Tiszatáj, 1956 (10. évfolyam, 1-5. szám
1956 / 5. szám - Cseres Tibor: Justh Zsigmond szerelme : [elbeszélés]
Bár Vera jönne s egyedül! S csak állt az ablaknál, karbatette kezét, s néha-néha szakállába nyúlt. Tavaly Antigonét, keresett, nem talált itten a majorban alkalmasat. Az itteni lányok gömbölyűségre, nevetésre hajlók. Melieret győzik, de Szofoklészhez más kell. Komolyabb, méltóságosabb. Azt mondta ez a Mihály, van nékem egy húgom, az nagyon komoly lány. Az elüt egészen a családtól. Dehát persze jurenák-majom. Nézőnek sokat járt át, de nem figyelt rá az úr. No most aztán felfigyelt. A szerepből, az Antigonéból nem lett semmi, de az úr bolygósaiban egész télen személyével foglalkozott. Vadnak, elszántnak, szilajnak képzelte magát, érezte magát, ha vele foglalkozott. Álmaiban is jelentkezett: Ölébe lehetett borulni s felnézni rá. S engedte, hogy boldogtalansága verejtékét letörölje. Megbolondulni kettesben, a forró, ■tikkasztó levegő miatt, virágukat hullató fák alatt, mikor ezer illat és ezer hang telíti az éjszakát. Nehéznek tudta az életet, mert az álomra méltatlannak érezte magát. Sokszor elnézte a parasztokat, hogy milyen bölcs közönnyel fogadják a születést s méginkább a halált. Ilyenkor természetesnek és könnyűnek képzelte saját halálát is. De ha Verára gondolt, ha őt kívánta látni, ha őt várta — nem tudott a halállal bölcselkedni. Mert egyre türelmetlenebbül várt. Szemét a parkon hagyva hátra lépett, szivar.Után nyúlt (hiába hogy ártalmas), rágyújtott. Csupa lágy, akaratnélküli ember az egész rokonságom — gondolta. Én is ott voltam, míg meg nem neveltem magam. Bevallhatom, ma akaratom egyike a legerősebbeknek. Hogy mégsem élek? Azért cselekszem, igen, hogy ezt észrene vegyem. Azért élek sokat, hogy észre ne vegyem, hogy nem élek. Olyan erősen fogta szivarját, a legfelső dohánylevél lemállott.. Nem hitte, hogy ezek a nők jobban tudnak akarni nála. Ezek a parasztlányok, ezek a gányó lányok. Mert gondolok rá többes számban — kapta rajta magát. Szerelemre születtem, meg van lelkemben minden, ami lelket lélekhez közel vihet. A kertész talicskán kaszált füvet tol kifele. Engedélye van rá. Zökken egyet :a talicska, alma koppan le a zöld fűből. Egy, kettő, három.. Szedi fel a kertész, dobálja gerebébe. Mintha fel is pislogna, látja-e valaki. Az almára nincsen engedély. De hiszen ki nem viszi az almát? Éppen a kertész ne vinné? Vera mégsem akar felbukkanni. Az alma lehull, a füvet lekaszálják ... Már idén is volt előadás és különös, csak mostan vette észre, hogy ezek a "lányok, akik a színpadra kerülnek s próbákra járnak, mennyire őrzik egymást. ..S a táncban is. Hogy nem figyelt ő eddig erre? Parasztbanda szokta húzni, fújni. Tóth Lajos bandája. Itthon nem tette máskor, felkért vagy két leányt, hogy harmadikul Verát vihesse. Eltervezte, miről beszélgetnek majd. Már félórája táncolnak, kezük egészenösszeizzadt, de még olyat nem tudott kérdezni, amire a leány igennel vagy nemmel ne válaszolhatott volna. Pedig olyan beszélgetést képzelt, melynek egy sor 311