Theologiai Szemle, 2010 (53. új évfolyam, 1-4. szám)

2010 / Különszám - KÖNYVSZEMLE - Szűcs Ferenc: Az Egyház és Izrael

ausztrál Edward Idris Cassidy és végül a német Walter Kasper követett. A főpásztor korábbi megnyilatkozásaiból emlékeze­tes, hogy 2007-ben a tridenti rítusú misét engedélyező Summorum pontificum kezdetű motu propriót vette vé­delmébe, magyarázva a Lumen gentium II. vatikáni zsi­nati dogmatikus konstitúció subsistit in (az Egyház a ka­tolikus egyházban áll fenn) fogalmát, elismerve ugyan­akkor, hogy a szentszéki megnyilatkozás érzékenyen érinthette a protestánsokat és az ökumenikusan gondol­kodó katolikusokat is. Koch püspök azt is feltárta, hogy a vatikáni dokumentum fogadtatása megmutatta a katoli­kusok, a protestánsok és az ortodoxok közötti ökumeni­kus célok különbözőségét. Az új vatikáni egyházi vezető azonban a vallásközi párbeszédben is tájékozott. Tavaly a svájci minaretek építését ellenzőkkel szemben kifejezte véleményét, hogy a minaret mint torony egyszerűen egy mecset része, és lehetőséget kell biztosítani a muszlim hívőknek hitük gyakorlására. Az új elnök 2007-2009 között a Svájci Püspöki Kon­ferencia elnöke, valamint a svájci Vallások Tanácsának is tagja volt. A bázeli püspökséget mint apostoli admi­nisztrátor vezeti tovább az új püspök érkezéséig. Koch püspök - akit XVI. Benedek egyúttal érsekké is kineve­zett -, június 29-én írott levelében búcsúzott el püspök­társaitól, a papoktól, a diakónusoktól, a hitoktatóktól és egyházmegyéje híveitől. A hagyományosan protestáns Svájcban a katolikusok szerepe az elmúlt évtizedekben felértékelődött, és a püspökök is jó kapcsolatokat ápoltak a keresztény egyházakkal, legfőképpen a Genfben széke­lő Egyházak Világtanácsának képviselőivel. Ismert, hogy VI. Pál pápa 1969-ben, II. János Pál pápa pedig 1982-ben kereste fel az Ökumenikus Világszervezet genfi központját, ahol beszédet is tartott. A pápai tanács Kurt Koch érsek személyében éppen abban az esztendő­ben kapja új, sorrendben ötödik elnökét, amelyben az Egységtitkárság és a katolikus ökumenizmus félévszáza­dos alapítására emlékezhetünk. Kránitz Mihály KÖNYVSZEMLE Az Egyház és Izrael Korrelációs modellkeresés a poszt-holokauszt teológiában Dr. Tatai Isstván: Az Egyház és Izrael - Harmat-Kálvin-KMTI kiadvány Tatai István könyve - amely a Károli Gáspár Refor­mátus Egyetem Hittudományi Karán megvédett doktori disszertációja­­ az egyik legrégebbi ekkléziológiai kér­dést, Izrael és az egyház teológiai kapcsolatát kívánja feldolgozni. A szerző megváltoztatja a bibliai és történe­ti sorrendet, amikor a címben az egyházat teszi első hely­re, mivel a keresztyén teológiában vizsgálja az Izrael­­kérdés megítélését. Ez az egyház számára ma is több szempontból aktuális teológiai probléma, amelyre már teológus korában ráirányította a szerző figyelmét pro­fesszora, Pákozdy László Márton. Itt nem csupán egy történeti kérdésről van szó, hiszen Izrael, mint vallási, de mint népi és politikai közösség napjaink valósága is, másfelől pedig az alcímben jelzett korszak megjelölés nemcsak a zsidóság történelmének legsúlyosabb traumá­jára utal, de a keresztyén egyházakat is önvizsgálatra késztető határmezsgye is egyben. Ha Adorno közismert megállapítására gondolunk: „Auschwitz után nem lehet verset írni” - amit nyilvánvalóan csak az „ugyanúgy” szócska betoldásával értelmezhetünk -, ez igaz a keresz­tyén teológiára is. Az egyház és Izrael viszonyáról sem beszélhetünk anélkül, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt a szerző által „földrengésnek” nevezett jelenséget, amely megrázta az újkori keresztyén gondolkodás egészét is. A könyv bevezetésének teológiatörténeti áttekintése nem kerüli meg azt a kényes kérdést sem, hogyan válha­tott a teológiai antijudaizmus az ideológiai és politikai antiszemitizmus eszmei muníciójává. A zsidóság megta­gadásának, elítélésének hitvallásos rangra emelését (Konstantinápolyi Zsinat 381) nem magyarázza és nem menti az a korai — akár családon belüli konfliktusnak is tekinthető­­ szembenállás, amely végül a zsinagóga és az egyház szétválásához vezetett már az apostoli korban. A Jézus-Messiás hitvallás vállalása az egyházat csupán arra figyelmeztetheti, hogy az ’új modell’ semmiképpen sem lehet saját identitásának feladása egy vélt párbeszéd ér­dekében (7. o.). Hézagpótlónak tekinthető a könyv második fejezete, amelyben a szerző a holokauszt utáni egyházi dokumen­tumokat és teológiai megnyilatkozásokat elemzi, beleért­ve a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate dokumentumát is. Külön örömünkre szolgálhat, hogy a teljesség igénye nélkül bemutatja a magyarországi szakirodalom legje­lentősebb tanulmányait is: csaknem negyven írást. Szin­te a feledés homályából ássa ki az Israel und die Kirche című ökumenikus tanulmányt, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa készíttetett 1956 tava­szán. Ennek feltehetően magyar fordítása sincs, így a 63

Next