Tiszatáj, 1973 (27. évfolyam, 1-12. szám

1973 / 1. szám - 150 éve született Petőfi Sándor - Sulyok Vince: Petőfiről - norvégiai könyve ürügyén

SULYOK VINCE (Oslo) Petőfiről - norvégiai könyve ürügyén Már száz esztendővel ezelőtt is közhelyszámba ment Petőfit a magyar líra leg­nagyobb hatású alkotójának nevezni, de ennél többet és jobbat ma sem tudunk mondani. Nemzeti költőink és íróink fényes sorában vitathatatlan első hely illette meg szinte már életében, mert hozzá hasonló teljességgel senki más nem hatotta át életének és művészetének kovászával a magyarságot. Mi sem természetesebb ezért, minthogy külföldi híre-neve is összmagyar közüggyé vált számunkra a halála óta eltelt időben. Sokan bizonyára tökéletesen meg is vannak győződve arról, hogy Petőfivel, s szinte egyedül vele, a magyar irodalom, a magyar líra ténylegesen és vitathatatlanul jelen van mind a világirodalomban, mind pedig a világ köztudatá­ban. Mint annyi más esetben, itt is sokat számít azonban az, hogy honnan nézzük a dolgot, s részben az is, hogy ki nézi. S ha én most, a Petőfi-emlékév küszöbén, egy oslói kis dolgozószoba íróasztala mellől teszek ebben az ügyben próbát kis nyu­gat-európai, vagy legalábbis skandináviai érvényű kitekintésre és kritikai fölmé­résre, akkor abban semmi ünneprontó indulat nem vezet, csupán a tényleges igaz­ság szomjúhozása. S ki tudja: szerény és teljességre semmiképpen nem törekvő megfigyeléseim talán még bizonyos okulásokkal is szolgálhatnak. Hadd bocsássam azonban előre azt, hogy vállalkozásomra egyedül az jogosít föl némiképpen, hogy önmagam sem voltam teljesen tétlen Petőfi hírének gyarapítása dolgában: ezekben a hetekben készültem el egy kis norvég nyelvű Petőfi-válogatással, az elsővel, mely eddig elkészült ennek a rokonszenves kis északi népnek a nyelvén. A magunk önvizsgálatra serkentése érdekében hadd tegyem föl elsőül is azt a kérdést: valóban úgy hisszük-e, hogy minden rendben van fönt említett általános­nemzeti, gyakorlatilag tehát minden magyarra kiterjedő hiedelmünk közül, miszerint Petőfi vitathatatlanul benne van a világirodalmi vérkeringésben? A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum illetékes munkatársai bizonyára jelentős, s önmagukban véve igazán imponáló számadatokra tudnának hivatkozni, hogy így utasítsák el a már magából a puszta kérdésföltevésből elősejlő gyanakvást. 1960-ig bezárólag Petőfinek 770 versét fordították le — éspedig a világ 50 különböző nyel­vére, s legalábbis 20 000 változatban! Ezek a számok minden bizonnyal tovább növe­kedtek az elmúlt tizenkét év során, s várhatólag növekedni fognak az emlékévvel kapcsolatban is. Ha valamiben szívesen hiszünk, akkor a szalmaszálnyi biztatás felé is szívesen nyúlunk, hát még egzakt számokból kiáradó megnyugtatás felé. Én azonban, önkéntesen jelentkező advocatus diabolsként, hadd akadékoskodjam kicsit e körül a számok körül, kommentálásukként hozzájuk fűzve, hogy e számok önmaguk­ban és első pillantásra ugyan nagyok, ha azonban a pelyvát, azaz az elavult és rossz fordítások tömegét különválasztjuk, mindjárt lényegesen kevesebb tiszta gabonaszem marad vissza bő zsákunkban. Márpedig olyan fordításokkal, amelyek fölött remény­telenül tovaszállt az idő, amelyeket már nyolcvan-száz-százhúsz év kora lepett be, sőt amelyeknek egy sommás része már létrejötte pillanatában is elborzasztóan rossz volt, nem dokumentálhatjuk minden kétséget kizárólag Petőfi nagyságát és jelentő­ségét a világnak. Az emlékév és az elkövetkező évek egyik fontos feladatát éppen ezért nem utolsósorban abban látnám, ha átrostálnánk a Petőfi-fordítások húsz­egynéhány ezrét, kiszelektálnánk belőle a használhatókat, emellett pedig új, kor­szerű fordítások létrejöttét segítenénk elő, s szorgalmaznánk, hogy ezek könyv alak­ban vagy folyóiratközlések formájában minél több emberhez el is jussanak. Kezde­ményezni és cselekedni is elsősorban nekünk, magyaroknak, kell. Ne várjuk el, mert 57

Next