Theologiai Szemle, 2010 (53. új évfolyam, 1-4. szám)
2010 / Különszám - KÖNYVSZEMLE - Szűcs Ferenc: Az Egyház és Izrael
ausztrál Edward Idris Cassidy és végül a német Walter Kasper követett. A főpásztor korábbi megnyilatkozásaiból emlékezetes, hogy 2007-ben a tridenti rítusú misét engedélyező Summorum pontificum kezdetű motu propriót vette védelmébe, magyarázva a Lumen gentium II. vatikáni zsinati dogmatikus konstitúció subsistit in (az Egyház a katolikus egyházban áll fenn) fogalmát, elismerve ugyanakkor, hogy a szentszéki megnyilatkozás érzékenyen érinthette a protestánsokat és az ökumenikusan gondolkodó katolikusokat is. Koch püspök azt is feltárta, hogy a vatikáni dokumentum fogadtatása megmutatta a katolikusok, a protestánsok és az ortodoxok közötti ökumenikus célok különbözőségét. Az új vatikáni egyházi vezető azonban a vallásközi párbeszédben is tájékozott. Tavaly a svájci minaretek építését ellenzőkkel szemben kifejezte véleményét, hogy a minaret mint torony egyszerűen egy mecset része, és lehetőséget kell biztosítani a muszlim hívőknek hitük gyakorlására. Az új elnök 2007-2009 között a Svájci Püspöki Konferencia elnöke, valamint a svájci Vallások Tanácsának is tagja volt. A bázeli püspökséget mint apostoli adminisztrátor vezeti tovább az új püspök érkezéséig. Koch püspök - akit XVI. Benedek egyúttal érsekké is kinevezett -, június 29-én írott levelében búcsúzott el püspöktársaitól, a papoktól, a diakónusoktól, a hitoktatóktól és egyházmegyéje híveitől. A hagyományosan protestáns Svájcban a katolikusok szerepe az elmúlt évtizedekben felértékelődött, és a püspökök is jó kapcsolatokat ápoltak a keresztény egyházakkal, legfőképpen a Genfben székelő Egyházak Világtanácsának képviselőivel. Ismert, hogy VI. Pál pápa 1969-ben, II. János Pál pápa pedig 1982-ben kereste fel az Ökumenikus Világszervezet genfi központját, ahol beszédet is tartott. A pápai tanács Kurt Koch érsek személyében éppen abban az esztendőben kapja új, sorrendben ötödik elnökét, amelyben az Egységtitkárság és a katolikus ökumenizmus félévszázados alapítására emlékezhetünk. Kránitz Mihály KÖNYVSZEMLE Az Egyház és Izrael Korrelációs modellkeresés a poszt-holokauszt teológiában Dr. Tatai Isstván: Az Egyház és Izrael - Harmat-Kálvin-KMTI kiadvány Tatai István könyve - amely a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán megvédett doktori disszertációja az egyik legrégebbi ekkléziológiai kérdést, Izrael és az egyház teológiai kapcsolatát kívánja feldolgozni. A szerző megváltoztatja a bibliai és történeti sorrendet, amikor a címben az egyházat teszi első helyre, mivel a keresztyén teológiában vizsgálja az Izraelkérdés megítélését. Ez az egyház számára ma is több szempontból aktuális teológiai probléma, amelyre már teológus korában ráirányította a szerző figyelmét professzora, Pákozdy László Márton. Itt nem csupán egy történeti kérdésről van szó, hiszen Izrael, mint vallási, de mint népi és politikai közösség napjaink valósága is, másfelől pedig az alcímben jelzett korszak megjelölés nemcsak a zsidóság történelmének legsúlyosabb traumájára utal, de a keresztyén egyházakat is önvizsgálatra késztető határmezsgye is egyben. Ha Adorno közismert megállapítására gondolunk: „Auschwitz után nem lehet verset írni” - amit nyilvánvalóan csak az „ugyanúgy” szócska betoldásával értelmezhetünk -, ez igaz a keresztyén teológiára is. Az egyház és Izrael viszonyáról sem beszélhetünk anélkül, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt a szerző által „földrengésnek” nevezett jelenséget, amely megrázta az újkori keresztyén gondolkodás egészét is. A könyv bevezetésének teológiatörténeti áttekintése nem kerüli meg azt a kényes kérdést sem, hogyan válhatott a teológiai antijudaizmus az ideológiai és politikai antiszemitizmus eszmei muníciójává. A zsidóság megtagadásának, elítélésének hitvallásos rangra emelését (Konstantinápolyi Zsinat 381) nem magyarázza és nem menti az a korai — akár családon belüli konfliktusnak is tekinthető szembenállás, amely végül a zsinagóga és az egyház szétválásához vezetett már az apostoli korban. A Jézus-Messiás hitvallás vállalása az egyházat csupán arra figyelmeztetheti, hogy az ’új modell’ semmiképpen sem lehet saját identitásának feladása egy vélt párbeszéd érdekében (7. o.). Hézagpótlónak tekinthető a könyv második fejezete, amelyben a szerző a holokauszt utáni egyházi dokumentumokat és teológiai megnyilatkozásokat elemzi, beleértve a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate dokumentumát is. Külön örömünkre szolgálhat, hogy a teljesség igénye nélkül bemutatja a magyarországi szakirodalom legjelentősebb tanulmányait is: csaknem negyven írást. Szinte a feledés homályából ássa ki az Israel und die Kirche című ökumenikus tanulmányt, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa készíttetett 1956 tavaszán. Ennek feltehetően magyar fordítása sincs, így a 63