Tiszatáj, 1984 (38. évfolyam, 1-12. szám
1984 / 5. szám - Hazai tükör
zy, Lobkovitzky, a gr. Schmidegg, a Bay, Zoltán, Morvay, Kracsay, Orosz, Barkóczy, Horváth, Dombrády, Eördögh, Péchy, Irinyi, Jósa, Farkas, Ibrányi és Hozdroviczky család, Schwartz Ignác és Blau Pál a község födesurai. Tíz körömmel kapaszkodott a birtokosság a falu határát jelző 11 ezer holdas területhez, pedig abból termelés alá fogható szántóföld alig volt 700 hold. A vízzónák, erek, tavak, nádasok, láposok, kákások, kaszálók, legelők szolgáltak hallal, vaddal, tüzelővel, csak kenyérnek valóval nem. Fényes Elek 1847-ben még azt írja: „Dombrád körül a mocsarak teknősbékával kedveskednek.” A múlt század közepéig sok esztendőben előfordult, hogy a kenyérsütő kemencében kizöldellt a fű, s ezen közben a hússal és minden egyéb jó falattal rakott lakodalmi ételekhez nem volt kenyér, s aszaltszilvával ették a töltött káposztát, a halpaprikást, a csíkos káposztát. Hússal ették a húst, ha a halneműt húsnak számítjuk. A gabonából való étel a növényi eredetű harapnivaló olyan mértékben hiányzott asztalukról, hogy a lógyékény gumós gyökerét sütötték, főzték, ették. A vízszabályozás előtt sok olyan gazda élt Dombrádon, akinek akár háromholdas földbirtoka 15 helyen termett. Egy veszendőben lévő nótájuk szerint gabonaneműért elmentek a harmadik megyébe is. Most jövök én Gyuláról, a gyulai vásárról. Megismernek engem lovam járásáról. A szorongató helyzet odahajtotta a lakosságot, hogy kiirtsa az erdőt a termő területért. A szénáló rétek, kaszálók nagy állattartásnak engedtek teret. Igavonónak szívesebben használták a marhát, mint a sebes járású lovat. Mondták is sokáig, hogy könnyű ott a lónak, ahol ökör az igavonó bácsi! Azért addig vágták az erdőt, amíg a búzának helyet tisztáztak, amit bizonyíthat az a tény, hogy az 1700-as évek elején hat szárazmalom, két vízimalom, s egy szélmalom őrli már a hús mellé valót. Pénzmagot csak az állattartás után tudtak teremteni, aminek a természetes feltételei ott voltak körülöttük. A dűlőnevek híven őrzik ezt az időszakot: Kisakol, Nagyakol, Szállásföld, Szállásliget, Darócóla, Apátóla, Jósaóla és így megy el húsz sor annak használt határrészig. Ménesük a legelőkön, kondáik a fertőkben, marháik a lápokon. A múlt században lezajlott Tisza-szabályozás nagyot fordított életükön, mivel a 11 ezer holdnyi vízjárásos földjeikből 8 ezer holdat visszaraboltak a Tiszától. Érvényét vesztette az a régi szólás: Kék, Gégény, Demecser, Halász, Beszterec, Dombráddal csak csónakon beszélhet egymással. Tisztulásnak indult a világ. Addig sokféle népezet szaporítgatta a lakosság számát. Török, tatár, zsandár, pandúr, perzekutor, pusztázó, adó, törvény elől menekülők százai lakták az erekre, ösvényekre, zúgókra, rejtekutakra járó falu határát. Biztos műhelye volt az üldözöttnek. Elbújhatott, s magányosságában kibúsulhatta magát benne bárki. A vizek lecsapolásáig alig moccant a falu világa. A háromosztatú, talpas házakban a kemencét sátornak hívták, kuckóját sütnak, ami a patriarchális viszonyok között a sütős, vagyis a családfő mindenkori helye. A sütés kezében a vagyon, s ennek érdekében vele laktak a fiúk, a menyek, a vők s családjaiknak a családjai. A sutból kiszóló, keményen kopogó parancsok vezették a nagy család életét. Ha az nem fogott, a kemény ököl adott súlyt a szavaknak. Mindennapos az asszonyi nép eldöngetése. De sután tanyázott a megbánás is. A mentség a gályarabok énekében fogalmazódott meg: Térj magadhoz drága Sión, Van még néked Istened, Azt bünteti, akit szeret, Másképp ő nem is tehet. 51 4*