Theologiai Szemle, 1966 (9. új évfolyam, 1-12. szám)
1966 / 7-8. szám - VILÁGSZEMLE
súlyozottan, hogy a hitvallásoknak nem ez volt az intenciójuk, így pl. a II. Helvét Hitvallásé bizonyosan nem, amely a Bevezetése záró szakasza szerint fönntartással tett, nyitott, engedményre kész hitvallás.) A hitvallások tekintélye az inspirációtan és a fundamentalizmus megrendülésével egyenes arányban csökkent. A XIX. század második felétől kezdve senki sem vitatta már komolyan a teológiai tudományos kutatás és tanítás szabadságának a kérdését, legalább is a német protestantizmus területén. Ezt alapjában véve egészséges fejlődésnek kell tekintenünk. A fejlődésnek két irányban volt káros terméke: az egyik magában a teológiában, ahol — más tudományszakok mintájára — a tudományos föltevések az ortodox hitvallások tekintélyével követelték maguknak a hitet; a másik az egyházi életben, ahol az egyházak vezetői elmulasztották a gyülekezeteket arról tájékoztatni, ami a teológiában és közelebbről a bibliai tudományok területén történik és valóban kézzelfogható eredménynek tekinthető. Így áll most szemben a Németországi Evangéliumi Egyház a következő helyzettel: (1) Az egyetemi fakultásokon és az egyházi teológiai intézetekben (mint aminek a prédikátorképző szemináriumok) nemcsak virágzik a tudományos teológia, hanem itt-ott élvezhetetlen vagy férges gyümölcsöket terem. A dortmundi mozgalomban „újracionalista teológia”-ként emlegetett teológia mindenekelőtt a Bultmann nevéhez fűződő exisztencialista teológia. (2) A modern teológiát népszerűbb formában előadó iratok, de különösen annak a szószékről elhangzó változata mélységesen aggasztja az egyház pietista köreit abban a tekintetben, hogy az „újracionalista” teológia a keresztyén evangélium fundamentumául szolgáló „üdvtényeket” nemcsak megingatja, kétségbe vonja, hanem számos képviselőjében egyenest meg is tagadja. (3) Az egyházkormányzat kényelmessége, prakticista opportunizmusa stb. nemzedékeken át fontosabb dolgokkal volt elfoglalva, mint, hogy e feszültség egészséges kiegyenlítésére törekedjék. Akkor komolyabban kellett volna foglalkoznia a hívek és a teológia kérdéseivel. (Az egyház tragédiája a nemzetiszocializmus korában is ezzel a kényelmes opportunizmussal és mind a gyülekezetek mind a teológiai tudomány lebecsülésével függött össze.) Túl hosszú időn át volt uralkodó az egyházi prakticizmusnak az a véleménye, hogy a teológia alapjában véve néhány specialistának a veszedelmessé válható luxusa, amitől jobb inkább megóvni a gyülekezetét s amennyire lehet, távoltartani a teológiai problémákat az egyház vezetésétől is. De ugyanúgy elmondhatjuk, hogy voltak teológusok is, akik a maguk nyilvánvalóan nem teológiai gyökerekről táplálkozó specialitásaikat exhibicionista magatartással propagálták. Mindenesetre ma az a helyzet, hogy teológia és egyház, gyülekezet és teológusok, lelkészek és híveik, egyház és világ — ezek a vonalak nem párhuzamosak, hanem keresztül-kasul metszik egymást — más nyelvet beszélnek és nem értik meg egymást. — Kétségtelen tény: ma a Németországi Evangéliumi Egyházban a tudományos becsületesség, az intellektuális őszinteség és a hit hamis alternatívája „szinte szakadással fenyegeti az egyház egységét” (Kirche in der Zeit, 1966 (21)4, 152. lap). A dortmundi mozgalom mindenekelőtt Bultmann iskolája ellen irányul, azonban végső következményeiben általában a tudományos teológia ellen is, amennyiben kárhoztat minden olyan teológiát, amely lemond a fundamentalista inspirációtanról; a mozgalom a Biblia történeti kritikai vizsgálatának ma már kétségtelen alaperedményeit is elveti. Melyek ezek? A Biblia tudományos vizsgálata az elmúlt másfél-két évszázad során láthatóvá tette a Biblia keletkezésének emberi oldalát. Dogmatikai formulával kifejezve: kitűnt az, hogy a testté lett Ige valóságos emberségének megfelel az írássá lett Ige valóságos embersége. A Biblia nem úgy kijelentés, mint a hellenista zsidóság vagy az iszlám szent könyve (egy praeexistens mennyei könyv diktátuma), hanem a történeti kijelentésről továbbadott emberi bizonyságtételek gyűjteménye. E tanúbizonyságok differenciáltsága az elfogulatlan olvasó számára — éppen a Biblia behatóbb megismerése következtében — immár kétségtelen. Ez viszont azt is magával hozta, hogy a Biblia centrális mondanivalója mellett (evangélium, váltság, feltámadás) nincsen ún. „tudományos bizonyíték”, ezzel nem szolgálhat a teológia az egyháznak. Ennek a becsületes megvallása ma a teológiai tudományban egyszerűen communis opinio, közös vélemény. Ezen a közös fundamentumon természetesen nagyon sokféle teológiát lehet építeni. Elég ha a Barth, Cullmann, Bultmann, Moltman, Braun nevét említem. Azt, hogy a teológiai tudományban vannak magaslatok és régiók, amelyekben a közönséges gyülekezeti tag éppúgy nem tud mozogni, mint a közönséges ember a quantum-elmélet matematikájában vagy a hormonháztartás végső titkaiban, sajnos a modern tudományok (közöttük ott a teológia is fejlődésével együttjárónak kell vennünk. Éppen ezért kellene világszerte fokozottabban arra gondolni, hogy a teológia eredményeit is úgy népszerűsítsék az egyházkormányzatok, mint a kormányok a tudományok eredményeit. Ha ez elmulasztódik, helytelen irányban tör magának utat a megoldáshoz a gyülekezetben keletkező lelki bizonytalanság vagy aggodalom áradata. Nyilvánvalóan ez az eset a dortmundi mozgalomban is: a jogos aggodalmak elnagyoló általánosításokkal párosulnak és több legyet akarnak ütni egy csapással. Egyik ilyen „légy” a Bultmann-féle teológián kívül a komolyra fordult Kirchentagok időszerű kérdéseinek az ellensúlyozása, mert mi mást jelenthet az említett mozgalomnak a dortmundi nagygyűlésről adott utólagos önjellemzése: „az ébredésnek egy kis Kirchentagja” volt. Ebben látjuk alaptévedését. Az egyház ébredésén nem csak azt érthetjük, hogy visszatér a fundamentalizmushoz, hogy elkülönül a Bichtmann teológiájától és az igazságot olyan formában hirdeti, ahogy a dortmundi tömeggyűlés tette. (Csak zárójelben említem meg, hogy adott esetben 1000 fanfár szólalt meg és a tömeggyűlést a „Krisztus feltámadt, bizonnyal feltámadt” szavak ütemes mondására késztették; ez már az evangelizációnak és a szellemi meggyőzésnek a helyettesítése psychurgiával.) A részletes tudósítástól helyszűke következtében el kell tekintenem, csak utalok a jegyzetben közölt cikkekre. Beckman egyházelnök Ein anderes Evangelium? Zur Frage modernen Theologie c. körlevelében a rajnavidéki tartományi egyház vezetőségének kívánságára foglalkozik a kérdéssel. Nagyon higgadt hangon rámutat arra, hogy a Rajna-vidéki tartományi egyház az elmúlt évek során sokszor hivatalból foglalkozott a szentírástudomány és az igehirdetés viszonyának a kérdéseivel. Fájdalom, a rajnavidéki egyház eddigi komoly fáradozásai nem jártak a kívánt eredménnyel. A nyugtalanság oka nemcsak a teológiai munka félreértése laikusok részéről, hanem kétségtelenül jogos panaszok is vannak. Ezeket a mitológiátlanítást követelő existenciális inter 234