Tiszántúli Kossuth Kalendárium, 1957

Gulyás Pál: Csokonai gúlája előtt

# GULYÁS PÁL: Csokonai gúlája előtt ( Ünnepi beszéd helyett) Hányjátok ott a sírt, ahol van, neki ott százharminc éve jól van ! Az ember léte pillanatnyi, a minek a nemlétet bolygatni ? Akinek tenni fölé virágot, kifestett csillogó lapot ? Fölötte az örök sötétség már eltakarta a Napot. Ha most ő hirtelen felkelne, úgy sírna, mint a zuhatag, megátkozná a zúgó fákat, átkozná a madarakat. Koponyák állnak agyvelőnek sötétségével töltve itt, itt minden agyvelő imádja a maga holt isteneit. Nincs próféta, kinek imája felszállna most a népekért, vérnászra készülnek a népek, kifestett cifra képekért. A Nap színbontó sugarát festik zászlóra a hatalmak és az a Nap bontja fel őket, amelyikért élni akarnak. Mind a Napra emeli karját, rövid a Napra néz és liheg, fükö de jön az ősbűn, a Szivárvány, és kiszívja a vérüket. Hagyjátok ott a sírt, ahol van, ővele már végeztetek , miattatok mást szét koponyája, miattatok lett nagybeteg, miattatok süppedt be melle, miattatok lett fekete a nyelve, miattatok vált üszőkké, önmaga rút kísérlete ! Ha most felkelne, árva lantján nézhetné ismét a Napot, várhatna tengert és vidéket. .. Százharminc év nem változott. Itt van a gúlája! Minek Vessétek olvasztó kohóba ! Ő nem volt öldöklő Urán, nem volt népének fáraója ! Ő nem ércgúlákért dübörgött, egy két fának kereste lombját, egy elhagyott zugot könyörgött, nagy Debrecennek egy atomját. Még most is hallom, hogy hörög... Rajtatok csillogó talár, őrajta csillognak a csontok. Nyomjátok jobban föld alá ! 4 . Az úton, amerről jöttek, kocsirobogás, lóvágtatás és emberek kipo­to­zása kezdett kibontakozni. Vass Mihály felfülelt: — Aha, jönnek a sintérek. Na, kis eszem, most ne hagyj el. Hirtelen kifogta lovát, bevezette az udvarra. Megzörgette az asszony ablakát, bekiáltott: — Gyere ki, hé, feleség! Itthon a fiad! Kész doktor. Hogy­ha Isten marasztotta volna Budapest városában. Azzal kiment az ellenségei elébe.

Next