Tiszatáj, 2006 (60. évfolyam, 1-12. szám
2006 / 8. szám - ÖRÖKSÉG - Sebők Ferenc: Nándorfehérvár, 1456
ZZTI 2006. augusztus hagyva a töröknek adta át, mire Zsigmond 1428-ban ostrommal próbált érvényt szerezni jogigényének. A próbálkozás azonban súlyos vereséggel végződött, a vár felmentésére siető Murád szultán elől Zsigmond csapatai csak üggyel-bajjal tudtak visszavonulni a Duna másik partjára. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a visszavonulást hatékonyan fedezte a folyó másik partján épült Szentlászlóvárba települt magyar tüzérség, aminek ez az első ismert taktikai sikere a magyar hadtörténetben. Nándorfehérvár azonban 1427-ben magyar kézre került, és ettől fogva egészen 1521-es elestéig rendületlenül állta a meg-megújuló török rohamokat, amelyek többnyire nem nyílt ostrom formájában zajlottak le, hanem csellel, meglepetésszerűen próbálkoztak az oszmánok a vár kézre kerítésével, nem riadva vissza az őrség pénzzel történő megvesztegetésétől sem. Az első nagyobb ostromot II. Murád szultán kísérelte meg 1440-ben. Ennek az eseménynek a súlyát nem érzékelteti kellőképpen a magyar történetírás. Azt is mondhatjuk, hogy az 1440-es ostromot a másik kettő, az 1456-os és az 1521-es ostrom jelentősége teljesen háttérbe szorította. Ehhez az is hozzájárult, hogy az előbbi eseményről meglehetősen kevés ismeretünk van. Mindössze annyit tudunk, hogy a várat maga szultán vette ostrom alá, a védelmet Thallóczy János vránai perjel irányította. A Thallóczy fivéreket még Zsigmond király alkalmazta pénzügyigazgatási és határvédelmi feladatok ellátásra. A Thallóczyak irányítása mellett a magyar határvédelem jól működött, Nándorfehévár alól is dolgavégezetlenül kellett elvonulnia a szultánnak, aki vár bevétele érdekében még a aknaásással is hiába próbálkozott. Ugyanehhez az időhöz köthető Hunyadi János fölemelkedése. A Hunyad megyéből származó fiatalember üstökösszerű pályafutása még Zsigmond király udvarában kezdődött, ahol apródként szolgált, majd különböző előkelőségek szolgálatában katonáskodott. A török elleni küzdelemben is kitüntette, magát, ahol jól kamatoztatta hadi ismereteit, amelyek egy részét Itáliában és Csehországban gyűjtötte. Habsburg Albert király (1437- 1439) uralkodása alatt Hunyadi megszerezte a Szörényi báni méltóságot, ami az egyik legfontosabb tisztség volt a határvédelemben. A következő év, amely mint láttuk Nándorfehérvár első ostromát is meghozta, Hunyadi számára újabb jelentős rangbeli emelkedéssel járt. A trónöröklés kapcsán kirobbant viszályban Hunyadi a későbbi I. Ulászló király oldalára állt, és bátaszéki csatában az ellenpárt fölött aratott győzelme jutalmául az erdélyi vajdai méltóságot kapta régi fegyvertársával, Újlaki Miklóssal megosztva. Hunyadi a tőle megszokott eréllyel látott hozzá tennivalóihoz, 1442-ben az Erdélybe betörő Mezid bég csapatait zúzta szét, majd az év szeptemberében a havasalföldi Ialomija folyó fölső folyásánál Sehabeddin ruméliai beglerbég jelentős túlerőben lévő csapatait verte meg, s ezzel szertefoszlott a török seregek nyílt mezei csatában való legyőzhetetlenségének mítosza. A győzelem az egész keresztény világot lelkesedéssel töltötte el. Újra fölmerült a török Európából való kiűzésének lehetősége. A király és Hunyadi csapatai 1443. októberében indultak el az úgynevezett „hosszú hadjáratra”. A támadás ugyan a Balkán hegység hágóinál elakadt, de Hunyadi a hadjárat folyamán több török alakulatot is szétvert, és a szultán számára szinte megalázó békeajánlat megtételére kényszerült: vállalta Szerbia teljes kiürítését, 100 ezer arany hadisarc megfizetését, sőt 30 ezer főnyi segédhadat ígért Ulászlónak arra az esetre, ha ellenségeivel háborúba keveredik. Az ajánlat annyira kedvező volt, hogy egyszerűen nem lehetett visszautasítani. Ennek eredményeképpen született meg