Theologiai Szemle, 2000 (43. új évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 2. szám - SZEMLE - Pásztor János: Lengyel László - Várszegi Asztrik: Beszélgetőkönyvecske

komputerrel készült munka: Archimandrite Damascene (Orlovsky): New Confessors of Russia, Vol I., Platina, California 1998. - 4. Peter Hauptmann, Gerd Strieker (Herausgeber): Die Orthodoxe Kirche in Russland, Göttingen 1988, S. 726-730. - 5. Gabriel Adriányi: Geschichte der Kirche Osteuropas im 20. Jahrhundert, Paderborn 1992. - 6. Ezért celebrálja az orosz orthodox egyház néhány papja is­tentiszteletét modern orosz nyelven, és ez igazi, missziói felelősségből ered. Ezt azonban a patriarcha nem szívesen nézi és harcol ellene. V.ö. Gerd Stricker: Reformpriester wieder unter Druck. Georgi Kotschetkow abermals gemassregelt, in: Glaube in der 2. Welt, Zeitschrift für Religionsfreiheit und Menschenrechte (abgekürzt G2W), 11/1997, S. 14-19. - 7. Erich Bryner: Religion und Nation. Grundzüge der georgischen Kirchengeschichte, in: G2W 6/1990, S. 22-25. - 8. Bryner: Ostkirchen, a.a.O., S. 100-102. - 9. Natalija Babasjan: Die rechtsextreme Pamjat’ - Bewegung und die Kirche, in: G2W 3/1993, S. 24f Vgl. auch G2W 7-8/93, S. 43-45. - 10. Vgl. die Dokumentation „Religiöser Natonalismus im balkanischen Bürger­krieg” in G2W 6/1992, S. 14-31. - 11. Vladimir Solovjev: Die russische Idee, in: Deutsche Gesamtausgabe der Werke von Vladimir Solovjev, Bd. 3, München 1954, S. 69, 81. - 12. Radovan Bigovic: Wir sind alle für diesen Krieg verantwortlich. Eine serbische „Theologie der Befreiung” für Orthodoxie und Katholizismus, in: G2W 6/1992, S. 16-18. SZEMLE Lengyel László - Várszegi Asztrik, Beszélgetőkönyvecske (Budapest: Helikon, 1999. 258 lap) Több mint fél évszázaddal ezelőtt Kelemen Krizosztom főapát, König Kelemen ferences szerzetes, Ravasz László püspök és mások, a Pannonhalma és Debrecen között „a szeretet szivárványhídja” építése érdekében imádkoztak, és tettek lépéseket. Ennek a könyvnek a tanúsága szerint híd épült a keresztyénség és a magyar agnosztikus, szabad gondolkodó értelmiség között. E nagyszerű könyv olvasá­sa közben Bonhoeffer egyik - immáron magyarul is meg­jelent - börtönlevelében papírra vetett megjegyzése jutott eszembe, mely szerint sok esetben gyümölcsözőbb be­szélgetéseket folytatott nem keresztyénekkel, mint egyik másik keresztyénnel. Várszegi Asztrik magatartása és lelkülete tipikusan római katolikus és tipikusan szerzetesi. Ez a katolicitás azonban a II. Vatikáni Zsinat katolicitása, mely meg­nyitotta az ajtót a Rómán kívüliek előtt is. Várszegi Asztrikot eddig is olyannak ismertük, mint amilyennek ebben a könyvben is megmutatkozik. Éppen ezért érdeklődéssel vettem a kezembe a Lengyel László és Várszegi Asztrik beszélgetéseit elénk adó, sze­rényen csak könyvecskének nevezett kötetet. Elolvasása után mondhatom, hogy nem csalódtam. Két, az egyházra odafigyelő, és az élet minden jelensége iránt érdeklődő magyar értelmiségi beszélgetése bontakozik ki előttünk. A pannonhalmi főapát-püspök már eddig is sok tanú­jelét adta az evangéliumhoz való hűségének. Ezt a hűsé­get az is hitelessé teszi, hogy a mai ember és mai társa­dalom problémái iránt érzékenységgel párosul. Ebben a szolidaritásban tud vallani Uráról és Megváltójáról, Jé­zus Krisztusról. Lengyel László gondolatmenetét követve igyekeztem szabaddá tenni magam az ő - ebben a kis hazában jól is­mert - munkásságától és közéleti szereplésétől. Ez nem volt nehéz azért, mert meglepően sokat ismer az egyház régi és mai problémáiból. Sőt még arra is képes, hogy az Újszövetség görög szövegére figyeljen, mint egy-egy ki­vételesen érdeklődő holland presbiter, valamelyik amster­­dami gyülekezetben. Pedig itt az egyházon kívül élő, és azt erőteljes kritikával vizsgáló értelmiséggel találkozunk. Várszegi Asztrik mögött ott van a gazdag bencés örökség. A hatvanas évek közepén feleségem világi könyvtárosként, kartársaival látogatott el Pannonhalmá­ra. Az ottani fogadtatás tárgyszerű volt. A látogatásról adott beszámoló szerint azonban, a szakmában járatos könyvtáros atya szavain átsütött Krisztus iránti szeretete. Ez a közösség formálta Asztrik püspököt az egyház „ba­biloni fogsága idején”. Formálták őt a katonaságnál töl­tött évek is, ahol több keresztyén felekezet papjelöltei és kispapja közös „karanténbe” zárva erősödtek meg ab­ban, hogy Jézus Krisztusban közös kőszikla alapjuk van. Nem az antikommunizmus, hanem a Krisztus minden embernek magát kínáló szeretete kapcsolta össze ezeket a lelkészeket és lelkész jelölteket. Formálta őt a II. Vati­káni Zsinat szellemisége, ami csak nagy fáziskéséssel érvényesülhetett hazánkban a pártállam idején. Az álla­mi hivatalosok mindent megtettek annak érdekében, hogy a Zsinaton kibontakozó megújulási folyamatot és a keresztyén egyházak egymáshoz való közeledését - ami a megújulás része volt,­­ akadályozza. A II. Vatikáni Zsinat az Una Sancta Catholica Ecclesia - melynek részeként élt és szolgált a 16. századi reformáció óta a magyar reformáció is — életében igazi Ige-esemény volt. Ennek nem az egyetlen, de szimbolikus és különösen nagyjelentőségű része az anyanyelvű liturgia. Ez megnyi­totta az utat az egész gyülekezetnek mind az istentisztelet­ben, mind az egyház missziójában való cselekvő részvétele számára. A Zsinatnak ugyancsak fontos állásfoglalása - ami Várszegi Asztrik könyvünkben olvasható megnyilatkozá­saiban különösen erőteljesen érvényesül -, hogy az egyház evangélizációjánál egyedül és kizárólag az Ige erejére lehet építeni. Ugyanezen felismerés másik oldala az ember auto­nómiájának a Zsinaton hangsúlyozott­­ tiszteletben tartása. Senkit nem lehet Krisztus előtt való hódolásra kényszeríteni. Az egyház élete a Szentírás szellemiségével összhangban való fejlődésének egyik legnagyobb gátlója az volt, hogy I. (Nagy) Theodosius császár 381-ben a keresztyén hit alapját és központját megfogalmazó Szentháromság-tant, hitünk nagy misztériumát állami dogmává tette. Ezzel megindult a tekintélyelvű és az állam erőszak-szervezeteire és a diplo­máciára épülő misszió, mely a keresztyénség eltorzított formáját terjesztette széjjel a világon. Az evangélium belső ereje a torzítások ellenére is hatott. Ennek köszönhetően Krisztus nem maradt tanúk nélkül, és sok igaz keresztyén élt az „államosított keresztyénség” századaiban is. Amikor Nursiai Szent Benedek összegyűjtötte testvé­reit a Monte Cassino hegyén, olyan közösséget szerve­zett meg, melynek tagjai szabad döntésükből nem állami kényszer hatása alatt lettek Jézus követőivé a Corpus Christianum - az államosított keresztyénség - világában. Ők őrizték meg a keresztyén egzisztenciának ezt a na­gyon fontos vonását, a Krisztus hívására szabad döntés­ben válaszoló keresztyén ember szabadságát. Amikor Várszegi Asztrik gondolatait olvasom mindezt felfedezem az ő szavai mögött. Mégis ezek a gondolatoo­ 128

Next