Tiszatáj, 1956 (10. évfolyam, 1-5. szám
1956 / 3. szám - Németh Ferenc: Németh Ferenc: Tudsz-e lenni minden? : [vers]
Neki az alföldi pusztának, nádasoknak, berkeknek s aztán a Bükk erdőségei közé! Rákóczy János, akinek nagyon ismerős volt az arca, rőtszőke szakállú és hajú férfi volt. A szakállt csak lehetett borotválni, de az a sűrű oroszlánsörény! A színésznők értenek a maszkírozáshoz. Vettek a barátunk számára kocsisi ruhát, pitykés dolmányt, pörge kalapot, a haját pedig befestették feketére. Melanogene még akkor nem volt Gyulán kapható, tehát mandulát vettünk, azt tűzön megpörköltük, mozsárban összetörtük, ennek a megbámult olajával lett elváltoztatva a halálra szánt politikus hajzata. Ő belőle lett Barna János, én belőlem pedig lett Benke Albert, Laborfalvi Benke Róza testvére, aki a szegedi ütközet alatt sírjára talált. Annak a nevét viseltem sok ideig. Hanem a szőke hajamat nem hagytam feketére festeni, se a bajuszom, szakállam leborotválni. Ha rám ismernek, bíró elé állítanak, megmondom ki vagyok, megmondom, mit tettem a szabadságharc alatt: itt vagyok, fizetek. De még most is: »dum subit illius tristissimae noctis imago«, hálával emlékezem meg arról a derék városról, mely nekem az első honvesztés éjszakáján menedéket adott, ahol azzal a fohásszal hajtottam álomra a fejemet, hogy megvirrad még valaha! NÉMETH FERENC Tudsz-e lenni minden? Tudsz-e kicsikém igazán szeretni, sorsod tudod-e sorsom alá vetni, ha szívem minden életért dobogn s szerelmet csupán egyet adhatok? Tudsz-e adni sokat az alig elégért, mosolyt a sírásért, csókot szenvedésért, hűséget nem egyszer hűtlen lángolásért, ha gyarló voltomban ábrándozom másért? Tudsz-e betölteni nagy éhségeimben, szépért való vágyban, szerelemben, hitben, igaz keresésbe belefáradottan, s ha, kell, meghúzódni férfi bánatomban? * Tudsz-e vajon, tudsz-e, tudsz-e lenni minden, ügyelni, hogy legyen frissen mosott ingem, figyelni, hogy legyen kedvem is dalolni, amíg kezedre vár mindenféle holmi? Tudsz-e szerelemért mindent feláldozni, ha sok bánatot fog kevés öröm hozni? Mert hiába futnám rühellve a sorsot, járnom kell az utat, mit részemül osztott. 136