1989: Black Sun: Depression and Melancholy. New York: Columbia University Press. 258-259. 3 Lyotard összemosása a röviden posztmodernnek címkézett gondolkodók hadával Seyla Bcnhabib esszéjében található „Epistemologies of Postmodernism: A Rejoinder to Jean-Fran^ois Lyotard”. In: Linda Nicholson (szerk.) 1989: Feminism/Postmodernism, New York: Routledge.

Next